Termékek

Cikkek/Írások

Szerzők

Mersevát és Nagypirit tavai

Vas keleti megyehatárán, mondhatni a mezsgyén helyezkedik el Mersevát tőzegbánya-, és Nagypirit kavicsbánya-tava, és még a Marcal is itt szalad észak felé.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két izgalmas nevű hely teljesen eltér egymástól. Nem sok közös tulajdonságuk van, sőt, nem is egy megyében fekszenek. Hiszen míg a Merseváti-tó valóban még éppen befér Vasba, addig a Veszprém megyéhez tartozó Nagypirit egykori kavicsbányája lényegében vasi szempontból megyeidegen. No, de látott már ilyet a világ, egy jó lehetőségnek nem lehet gátja egy megyehatár, hát így lett vasi a veszprémi bányató.

Közelebbről szemügyre véve Mersevát vizét, már-már érintetlen őstó érzetét kelti bennünk, de ugye nem feledhető, hogy a tőzegbányászat folyományaként születő tavak (miként az ismert és ugyancsak „vad” zalai tavak is) nem természetesek, hanem mesterséges eredetűek.

Igaz, ki bánja a múltat, kiváltképp a bánya-múltat, ha ez lesz a helyén. Valószínűleg a tőzeg…

A tőzeg, amit kb. ’55-60-táján kezdtek kitermelni talajjavítás céljára, és mintegy 15 évig termelték a TSz-időkben becsülettel. A 70-es években jelent meg a víz a gödörben, addig tartott a bányaművelés.

A merseváti víz jellegzetesen tőzeges színű

A közeli Marcal erős befolyással bír, azaz inkább bírt a tó vízkészletére. A feltöltés is a folyócskának volt köszönhető, erre fel létesítettek egy zsilipet is a Marcal menti oldalra, hogy tudják kezelni a beáramló vizet.

Azonban a folyó egyre kevesebb vize, a szabályozott mederben gyorsan levonuló árak már nem adtak utánpótlást, sőt, a leesett vízszint már a tóból kezdte kivinni a készleteket a valaha szebb napokat látott műtárgyon keresztül. Ezért a zsilipet később betapasztották, agyaggal hermetikusan elzárták, hogy elejét vegyék a vízleszívásnak. A terv bevált.

Azzal, hogy a Marcal kiesett mint elsőszámú víz-utánpótló, még nem dőlt össze a rendszer, mivel a tónál magasabban fekvő lapályos vízgyűjtőterületekről a Fekete-árok, egy mini patak hozza a vizet. Ennek az ároknak némi folytatása van a mederben is, ez az átlagos másfeles mélységet, néhol - kb. a középvonalon - 40-50 cm-rel növeli meg.

Egy kis őstermészet az egyik déli sarokban

A Merseváti-tó bár erősen csukaszagú, nem kifejezetten csukás víz. Itt is a ponty, amur dominál, gondolom, ez a helyi kívánság. Keszegfélék is vannak, és minimális mennyiségű compó is, de szerintem több lehetőség is van a vízben. Talán majd a jövő…

Harcsa és ritkán süllő is kerül horogra, de úgy tartják, hogy tényleg ritkán, amire az is magyarázat lehet, hogy errefelé is borzasztó kevesen rablóznak.

Szerintem a lékelésnek volna itt értelme, már csak azért is, mert azt is kevesen művelik, és ugye a tőzegtavas lékhorgászatról általában jó tapasztalataink vannak…

Mersevát egy jól átlátható, nagy nyitott vízfelületű tó, partján náddal és fákkal

A Nagypiriti kavicsbánya-tó születése hasonló időszakra tehető, mint északabbra fekvő unokatestvéréé. Itt a kavicsbányászat teremtett totálisan szabdalt tavat, inkább medence rendszereket, melyeket földsáncok, félszigetek, földnyelvek választottak el egymástól. A kertek alatt szaladó Marcal befolyása itt is szó szerint igaz. Nagy szerepe van a folyócskának a nagypiriti bánya vízzel való feltöltődésében.

Mindkét tóra a 80-as években adták ki a halászati jogot (Nagypiritre három ével később, de pontos évszámot nem tudok), ettől kezdve folyik a halasítás itt.

A régen abbahagyott nagypiriti kavicskitermelés nyomai a parton magasodó, növényzettel borított sóderdombok

A kavicsbányák egyik legérdekesebbike talán ez a vas-veszprémi tó. Hosszúkás, de mégis széles medencéi, és borzasztóan tagolt partja miatt felfedezésre csábít.

A hínár elég jól feljön, de a kristálytiszta vízben minden jól kivehető. Kis naphalak és sügérek kergetik egymást a növényzet oszlopai között, én még a csukát is beleláttam a valóban tetszetős vízbe. A látvány alapján, ha 100 kilométerrel délebbre lennénk, még a feketesügeret is várnám, hogy felbukkanjon, de itt nem fog, mivel az biztosan nincs. Csak a szokásos ponty, amur, keszegfélék…

A növényzet erős, de nem egybefüggő, a víz tiszta és mély, a tagolt pedig part sok lehetőséget kínál

A változatos parthoz változatos meder dukál. Sokkal mélyebb és sokkal sekélyebb részeket is találunk itt, mint Merseváton, de a szegélyzóna a legtöbb helyen meredeken tör lefelé, érdemes vigyázni. A háromméteres mélység sem ritka, ezért kifejezetten tiltják a léki horgászatot Nagypiriten.

Az egykor meghagyott kavicskupacokból jó pár befásodott sziget jött létre, ezek is színesítik a képet, amit csak fokoz, hogy körben már mindent elborítottak a fűzek, s néhol a nád. És tudatalattinkban benne van, hogy valahol a közelben a Marcal siet útjára, mi pedig itt vagyunk a semmi közepén, a nagy nyugalomban és háborítatlanságban.

A semmi közepe egyébként nem áll távol a valóságtól, mivel néhány kilométer földes út visz csak a tóhoz, melynek végén már az is kész csoda, hogy odataláltunk segítség nélkül, amin csak az tud túltenni, ha esős időszakban ki is tudunk jönni onnan.

A semmiség és a valami, azaz az univerzális, galaktikus kapcsolatok Nagypirit esetében mélyebben gyökereznek, mint gondolnánk: a legközelebbi falu ugyanis a sci-fi rajongók számára kultikus jelentőséggel bíró Boba ;o)

Egy szó, mint száz, ha a halakat nem is, az itteni környezetet nehéz „űberelni”…

Tudnivalók Mersevát
Kezelő:
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Területe:
4,24 ha
Halak:
ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszegfélék, compó
Telepítés:
utolsó őszi pontytelepítés: 560 kg nyurga, 150 kg attalai ponty
Szabályok:
OHR szerint
Horgászidő:
0-24 h
Elvihető:
OHR szerint
Csónakos horgászat:
nincs
Napijegy ára:
1000/500Ft
Váltható:
a vasi jegybizományosoknál, legközelebb:
Celldömölk - Horgászbolt, Dózsa Gy. u.;
AVANTI Benzinkút
További infó:
Vas megyei szövetség - 06 94 506 835; Szombathely. Welther K. u. 17.

Térkép


Megközelítés

Szombathelyről a 86-os út felől, Sárvárról a 84-es út felől. Sárvár után Celldömölk felé balra, Celldömölk után Mersevát, majd utána balra a bekötőúton a tóhoz;

(Bp.) felől 8-as úton Jánosházáig, ott jobbra fordulva a Boba - Celldömölk - Mersevát útvonalon érhető el.

Tudnivalók Nagypirit
Kezelő:
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Területe:
4,6 ha
Halak:
ponty, amur, csuka, süllő, keszegfélék
Telepítés:
utolsó őszi pontytelepítés: 280 kg nyurga, 150 kg attalai ponty
Szabályok:
OHR szerint; a lékhorgászat tilos!
Horgászidő:
0-24 h
Elvihető:
OHR szerint
Csónakos horgászat:
nincs
Napijegy ára:
1000/500Ft
Váltható:
a vasi jegybizományosoknál, legközelebb:
Celldömölk - Horgászbolt, Dózsa Gy. u.;
AVANTI Benzinkút
További infó:
Vas megyei szövetség - 06 94 506 835; Szombathely. Welther K. u. 17.

Térkép


Megközelítés

Szombathelyről a 86-os út felől, Sárvárról a 84-es út felől. Sárvár után Káld, majd Borgáta irányában, onnan jobbra Boba felé - Egyházashetye - Boba - Nagypirit. Nagypiritnél balra a földúton egyenesen 2 km után jobbra kell fordulni, onnan 1 km a tó.

(Bp.) felől 8-as út - Jánosháza: jobbra - Boba - Nagypirit

(Bp.) felől 8-as úton Jánosházáig, ott jobbra fordulva a Boba - Nagypirit útvonalon érhető el.

Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: