Az élet csak játék, de a horgászat komoly dolog

Úgy gondolom, hogy egy kis humorral és poénnal még a legkomolyabb emberek arcára is mosolyt lehet csalni. Éppen ezért nagyon szeretem azokat a tárgyakat, amik hétköznapi használati értékük mellett frappáns és vicces üzenetet is közvetítenek embertársaim felé. Tavaly nyáron összetalálkoztam egy ilyen poénos tárggyal egy piacon. Megleptem magam egy különleges pólóval, melynek felirata a következő hitvallást hirdeti: „Az élet csak játék, de a horgászat komoly dolog”.

A felirat alatt egy horgászkarikatúra is díszeleg, mely jóízű viccet csinál a pecás társadalom megszállottságából. Nekem nagyon megtetszett a tréfás holmi, és azóta is nagy szeretettel viselem ezt a pólót még a munkahelyemen is. Az eredmény természetesen nem marad el: az üzenet mindenkiből kivált valamiféle reakciót; igazából nem sokan tudják szó nélkül hagyni a dolgot.

Egy átlagos hétköznapon rengeteg emberrel találkozom, hiszen középiskolában tanítok. Jó dolog figyelni a diákok és a kollégáim reakcióit. A pólómon rikító felirat mágnesként vonzza a tekinteteket és mosolyt csal az arcokra, korra és nemre való tekintet nélkül. Persze van, aki rögtön legyint és elkezdi ócsárolni a horgászatot: „egyszer horgásztam csak, de az elég is volt…”, „kevés unalmasabb dolog van a horgászatnál”, „nekem nincs türelmem ehhez.” Miközben ilyen és ehhez hasonló negatív hangokat váltok ki környezetemből, én csak mosolygok magamban azon, hogy mennyire nincs igazuk az embereknek, és hogy mennyire nincs fogalmuk arról, hogy milyen is ez a sport.

Tanár úr

Ilyen szituációkban érkezünk el ahhoz a ponthoz a beszélgetésben, amikor jó pergető horgászként megpróbálom meggyőzni a „laikusokat” a saját igazamról. Az emberek fejében a következő tradicionális kép él a horgászatról: nyugdíjas bácsi ül a vízparton, mellette hűtőláda, felette napernyő, kezében hideg sör, előtte pedig a botok. Az öreg néha elszundikál kényelmes székében és egész nap várja, hogy megmozduljon az a fránya kapásjelző, de ez csak nagyon ritkán következik be. Na, ezt a képet nehéz összetörni, de én azért mindig megpróbálom. „De én pergetek”, „nem ülök egy helyben kapásra várva”, „nem unalmas egyáltalán”, „biztos, hogy még te is élveznéd”, bizonygatom igazam.

Elgondolkodtam a dolgokon és arra jutottam, hogy a horgászat pont nem arról szól, amit a „laikusok” gondolnak róla. Számomra egyáltalán nem unalmas kedvenc sportom, sőt mindig más, mindig egyedi. Pont az a szép benne, hogy akkor is tudom élvezni, amikor igazán embert próbáló körülmények között kergetem kedvenc halaimat, és a sok erőfeszítés ellenére sem sikerül túljárni az eszükön. Ilyenkor tudni kell nevetni saját megszállottságunkon és látni kell az erdőt a fától. Tudni kell önkritikát gyakorolni, megmosolyogni önmagunkat, tréfát űzni saját magunkból és örülni annak, hogy egyáltalán horgászhattunk és eltölthettünk néhány órát a természetben. A következő történet februárban esett meg velem, és jól mutatja, hogy milyen az, amikor az ember rádöbben, hogy vicces, amit csinál.

A téli táj

Az év második hónapja nehezen indult horgászat szempontjából. Évszaknak megfelelő hideg idők voltak, de engem ez nem érdekelt. Hétvégére megbeszéltem cimborámmal, Pistivel, hogy megyünk pergetni. El is jött a várva várt nap. Reggel mínusz nyolc fokot mutatott a hőmérő, ennek megfelelően beöltöztünk jó melegen. Kilencre jött barátom, bepakoltunk a kocsiba és indultunk is a folyópartra.

Csónak a pácban

Az első meglepetés nem kellett volna, hogy meglepetésként érjen minket - hiszen tudtuk, hogy hetek óta fagy -, mégis leesett az állunk, mikor megpillantottuk a partszélen befagyott, havas ladikokat. Na, vissza a házhoz, csákány, csáklya, balta be a kocsiba, majd irány újra a vízpart.

A legfontosabb kellékek a csónakban

Miután másodjára is megérkeztünk, nekiláttunk a kellemetlen résznek: elkezdtük törni a néhol 8-10 centis jeget a csónak körül. Ádáz küzdelem alakult ki ember és jégpáncél között, melynek körülbelül másfél óra múlva tudtunk véget vetni. Ekkora sikerült kiszabadítani a csónakot és egy másfél-két méter széles folyosót törni a jégen, ami a parttól úgy 10 méterre beért a folyó jégmentes részéig.

Jégtörés után a vízpart

Annyi eszünk viszont már nem volt, hogy előbb a havat kiszedjük a csónakból, csak letapostuk, így tükörjeget csoszogtunk a járólapra, hogy izgalmasabbá tegyük a későbbi horgászatot. Mondanom sem kell, hogy a munka során átértékelődött bennünk tervünk, miszerint leevezünk a Tiszára, hiszen nagyon kimerültünk mindketten. Csuromvizesen, izzadtan, fáradtan és elcsigázva eveztünk át a Bodrog túloldalára, ott horgonyoztunk le egy-két helyen, ahol ragadozót sejtettünk a mélyben.

Zajlik a folyó
Melyiket is válasszam?

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a halakat nem értesítette senki, hogy jövünk, és fittyet hányva minden igyekezetünkre egyetlen műcsalijaink iránt érdeklődő sem jelentkezett. Egyre jobban fáztunk és már éhesek is voltunk. A jégtörés után a kesztyűink már mind csuromvizesek voltak, így csupasz kézzel tettük a dolgunkat. A csónakban minden jeges volt, és a hideg idő a felszerelésünket sem kímélte: fagyott a zsinór, a gyűrűk és a horgonykötelünk is. Elgémberedett kézzel húztam fel és engedtem le új helyen a horgonyt újra és újra.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy eszembe jutottak kollégáim szavai, arról, hogy milyen unalmas is a horgászat. Visszagondoltam rá, hogy nevettek a pólómon, és hogy nem is tudják, hogy milyen valójában egy pergetés a Bodrogon. És akkor rájöttem, hogy a póló felirata bizony igaz. „Az élet csak játék, de a horgászat komoly dolog.”

A természet télen is békés és csodálatos

Sajnos az életet nem könnyű játékként felfogni, pedig talán könnyebb lenne úgy minden, de a horgászat segíthet abban, hogy elvonja figyelmünket a rossz dolgokról és a lényegesebbek felé irányítsa figyelmünket. Számomra attól lesz az élet a legjobb játék, hogy komolyan veszem a horgászatot. Mármint nem azért, mert mindenáron halat akarok fogni és ideges leszek, hogyha nem jön össze, hanem azért, mert imádok a természetben lenni, és amikor a folyón vagyok, akkor mindig megnyugszom. Igyekszem minél több időt vízen tölteni, és ebből nem engedek. Aki ismer, az tudja, hogy horgászattal kapcsolatban hajthatatlan vagyok.

Jólesett a forró tea

Az életet próbálom nem túl komolyan venni, és nekem a horgászat segít ebben. Amikor ott ültünk a Bodrog közepén barátommal, mindketten fáradtan, éhesen, vizesen és átfagyva, kapásra várva, akkor is jól éreztük magunkat, és jóízűen tudtunk nevetni saját magunkon és kudarcba fulladt szabadnapunkon. Sajnos nagyon kevés olyan szabadnapunk van, amikor magunkkal foglalkozhatunk egy kicsit és kipihenhetjük a hétköznapok fáradalmait.

Pistivel aznap komoly fáradtság és fájdalmak árán sem értük el célunkat - hogy halat fogjunk -, ennek ellenére nem bántuk meg, hogy úgy töltöttük szabadnapunkat, ahogy. Sőt, most sem tennénk másképp. Nem lett volna jobb az sem, ha otthon maradunk a meleg házban és kényelmes fotelben ülve kalandok után sóvárgunk. Hiszen így is nagyszerű élményben volt részünk, amire mindig emlékezni fogunk, és azt hiszem, ez a lényege a horgászatnak.

A befektetett energia, idő és pénz mind meg sem közelíti azt az élményt, amit kapunk. A horgászat és a természetjárás teszi számunkra élhetőbbé ezt az életet. Ezért viselem én emelt fővel a pólót - ami az ironikus karikatúrát és egy szarkazmustól sem mentes üzenetet hordozza - és hirdetem bátran és őszintén: „az élet csak játék, de a horgászat komoly dolog.”

Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László

Kommentek
Kapcsolódó termékek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: