A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
A ma kapható egyik legfogósabb balincsali! Sok pergető versenyhorgász véleménye ez, akiknek szinte valamennyi szín ott lapul a csalis dobozukban, mint kötelező elem, ha balinra kell horgászni.
De mitől is olyan különleges a Daiwa Wise Minnow?
Ezt a kitűnő minőségű, eredeti Japán prémium kategóriás wobblert eredetileg pisztráng horgászatához fejlesztették ki. Tudvalevő, hogy ha egy csalit felvesz a kitűnő látásáról híres pisztráng, akkor az valóban jó műcsali. Kis mérete ellenére ez a wobbler relatív nagy súllyal rendelkezik (7,5 gramm). Ennek köszönhetően vékony fonott zsinórokkal nagyon nagy távolságra dobható, ami igazán előny, ha balinra kell horgászni. A súly középpontba rögzített elhelyezésének köszönhetően szinte nem tudjuk olyan gyorsan tekerni, hogy a wobbler elvesztené stabilitását és oldalra borulna. Tehát a nagy sebességű visszavontatást is jól tűri, remegő-billegő mozgást imitál közben, amit viszont imád a balin. Süllyedő kivitele ellenére a merülési mélysége a visszatekerés sebességétől függően maximum 1 méter. Felülete a legapróbb részletekig kidogozott, tökéletes 3D-s szem, pikkelyminta, oldalvonal segít abban, hogy becsapjuk az egyik legjobb szemű ragadozónkat. Mivel a csali eredendően pisztráng és sügér horgászatához készült, a horog is ehhez lett rá méretezve, így ha kizárólag termetes balinok lesznek a célhalak, érdemes rá feltenni az Owner ST-36BC 14-es méretű hármashorgait. Ezzel felvértezve szinte garantált, hogy a legütősebb balincsalit kapjuk kézbe, és ha ezekre a torpedókra horgászunk, az első csali lesz, amit kiveszünk a csalis táskából.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.