A sügér horgászata 8.

A sügér horgászata 8.

Elérkeztünk a számunkra legfontosabb részhez, a nem kevésbé fontos apró részletek (megfelelő hely, felszerelés) áttekintése után, ez pedig a sügér horgászatának módszerei. Ezen a témakörön belül négy módszert teszek nagyító alá. Ezek az alábbiak: úszós horgászat, fenekezés, mormiskázás, és a pergető horgászat. A pergetés részben más, már eddig tárgyalt műcsalis módszerekkel is megismerkedhetünk. Először vágjunk bele egy kis úszós sügérezésbe!

Úszós horgászat

Az úszós horgászmódszert kétféleképpen is művelhetjük. Az egyik a spiccbotozás, a másik pedig a gyűrűs botos horgászat.


Spiccbotozás

Igazán két különböző méretű bot az, amelyiket én személy szerint a leggyakrabban használok, egy 3 és egy 5 méterest. Mindkettő tűspiccel szerelt, valójában rendkívül gerinces, de megfelelően rugalmas keszegező botokról van szó. Csodálatos ívben tudják a sügerek meghajtani ezeket a varázspálcákat.

Útban a part felé, rövidboton

Ha olyan szituáció adódik, ahol egy 2,5-es bottal a lábunk alól szedhetjük a halakat, mint például egy stégen ülve, akkor én sem erőltetem a hosszabb botokat. Minél rövidebb a bot, annál kellemesebb, borzongató érzéseket élhetünk át a halak fárasztásakor. Bárcsak minden nap úrrá lehetne rajtam az efféle borzongás... De térjünk vissza a realitás vízpartjára, és nézzük meg mi is lapul a szerelékes ládában, ha úszós sügérezésre készülünk.

A spiccbotos sügérezés nem kíván olyan mértékű felkészültséget, mintha az ember rakózni, vagy békéshalakra finomszerelékkel szeretne horgászni. Nem szükséges hat-nyolc különböző méretű úszó, hajszálpontos súlyozása, a lehető leglágyabb előke, amelyen a legtermészetesebben lehet a csalit felkínálni. Mindenekelőtt, már itt szeretném leszögezni, hogy a látszólagos „igénytelen felszerelés” használatát, ha lehet, kerüljük.

A spiccbotos szerelék 0,10-0,12-es damilból készülhet, előkézni egyáltalán nem fontos akadálymentes terepen, de ha akadós helyen horgászunk, márpedig a célhalunk szívesen áll be vízinövény közé, akkor a főzsinórtól egy mérettel vékonyabb előkét köthetünk.

Rövid spiccbottal fogott sügérem

Úszók közül a csalinknak megfelelő típust kell választanunk. Ha gilisztadarabbal, csontival vagy kapásszegény időszakban szúnyoglárvával akarunk horgászni, akkor a vékonyabb antennájú úszókat szereljük. Amennyiben a nagyobb sügérekre pályázunk, a vastagabb, jól terhelhető antennával rendelkező modellek lesznek a megfelelőbbek. Úszónk méretét a víz adottságai nagymértékben befolyásolják. Nyugodt felületű állóvízben horgászva kis csalival, elegendő a 4x16 (0,5 g) teherbírású is. Áramló vizű csatornák esetén, nagyobb csalit felkínálva a 3 g-os, a test anyagából kialakított antennájú úszó használata sem túlzás.

Spiccbotos szerelékek és úszók sügérezéshez

Az ólmozás kialakítása történhet sörétekből, vagy cseppólomból és sörétekből vegyesen. Én az utóbbi megoldás híve vagyok. A főólom egy stopperólom, melyet szilikon csövek segítségével lehet a damilra erősíteni, és a pontos súlyozást sörétekből alakítom ki. Egy jelzőólmot is szoktam a damilra csíptetni. Nem súlyozom az úszót antennára, csak a test és az antenna találkozási pontjáig. A mohó sügerek úgyis jól látható és vehemens kapásokat produkálnak.

A szerelék hallal közvetlen kontaktusban lévő eleme a horog. Mérete igazodjon a halak várható nagyságához, a 8-10-es már bőven megfelelő. Én, személy szerint a nagyobb, kerek öblűeket részesítem előnyben. Finomabb csalikhoz a vékony húsú, nagyobb gilisztához és halszelethez a vastagabb húsúakat használom, mindig egyágúakat. A hármas-horog durva és sportszerűtlen egy ekkora kisragadozóra.

Ezzel a spiccbotos témakör végére értünk. Vannak, akik megszállott spiccbotos horgászok és nem szívesen váltanak gyűrűsre, csak abban az esetben, ha a direkt módszer teljes csődöt mondott. Ilyen eset fordul elő akkor, ha a sügerek a botunk hatósugarán kívül tartózkodnak.

Vannak szituációk, mikor egy hosszabb spiccbot is elegendő, nem szükséges a match


Gyűrűsbotos horgászat

A sügér horgászata során nagyon sokan a spiccbotot választják, a gyűrűssel szemben. Ez a választás teljesen korrekt, de vannak olyan esetek, amikor a sügerek tartózkodási helye nem érhető el spiccbottal. Ez az eset kisebb csatornákon és dús parti növényzetű vizeken ritkán fordul elő. Csatornákon azért, mert a túlpart sincs gyakran távolabb, mint 10 méter, ami spiccbottal kényelmesen meghorgászható. Dús vízinövényzettel borított partszélben, a kis csíkosak megfelelő lesállást, és a csukák ellen rejtekhelyet találhatnak, így nem vándorolnak be a nyílt vízre. Nagyobb tavak esetén, ahol gyér a part menti vegetáció, ott gyakran követik a sügerek az apróhal csapatokat. Ekkor kell a matchbotot elővennünk.

Egy matchbot a legtávolabbi sügértanyát is „közel hozza”

Úgy gondolom, nem kell ezt a bot típust részletesen bemutatnom, mindenki ismeri és a finomszerelékes horgászok gyakran használják is. A bot 3,90-4,20 m közötti, 10-15 magas talpú gyűrűvel szerelt pálca, mely elsősorban a távoli horgászhelyek úszós vallatására szolgál. A sügér horgászatában is ez lesz a szerepe.

Úszós horgászatnál gyakori a mélyre nyelés

A szerelék egyik meghatározó eleme az úszó, amelyet waggler néven ismerünk. Ez egy egypontos rögzítésű, általában változtatható mennyiségű önsúllyal rendelkező úszó. A sügér horgászatában nincs olyan fontos szerepe a hajszálpontos úszósúlyozásnak, természetesen a „félárbocra” állított úszósúlyozást mellőzzük.

A matchbotos sügérezés úszói

Az úszót egy fix rögzítővel kapcsolom a damilhoz, és a súlyozás alatt az előkét egy kis forgókapocsba kötöm. Ezzel az apró forgókapocs közbeiktatásával valamelyest elkerülhető a damil kedvezőtlen sodródása visszacsévélés közben.

Egy tavaszi úszózás eredménye

A következő részben a fenekező és a mormiskázó módszerrel ismerkedünk meg.

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.