A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Az Xzoga márka már ismerősen csenghet a pergető, valamint a nagyhalas horgászat szerelmeseinek, hiszen ez a világszínvonalat képviselő Maláj márka minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a horgászfelszerelések Ferrarija! Iszonyú precíz kidolgozottság, hibát és kompromisszumot nem tűrő megmunkálás, s persze a létező legjobb kvalitású, ultra modern anyaghasználat jellemzi a cég produktumait. A japán alapanyagokból készült, saját fejlesztésű blankok mívesek és egy életre szólnak, akárcsak a japánok történelmi ikonjai, a katana kardok! Aki megtapasztalta már, milyen elképesztően magas minőségi szintet és használati élményt képesek nyújtani ezek a termékek, annak egészen biztos, hogy az álma lesz egy Xzoga bot! A cég kínálati skálája igen széles, mert az egészen finom pergető mesterművektől az óceánok sósvízálló, törhetetlen nagyágyúiig minden szekció megtalálható a repertoárban.
Az Airvo Finesse 782ML egy igazán finom és kezes pálca, amivel számos különféle műcsalit vezethetünk precízen, illetve sokféle horgász szituáció megoldható. Legyen az egy dunai süllős jig-elés, valamilyen plasztik csalival, vagy egy körforgós, kisebb támolygós cserkelő csukázás, egy csatorna partján, vagy akár egy wobbleres, pörgős balinozás egy tiszai csónakban, egészen biztos, hogy remek élmény lesz vele a peca! Nyélkialakítása praktikus, elegáns, mely csavaros Fuji TVS orsótartóval és Fuji KR gyűrűsorral készül.
Főbb tulajdonságok:
- Hossz: 233 cm
- Dobósúly: 1-16 g
- Anyaga: 99% Hig Modulus Graphite
- Akció: gyors
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.