„Dzsungelhorgászat” 3. rész - Őszi Kalandozások

„Dzsungelhorgászat” 3. rész - Őszi Kalandozások

A jól sikerült májusi horgásztúránk után barátaimmal beszélgetve sokszor szóba került emlékezetesre sikerült kalandunk, míg egyszer csak Tomi barátom viccesen „feldobta a labdát”: miért nem próbáljuk meg ősszel? Én kicsit furcsán néztem rá, mivel vadvízről van szó, ami ráadásul folyik is, nem pedig egy intenzív „bojlis” tóról, de gondoltam, csináltunk már ennél sokkal nagyobb butaságot is együtt, így hát belefogtunk a szervezésbe, mely elvezetett életünk legemlékezetesebb horgásztúrájához! Hogy miért is volt ennyire különleges? Kattintsatok tovább, és minden kiderül!

Hárman vágtunk neki a kalandnak: Tomi és Jani barátom vállalta velem együtt a késő őszi horgászat viszontagságait. Már a szervezés első pillanataiban komoly falakba ütköztünk, ugyanis a túrát október harmadik hétvégéjére, a horgászatot pedig csütörtöktől vasárnapig terveztük, de sajnos ekkor már a legtöbb horgászüzletben a napijegyes tömböket leadták, ahol volt, ott pedig azt a választ kaptuk, hogy már összesítették és nem hajlandóak megbontani. Furcsa volt, igazából nem tudtam hova tenni a dolgot, szerintem egyik megyei szövetség sem áll úgy anyagilag, hogy ezt megengedhessék maguknak. Végül nem kis utánajárás és nem kicsi kerülő után Győrben, a megyei szövetségnél tudtuk elintézni a hivatalos papírokat - ezek után már izgatottan vártuk az érkezést.

Sokat gondolkodtunk, min is kellene változtatni a nyári horgászatokhoz képest, vajon milyen ízű csalikkal lehetne elcsábítani a pontyokat. Azt találtuk ki, hogy mindent úgy kezdünk, mint meleg vízben, csak picivel kisebb, kizárólag hatos méretű horgokkal fogunk horgászni. A típuson nem változtattam, a PB Products Jungle hook már annyira bevált, hogy egyszerűen ragaszkodom hozzá - ezt kiegészítettem az azonos márkájú horogbefordítóval, és kész is volt az előkém. Azért B terv gyanánt vittem a bevált SBS M1-s széria mellett M3-s bojlit is, ha esetleg nem működne a tervem, de szerencsére nem kellett elővenni.

A víz ismét első pillantásra magával ragadott, gyönyörű színekben pompáztak a vízparti fák, csupán a töklevelek hiányoztak, melyből csak foltokban néhány mutatkozott. A szemerkélős, szomorú időben első feladatunk a tábor felállítása volt, mely gyorsan meg is történt. Hiába, az összeszokott csapatban mindenki tudja, mi a dolga, így fűtésünk is hamar helyére került egy nagy teljesítményű hősugárzó formájában, így egy kis komfortérzete is kerekedett az embernek. Alig vártam, hogy a helyükre kerüljenek a botok, furdalt a kíváncsiság, vajon egy természetes vízen ilyen késő ősszel milyen és főképpen mekkora halakat tudunk horogra csalni?

Etetésre többféle bojli és pellet keverékét használtuk

Egyik botomon SBS M1 Wafter és pop-up bojli kombinációjából készült hóemberrel csaliztam, míg a másikon két szem M1 Wafter bojli mellé egy pici HI VS fluo pop-up került epres ízesítésben. Ebéd után már helyén is volt minden, Tomi a part egyenetlenségeit próbálta egy kicsit helyrehozni egy tábori ásó segítségével, én egy kis ejtőzéssel mulattam az időt, de nem sokáig! Kapásjelzőm adóvevője csippant egyet… gondoltam, Tomi ért hozzá a bothoz, de a következő pillanatban már kiabál ő is meg a jelzőm is, én meg futottam a botomhoz. A hal már félig a bokorban, csak a zsinór szögéből próbáltam következtetni, merre is járhat. Erősen rátartottam, erre el is tudtam húzni az akadótól, de a szákolás előtt leakadt az öt kilogrammosra saccolt tükörponty. „Nem túl jó kezdet, de hát majd csak javítunk valahogy!”, gondoltam magamban. Szerelék gyorsan vissza… de estig nem történt semmi. Furcsa volt a korai sötétedés, este hatkor már nyugovóra tért a természet, csak kapásjelzőink alkonykapcsolói hunyorogtak a sötét éjszakában.

A hóember variáció….
… és az utóbbi időkben nagy kedvencemmé vált csalizási technika

Este háromnegyed nyolckor viszont olyan eseménysorozat következett, melyre legmerészebb álmomban sem számítottam! Nagyon erős, intenzív kapás érkezett a bal oldali botomon. Mire kiértem a sátorból, már csak a hátsó gumis nyéltartó fogta a botomat, a spicc erősen meggörbülve bólogatott az etetésem irányába. Határozottan felemeltem a botot, ekkor már karikában hajlott - azonnal csónakkal indultunk a hal után. Ahogy mentünk felé, minden erőmmel terheltem a felszerelést, mindenképpen el akartam fordítani az akadótól, ami egy bedőlt fából, egy élő akácfából és a rajtuk megtelepülő számtalan kagylóból állt. Mire a hal fölé értünk, sikerült elfordítani, ezután egy hínármező szélén küzdöttünk a folyásban, de ekkor még semmi nem látszódott a tettesből. Kb. tíz perc kemény küzdelem után tudtam a felszínre erőltetni, ám amikor megláttam, gyakorlatilag sokkot kaptam, pedig mindig hidegvérrel fárasztok, de ez már nekem is sok volt! Barátom azonnal alá is tolta a merítő szákot, melyben tovább tombolt, egyáltalán nem volt még fáradt. Boldogságom nem ismert semmilyen határt, a hatalmas tőponty látványa teljesen letaglózott! Nagyon vártam a mérlegelést, barátaim szintén, mivel a túra előtt volt egy fogadásunk: aki 15 kg feletti pontyot fog az vállalja a vízben állós képet! Akkor még jó poénnak tűnt, most egy kicsit féltem, mert éreztem, nagyon közel lesz hozzá. A letárázott mérleg 14,6 kilogrammnál állt meg. Az örömömet egyszerűen nem lehet szavakba önteni, felemelő érzés egy élővízből késő ősszel egy ilyen szuper halat megfogni (és a vizes fotót is megúsztam! :)), nem cseréltem volna el egy bojlis tavon fogott húsz kilogramm felettiért sem! Csináltunk egy-két képet, majd lekötöttem pontyzsákba a másnapi fotózás miatt, elrendeztem a botot. Ezután nyugovóra tértünk, de egyszerűen nem jött álom a szememre: amint becsuktam, egyből a fárasztás pillanatait láttam magam előtt, nagyon dolgozott bennem az adrenalin.

Boldogságom határtalan! :)
egy nappali fotó és…
… jöhet a búcsú pillanata

Mire elaludtam volna, ismét kapásom volt, de ezt sajnos akadóba rohanás miatt elveszítettem. Sebaj, gyors szerelés után minden gyorsan a helyére került. Alig egy óra elteltével Tomi barátom kapásjelzője is hangosan hirdette egy éhes ponty érkezését, melyet sikerült gyorsan megszákolnom. Jót mosolyogtunk a kilencesre saccolt tükrös fölött. Ezután reggelig már több kapás nem ébresztett fel minket, nyugodtan pihenhettünk, ami igazából ránk is fért.

Reggel egy kávé mellett beszéltük át az éjszaka eseményeit, maximálisan meg voltunk elégedve az eddigi eredményekkel. Lefotóztuk a halakat, és sikerült Tomit meggyőznöm, hogy vállaljon fel egy extrém pózt: kiült a velünk szemben elhelyezkedő vízbe dőlt fára, míg én az innenső oldalról fotóztam… szinte könyörögtünk, hogy billenjen meg a fa! :)

Tomi kiült az etetése fölé. Mit meg nem adtam volna, ha leszakad a bedőlt fa! :)

Délben nemcsak én éheztem meg, hanem egy ponty is, mely ismét az én csalimat választotta, szigorú fárasztást követően partra segítettem egy 8,5 kg-os tükörpontyot. Nem is foglalkoztam az ebéddel, első a horgászat! Este sötétedés előtt újracsaliztunk, friss „terülj asztalkámmal” vártuk az éhes pontyokat. Na de nem sokáig! Alig múlt el hét óra, ismét erőteljes kapással jelezte valaki, hogy bizony ízlett neki a bojlim. Ismét csónakos küzdelem következett, ahol nem tulajdonítottam túl nagynak az elkövetőt, mivel elég kis ívben közlekedett - gondoltam, átlagos méretű hallal van dolgom, ám mikor öt perc után is ugyanúgy körözött, már gyanús volt. Kemény erőltetés árán feljött előttem egy gyönyörű tükrös, mely a szákban fröcskölt már. Éreztem, ez is tíz felett lesz… a mérleg nyelve 10,8 kilogrammot mutatott. Nagyon örültem az újabb szép fogásnak.

Már csak Janinak nem volt fogása, ezért az esti csalizásnál megkérdeztem, nem bánná, ha azt tennénk fel, amit én gondolok, ő természetesen rábólintott, így ugyanazt tettem fel neki, mint magamnak. Ezek után végre Jani barátom kapásjelzője is megszólalt, és hamarosan boldogan mérte 8,5 kg-os, hosszúkás tőpontyát. Még a parton volt a felszerelése, amivel az imént a halat megfogta, mikor a másik botján is kapása volt: az elkövető egy 4,5 kg-os pikkelyes ponty… Örültünk a gyors kapások élményének, azután mély álomba szenderedtünk, melynek Tomi kapásjelzője vetett végett éjfél után egy kicsivel. A hal nagyon erős kapással jelentkezett, a jelző folyamatosan sípolt, míg kiértünk a sátorból. Azonnal indítottam a csónakmotort, nem akartam kockáztatni egy parti fárasztással. Ahogyan a hal fölé értünk, már messze volt az etetéstől, elindult folyásnak felfelé és ezt még hosszú percekig folytatta. A 2,5 librás bot teljesen karikába hajlott, a zsinórt meg csak húzta… Tomi viszont félt az akadóba rohanástól, ezért megfogta az orsó dobját és megpróbálta visszafordítani a halat. Azt hittem, el fog eldurranni a bottest - félelmetes ívet mutatott -, a zsinór meg fütyült, de sikerült megállítani a „gőzmozdonyt”. Még úszott pár kört a csónak körül, aztán egy gyönyörű pikkelyes ponty teste törte át a víztükröt. A megszákolt hal felett egy elismerő pacsi, majd irány kifelé, mely a ködös, párás időben nem is olyan egyszerű. A mérleg nyelve 11 kg-ig nyújtózkodott. Hihetetlen, három tíz feletti fogás, nagyon boldogak voltunk mindannyian!

Ritka nappali vendég
Hibátlan, tíz kilogramm feletti tő ponty

Reggel nem akartunk nagyon kimozdulni a sátorból, az időjárás bekeményített, a kint hagyott hőmérő mínusz másfél fokot mutatott! Szombaton Tominak - megint délben - jött egy 9,40 kg-os tükrös, ezért az ebédünk ismét félbeszakadt, de ezt annyira nem bántuk. Aztán sajnos széllel, esővel megérkezett a hidegfront, ami meghatározta túránk további kimenetelét: vasárnap reggelig nem volt kapásunk, ezért reggel abbahagytuk a horgászatot és nekiláttunk az összepakolásnak.

Nem is tudom, melyikük várta jobban ezt a pillanatot! :)
Jani nyurga testű hala is keményen küzdött
Az „otthon melege”
Kapásra várva

Hazafelé sokat beszélgettünk a történtekről: egyikünk sem számított ilyen eredményekre.Nem fogtunk sok halat, hiszen csupán tíz kapásunk volt összesen, amiből nyolc esetben egy-egy hal átmenetileg ki is bérelte a pontymatracunkat. Ami megdöbbentett, az a halak átlagsúlya volt, ugyanis a teljes fogásunk 76,14 kg lett, ennek nyolcada 9,51 kg! Szerintem ez nagyon kimagasló eredmény még nyáron, ideális körülmények között is, nemhogy folyóvízen és október végén! Felvetődhet a kedves Olvasóban a kérdés, hogy vajon mi lett a sorsuk ezeknek a halaknak, hiszen a legtöbb tógazdának elég szép pénzt érnének… Minden halat kivétel nélkül visszaadtunk az öreg Dunának, hiszen ez az ő tulajdona, mi csak egy kicsit részese lehettünk az ő világuknak azáltal, hogy megfoghattuk őket! Így biztos, hogy a jövő év őszén is ellátogatok kedvenc vizemre, mert ezek a gyönyörű dunai pontyok hatalmas élményt jelentettek számunkra!

Második tíz feletti pontyom
Ő is ment a testvérei után
Ponty barátok

Írta: Haskó Tamás

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: