A Pötrétei tőzegtavakon - Aranyláz 1. rész

A Pötrétei tőzegtavakon - Aranyláz 1. rész

A megszokás szerint a pötrétei tavakra általában ősszel és télen látogat el a horgász, mert akkor nagyon jól megy ott a csuka, a sügér. Akár léken is. Ám mivel békés halakat szintén rejt a víz, nem is akármilyeneket, adott volt a lehetőség: megvillantani valamit Pötréte nyári arcából is...

A kirándulást kivételesen, de talán nem rendhagyó módon Szörényi Zoltán kollégámmal követtem el. Zolit a Mahor "újhullámos" horgászvíz bemutatójának jegyében kísértem el, mely a több szem többet lát alapon kívánná ismertetni az egyes helyszíneket. Mindketten nagy reményekkel, és kíváncsiságtól fűtve érkeztünk Zalába, amit talán az is táplált, hogy most először horgásztunk együtt. Az első etapot egész naposnak, a másodikat hajnali-délelőttinek terveztük. Biztos, ami biztos alapon, hátha valamelyik betlire csúszik... Mivel ha "kötelező" a fogás, akkor a tapasztalat szerint az a legritkábban sikerül. Na, ezt a tételt is megdöntöttük...

Első nap

A program hét körül kezdődik. Ekkorra keveredünk le a partra, a kötelező adminisztratív és csónakkölcsönzési körök után. Csendes, széles, és szélcsendes a víz. Üde, egyszerűen szép a tó. A pontyoson, azaz az egyesen vagyunk. Ez horgászbarátabb, mint az akadókkal szabdalt kettes, bár itt is több hely adja magát, ahol otthagyhatjuk a horgot. Nem ez a terv, de a pakliban benne van.

Helykeresés, terepszemle közben, a Pontyos tó nyugati szélét szegélyező csatornán

Mindenekelőtt, mivel az aranykárász hírből és tapasztalatból is viszonylag jelentős számban előfordul, a kárászozást nem hagyhatjuk ki, megadva persze másoknak is a lehetőséget. Pontyok, amurok elől sem zárkózunk el, sőt nagyobb halakat is szívesen látunk, így egy nagyon kemény, egy kemény, egy könnyű és egy még finomabb szerelést vetünk be. (Ugyanez a zsinórvastagságoknak megfelelően fonott 20-as, mono 0,30mm, 0,18mm, 0,15mm). Mind úszós.

Beülős taktikával kísérletezünk, azaz a hosszú bolyongás végén egy dekoratív zúg előtt lecövekelve négy irányba bevetve a készségeket. Semmit sem hagyunk ki! Zoli egy nádcsomót, én egy nádfalas részt, valamit a szemközti nád előtti árnyat és - kicsivel később - a köztes medret próbáljuk.

Egy csatornaszerű csapás végén állunk, jó kilátással egy nagyobb nyílt vízre. Jogos tehát a gondolat, errefelé mindenképpen járniuk kell a halaknak, már csak azért is, mert az itteni csatornák - a öntözőcsatornákhoz hasonlóan - általában jelentősen mélyebbek középen, mint az egyéb területeken.

A szemközti nádsor sarka, ritka tavirózsában végződik. Adja magát az ötlet, hogy oda is érdemes lesz dobni - mindketten vörösszárnyúkat sejtünk a környéken. A potykákat az erős fény miatt, inkább a szélből (a nád felől - innen is, onnan is), a kárászokat az attól arrébb eső mélyebből reméljük. Ennek megfelelő az etetés is. Konzervkukorica némi aromával gerjesztve szóródik az úszók köré, a finomabb készségek speckó Katusos etetőanyagot is kapnak (bár most csak a Kárászoknak szánjuk, természetesen nem bánnák, ha Pontyot és Amurt is becsalna).

Kárászra kell az etetőanyag, és a kukorica is, pontyra nyáron elég ez utóbbi

Az első gombócok háromnegyed kilenckor csobbannak. Na nem ettől, de érezhető szellő támad váratlanul. Szerencsére amolyan "kapáshozó", így nem kell még bosszankodni miatta.

E sejtésnek megfelelően, az innenső nádhoz vetett úszó klasszikusan emelkedik ki, s mivel pont odanézek, kezem már a boton pihen, amit a váratlanul megugró hal miatt mégis reflexből kell felkapnom. Akadt, érzem, és húzom is el a nádtól a viszonylag kemény bojlis bottal, de az ösztönlény csak be akar menni a dzsumbujba. Én viszont csak nem engedem. Amúgy nem nagy a hal, talán még két kilós sem lehet, ha így meg tudom tartani, ezért is ér villámcsapásként, ahogy megkönnyebbül a szerelék. Jó, hát nem csodálnám, ha egy vándorkagyló, vagy nád lenne a ludas, de az előke végén kihajlott horog láttán elönt a méreg. A nagyon erősnek kikiáltott (nem írhatom le a márkát és típust) tűvel már egyszer megjártam, akkor akadómentes terepen engedte el egy jobb halamat. De én vagyok a hülye, hogy még egy esélyt akartam adni.

Zoli jót kuncog magában, nem kárörömmel, csak úgy, mivel neki is ismerős a helyzet. Mutatom felé bosszankodásom tárgyát, mire ő tacitusi tömörséggel összefoglalja a véleményét:
- Az egy szar!

Vöcsökfamília húzódik a nyílt víz felé a szemközti nádsáv végéről

Búbos vöcsök család úszik előttünk egy ideje. A fiókák eleinte kedvesnek tűnő hívó-csipogása egy óra elteltével azonban már némileg idegesítővé válik. Érzékeltetésül a hangról csak annyit, hogy ahhoz lehet hasonló, mintha az embernek olyasvalaki próbálna egy órán keresztül szaggatottan a fülébe fütyülni, aki nem tud.

Küszvágó csérek lesik a magasból a vizet, s mivel nem látom őket becsapódni sehol, gondolom nevükkel ellentétben kis vörösökkel, bodrikkal is beérnék már. Néha látványos nemességgel átvonul a tó felett egy-két kócsag, talán a Kis-Balaton felé igyekeznek, talán csak egy tocsogóba, mindenesetre így röptükben is lerí róluk, hogy ők "übervogel"-ek. Lesajnálva pillantanak alá (már ha egyáltalán veszik a fáradtságot) a pötrétei tóvidék további lakóira, a récékre, kakukkokra, nádirigókra és a többiekre, beleértve a csónak árnyában pihenő csontkukacokat és trágyagilisztákat is.

E hosszabb-rövidebb önfeledt ornitológiai megfigyeléseimet a halak tiszteletben tartják, hála nekik még csak meg sem rezzennek az úszók.

A balra álló nádcsomó elé röppen - megjegyzem: halál precízen - arasznyira az Alaszkát is járt bivalyölő szereléke.

Negyed tizenegy után pár perccel aztán bevág Zoli egy hatalmasat. A klasszikus túrás az úszó mellett előre jelezte már a kapás lehetőségét, ami be is következett egy felfektetés formájában, ám a lendület hal nélkül hozta vissza a szereléket. Bosszantó, de legalább nem akadt, így talán nem riadt el a tettes.

A méretes kapóval nem bízza társam a véletlenre a dolgot, nagyhalat akarna fogni, alaposan megrakja kukoricával és íncsiklandó gilisztával, majd visszalibbenti az iménti helyre. Közel egy óra kell, mire újra kapást láthatunk, ám akkor már nem marad üres a bevágás! Szolidan görbül a bot. Cimborám pumpál néhányat, mire egy szépséges compó körvonala tűnik elő hirtelen, köszönhetően az erős felszerelésnek, ami a csónak felé parancsolja. Zoli a jókora szákfejjel biztosan merít alá a fröcsögő halnak. Pont negyed tizenkettő.

Compó, a szépséges - visszaengedés előtt

Őszinte és nagy az örömünk az első zsákmány láttán. No nem a mérete miatt, csupán mert hal, fogás, siker.

Arany Károly - portré. Az első!
Fél tizenkettő: társam is hamar elcsípett egy kárászt

Könnyebb úszós botomat félreteszem a fotózás idejére - ennek horgát egyébként időközben már a csatornácska közepéig cseleztem az árnyékból, mivel kiterjedt apró buborékokból álló mező jelent meg a közelebb dobott gombócok nyomán.

A visszaengedésre váró, nem kapitális compónak is kijár néhány képkocka és odafigyelés. Így csak szemem sarkából láthatom, ahogy az odébb fektetett pálca lassan végigcsúszik a csónak szélén, majd megakadva hajlongásba kezd. Ezért hirtelen mégis feledésbe merítem Zoli doktorhalát és felkapva a nyelet, immár bevágás nélkül kezdhetem a fárasztást: igazi kis erő zsonglőr parádézik odalent, azonnal lehúz néhány méter zsinórt. Jobbacska pontyra gondolnék, de ekkor a betartás következtében visszafordul engedelmesen és a féket sem zizegteti többé. Ennek ellenére, sejtett méretéhez továbbra is aránytalanul nagy elszántság párosul.
- Na jó, a 18-as, azért mégiscsak majdnem húszas - mormogom magam elé és keményen felemelem a halat.

Az opálos vízben feltűnően aranyos test villan, aztán gyorsan iramodik vissza.
- De keményen védekezik ez!
- Hát te meg mit fogtál? - kérdi Zoli, látható érdeklődéssel.
A választ a következő pillanat emelése és pipáltatása hozza meg:
- Kárászt? - nézek magam elé.
- Te, ez aranykárász! - harsan fel társam, mialatt igyekszik megszabadítani halát a horogtól.

A merítő még részben foglalt, így kézzel veszem be a csónak mellől a ténylegesen is aranyosan csillogó halacskát.
- Na akkor most kívánj hármat, aztán dobd vissza! - poénkodik a "compó-király".

Hármat nem, de jópár fotót azért kívánunk, és hosszan csodáljuk a halat. Természetesen ezalatt szinte végig a vízben tartom az állatot. Igyekezünk kihasználni őt és a nem túl gyakori pillanatot, ugyanis nem lehetünk biztosak abban, hogy jön-e majd még több is.

Sok halat jelez az etetésről fogott pikkely
Középerős match-el sem volt rossz, de még finomabb szerelékkel (pl. 10/08-as spiccel) bizonyára még több halban és izgalmasabb fárasztásokban lett volna részünk
Az egyik legszebb kárász egy óra előtt pár perccel jött.