A sügér horgászata 9.

A sügér horgászata 9.

Az úszós sügérezés után, olyan kevésbé ismert módszereket mutatok, be amelyek szintén nagyon eredményes a kis ragadozóhal horgászat során. A finom rezgőspicces horgászatba, és a télvíz idején verhetetlen mormiskázásba avatom be a szakértő közönséget.

Fenekező horgászat

A fenekező horgászat elsősorban a hidegebb időszakban lehet eredményes a sügérhorgászok számára. Ilyenkor a sügér a meder mélyebb részeit keresi fel, itt tartózkodik szívesebben Ezt a tényt mindenképpen figyelembe kell vennünk, mert ha nem a megfelelő mélységben keressük, akkor a rossz helyen, rossz időben szituációba esünk, és nem lesz kapásunk. A sügérre történő fenekezés ideje az őszidő beálltával kezdődik és a kora tavasszal végződik (a jeges időszak kivételével). Tavasszal már inkább, érdemes az úszós készséget előkészíteni, mert a bágyadt napsugarak kicsalogathatják az apró halakat, amit a sügér nem hagy figyelmen kívül. Ne hagyjuk mi sem!

A legvéknyabb spicc látványosan jelzi a kapást

A fenekező horgászatra legalkalmasabb eszköz, a rezgőspicces horgászbot. A legerősebb spiccet is nyugodtan használhatjuk, mert a sügér vehemens kapásai úgyis jól látható bólogatások lesznek. Amennyiben a legvéknyabb mellett döntünk, akkor fantasztikusan szép görbüléseket láthatunk a sügerek előadásában.

A lebegtetett szerelék

Szereljük fel botunkat a legalkalmasabb szerelékkel. Ezekből a lehetőségekből szeretném az általam két leggyakrabban használtat, a legbeváltabbakat bemutatni. A főzsinór végére egy T forgót kötök (2). A forgó derékszögben álló fülébe kötöm az előkét. Átmérőjének 0,14-est javaslok, semmiképpen nem indokolt a vastagabb, hiszen ennek a szakítószilárdsága is több mint 2 kg. Az előke hosszúsága 20-25 cm. A horgot - ami 14-es - átszúrom egy hungarocell golyón (3), ami lehet színezett is, és felhúzom a damilra, közvetlenül a horog szára mögé. Ez a golyó fogja lebegtetni a csalit. A golyó furata egy idő után tágul, de nem kell megijednünk, feladatát továbbra is ellátja, mert a felhajtó ereje úgyis a felszín felé emeli.

A maradék fülbe kötöm az ólmot (1). Én kis méretű, forgóval egybeépített tányérokat használok, melyeknek a súlya 7 illetve 10 g. A polisztirol golyó méret választásánál legyünk tekintettel az ólom súlyára. Ha túlzottan nagy a golyó felhajtó ereje, akkor megemelheti a fenékről az ólmot.

Egy hagyományos, rezgős szereléken rajtavesztett tavaszi sügér

Természetesen használhatunk egyszerű fenekező szereléket is, amelyet a rezgőspiccesen szoktunk alkalmazni, békés halak horgászatához. A szerelék kialakítása rendkívül egyszerű, a főzsinór végére kötünk egy nagy fület, legalább 40 cm hosszút. A fület 2/3-1/3 arányban elvágjuk. A rövidebb szál végére kötjük az ólmot, a hosszabb szálra pedig a horgot. (Az előbbi szereléknél ismertetett méretek itt is helytállóak).

A felszerelés elkészülte után csalizzuk fel horgunkat. A sorozat hetedik részében a természetes csaliknál sorra vettem a favoritokat. Trágyagiliszta, apróhal, halszelet a legbeváltabbak, bármelyikkel próbálkozhatunk.

Trágyagiliszta, ínyenc sügéreknek

A kapás általában hevesen jelentkezik, lehetetlen nem észrevenni. Ha egy darabig nincs érdeklődés, akkor rántsunk egy keveset a damilon, hogy a csali megmozduljon. Másodperceken belül ott terem a közelben ólálkodó sügér és már indul is a fárasztás. Rezgőssel igen élvezetes a partra terelni a halat, ne fosszuk meg magunkat ettől az élménytől, ne használjunk durva botokat. A következő módszer sem igényel erős felszerelést.


Mormiskázás

A csali - amelyről a módszert elnevezték - formája rengetegféle lehet. A közös jellemző, hogy a horog fixen áll egy ólomfejben. Az ólomrész alakja általában gömb, vagy valamilyen nyújtott forma, de még a legnagyobb jóindulattal sem hasonlít azokhoz a parányi vízi lakókhoz, amiket utánozni hivatott.

Szerelékünk a végletekig leegyszerűsített. Főbb alkotórészei a következők: bot, orsó és a kapásjelző. A bot nem igazán hasonlít a mi fogalmaink szerinti horgászbothoz. A hossza 20-50 cm közötti és anyaga sem az űrkutatásban használt anyagok egyike. Egyetlen kritériumnak kell megfelelnie, hogy eléggé kemény legyen, minimális rugalmassággal. Ebben az esetben ugyanis a megakasztott halat nem a bottal fárasztjuk majd, hanem egyszerűen a damilt megfogva. Számításba jöhet, mint bot alapanyag, a rakós levágott spicce, egyszerű műanyag pálca és így tovább.

Az orsó használatát a hal kiemelésekor szintén mellőzzük, így egyetlen funkciója marad, a damil gubancolódásmentes tárolása. A damilunk 0,08-0,10 közötti legyen, nem árt, ha megfelelően lágy.

A szerelék legfontosabb eleme a kapásjelző, amire szintén nem hatott az új idők szele, nem lett elektronikus, továbbra is az egyszerűség dominál. Anyagát tekintve, számomra két bevált darab van, a nagyobb testű halakhoz (a sügérhez is) egy vékony fém lapocska, a finomabb kapásokhoz pedig a vaddisznó sörtéje. Én a fém lapot azért részesítem előnyben, mert szabályozható a jelző merevsége.

Nagyobb mormiskákhoz rövid kapásjelzőt, kisebb súlyúakhoz hosszabbat állítsunk

Szereljük fel a botunkat és induljunk a jégre. Az orsóról lefejtett damilt átbújtatjuk a kapásjelző rögzítésére szolgáló gumi furatán, majd a kapásjelző végén lévő karikába fűzzük a damilt. Ezzel a felszerelés megtörtént, a műcsalit kell csak felkötni. Tartsuk úgy a mormiskát, hogy a horog öble felfelé álljon, és felülről fűzzük át a damilt az ólomfejen. Aztán kössünk a horog szárára egy sokmenetes horogkötést, vágjuk le a felesleges damilrészt és készen is vagyunk. Ha jól végeztük dolgunk a damil és a mormiska horga közel derékszöget zár be és a horog öble felfelé áll.

Minden mormiskázás így kezdődik - a lékeléssel

Mielőtt a jégre mennénk győződjünk meg annak vastagságáról és lehetőleg többen menjünk horgászni. Ne feledjünk egy erős kötelet magunkkal vinni, ha esetleg beszakadnánk, ez lehet az életmentő szál. Legelső lépés a sikeres mormiskázás felé a lék elkészítése. Lehet fúrni, baltával kivágni vagy az északi országokban nagy népszerűségnek örvendő vésővel kialakítani. A leggyorsabb és legkevésbé fárasztó valamint zajjal járó, a fúrás. Néhány percen belül elkészíthetünk 2-3 léket, melyeket sorra járhatunk, ha nincs kapás az előzőben.

Keltsük életre a csalikat a sügerek bánatára

A módszert leginkább a rezgőspicces bottal történő horgászathoz tudnám hasonlítani, de ebben az esetben a bot állandóan a kezünkben van és apró mozdulatokkal táncoltatjuk a csalit. Először mérjük be a feneket és a fenék felett 5-10 centivel kínáljuk fel a parányi mormiskákat. A horogra tehetünk egy-egy szál szúnyoglárvát, de éppúgy megfelel a „csupasz” műcsali is.

Az ekkora sügerek derékszögben lehajtják a kapásjelzőt

Kezünkben a szerelék, ideje kipróbálni. Reméljük az idén megfelelően vastag jég is lesz hozzá!

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.