Harcsatámadás, kapófog-nyomok és csukaharapások után - CORMORAN pergető szett teszt

Harcsatámadás, kapófog-nyomok és csukaharapások után - CORMORAN pergető szett teszt

Úgy gondolom, nincs ma olyan magyar horgász, aki nem hallott még a legendás CORMORAN márkáról. Az idén 38 éves német vállalat nevéhez több innováció is fűződik, az egyik legfontosabb talán, hogy Európában elsőként ők kezdték használni a Fuji gyűrűket horgászbotjaikon. Mára sok minden megváltozott. Idén például már a japán DAIWA céggel együttműködve készítenek el egyes bottípusokat. Az évtizedeken át tartó folyamatos fejlesztések biztosították - és biztosítják - a vállalat termékeinek minőséget a mai napig. Lehetőséget kaptam arra, hogy ebben a cikkben egy olyan középkategóriás, médium erősségű CORMORAN pergető bot-orsó kombinációt mutassak be, amellyel kényelmesen és eredményesen horgászhatjuk át a nappalokat és éjszakákat, elsősorban csukákra, süllőkre, balinokra vadászva.

Pergetés. Számomra a legszebb, legélvezetesebb horgászati stílus. Szerintem stílus, nem egyszerűen horgászmódszer, mert mindenki kicsit másképp műveli. Testalkatból adódóan más nyélhosszúságú botokat kedvelünk, víztípustól, parti növényzettől, helyi bevált csaliktól függően más és más bot-zsinór-orsó kombinációkat választunk. Ezért is nehéz megtalálni egy olyan univerzálisnak mondható szettet, amely a legtöbbünk kezébe tökéletesen illeszkedhet, amellyel eltérő körülmények között is kényelmesen horgászhatunk. Mégis, most egy olyan felszerelésről írom le a tapasztalataimat, amely számomra az összes fenti kritériumnak tökéletesen megfelelt.

A tesztet fejben két részre osztottam, s ennek megfelelően két különböző jellegű vízen végeztem el. Először állóvízen vetettem be a 2,40 méter teljes hosszúságú, 10-40 gramm dobósúlyú CORMORAN THUNDERSTICK bot és CORMORAN BLACK MASTER 8PiF-3000 orsó párosát. Csukák után kutattam. Azonban úgy gondolom, egy médium pergető felszerelés tesztelésénél elengedhetetlen, hogy meglátogassam valamelyik folyónkat, a pergetés „alaphelyszínét”. Ennek megfelelően két alkalommal a jó öreg Duna egy kövezésen vártam az új szettel a kezemben, hogy leszálljon az alkony, és feléledjen a víz…

A bot adatai:

CORMORAN THUNDERSTICK
Teljes hossz (m)2,4
Szállítási hossz (m)1,27
Bottagok száma2
Tömeg (g)190
Dobósúly (g)10 - 40
AnyagSM 24 C carbon
AkcióM
Gyűrűk száma (db)6
Gyűrűk típusaSIC
Nyélborításparafa
Orsótartó típusaintegrált csavaros
Zárókupakfém + gumi

Dizájn - Gyártás - Ellenőrzés. A cég a CORMORAN botprogram irányvonalaként ezt a három kifejezést határozta meg a 2011-es évre. Ennek szellemében - Európában egyedülállóan - rendhagyó vállalati együttműködés indult el. „A CORMORAN-nál megvannak a saját elképzelések arról, hogy egy bot milyen legyen, mit kell, hogy tudjon, és hogyan kell, hogy kinézzen. A DAIWA-nál pedig tudják, hogy azt hogyan kell elkészíteni.” - olvashatjuk a német vállalat honlapján. Ez volt az oka annak, hogy elkezdődött a két világcég közös munkája, ezzel kialakult az ún. C&D Technology (Designed and engineered by Cormoran, manufactured by Daiwa) a felsőkategóriás termékeknél. De nem csak a magas kategóriákban érhető el a jó minőség. Folyamatos a fejlesztés valamennyi bot osztályban, így mindenki megtalálhatja az igényeinek és lehetőségeinek megfelelő felszerelést.

Stílusos bemutatkozás - „hópelyhek” a típusnév hátterében

A CORMORAN THUNDERSTICK egy középkategóriás, médium erősségű pergető bot. Első élményként feltűnik, hogy egy könnyű, rendkívül elegáns megjelenésű, dizájnos, ugyanakkor precíz kivitelű pálcát tartunk a kezünkben. Három alapszínt találunk a boton: fekete, bordó és arany - az esztétikum zálogai.

Igényes kivitel, holografikus márkajelzés az orsórögzítő alatt

A levegőben megmozgatva, a spiccet próbálgatva egy kellően érzékeny, mégis határozott, gerinces bot kel életre. A nyéltag alsó része 39 cm hosszúságú, amely az én alkaromhoz tökéletesen illik. Borítása formára esztergált parafa, ami kényelmes és biztos fogást nyújt. Az orsótartó egyedi, integrált csavaros típusú, azaz az orsótartó feletti parafa markolat egyben maga az orsótalp rögzítője.

Praktikus orsórögzítő megoldás

A megoldás funkcionális, egy alkatrésszel kevesebb növeli a bot összsúlyát, mégis ugyanolyan biztos szorítást eredményez, mintha rögzítő gyűrűt használtak volna a gyártás során. Emellett télen nem fog a kezünkhöz fagyni a sokszor kellemetlenül hideg fém gyűrű. A rögzítő parafa markolat alján díszítő elemként fényes, aranyszínű fém csík fokozza a bot eleganciáját. Az orsórögzítő felett, a bottesten precízen feltüntettek a gyártók minden, számunkra fontos információt.

Német precizitás - a legfontosabb adatok hiánytalanul feltüntetve
Bár a fantázianeve „VIHARBOT”, villámláskor ne használjuk

A dizájnt szolgálja a blank derekán elhelyezett 13 centiméter hosszú bordós, fényes barnás sáv, valamint a botvég élénk bordó színű, fém zárókupakja is. A zárókupak alja viszont keménygumiból készült, ami a bot letámasztásánál segíti annak stabil elhelyezését, egyben elnyeli az esetleges ütődéseket.

Elegáns dizájn a blankon…
… és a zárókupakon

A bot anyaga SM 24 C típusú karbon, ezért a karcsú blank révén könnyű, jól kiegyensúlyozott bothoz erős konstrukció társul.

Figyelem: „magas minőségű karbon szerkezet”!

A boton hat darab SiC gyűrűt találunk. A keverőgyűrű kéttalpas, belső átmérője 19 mm. A felső bottag öt gyűrűje egytalpas, a spiccgyűrű belső átmérője 4 mm.

A gyűrűk elosztása a bottesten egyenletesen növekvő

Mindegyik gyűrű bandázsolásánál, s a két bottag illesztésénél is megjelennek a szolid, bordó-arany díszítőszálak. A spicctől kiindulva a gyűrűk elosztása egyenletesen növekvő. Nagyobb hal akasztásánál is optimálisan oszlik el a terhelés, tökéletes ívben hajlik a bottest a hal irányába, közvetítve annak minden mozdulatát. (Az általam megakasztott termetes harcsa valamennyi rúgását éreztem a boton - amíg megvolt…) Minden gyűrű könnyű, de erős szerkezetű, s korrózióálló kezelésen esett át.

Finom, mégis gerinces pálca

A bot egyetlen hiányosságának a horogbeakasztó fület tartom, ami elfért volna a markolat felett.

Parafába nyomott precíz márkajelzés a nyél felső felén…
… és a keverőgyűrű felett

Az orsó adatai:

CORMORAN BLACK MASTER 8PiF - 3000
Méret30
Csapágyszám (db)7 (acél, golyós)
Tömeg (g)305
Fékrendszerelső fék
Áttétel5,2 : 1
Dob anyagaalumínium
Dob típusatávdobó
Pótdob anyagaalumínium
Hajtókar anyagaalumínium
Hajtókar-fogó anyagaalumínium / kemény EVA
Zsinórkapacitás (30-as monofil) (m)200

A „Fekete Mester”

Konstrukció, dizájn, felszereltség. Talán ez a három kifejezés jellemzi legjobban a BLACK MASTER-t. Tetszetős megjelenését természetesen ő is az alapszíneinek köszönheti, amelyek a fekete, az arany és az ezüst. A soklamellás, kifinomult fékrendszerhez „High Power” fantázianevű hajtómű társul, ami sima futást eredményez. A hét darab acél golyóscsapágy magáért beszél. Ennél több véleményem szerint nem is szükséges egy pergető orsóba, ha azok jó helyen vannak elhelyezve. „Infinite”, azaz „végtelenített”, fokozatmentes visszaforgásgátló rendszer biztosítja, hogy folyamatos kontaktusban maradhassunk a csalival, és ne legyen holtjátéka az orsónak. A „PowerBail” elnevezésű felkapókar a pergető orsók mai trendjét követi. Anyaga könnyített fém, átmérője az optimális méretre kicsinyített.

Hátulról is tetszetős

A hajtókar fogója teljesen egyedi, megjelenésében új irányzatot képvisel. A karra nem a szokásos fogólap került, hanem egy CNC-esztergált gombban végződik a szerkezet, amelynek anyaga kemény EVA, alumínium ágyon. Leginkább úgy tudnám körülírni, hogy ez egy elasztikus, neoprénszerű, csúszásgátló kemény szivacs. Mivel ez nemcsak kinézetében, formájában, hanem még tapintásában is különbözik az általam eddig használt hagyományos hajtókar-fogóktól, nagyon vártam már, hogy a kezemben tarthassam és megforgathassam azt. A tapasztalat: a gomb tökéletesen simul ujjaink közé, tapintása kellemesen „kemény-puha”, csúszásmentes, és mivel a gomb a hagyományos fogókhoz viszonyítva a nagyobb méretű, biztos fogást nyújt.

Profilból…
… és a mi szemszögünkből

Nagyméretű, csavarodást gátló zsinórvezető görgő fekteti az orsó dobjára a zsinórt. A zsinórkép nem tökéletes, a felső és alsó ponton kicsit vastagabban rak az orsó, mint középen. Ezen enyhe alátétezéssel segíthetünk. A hajtókar anyaga alumínium, rögzítése csavaros megoldású.

Minőségi szerkezet

Az alumínium dob duplán eloxált. Mindezek egybevéve rendkívül különleges megjelenést kölcsönöznek az orsónak. Úgy is mondhatnám, hogy a BLACK MASTER egy exkluzív, markáns, mégis visszafogott kivitelű orsó. Ezért - szerintem - nincs olyan bot, amelyen ne mutatna jól.

Még a három ponton könnyített szár kivitelére is figyeltek
Elegánsan szép orsó
A zsinórprofil nem tökéletes

Az bot és az orsó együtt

Összeillő páros

Az orsó önsúlya épphogy meghaladja a 300 grammot, amely egy általános 30-as méretű pergető orsó tömegének felel meg. Mivel a bot tömege 190 gramm, a szerelék összsúlya is 500 gramm alatt marad. (Természetesen attól függően módosul minimálisan az érték, hogy milyen típusú, milyen vastagságú, és mennyi zsinórt csévélünk fel a dobra). A BLACK MASTER-hez a 2,40 m-es THUNDERSTICK persze nem csupán a kedvező össztömeg miatt illik jól, hanem - ami ennél sokkal fontosabb - azért is, mert a bot közepes hosszúsága miatt a súlypont a markolat feletti ideális helyre esik. Így nem jelent gondot az akár egész napos vagy egész éjjelen át tartó pergetés.

Súlypont 1.
Súlypont 2.

Csukára és süllőre készülve 0,11 mm-es körszövött fonott zsinórt csévéltem a BLACK MASTER dobjára. A tipikus csukázó műcsalik közül valamennyi jól dobható a felszereléssel, még a néhány grammos körforgók is. Legmesszebbre és legkényelmesebben természetesen azokat a műcsalikat juttathatjuk el, amelyek tömege a bot dobósúly-tartományába esik. Például egy 10-15 grammos excenter ólommal kombinált Mepps-szel a parttól 30-40 méterre lévő hínárcsomókat is elérhetjük. A 15-20 grammos és a feletti bokorugrókkal szintén komoly távolságokat dobhatunk meg.

Hínár-csukákra hangolva

Általában 10 centiméter körüli gumihalakat és twistereket alkalmazok a fenék közeli pergetéshez, amelyeket szintén 10-15 gramm körüli ólomfejekkel szerelek, ha tavon horgászom. Ebben a súlytartományban a THUNDERSTICK-kel nagyon jól lehetett érezni a partközeli töréseket, eséseket, valamint a fenék közeli plasztikos „cikcakk” technikánál a műcsalik fenékre huppanását.

Wobblerekből a 7 centis és a feletti testesebbek (pl. SSR, Jointed) már jobban dobhatók, az 5-7 centis keskenyebb testű, 5 gramm alatti műhalakkal (pl. Original) csak a partközeli régiót tudtam meghorgászni.

Csuka szortiment

Ha balinra dobálunk, akkor 20-as monofil zsinórral szerelve egy 20 grammos balinólom szinte Föld körüli pályára állítható… Ilyen méretű damillal a kisebb műcsalik is jól dobhatók-vezethetők. Én e célból a HALDORÁDÓ Strong Line zsinórt használtam - nagy megelégedéssel.

A puding próbája - a pergetés

A tesztelésre szánt hetek változékony időjárása miatt egyszer itt, egyszer ott találtam meg a csukákat. Volt, hogy egészen a partszéli padmalyok alatt tudtam csak egy-egy kapást elérni, a mélyebb vízi akadók, törések pedig amilyen mélyen voltak, olyan mélyen hallgattak…

Parttól távol jött

Az állandósulni látszó meleg idő beálltával viszont a csukák is beálltak az általam látogatott tó hínárerdős részére. A napról napra változó növényzetben ha „vízi csatornát” találtam (két nagyobb, összefüggő hínártömeg között), nyomban körforgó villantót csatoltam a karabinerbe. Ez bizonyult a legeredményesebb technikának, amit a takarásból villámgyorsan kilebbenő csukák szép rávágásokkal díjaztak.

Egy a hínárerdő lakói közül

Hol szebbek jöttek, hol kisebbek, de a kapás és a fárasztás élménye a THUNDERSTICK-kel mindig élvezetes volt.

Szépen közvetített a bot még a kisebbeknél is
Próbálta kirázni a szájából a horgot…
… de nem sikerült
Mindjárt mehetsz vissza, kispajtás!

Nagyobb partközeli tisztásokon kéttestű wobblereket használtam, a távolabbi növényzet szélének meghorgászására és a hínárcsomókon való „átbukdácsoltatáshoz” pedig a bokorugrók váltak be a legjobban. Ami minden esetben megegyezett, hogy a THUNDERSTICK-kel a műcsalikat könnyedén el tudtam kormányozni a hínárfoltok között, fölött, mellett, alatt.

Akadókkal körülvéve

A 2,40 méteres bothossz ideális középméret, amely partról még jól használható. Méreteiből adódóan elég rövid ahhoz, hogy pontosan lehessen vele dobni, és hogy be tudjunk vele lopakodni a vízbe lógó fűzfák alá, bokrok közé. Ugyanakkor ahhoz elég hosszú, hogy a part menti akadók előtt biztonsággal vezessük el a műcsalikat, és ha szükség van rá, átpöccintsük azokat a horogmarasztaló ágakon.

Mély akadás, riadt tekintet
Egymástól pár méterre bújtak a kisebb-nagyobb krokik

A folyón

A csukák után alig vártam, hogy szabadidőm, az időjárás, és a Duna vízállása lehetővé tegyen egy éjjeli pergetést az új felszereléssel. Egyik hétfő estére kedvezően alakultak a körülmények, s nemsokára már a folyó egyik ruganyvégén vártam a sötétedést és a rablások hangjának felzendülését. A várakozást alulmúlták a süllők. Egy-egy kaffantáson kívül más nem történt, s az alkonyat első órái kapás nélkül szálltak el. Éjjel fél 12 körül járt az idő, amikor viszont 8 centis, küszt utánzó süllőző wobblerem monoton mozgása hirtelen megszakadt. A számtalan dobás után gondolataim már rég nem a kővégen jártak, amikor iszonyatos erő kapta ki majdnem a kezemből a botot. A kő spiccétől 5-6 méterre járó műcsalira vágott rá a harcsa - hiszen mozdulataiból, erejéből rögtön tudtam, vele van dolgom. Nem is kicsivel. Az elvágó víz lassabb áramlású oldalán kapó hal azonnal átugrott a kő ráfolyó oldalára, majd elindult a folyó által mélyített katlanba lefelé, s a mederbe befelé. Gyönyörűen hajlott a THUNDERSTICK. Az első egy-két rúgást szakaszosan, majd folyamatos muzsikálással - a hal mozgásának megfelelően - parírozta a BLACK MASTER precíz fékje. A felszerelés remekül közvetítette a zsinórvégi történéseket.

Sajnos a küzdelem egyenlőtlen volt, nem sokáig élvezhettem a fárasztás hihetetlenül izgalmas pillanatait. A wobblert minden bizonnyal torokra vette a termetes hal, hiszen a vékony (11-es) fonott a folyamatos húzás egyik erőszakosabb pillanatában megadta magát. A szakítás után kiszálasodott zsinórvég pedig több mint árulkodó volt. A gerebenfogak győztek, de a felszerelés nagyon jól dolgozott. Megmutatkozott a vékony pálcában rejlő erőtartalék, s az orsófék letapadásmentes, azonnali reagálása a harcsa mozdulataira. Sajnálom, hogy nem szájszélben vagy az állkapcsok végén akadtak a horgok, persze abban az esetben is jókora adag szerencse kellett volna, hogy másképp végződjön találkozásunk. Mindenesetre komoly súly alatt is kipróbálhattam a felszerelést, aminek örülök.

Reggelre csak az emléke maradt

Egy héttel a történtek után természetesen ismét el kellett látogatnom az öreg folyóra. Közben több dunai horgásszal is beszélgettem, akik hasonló szakításokról számoltak be. A felszerelést semmiképpen nem szerettem volna hozzá nem illő zsinórral eldurvítani, ezért úgy döntöttem, egy kb. 40 centiméter hosszú 15-ös fonott előkezsinórral toldom meg a 0,11 mm-es főzsinórt. Újfent a folyó felé robogtam, amikor a rend őrei úgy döntöttek, hogy megajándékoznak egy helyszíni bírsággal. Az éjjeli Duna viszont úgy döntött, hogy megajándékoz szép süllőjével, ezért a későbbi élmények már feledtették a délutáni „eljárást”.

Éjjeli rabló

Az éjjeli rabló 7 centis SSR-re éhezett meg, s a kövezés belső felén kapta el a műcsalit. A kapást egyértelműen közvetítette a THUNDERSTICK. A megakasztástól a fárasztás végéig folyamatos kontaktusban voltam a hallal, a bot gyönyörűen reagálta le a süllő lavírozását és a part előtti fejrázásokat.

Wobblerre kapott

Bár harcsa ezúttal nem akadt, ennek a felszerelésnek nem is az a célhala. Örültem, hogy folyami körülmények között is eredményesen tesztelhettem a CORMORAN pergető szettjét egy olyan tüskéshátúval, amelyre a pálcát Németországban megtervezték.

Rájuk tervezték

Záró gondolatok

Összegzésként, tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a 2,40 méteres CORMORAN THUNDERSTICK a 30-as elsőfékes CORMORAN BLACK MASTER-rel egy olyan összeillő párost alkot, amellyel a hazai csukákra, süllőkre, balinokra eredményesen, könnyedén, élvezettel pergethetünk. Több ragadozót is sikerült becsapnom a teszt során, kisebbeket, nagyobbakat egyaránt. Azt biztosan állíthatom, hogy a tesztelt CORMORAN felszerelés nem csak azoknak ideális választás, akik csupán heti néhány órát tudnak a vízparton tölteni, hanem azoknak is, akik egész napokat, esetleg teljes éjszakákat szentelnek a pergetésnek. A funkcionalitás, a használhatóság, a minőség mellett a THUNDERSTICK és a BLACK MASTER esztétikai élményt is nyújtnak gazdájuknak egyediségükkel, megjelenésükkel, eleganciájukkal. Egy nagyon megszerethető összeállítást kap az, aki őket választja. Csupán szubjektív véleményem, hogy a BLACK MASTER a jelenleg kapható legszebb pergető orsó. Én bármikor szívesen vettem a kezembe, szívesen használtam, és horgászat közben is örömmel nézegettem a CORMORAN jól eltalált, ár-érték arányban is kiemelkedő összeállítását.

Természetesen…

Kovács Márk (kovacs_mark)
Fotók: Gáspár Miklós, Kovács Márk

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.