Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
A Thrill egy speciális balinos műcsali. Egyesíti a balinólom és a hagyományos wobbler előnyeit. Viszonylag nagy dobótávolság érhető el vele, de nem csavarja a zsinórt, mint az excentrikus balinólom. Ráadásul érvényesül a wobblerek egyik hatalmas előnye, az igazi csalihoz megtévesztésig hasonló színezés. Alakja, mérete, színezete telitalálat. Mintha a küszről fénymásolták volna. A terelőlemeze viszont szinte 90 fokban lefelé áll, ez csak azért felelős, hogy a műcsali megkapja a remegős kóválygó mozgását, magától a terelőlemeztől sem süllyedni, sem emelkedni nem fog a wobbler. Süllyed viszont magától, mert nehéz. Apró méretéhez képest sok a 12 gramm, így rendkívül jól dobható. A balinólommal szemben az előnye, hogy nem csavarja a zsinórt, és gyönyörűen „áll" a vízben, tehát a háta mindig felfelé, a hasa lefelé mutat bevontatás közben, azaz folyamatosan jól látható az oldala, ezért komoly szerepet kaphat a snecire megtévesztésig hasonlító színezés. Azért hozzá kell tenni, hogy a terelőlemez miatt nem érhetők el vele akkora dobástávolságok, mint az ólommal, de a hagyományos wobblerrel összehasonlítva másfél-kétszeres az érték. Ez megfelelő felszereléssel akár 70 méter is lehet! A THRILL újszerű színváltozataival olyan helyeken is eredményesek lehetünk, ahol a halak már kiismerték a megszokott wobblereket. Állóvízen leginkább a váltakozó ritmusú bevontatás, nagyobb vízfolyásokban pedig az áramlással szemben végzett igen lassú vezetetés vagy a műcsali megtartása vezet eredményre.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.