Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Az N-Butyric, vagyis vajsav nagyon fogós „aroma”, ha nyári ponty- és amurhorgászatról van szó, így nem véletlen, hogy a Haldorádó palettán is már számos termékünkben köszön vissza. Elérkezettnek láttuk az idejét annak, hogy egy komplett csalicsalád formájában is jelen legyen ez a fogós aroma a termékpalettánkon.
Önmagában is eredményesek az N-Butyric ízesítésű csalik, ám a fogósság növelésének érdekében, párosítottuk már bizonyított, jól ismert ízekkel, sőt a színösszetételek terén is megbolondítottuk ezt a termékcsaládot, ugyanis az ízesített változatok dupla színezetet kaptak, ezeket kifejezetten a felmelegedett, zavaros vizekhez optimalizáltuk.
Golyó formában, kétféle méretben, Method és Big Carp változatokban kerülnek forgalomba. A method horgászoknak szánt csalik vegyesen 9 és 11 mm-es, míg a pontyhorgászok számára készült változatok vegyesen 13 és 17 mm-es szemeket tartalmaznak.
Annak érdekében, hogy a csalik a nagyobb horgokkal legyenek ideális pozícióban, nagy felhajtóerőt kaptak, tehát mindegyik pop-up, vagyis lebegő változat.
Méretenként 4-4 különböző ízváltozat van a szortimentben. Ezek a Vajsav Natural, amely fehér színű, a Vajsav + Sajt (fehér és narancs), a Vajsav + Méz (fehér és sárga), a Vajsav + Szilva pedig fehér és lila színezeteket kapott.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az N-Butyric, vagyis vajsav nagyon fogós „aroma”, ha nyári ponty- és amurhorgászatról van szó, így nem véletlen, hogy a Haldorádó palettán is már számos termékünkben köszön vissza. Elérkezettnek láttuk az idejét annak, hogy egy komplett csalicsalád formájában is jelen legyen ez a fogós aroma a termékpalettánkon.
Önmagában is eredményesek az N-Butyric ízesítésű csalik, ám a fogósság növelésének érdekében, párosítottuk már bizonyított, jól ismert ízekkel, sőt a színösszetételek terén is megbolondítottuk ezt a termékcsaládot, ugyanis az ízesített változatok dupla színezetet kaptak, ezeket kifejezetten a felmelegedett, zavaros vizekhez optimalizáltuk.
Golyó formában, kétféle méretben, Method és Big Carp változatokban kerülnek forgalomba. A method horgászoknak szánt csalik vegyesen 9 és 11 mm-es, míg a pontyhorgászok számára készült változatok vegyesen 13 és 17 mm-es szemeket tartalmaznak.
Annak érdekében, hogy a csalik a nagyobb horgokkal legyenek ideális pozícióban, nagy felhajtóerőt kaptak, tehát mindegyik pop-up, vagyis lebegő változat.
Méretenként 4-4 különböző ízváltozat van a szortimentben. Ezek a Vajsav Natural, amely fehér színű, a Vajsav + Sajt (fehér és narancs), a Vajsav + Méz (fehér és sárga), a Vajsav + Szilva pedig fehér és lila színezeteket kapott.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.