Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Lurefans A5 wobbler A Lurefans cég 2007-es indulása óta hódította meg a pergető piacot, igazán egyedi csalijaival, melyek szembetűnően kiváló minőséget képviselnek, kedvező árfekvéssel kombinálva. Az A5 Airfang széria egy kisebb méretű, sneciket tökéletesen utánzó wobbler, A mérete ellenére, kiváló dizájnnal és egyedi formával rendelkezik, melynek köszönhető agilis mozgása is. Normál tempóban is vezethető, lassan vontatva, de twichelve kelthető igazán életre, felkeltve a legóvatosabb ragadozók érdeklődését is, ezzel a cikázó mozgással. Felúszó kivitel, de terelőlapjának köszönhetően, akár 1,5 - 2 méteres vízrétegben is jól vezethető. Kellően erős BKK horgokkal kerül forgalomba, mely tűhegyes hegyével könnyedén átüti és megtartja a ragadozók száját a fárasztás során. Süllőre, csukára kifejezetten ajánlott wobbler, de domolykózáshoz és a jász horgászatához is megér egy próbát tenni velük, plusz balinozáskor se egy elhanyagolható darab.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Lurefans A5 wobbler A Lurefans cég 2007-es indulása óta hódította meg a pergető piacot, igazán egyedi csalijaival, melyek szembetűnően kiváló minőséget képviselnek, kedvező árfekvéssel kombinálva. Az A5 Airfang széria egy kisebb méretű, sneciket tökéletesen utánzó wobbler, A mérete ellenére, kiváló dizájnnal és egyedi formával rendelkezik, melynek köszönhető agilis mozgása is. Normál tempóban is vezethető, lassan vontatva, de twichelve kelthető igazán életre, felkeltve a legóvatosabb ragadozók érdeklődését is, ezzel a cikázó mozgással. Felúszó kivitel, de terelőlapjának köszönhetően, akár 1,5 - 2 méteres vízrétegben is jól vezethető. Kellően erős BKK horgokkal kerül forgalomba, mely tűhegyes hegyével könnyedén átüti és megtartja a ragadozók száját a fárasztás során. Süllőre, csukára kifejezetten ajánlott wobbler, de domolykózáshoz és a jász horgászatához is megér egy próbát tenni velük, plusz balinozáskor se egy elhanyagolható darab.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.