Nyáresti „kövezés”

Nyáresti „kövezés”

Mostanában úgy gondolom, hogy a spontán, előre meg nem tervezett horgászatok a legjobbak. Amikor hirtelen ötlettől vezérelve szállok vízre, gyakran nagyon kellemes meglepetésekben van részem, így nem is szoktam megbánni a rögtönzött pergetést. Ha tehát akad 3-4 órányi szabadidőm, nem gondolkozom sokat: kocsiba ülök és irány a Tisza. A folyóval kettesben töltött rövidke idő pedig elég energiával tölt fel a szürke hétköznapokban. A következő történet egy késő augusztusi estén esett meg velem, amikor kősüllőzni indultam a szőke folyóra.

Kicsit úgy érzem magam, mint egy gép, ami a pergetésből nyeri az energiát a tökéletes működéshez. Mesterfokra fejlesztettem a gyors, rövid horgászatokat. Felszerelésem állandóan készen áll, gyakran a kocsiban pihen, így megkímélem magam a ki- és bepakolástól. Ha tehát végeztem a munkahelyemen, és akad néhány szabad órám, bármikor megindulhatok a folyóra.

Szeretett folyóm a menedékem

Persze ezek a horgászatok csak csökkentik a pergetés utáni vágyam, teljesen el nem mulasztják, hiszen túl rövidek ahhoz. Arra ott van a hétvége, amikor gyakran két teljes napra beköltözök egy csónakba. Viszont rövid idő alatt is lehet nagyot pecázni, ezt már többször bebizonyítottam.

A tokaji közúti híd

A minap körülbelül két órám maradt pergetésre, de abból kihoztam a maximumot. Gyors front vonult át az országon, utána enyhe levegő érkezett. A délutáni kellemes, napsütéses időben izgatottan pakoltam be csónakomba. Fejben már a vízen voltam, és azon gondolkoztam, hogy hol horgonyozzak majd le.

Köves a horgon

Sajnos még nem jöttem rá, hogy tudnám elkerülni a horgászattal járó nemkívánatos cipekedést, így minden instant pergetés idejéből legalább harminc percet rabol el a kapkodós pakolászás.

Sokat horgászom áttetsző flitteres Mann’s gumihallal

Végül csak eljött a horgászat ideje is: köves, „csali-vesztős” terepen kezdtem emelgetni kicsiny plasztikjaimat. Először gyöngyház-fehér öt centis Mann’s gumihallal próbáltam vallatni az irgalmatlan víz alatti sziklarengeteget. Az első dobás után - kissé meglepetésszerűen - rögtön érkezett is az első koppintás. „Ez jól kezdődik”, gondoltam magamban, miközben lassan húztam magamhoz az első kősüllőt.

Nagyon szép hal

Gyors horogszabadítás után mehetett is vissza a kis köves. Aztán megismétlődött az előző séma: dobtam, emelgettem, és - újabb erős koppintás után - újabb csíkos ragadozó küzdött zsinórom végén.

Orrhegyben akadt

Nem akartam hinni érzékeimnek, de a kis mérges kövesek egyre agresszívebben ütötték a gumit. Kősüllőtől nem megszokott erejű kapások futottak végig botomon közvetlenül a tenyerembe, mintha áramot vezettek volna bele. Egy-két hal kis híján kiütötte kezemből könnyű pálcámat.

Biztos akadás
Ez is jól akadt

A rendkívül köves aljzaton nem volt sok leakadásom, mert mindig volt érdeklődő a csalim iránt, és a halak még azelőtt felvették a plasztikot, hogy az utat találhatott volna a szűk résekben. Amikor azonban mégis beakadtam, akkor általában sikerült kimozdítani a jiget a kövek közül. Az egyik ilyen szabadító akcióm után a felrántott gumihalat hirtelen leütötte valami. Reflexből vágtam be, és komoly ellenállásba ütköztem. Hamarosan egy jókora balin fröcskölt előttem a felszínen. Olyan vad táncba kezdett, hogy teljesen beterített vízzel, ami már ekkor nem esett annyira jól, mintha két-három héttel korábban, a kánikula idején követte volna el ugyanezt a manővert. A hideg víz aztán rendesen felébresztett és sikerült villámgyorsan megragadnom a hal tarkóját.

Nagyon vékonyan fogta a horog

Mikor beemeltem a csodás halat, csak akkor láttam, hogy kétségbeesett felszíni akciója közben majdnem sikeresen kirázta szájából a horgot. Ha elvétem az első jó lehetőséget a kiemelésre, akkor talán el is ment volna…

Gumihallal fogott balinom

Gyors fotó után a „villámkeszeget” is visszaadtam a Tiszának, és folytattam a horgászatot. Ezek után már tényleg maximálisan elégedett voltam az eredményemmel, de a folyó ismét adakozó kedvében volt, csak kaptam és kaptam a szebbnél szebb ajándékokat.

Tipikus kősüllős baleset

Még becsúszott egy fogas is a végére, ami bár kicsi is és szépséghibás is volt, azért én neki is nagyon tudtam örülni.

Az egyetlen - kissé szépséghibás - fogas aznap

Aztán még sötétedés előtt alábbhagytak a kapások, így én is hazafelé indultam, hogy még világosban pakoljak össze. Az út során jóleső érzéssel gondoltam vissza a rendkívül eseménydús szűk két órára. Nem terveztem semmit előre, de azért megnyugtató volt a tudat, hogy másnap talán hasonló élményekben lehet részem…

Ilyen csodás meglepetésekkel vár rám a Tisza

Írta: Szalai Gábor László
Képek: Szalai Gábor László

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.