A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A CC Moore 2016-ban debütált újdonsága, a Pacific Tuna kész bojli, amely egy több mint három évig tartó project eredményeként született meg. A mélyvörös színű, természetesen vonzó csali egyesíti magában a 100%-ban vízoldékony halproteineket, valamint a tápanyagokban gazdag tej és növényi fehérjéket egy rendkívül erős étvágystimuláló hatású aminosav koncentrátumokkal. A hihetetlen már-már mesébe illő eredményeket produkáló bojli az ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire sikeres és hatékony nagy ponty csalit sikerült alkotnia a CC Moore-nak. A Pacific Tuna alapjaival egyébként a cég visszatért a pontyhorgászat gyökereihez, egy a 80’-as években igen csak népszerűnek bizonyult bojlihoz, amely abban az időben óriási szenzációnak számított, és alapjaiban változtatta meg a ponty csalikról akkor alkotott képet. (Akkoriban kizárólag növényi lisztekből készült bojlikkal horgásztak) Egyes „rossznyelvek” szerint ez a sikeres bojli nem volt más, mint a legendás hírnévre szert tett Rod Hutchinson Monster Crab-ja. A Pacific Tuna gondosan válogatott, kiváló minőségű összetevői a „könnyű” belső szerkezeténél fogva a vízbe érkezést követően szinte azonnal „dolgozni” kezdenek és a kapitális, öreg pontyokat is a táplálék felvételére ösztönzik. Hosszan tartó erőteljes és jellegzetes ízzel, valamint fenomenális halas-pikáns illattal rendelkezik. Rendkívüli vízoldékony képességénél fogva és könnyű emészthetősége révén még a leghidegebb vizekben is maximális csalogatóhatással és attraktivitással rendelkezik. Egyediségét többek között annak köszönheti, hogy összetevői között olyan tengeri kivonatokat is felhasználtak, amelyekkel eddig egyetlen egy gyártó sem próbálkozott. Természetesen minden idők egyik legsikeresebb attraktora, a félelmetes hatásfokú Robin Red a Pacific Tuna-ból sem hiányozhat! Csalogatóhatása nagymértékben növelhető a Pacific Tuna Bait Dip folyékony adalékkal. A rövid és a hosszú távú horgászatokra egyaránt alkalmas. Az értékes tápanyagai víz PH értékét aktívan és optimálisan megváltoztatják.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.