Az ajándék

Az ajándék

A kisfiú minden nap korán reggel kelt fel és rögtön az ablakhoz tipegett. Orrát az üveghez szorítva kémlelte a kinti világot. Csalódottan vette tudomásul, odakint megfagyott ez a máskor színpompás világ, de még nem hintette be hóval a Jézuska. Őt várta már hetek óta. Rálehelt a hideg ablakra, és az így született „papírra” ujjával rajzolgatni kezdett. Virág, napocska, felhő született a kis ujjacska nyomán, majd pár girbegörbe vonalból egy halacska is alakot öltött.

A kisfiú nagyon szeretett horgászni. Pontosabban az apukája szeretett, hiszen ő maga még nem érezte át ennek a szónak a jelentőségét, de a vízparti mókát nagyon kedvelte. Édesapja nem tudott már nélküle elindulni, ha csak közelített a horgászfelszereléséhez, a kölök rögtön neki szegezte a kérdést: „Hógászni megyünk?” Nem volt értelme ellenkezésnek, menni kellett. Az apa egy kis gyerekülést szerelt a kerékpár vázára, így maga előtt szemmel tarthatta csemetéjét. A botok szétszedve, külön vászontokokba rejtve a felszerelésnek varratott műbőr tokban szintén a bringa vázára erősítve utaztak, míg az többi szükséges kellék egy régi, katonai hátizsák mélyére rejtve indult a halak ellen. A kisfiú már magát az utazást is nagyon élvezte.

A Tisza gátja megannyi érdekes, gyerekszemnek izgalmas látnivalót kínált. Egy ideig lekötötte a fácánok, nyulak, mindenféle folyóparti érdekességek megfigyelése, majd úgy döntött, átveszi az irányítást. Ez legtöbbször érdekes gáti manőverré vált, hiszen a kis kezek által elrántott biciklikormányt az apának, csak néhány kurfli után sikerült kiegyenesíteni. Szerencsére egyszer sem lett borulás a dologból, de néhány izgalmas pillanatot azért sikerült szereznie apukájának. A vízhez egy kis ösvény vezetett. Az ártéri erdő akkor még jótékonyan takarta kincsét az avatatlan szemek elől, meg kellett küzdeni már a puszta látásáért is. A sűrű iszalag, a gyalogakác néhol áthatolhatatlan szövevénye leszállásra kényszerített az édesapát. A kisfiú roppant élvezte ezt, ő fent, apa lent. A vízparton sokáig csak a békák és szöcskék hajkurászásával volt elfoglalva, így az apukának elég volt a szeme sarkából figyelnie csemetéjét, ügyelve arra, hogy ne kerüljön a vízhez vészes közelségbe.

A békák, szöcskék azonban egy idő után eltűntek a környékről, nyugalomra vágytak, így más elfoglaltság után nézett, apukáját kezdte figyelni, aki a bedobott fenekező bot mellett egy kis spiccbottal keszegezett. A vízből kipenderülő ezüstös kis ficánkák nagyon megtetszettek neki. „Én is! Én is!”, kiabálta. Az első próbálkozások veszélyeztették a kis spiccbot testi épségét, és a parti bokrok is hamar megteltek gazdátlan szerelékekkel, de attól a naptól kezdve a békák-szöcskék mellett a víz alatti lakók sem érezhették magukat biztonságban. Az édesapa a vízparton egy vékony vesszőre mindig készített egy kis sneciző szereléket, amivel a kisfiú egyre ügyesebben szedegette a karcsú küszöket, vörös uszonyú kis keléket. Idővel a csalihal kérdése sem maradt megválaszolatlanul, a kisfiú vállalta fel ezt a felelősségteljes munkát. Egy gyerek azonban mindig szeretne a felnőttek dolgaival játszani, így a kisfiú is egyre többet sertepertélt apukája fenekező botjai körül.

A gyűrűk, az orsó - ami tekerhető -, a bedobott ólom távoli csobbanása megannyi új izgalmat jelentett. Arról nem is beszélve, hogy a „felnőttes felszereléssel” apukája rendre szebb, nagyobb halakat húzott partra. Nagyon szeretett volna egy saját, komoly, „fölnőttes” felszerelést.

„Ha szót fogadsz, talán a Jézuska hoz neked is egyet!”, tett könnyelmű ígéretet egy horgászat alkalmával az édesapa. A kisfiú attól a naptól kezdve úgy várta a karácsonyt, mint még soha azelőtt. A szófogadáshoz kötött feltételt persze nem tekintette magára nézve kötelező érvényű megállapodásnak, de ha emlékeztették rá, pár órára hajlandó volt mintagyerekké válni. Csínytevésekkel, rengeteg mókával, játékkal szaladtak a napok, hetek, hónapok. A nyarat lassan beérte az ősz, majd a szőlőtőkék is hordókban érlelték tovább termésüket, s megérkezett a várva várt tél.

A kisfiú a meleg szobában ujjával újabb halacskát rajzolt, majd egy pálcikaemberke került az üvegre horgászbottal a kezében. Nagyot sóhajtott, majd kezével elmaszatolta az alkalmi képet. A házat betöltötte a karácsonyi készülődés minden velejárója. Finomabbnál finomabb illatok terjengtek, bejgli, mézes puszedli, püspökkenyér édesítette meg a lakás levegőjét, a régi lemezjátszóból karácsonyi koncertek felvételei szóltak. A kisfiú a gyerekszobában várta az estét.

Nem volt szabad addig kijönnie, amíg a Jézuska nem csengetett. Minden évben izgatottan várta, hogy felcsendüljön a régi, sercegő bakelitről a Karácsonyi ének, amit csilingelő csengőhang kísért, jelezve, megérkezett a Jézuska. A szobája ajtajához lopakodott, fülét az ajtóra tapasztva fülelt. Egyelőre csak a szülők, nagyszülők és nagyobb testvére hangját hallotta. Odakinn már sötét volt, idén lehet, nem jön el a Jézuska? Mégiscsak jó gyereknek kellett volna lennie? Újból az ablakhoz tipegett és a párkányra felkönyökölve a kinti világot kezdte szemlélni, hátha meglátja a Jézuskát, amint megérkezik.

Az utcai lámpák fényében azonban csak a szállingózó hóesésben gyönyörködhetett. A karácsony tiszteletére az ég is lehullatta ajándékát, fehér karácsonnyal lepte meg a falu lakóit. A kisfiú ábrándos tekintettel követte nyomon egy-egy hópihe útját egészen addig, míg a párkányon meg nem állapodott. Újból rálehelt az üvegre és rajzolgatni kezdett. Most már csak halacskák és pálcikahorgászok formálódtak az ujjacskája nyomán. A csendet csengő csilingelése törte meg. Csingilingi! A kisfiú boldogan, várakozással telve rohant a szobája ajtajához, amit édesanyja szélesre tárt. Megérkezett a Jézuska! A kisfiú szélsebesen iramodott a nagyszobába, hátha még ott találja. Eddig minden évben lekéste, és mire beért a nappaliba, a Jézuska már továbbállt.

A karácsonyi pompába öltöztetett szobában most is csak hűlt helyét találta a Jézuskának, de sajnálkozásra gondolni sem volt ideje. A Jézuska, mint eddig is minden évben, ott hagyott egy gyönyörű karácsonyfát, alatta díszes csomagokkal. Kisebb-nagyobb dobozok, szépen becsomagolva, masnival átkötve. A kisfiú gyors leltárt készített a csomagok méretéről, reménykedve abban, hogy az övé biztosan a legnagyobb lesz. Legszívesebben rögvest kibontotta volna valamennyit. Az ajándékok bontogatásának azonban még nem jött el az ideje. Előbb a karácsonyfa szikrázó díszei, a gyertyák, csillagszórók fénye mellett, ragyogó arccal énekelte azokat a dalokat, amiket az óvodában tanult. Az éneklést követően a család az ünnepi asztalhoz ült. A kisfiú gyorsan lapátolta be a gőzölgő húslevest, minden fogásnál ő volt az első, a „kisangyal”, hátha ezzel is közelebb hozza a csomagbontás idejét. A finom gesztenyepürénél már nagyon nehezére esett jó fiúnak lenni, de végül sor kerülhetett az ajándékok kibontására is.

A fa alatt halomba rakva várták a díszes dobozok sorsuk beteljesedését. Minden dobozon kis kártyácska adta tudtára az érdeklődőnek, kinek rejt ajándékot belseje. A kisfiú még nem tudott olvasni, így az ő ajándéka külön kis kupacot alkotott. Dobozok, lapos kis csomagok sorakoztak egymás tetején, de ránézésre egyikük sem rejthetett horgászbotot a belsejében, hiszen a horgászbot hosszú, az nem férhet el egy dobozban! A kisfiú várakozással telve bontogatta az ajándékokat. Könyvek, mackók, kisautók, nagyi által kötött pulóverek, sapkák, sálak kerültek elő a csomagokból, de horgászbotnak se híre, se hamva. A kupac aljához érve már csak egy nagyobbacska, lapos csomag várta azt, hogy az apró kis kezek megfosszák díszes ruhájától. A kisfiú először felemelte a csomagot és megrázta. Semmilyen hangot nem adott a csomag, ezért alaposan körbenézte horgászbotra utaló jeleket keresve. Hmm. Hát igen, a szófogadás jutott az eszébe. Sietve tépte fel a papírt, ami alól egy felfújt műanyag puffancs bújt elő. A kemény műanyag burok alatt ott volt, amire már régóta várt. Egy kis orsót, vékony üvegbotot, úszót, horgokat, ólmokat, damilt rejtett a csomag. A kis horgászok kezdő szettjét akkoriban a Shakespeare cég hozta forgalomba, és lám, a Jézuska nem felejtette el! Hogy milyen kapcsolat lehet Jézuska és egy horgászcikk-gyártó között, az gyerekfejjel fel nem fogható, de ki gondol ilyesmire gyerkőcként? A botot, orsót természetesen rögtön össze kellett szerelni, és a kisfiú boldogan suhogtatta a rövid kis üvegbotot, nem kis riadalmat keltve a család többi tagja között. A karácsonyfa is féltette díszeit, de cinkosan kacsintott a nagy üveggömb. A kisfiú az orsót tekerve máris a képzeletbeli halakat fárasztotta és határtalanul boldog volt. A mackók, autók, kötött holmik mind magukra maradtak azon az estén, a kisfiúnak a régen várt karácsonyi ajándék kötötte le minden figyelmét.

„Ezek szerint szót fogadtam, jó fiú voltam?”, kérdezte boldogan az édesapját. „Látod, ha a Jézuska megtartotta az ígéretét, akkor csak nem voltál olyan rosszcsont!”, válaszolta mosolyogva az apuka.

A kisfiút azon az estén nehéz volt ágyba dugni, legszívesebben azonnal indult volna a vízpartra, hogy felavathassa Jézuska ajándékát. A fáradtság, az izgalmak azonban végül álmot hintettek a szemére. A kis horgászbot ott feküdt az ágya mellett, ő pedig még álmában is mosolyogva kergette a halakat. Az ablaküvegen a hideg jégvirágot rajzolt, és a virágok között ott volt egy kis pálcikaember, horgászbottal a kezében.

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.