Cormoran bojlis felszerelés teszthorgászat

Cormoran bojlis felszerelés teszthorgászat

Azt hiszem, sok horgásztársam irigyelhetett, amikor én kaptam meg a lehetőséget a Daiwa-Cormoran - és természetesen a Haldorádó - jóvoltából, hogy leteszteljem egy bojlis horgászat alkalmával a Cormoran PRO CARP AKX botot, illetve a Cormoran AKX 6PiF 5000 orsót. Éppen ezért igyekeztem az elvárásoknak maximálisan megfelelni, és olyan tesztcikket akartam készíteni, amely mindenre kiterjed. Ehhez azonban szerencsére is szükség van, hiszen természetesen a legjobban hal(ak) fárasztásával lehet komplett véleményt alkotni. Fortuna istenasszonya nem fogadott kegyeibe, hiszen két horgásztavat is meglátogattam e célból - igaz, csak rövid, egynapos horgásztúrákra, bízva a szerencsében és a sikerben. Reményeim nem teljesültek, szerencsére azonban a harmadik horgászat alkalmával bepótolhattam az előzőekben kimaradt élményeket…

Először is kezdjük a felszerelés rövid leírásával! A bot rendkívül gerinces, rugalmas és lágy. Annak ellenére, hogy 4 részes botról beszélünk, szinte tökéletes a görbületi íve mind fárasztásnál, mind pedig dobásnál. A próbadobásoknál nem akartam túlságosan a bot határait feszegetni, ezért - 3 lbs tesztgörbéjű botról lévén szó - kb. az ilyen botnál optimális 80-90 g-os ólmokat használtam. Könnyed, irányított lendítéssel 90-100 m közötti távolságot tudtam elérni, míg erőteljesebb, lendületes dobásnál 110-115 m-ig jutottam. Mint tudjuk, a távdobásokat számos tényező befolyásolja, ezért ezek az értékek csak irányadóak. A bottest szerkezetileg rendkívül szép, kidolgozott, az illesztések mindkét oldala meg vannak erősítve. A végmarkolat kényelmes fogást biztosít, és a „durung” forma megakadályozza, hogy lecsússzon a kezünk dobás közben.

Megerősített illesztések

A nyél nem túl hosszú, viszont nem is rövid - fárasztás és dobás alkalmával kényelmesnek bizonyult. Amiről még mindenképpen szót kell ejtenünk, azok a bottesten elhelyezett gyűrűk. Rendkívül jól teszik a dolgukat, és nagy segítséget jelent a nagy átmérő, amely jellemző a spiccgyűrűre is. A szokásosnál több gyűrűt találunk a boton, de ennek legfőbb oka a terhelés megfelelő eloszlatása (4 részes botról van szó!).

Jól látható a nagy gyűrűméret és a gyűrűk elosztása

Az orsó kicsomagolásakor nem ért meglepetés, hiszen még a pályázat megírása előtt utánajártam a technikai paramétereknek, ezért tudtam, hogy 2 db alumínium dobbal, valamint kétféle fékcsillaggal szállítják.

Az orsó és tartozékai

Ez utóbbi rendkívül jó szolgálatot tehet azon horgásztársaimnak, akik mind a feederes horgászatot, mind pedig a bojlis horgászatot űzik, de nem akarnak több orsót vásárolni. Ugyanis a kétféle fékcsillag közül az egyik az úgynevezett gyorsfékes változat, amely két teljes fordulattal 0-ról elzárható, ezért könnyedén helyettesíthető vele a hagyományos nyeletőfék. Az ilyen rövid „féktávú” orsóknál rendkívül fontos a precíziós állítási lehetőség, hogy határozott kattanás jelezze az egyes fokozatok állítását, de ez a funkció is remekül működik az orsónál. A másik fékcsillag a hagyományos, hosszú „féktávú” típust képviseli, amely kiválóan alkalmazható feederbotos horgászatnál, esetleg hagyományos fenekezésnél. Az orsóra szintén jellemzőek a minőségi illesztések, emellett kiemelendő a fém hajtókar, az esztergált alu dob, a rugós, lekerekített zsinórklipsz (ez fontos lehet a kiakasztott zsinórklipszes etetésnél), a könnyed futás és az egyenletesen, letapadástól mentesen működő első fék.

Szépen megmunkált zsinórklipsz
Alumínium hajtókar

A zsinórprofil szép és egyenletes. A dob felső részén jól látható egy perem, amely valószínűleg a zsinór „parancs nélküli” lefutását hivatott megakadályozni.

Szép, egyenletes zsinórprofil

Mindent egybevéve a Cormoran Pro Carp AKX horgászbot és a Cormoran AKX 6PiF 5000 orsó remek, összehangolt párost alkot. Bátran merem ajánlani minden olyan kedves horgásztársamnak, akik nem tudják vagy nem akarják nagy költségekbe verni magukat, de szeretnének hódolni a bojlis horgászatnak. A bot lágysága és az orsó finomsága miatt azonban nem csak nagyhalas horgászatra ajánlott. További nagy előnye a bot rendkívül kényelmes szállítási mérete, illetve az orsó univerzalitása.

Remek az összhang a bot és az orsó között
A kellemes lágyságú bot szépen dolgozik hal alatt is

A hiteles cikk azonban azt kívánja meg, hogy a saját szemszögemből ne csak a pozitív tulajdonságokat emeljem ki, hanem felhívjam a horgásztársaim figyelmét az esetleges hiányosságokra is. Nos, mivel négyrészes botról beszélünk, a 100 m feletti dobások ugyan könnyedén vagy kis erőfeszítéssel elérhetők, de a szerelék irányításának pontossága már közel sem olyan jó. Ezért inkább behúzós horgászatra vagy 80-90 m-es távolságra merném biztonsággal ajánlani. Az orsó egyetlen hiányossága az egyben előnyét is jelentő gyorsfékes rendszer. Ez azoknak a horgászoknak javallott, akik még nem használták a felkapókarral átváltható nyeletőfékes rendszert, vagy könnyen megszokták (megszokják) a gyorsfékes rendszert. Bizony, 2-3 alkalommal én is megfeledkeztem bevágáskor a fékcsillag megtekeréséről…

Most pedig essen néhány szó az ominózus horgászatokról!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rövid bojlis horgásztúrák eredményét bizony nagyon sokszor nem csak a tudás határozza meg. Persze az ügyes horgász holtig tanul és minden lehetséges eszközt bevet ahhoz, hogy horogra csábíthasson egy-egy nagybajszút, de ez a halakon is múlik. Különösen igaz ez az egynapos, esetleg 36 órás túrákra, amelyekre jómagam is gyakran vállalkozom. A felszerelés tesztelését kicsit megnehezítették az egyéb teendőim, a halak kapókedve, illetve az ívási időszak. Sajnos hiába látogattam meg horgásztársammal a csővári Sinkár-tavat (ahol még soha nem „betliztem”), és tettem ugyanezt a Szavanna Horgásztóval, nem sikerült igazán értékelhető halat fogni. Azért nem adtam fel, és 30 órányi horgászidőt rászántam az agostyáni Római-tóra is. E túra rövid bemutatását olvashatjátok a továbbiakban.

A megérkezést követően a szűk idő miatt egy gyors alapozó etetést végeztünk csónakkal a meder feltérképezése és a bóják elhelyezése után. Az etetés alapját főtt magmix, Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyag, Magyar Betyár etetőanyag (külön-külön bekeverve), illetve kevés halibut pellet és bojli alkotta. Az etetésnek olyan struktúrát adtunk, hogy az apróbb részeket (pl. a magokat) a kisebb halak érdeklődésének felkeltése érdekében az etetés centrumába helyeztük, az etetés szélén viszont a nagyobb halibut pelleteket és a bojlit szórtunk el, így az óvatos nagypocakúak is meg merték közelíteni a „terülj asztalkámat”.

Mellesleg a látvány sem ronda a Római-tavon…
Az etetés kellékeinek egy része

Csalinak természetesen többféle kombinációt próbáltam, a legsikeresebbnek az SBS M1 ízesítésű bojli és egy szem Dynamite Baits Banana and Ananas Fluro Pop-up kombinációja bizonyult, illetve a Dynamite Baits Fresh Fish bojlija Haldorádó Tenger Kincse maxi pop-up pellettel.

A nyerő végszerelék és csalikombináció

Az első kapásra nem kellett sokat várni, bedobás után 40 perccel füstölős kapással jelentkezett be a 10,54 kg-os vendég. Fertőtlenítés és fotó után, visszaengedés közben elfüstölt a másik bot is, illetve a harmadik is. Sajnos a kapkodás miatt az egyik hal lemaradt, de a másik boton is 10 kg feletti példány ficánkolt. Ezt követően horgásztársammal 30 óra alatt elképesztő mennyiségű, több mint 250 kg halat mérlegeltünk. Remélem, ez a néhány fotó vissza tudja adni valamennyire ezt a hatalmas élményt:

Hibátlan, 14,2 kg-os tőponty
„Dundi” pikkelyes
Ismét egy 10+-os bojlievő
Kolléga is belehúzott egy 15 kg-os példánnyal
Pocakos 13,5 kg-os
Sógor snecizéssel is próbálkozott…
14,7 kg-os sárgauszonyos
Ismét ő, de már „szabadúszóként”

Az átlagsúlyt mindössze 3-4 db 2,5 kg körüli egyed húzta le, ebből következik, hogy a csalikkal rendkívül jól tudtuk szelektálni az öregebb példányokat. A halak 90%-a tőponty volt, amelyek elképesztő vehemenciával küzdöttek a horgon, ami hatalmas élményt jelentett. A legnagyobb hal 15,3 kg-osnak bizonyult, és további érdekesség, hogy a fentebb említett 3-4 kisebb példányon kívül valamennyi hal 10 kg feletti volt, amiből könnyen kiszámítható, hogy ketten megközelítőleg 20 db-ot fogtunk.

A bandanagy 15,3 kg-os volt

Alaposan megdolgoztattam tehát a tesztfelszerelést, bepótolva ezzel az előző két „kudarc” során elmaradt próbát.

Ismét munkában a felszerelés

Mindenképpen köszönet jár Római-tónak, amely bőséges halállományával nagyban hozzájárult a sikeres horgászatomhoz, továbbá köszönöm a Haldorádónak, illetve a Cormoran-Daiwa magyarországi képviseletének a megtiszteltetést, hogy tesztelhettem ezt a remek felszerelést.

Végezetül engedjétek meg, hogy néhány szóban leírjam a tapasztalataimat a botról és az orsóról, de immár a gyakorlati használatot figyelembe véve. Ahogy feljebb is említettem, a bot rendkívül lágy, szinte nyélből hajlik, és ez a tulajdonsága rendkívül előnyös fárasztás közben. Olyan lágyan nyúl a hal után, akár egy feederbot! Az orsóra is jellemző a finomság, nagyon precízen dolgozik a fék: folyamatosan, letapadás nélkül adagolja a zsinórt. Az orsó egy fordulattal 94 cm zsinórt csévél fel, ezzel akár behúzós horgászatra is alkalmas lehet, hiszen 40-es zsinórból 280 métert tudunk a dobra feltekerni. Tehát összességében nagyon kellemes felszerelés, bátran merem ajánlani mind a bojlizással még csak ismerkedő horgászoknak, mind haladó bojlis sporttársaimnak.

Beck Tibor (kicciga)
Fotók: Hartl Zsuzsi, Korányi Gábor, Beck Rita

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: