A horgászathoz sosincs hideg, csupán rosszul felöltözött horgász van! Tudjuk, hogy sokaknak dilemmát okoz a téli ruházat kiválasztása, így ebben az írásban próbálunk meg segítséget nyújtani úgy, hogy a kínálatunkban megtalálható legjobb öltözékeket mutatjuk be. Ezekben garantáltan nem lehet fázni a kemény mínuszokban sem, és viseletük sem lesz megterhelő, esetleg kényelmetlen. A megfelelő méret kiválasztása után indulhat is a téli horgászatok szervezése, hiszen a hideg többé nem akadály!
A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Egyre több helyen nem engedélyezik az ólomnehezékek, különféle ólomsúlyok használatát. Ezek helyettesítésére kínál alternatív megoldást a TiszaStones természetarát kősúly.
Egyesével válogatott, porózus (kissé rücskös) felületű kövek, amelyek jól dippelhetők is! A kövek mindegyike a szakértő kezek munkájának köszönhetően, egy strapabíró és erős forgókapcsot kapott. Könnyedén akaszthatók így ezek a csúszó végszerelékek kapcsaiba, vagy a nagyobb méretek a nagyponty horgászok által kedvelt ólomkapcsos végszerelékek klipszeibe. Ha pedig ezek bármelyike a vízben marad, garantáltan nem károsítja azt. További előnye a hagyományos ólommal szemben, hogy természetes anyaga miatt még észrevétlenebbé válik az öreg, rutinos nagy pontyok számára is.
A kisebb méretek ideálisak a dobós, míg a nagyobbak a behúzós horgászatokhoz. A köveken a pontos gramm súly mellett, unciában is feltüntették azok pontos súlyát. Bízunk benne, hogy egyre több tudatos, természetbarát horgász választja ezeket!
A kősúlyok alakja és mérete a méretkategórián belül eltérhet a képen látottaktól. Az adott mérettartományban nincs lehetőség a pontos méret kiválasztására! A megadott ár 1 db kősúly árára vonatkozik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egyre több helyen nem engedélyezik az ólomnehezékek, különféle ólomsúlyok használatát. Ezek helyettesítésére kínál alternatív megoldást a TiszaStones természetarát kősúly.
Egyesével válogatott, porózus (kissé rücskös) felületű kövek, amelyek jól dippelhetők is! A kövek mindegyike a szakértő kezek munkájának köszönhetően, egy strapabíró és erős forgókapcsot kapott. Könnyedén akaszthatók így ezek a csúszó végszerelékek kapcsaiba, vagy a nagyobb méretek a nagyponty horgászok által kedvelt ólomkapcsos végszerelékek klipszeibe. Ha pedig ezek bármelyike a vízben marad, garantáltan nem károsítja azt. További előnye a hagyományos ólommal szemben, hogy természetes anyaga miatt még észrevétlenebbé válik az öreg, rutinos nagy pontyok számára is.
A kisebb méretek ideálisak a dobós, míg a nagyobbak a behúzós horgászatokhoz. A köveken a pontos gramm súly mellett, unciában is feltüntették azok pontos súlyát. Bízunk benne, hogy egyre több tudatos, természetbarát horgász választja ezeket!
A kősúlyok alakja és mérete a méretkategórián belül eltérhet a képen látottaktól. Az adott mérettartományban nincs lehetőség a pontos méret kiválasztására! A megadott ár 1 db kősúly árára vonatkozik.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.