Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A wobblerek kínálata világviszonylatban már-már átláthatatlan méretet ölt. Nagyon nehéz ebből kitűnni, valamitől különlegeset alkotni. Nagy fába vágta a fejszét a Hungarian Fishing Lure (HFL) csapata, amikor úgy döntöttek, hogy összeraknak egy olyan wobbler szortimentet, ami adott helyezetekre kínál jó megoldásokat. Nem az volt a céljuk, hogy „feltalálják a meleg vizet”, hanem az, hogy a sok-sok ezer féle wobbler testből kiválogassák azokat, amelyek a hazai vizeken valóban jól tudnak működni.
Ráadásul nem elégedtek meg ennyivel, hanem professzionális festő műhelyükben olyan színkombinációkat alkottak, amelyek nemcsak a horgász szemének tetszetősek, hanem - ami sokkal fontosabb- a ragadozók is roppant jól reagálnak rá!
A kezdeti tanuló évek után, amikor is csak a maguk igényeinek kiszolgálása volt cél, eljött az idő arra, hogy kilépjenek a hazai horgászok elé, bemutatva a wobbler kínálatukat! Fontos szempont volt a tervezés során, hogy nem engednek a minőségből! Valamennyi wobblertest a legmagasabb minőségű festési technológiával nyeri el végső színét, melyekre záró rétegként speciális lakk réteg kerül. Emellett „kulcsfontosságú” az, hogy a wobbler egyéb elemei is megfeleljenek az elvárásaiknak: black nickel kulcskarikák, valamint a BKK felső kategóriás hármashorgai biztosítják azt, hogy a legjobb eséllyel tereljük szákba a megakasztott ragadozót.
Ezek után azt gondolná az ember, hogy egy újabb irreális árú wobblert kínálnak a horgászoknak… akkor most nézzen a wobbler árára! Biztosak vagyunk benne, hogy ilyen kedvező áron az ember bátrabban mer wobblerhez nyúlni egy-egy kövezés szélén, mert nem fél attól, hogy egy vagyont veszít, ha véletlenül beakadna. Bízunk benne, hogy a ragadozók is ugyanígy meg fognak lepődni, a prédának vélt műcsali végén…
A Diver Minnow kecses mozgása és csörgése ideális rezgést biztosít ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet. Ideális mérete miatt szinte minden Magyarországi ragadozó hal fogására alkalmas.
Típus: Sinking / süllyedő
Merülés: 0,5 - 2 m
Méret: 64 mm
Súly: 5,5 g
Horog: #10 delta hegyű
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.