Felső-Tiszai kalandok V. rész - Harcsa „bugyogtatás”

Felső-Tiszai kalandok V. rész - Harcsa „bugyogtatás”

Mielőtt bárki meglepődne a címen, hogy „bugyogtatás” horgászmódszert még nem ismer, megnyugtatok mindenkit, hogy ez nem egy új technikát jelent. A szó eredete a 4 éves fiamhoz kapcsolódik. Mivel a Tisza ennyire közel van hozzánk, idén elhatároztam, hogy minden módszert kipróbálok. Így tettem szert egy kuttyogtató fára. Már aznap este a Tiszában álltunk a gyerekekkel, hogy megnézzem, működik-e a fa. Amikor elkezdtem püfölni vele a vizet, igen megtetszett a gyerekeknek, és rögtön kérdezték, mi ez. Mondtam is nekik, hogy kuttyogtató fa. Honnan is ismerhették volna ezt a szót, amikor még sosem hallották és a WORD helyesírás-ellenőrzője sem ismeri, viszont a hang, amit kiadott szerintük inkább volt „blugy”, mint kutty, ezért el is nevezték bugyogtató fának. Azóta naponta kérdezik, hogy mikor megyünk bugyogtatni, amikor is lelkesen püfölik vele a vizet…

Na de, hogy a horgászathoz visszatérjek, miért is jött az ötlet, hogy ki kellene ezt a módszert próbálni? A múltkori 3 harcsafogásom megfertőzött valamivel, elkezdtem azon gondolkozni, hogyan lehetne célzottabban megfogni a harcsát. Fogtam már harcsát pergetve, hagyományos fenekező bottal, de csónakból kuttyogtatva még nem. Ezt ki kellett próbálnom, mert nem igazán hittem abban, hogy egy csónakból lelógatott csalira jöhet hal.

Bele is vágtam. Megmondom őszintén, ami legjobban tetszett a kuttyogtatásban, az a minimális felszerelésigénye. Bot, orsó, pár horog, pár ólom, „bugyogtató fa”, csali és kész. A módszer megszállott művelői most biztos a szívükhöz kapnak, hogy ennyivel leírom az ő kedvenc módszerüket, de végképp nem ez a szándékom. Összehasonlítva a rakózással, mint a finomszerelékes módszer egyik leginkább felszerelés-igényes válfajával, ez a mennyiségű cucc szinte minimális. Összesen nincs 3 kg az egész cucc, szemben az 50-70 kg közötti rakós lommal. A kuttyogtató felszerelés fontos tartozéka még a csónak és minimum egy evező, de azért jobb egy motor is, pláne, ha a horgászathoz megfelelő folyószakasz távol van a csónakkikötőtől. Itt jutottunk el ahhoz a részhez, ahol a megvásárolt eszközök önmagukban már semmit sem érnek, azaz ahhoz a bizonyos „megfelelő folyószakasz”-hoz. Na ez az, amit nem lehet megvenni: a hihetetlen nagy helyismeretet. Hiába a felszerelés, ha nem tudod, hol érdemes ütni a vizet…

A módszernek nincs nagy felszerelésigénye

A szükséges tudásanyag megszerzésének lehetőségét én az eddigi kétszer pár órás „bugyogtató” manőverem után két módon tartom kivitelezhetőnek. Az egyik: kimenni a vízre, és figyelni a kuttyogtatókat, hogy merre mozognak, hol ütik a vizet, hol kezdik, és hol hagyják abba. Ha észreveszünk egy tudatosan horgászó embert, akkor a csónakkal célszerű lehorgonyozni, hogy lássuk és megfigyelhessük, mit csinál (addig - mondjuk - egy feederrrel érdemes horgászgatni, hogy ne unatkozzunk). Bízzunk benne, hogy kiszemelt horgászunk nem először csinálja, mint mi…

Nem hiszem, hogy eredményre vezetne egy vaktában, találomra kiválasztott helyen végzett kuttyogtatás, ezt már a minimális tapasztalatokból is nyugodtan kijelenthetem.

A hosszú, nyújtott külső ívű kövezés, viszonylag egyenletes, 7-8 méter mélységű vize alkalmas horgászhely lehet

A másik módszer, ha van olyan ismerősünk, aki segít az információk átadásával, mehetünk vele horgászni. Na, ez a ritkább, viszont sokkal eredményesebb eset. Nekem is ebben volt szerencsém, annyival kiegészítve, hogy Gábor barátom segített a felszerelés összeválogatásában is, ugyanis abban semmilyen tapasztalatom nem volt még, hogy vajon mi kell a kuttyogtatáshoz.

Úton a „tuti” helyre

Így került kiválasztásra egy számomra meglepően olcsó 2 részes Spro Norway 2,1 méteres, 30 librás harcsázó bot. Az ára tényleg barátságosnak tűnt nekem, ami miatt lehet, hogy ha egyedül választok, meg sem vettem volna, mert a többi cég termékeihez képest jelentősen olcsóbb, de barátom megnyugtatott, hogy attól, hogy olcsó, még lehet jó, valamint, hogy ő is ezeket használja régóta, pedig neki is vannak felsőkategóriás botjai, de ide ez tökéletes lesz.

Az orsónál az volt a fontos szempont, hogy nagy, erős, strapabíró legyen. E feltételek közül az utolsó két kritérium drágítja meg a megfelelő orsót, mégis tízezer forint körül sikerült találni egyet hetvenes méretben, ami megfelelő arra, hogy kipróbáljam ezt a módszert.

Orsó és rajta a vontatókötél…
Hát nem épp finomszerelék… „Vékony zsinórhoz, pici horog”

Bot, orsó megvolt, jöhet a zsinór. Na, itt kapott el az infarktus, amikor Gábor merő nyugalommal adta ide nekem a 56-os fonott Power Pro zsinórt. Az hagyján, hogy olyan vastag, hogy ezzel kocsit vontathatnék, de… „Vajon tényleg kell-e ilyen vastag?”, kérdeztem, mire ő: „Itt bármi jöhet…”. Ezzel le is volt rendezve a zsinór körüli vita. Az áráról inkább nem is beszélek, hiszen dupla annyiba került, mint a bot…

A szerelék maga igen egyszerű volt: zsinór, 100 grammos szivarólom, gumiütköző és kb. 50 cm-es előkén direktben felkötve a 9/0-s horog. Ezen már meg sem lepődtem, amikor a kezembe nyomta, hogy ez a méret jó lesz, hiszen láttam már, hogy a harcsázásnál minden „MEGA” méret, és ha rákérdezek, akkor úgyis tudtam volna a választ: „Itt bármi jöhet…”

Szerelék összerakva, nadály megvan, irány a víz!

„Ott vagyunk már?”

A kuttyogtatás látszólag egyszerűnek tűnő módszer. A kiválasztott partszakaszon végigcsorogva a kuttyogtató hanggal kapásra kell ingerelni a harcsát. Az, hogy ki milyen mélységben kínálja fel a csalit az adott mederszakaszon, meggyőződés, tapasztalat kérdése. Én a fenékre engedett ólmot két orsótekerésnyire húztam fel, így - számolva az ötven centis előkével -, körülbelül kilencven centire volt a fenéktől a csali, míg Gábor valamivel közelebb hagyta azt a fenékhez.

Megérkeztünk egy olyan helyre, ami külsőre semmiben nem tért el az 5 km-el korábbiaktól…

Lassan, a vizet folyamatosan ütve csorogtunk lefele. Nekem kizárólag a kapás figyelése volt a feladatom, amit vagy a botspicc mozdulása, vagy a zsinór elmozdulása jelzett. Kuttyogtatásnál fontos a viszonylag egyenletes mélység, mert a fenékre leérő horog könnyen leakadhat, ami igen nagy bosszúságot jelenthet, ha nem szabadul ki, hiszen az 56-os fonottat nehéz elszakítani. Érdekes volt látni az olyan jeleket, amik harcsákra utaltak, egészen pontosan arra, hogy a harcsák tényleg valamiért elindultak a fenékről. Ennek legkézenfekvőbb jele egy nagy halfordulás volt a csónakunk felett vagy 5-6 méterre, amikor a harcsa farka is kilátszott a vízből, szívinfarktust hozva rám.

Bevetve a szerelék. „Csak nézni és semmi felesleges zaj”. „OK”, mondtam… „MONDOM, SEMMI!!!!” jött a válasz…
Íme, a hangszer…
… és a zene. Vajon miért volt az, hogy amikor Gábor ütött, még 2 faluval arrébb is hallották, akkorát durrant, amikor meg én, akkor csak vizes lettem…

A különböző mélységben vezetett csalik közül Gábor horgára jelentkezett először harcsa. Gyors, ütésszerű kapást követően mintha otthagyta volna a csalit a hal, megállt a spicc mozgása. Gábor ütött még kettőt a vízen, mire pár másodperc múlva ismét bólintott a spicc. A bevágás után kiderült, hogy nem életünk hala, de legalább harcsát fogtunk. A 2,5 kg-os harcsa nem volt ellenfél a bivalyerős felszerelés számára.

Gábor második kapására sem kellett sokat várni. Az oldalra mozduló zsinórra bevágva egy igazán kis, hetven deka körüli harcsa lógott a 9/0-s horgon. Hihetetlen, hogy egy ekkora harcsa is gond nélkül be tudja szippantani a hatalmas horgot és a nadálycsokrot.

Hát nem életünk hala, az fix

Lefele csorgás közben több alkalommal kellett ellenőrizni a mélységet az ólom fenékre eresztésével, hiszen radar híján csak így tudtuk mérni azt. Volt olyan szakasz, hogy több másodpercig csak merült lefele az ólom. Itt a mélység bőven 15 méter felett lehetett. Ha nem figyeltem, könnyen elakadt a szerelék, amit a zsinór elmozdulása jelzett. Ilyenkor vagy nagyon gyorsan feltekertem és szerencsés esetben kiakadt, vagy felfele evezve a zsinórt lazán hagyva egészen eltávolodtunk a leakadt helytől, majd amikor már kellő távolságban voltunk megfeszítve a zsinórt kiakadhatott a cájg. Ha ez sem működött, jöhetett a húzni, mint az állat módszer.

Amikor a felügyelő nem figyel, lehet nézelődni, de ha észreveszi, jön a kérdés: „Horgászni jöttél, vagy bámészkodni?” Gyorsan megjegyzem, védett partifecskés partfal…

Hogy hogyan szúrjuk el az első kapásunkat…

Ha az ember nem figyel, könnyen lemaradhat a kapásról. Ez különösen igaz, ha közben telefonálunk. Velem is ez történt. Több órányi csónakázás után megcsörrent a telefonom. Pont egy másnapi rakózás miatt hívott horgászcimborám, hogy milyen hosszban kell horgászni, mit hozzon, vízmélység stb. ügyében, amikor a botspiccemen nagyon szép rántással jelentkezett a mélyből egy érdeklődő. Igazából innen már reflexből történt minden. Azonnal bevágtam, de sajnos semmi nem volt a horgon. Már a mozdulat közben láttam Gábor reakcióját, hogy ezt elkapkodtam, aminek ő rögtön hangot is adott: „Hülye rakós botos horgász, most horgászni jöttél, vagy telefonálni?”

Sajnos ebben igaza volt. Második alkalommal himbálózok a csónakban, figyelem a spiccet, hogy már jojózik a szemem, erre az első kapást el is rontom telefonálás miatt… A feltekert csalin csak megtépázott nadályok jelezték, hogy valaki megette volna őket.

A végeredmény az volt, hogy nekem 1 kapásig sikerült eljutnom, míg Gábornak több érdemleges is volt, amiből kettőt meg is fogott. Én ezt a szerencsének tulajdonítom, ugyanis a két bot között nem volt 2 méternél nagyobb távolság, a szerelék ugyanaz, a csali szintén, csupán a mélységbeli különbség lehetett kb. 40-50 cm.

A lényegről még nem írtam igazából semmit, hogy mitől kuttyogtatás a kuttyogtatás. A látszólag nagyon egyszerűnek tűnő mozgásfolyamat, amivel a vizet ütik a horgászok, korántsem annyira könnyű. Vagy két nappal a horgászatunk után kimentem saját hajónkkal horgászni, és a feeder bot mellé leengedtem a folyó közepén egy harcsázó szereléket is, hátha… Elő a fát és hajrá, lehet püfölni a vizet. (Biztos, ami biztos, a feeder bot szerelékét jó messzire dobtam magamtól, hogy legalább a keszegek ne meneküljenek el a csobogásomtól.)

Szólalj már meg öcsém, ne csak loccs… loccs, BLUGGY, érted??? BLUGGY. Szerintem selejtes a fa. Vissza is viszem kicserélni, mert tuti, hogy gyári hibás, vagy lemerült az elem…

Amikor már élesben kellett volna, hogy működjön a kuttyogtató hang, valamiért nem sikerült. Több órán át néztem előtte Gábort, hogyan csinálja, de nekem valamiért már egyedül nem sikerült. Kb. 200 csobogás után jutottam el addig, hogy 2-3 ütés már a szükséges hangot adta, de addigra úgy eláztam, hogy már mindenem vizes volt. Egy valami tény, hogy ezt igencsak gyakorolni kell még, és minden tiszteletem azoké, akinek már 100-ból 100 sikerül…

A strandolók és a kuttyogtatók jól megférnek egymás mellett
Sekély rész a strandolóké, túlparti sodorvonal a harcsázóké

Írta: Takács Péter (t_peti)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: