Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
Praktikus és hasznos a Haldorádó kerek vödör szettje, amely egy 5 literes rugalmas anyagból készült fedeles vödörből és egy ebbe passzoló méretű 2 literes tálkából áll (falmagassága 6,5 cm). A tökéletesen záródó, műanyag fedővel ellátott vödör jó szolgálatot tehet, amikor az előre bekevert etetőanyagot szeretnénk megvédeni a kiszáradástól és az értékes aromák elpárolgásától. Ha csalihalat kell autóban szállítani, akkor se feledkezzünk meg róla. Ebből garantáltan nem lötyög ki a víz! A tálkába pedig akár élő anyagot is tehetünk, de akár a csalizásra szánt anyagokat is tárolhatjuk benne. Ez a vödör azoknak is jó választás lehet, akik már a standard méretű vödröket is nagynak találták, és a kisebb méretűeket részesítik előnyben. Ráadásul egyik gyártó palettáján sem található ilyen kis méretű vödörből fedeles és tálcás változat.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Praktikus és hasznos a Haldorádó kerek vödör szettje, amely egy 5 literes rugalmas anyagból készült fedeles vödörből és egy ebbe passzoló méretű 2 literes tálkából áll (falmagassága 6,5 cm). A tökéletesen záródó, műanyag fedővel ellátott vödör jó szolgálatot tehet, amikor az előre bekevert etetőanyagot szeretnénk megvédeni a kiszáradástól és az értékes aromák elpárolgásától. Ha csalihalat kell autóban szállítani, akkor se feledkezzünk meg róla. Ebből garantáltan nem lötyög ki a víz! A tálkába pedig akár élő anyagot is tehetünk, de akár a csalizásra szánt anyagokat is tárolhatjuk benne. Ez a vödör azoknak is jó választás lehet, akik már a standard méretű vödröket is nagynak találták, és a kisebb méretűeket részesítik előnyben. Ráadásul egyik gyártó palettáján sem található ilyen kis méretű vödörből fedeles és tálcás változat.
10seconds until we redirecting you to the payment page.