Ismerkedés egy lajosmizsei horgászvízzel

Ismerkedés egy lajosmizsei horgászvízzel

Ha két csoportra kellene osztanom a horgászokat, sokféle szempont alapján lehetne kategorizálni kedvenc hobbink képviselőit. Ebből egy lehetséges variáció a látogatott vizek szerinti felosztás: a sporttársak egy része megrögzötten ragaszkodik egyetlen vízterülethez még akkor is, ha számos lehetőség kínálkozik számukra egy adott térségben. És vannak azok a „bolygó hollandik”, akik mérgezett egér módján járják az ország egyes vizeit újabb és újabb lehetőségek, kihívások után kutatva. Ez utóbbi csoport egyik képviselőjének tartom jómagamat is. De arra még én sem számítottam, hogy lakhelyemtől alig 50 km-re egy újabb, kiváló lehetőségekkel kecsegtető horgászvízzel ismerkedhetek meg a nem túl távoli jövőben…

Mielőtt a dolgok közepébe csapnék, szeretném azonnal leszögezni, hogy a vízterület, amely az írásban szerepelni fog, a nagyközönség számára jelenleg még nem elérhető, ezért nem is fogom megnevezni. Egy kedves barátom, Beregszászi Zoltán jóvoltából sikerült azon szerencsés emberek közé bekerülnöm, akik elsők között tehették próbára tudásukat a megnyitás előtt álló, Bács-Kiskun megyei horgászvízen.

Ha már ismerkedésről beszéltem az írás címében, rögtön meg is jegyezném, hogy ez a kifejezés nemcsak a felkeresett vízterület meglátogatását jelentette, hanem az első közös horgászatunkat is akkori horgásztársammal, Agócs Ferivel. De pontosan hogy is keveredtünk Lajosmizsére és milyen eredményt sikerült elérnünk a 48 órás horgászat alatt? Ezekre adok választ az alábbiakban…

Miután elhatároztam, hogy ezt a vizet meg kell néznem közelebbről is, rögtön célkeresztbe is került a telefonom, amely a lejutás lebonyolításának első állomását te(he)tte lehetővé. Körbeérdeklődtem a baráti körben, hogy ki érne rá egyet horgászni az aktuális hétvégén. Már számos alkalommal keveredtem ehhez hasonló szituációba, így tapasztalatból tudtam, hogy egy ilyen spontán elgondolásnál biztos, hogy az első hívás nem lesz kapásból nyerő. Sőt, a tízedik-tizenkettedik hasonló után kezdtem feladni a reményt, hogy lenne még egy olyan őrült rajtam kívül, aki (társként) csatlakozna a késő őszi, bizonytalan kimenetű és ráadásul egy teljesen ismeretlen helyszínt érintő tervemhez. Aztán eszembe jutott a nyári e-mailes értekezésünk, amelyet Ferivel elkövettünk egy másik helyszín tapasztalatai kapcsán. Még ugyan nem ismertük egymást személyesen, de már akkor tudtam, hogy ez az ember legalább annyira megszállott lehet, mint amilyen én magam is volnék (vagy lehet, hogy még elvetemültebb, ki tudja?!… :)). Miután vesztenivalóm nem volt, Ferinek is feltettem a szokásos, számomra akkor már kissé sablonosnak nevezhető (és a korábbi tapasztalatok alapján kevés reménnyel kecsegtető) kérdéssorom. Legnagyobb meglepetésemre neki nem volt tervezett programja arra a hétvégére, sőt elhatározta, hogy csatlakozik a túrához. Így vágtunk bele abba a misztikumba, amely leendő célpontunk kapcsán több tucatnyi gondolatot ébresztett bennünk a tóhoz vezető út alatt. A mendemondák elsősorban számos kapitális pontyóriásról és egy valóságos víz alatti horogtemetőről szóltak. A kezdeti kép ennél jóval barátságosabbnak látszott mutatkozni, ám - a kiszemelt horgászhelyre érkezvén - az alaposabb körülnézéssel és radarozással hamar fény derült a turpisságra.

Első ránézésre talán semmi extra
Azonban, ha egy kicsit jobban szétnézünk…
… számos goromba…
… a horgászatot nehezítő tényezőre bukkanhatunk

Ezt követően kiterveltük az etetési, csalizási technikáinkat. Túl sok időnk nem volt gondolkodni, mivel akkortájt - október végén - már gyorsan leereszkedett az éj leple, és - valljuk be őszintén! - azért sötétben készülődni nem egy haj, de nagy élmény. Mindketten három különböző területet jelöltünk ki egy-egy szerelék részére, ebből egyet-egyet dobással juttattunk be etetéseink szélére. Feri éjszakára mindhárom botra felfűzte a „nagyágyúkat”, hogy reggelig már ne kelljen hozzájuk nyúlnia. Stratégiám ettől abban különbözött, hogy két botot élesítettem be tartós várakozásra, míg a harmadikkal hajnali 1-ig óránként váltogattam a különböző, gyors(abb) oldódású csalikat. Végül is - nem sokkal éjfél előtt - ez a felszerelésem hozta meg az első kapást egy epres-halas pellet közreműködésével, de a hal nem akadt meg. Ezt követően tartós és nyugodt pihenés következett hajnalig, amikor Feri kapásjelzőjének „Wake Up”-olása törte meg a csendet. Az elkövető egy gyönyörű, 13 kg feletti pikkelyes volt, ami - mint utólag kiderült - a rövid túra legnagyobb hala lett.

Feri túranyitó 13,4 kg-os pikkelyese egyben a „túra legje” is lett
A májas golyót díjazta fűszeres pop-uppal, hóember formátumban

Reggel csodaszép, napsütéses, igazi ajándéknak mondható őszi időre ébredhettünk. A dolog egyetlen szépséghibája csupán annyi volt, hogy a nappali időszak csaknem teljesen csendes volt. Így volt időnk bőven a feltérképezésre, fotók készítésére és beszélgetésre. Ez utóbbi keretében természetesen újabb és újabb ötleteket találtunk ki a halfogás érdekében, de mindhiába.

Horgászhelyünk kora reggeli megvilágításban

Már jóval érkezésünk előtt azt az üzenetet kaptuk, hogy lehet, hogy csak éjszaka számíthatunk eseményre. Nos, ez az információ úgy látszott, hogy valóban meg is fogja állni a helyét… egészen addig, amíg szombat délután fel nem „sikított” a középső botom kapásjelzője. Az elkövető egy lénai tok volt, amit a saját készítésű fokhagymás főtt kukoricámmal sikerült kifognom.

Lénai, tengerire

Ha már szóba kerültek a saját készítésű főtt magvak, ejtenék pár szót róluk. Ezt a horgászatot én elsősorban e csalik használatára építettem, de itt most kivételesen nem azért, mert eredményesebbnek véltem volna őket egy megfelelően elkészített bojlinál, ez esetben pusztán a bizalmi hozzáállásomról és a mindent elsöprő hitemről volt szó, mivel azok a verziók, amelyeket erre a túrára készítettem, valami fantasztikusan jól sikerültek. Emellett természetesen próbálkoztam különböző típusú bojlikkal is, de velük ezen a túrán nem sikerült kapást kicsikarnom.

A napközben folytatott terepszemle, illetve helyzetfelmérés során érdeklődésemet felkeltette a tőlünk jobbra lévő sarok, ahol a radarozás alkalmával még egy kisebb törést is sikerült találnom. Akadók és nádtorzsák is mutatkoztak arrafelé szép számban, de pont emiatt vált egy kicsit érdekessé, nehézkesebbé a szituáció.

Ezt a sarkot néztem ki - nagyobb halfogási esélyben bízva - a második éjszaka előtt

Feri nem változtatott a korábbi elképzelésén, kitartott a „dzsungelpeca” mellett, csupán annyiban módosította az elképzeléseit, hogy a második éjszakára az egyik távolabb elterülő szigetpáros közötti akadó(s) sávot jelölte ki a balos felszerelésének. A csalikon is változtatott valamelyest, de végig ragaszkodott a saját készítésű bojlijaihoz, melyeket gyári Carp Academy pop-up golyókkal könnyített ki.

Feri a stratégiai módosításánál ezt a területet szemelte ki éjszakára…
… ahol szintén egy akadó mellé helyezte a végszerelékét

A nap eközben szép lassan nyugovóra tért, majd az éj leple teljes sötétségbe borította a vidéket. Mivel napközben folyamatosan variáltunk, egyfolytában agyaltunk - no meg persze a friss levegő általában hamarabb kiszívja az ember energiáját -, estére rendesen elfáradtunk. Miután nem terveztük a „bagoly kommandó” beindítását, az esti frissítést követően már „startra”, vagyis huzamosabb csendre készen várták a felszerelések az éjszaka aktív bajszosokat.

A mély alvásból elsőként az adóvevőm hátborzongató, monoton rikoltozása zavart fel minket. Azt sem tudtam, hol vagyok! Jól is jött Feri segítsége, hogy felvette a kontaktust halammal, mert nekem még csak a papucsomat sikerült felhúznom, mire ő már egy Concorde-ot meghazudtoló gyorsasággal termett ott a stégen. Miután átvettem a felszerelést, azonnal jeleztem is társamnak, hogy csónakáznunk kell egyet, mivel a mellettünk végighúzódó torzsasoron nem volt célszerű megpróbálni - partról - átvezetni a halat. Már a csata elején azonnal feltűnt ellenfelem szokatlan ereje, aki a küzdelem során a hideg víz ellenére is alaposan kitett magáért! Botom folyamatosan karikába hajolva dolgozott, a fék szépen, egyet-egyet kattogva korrigálta a hevesebb kirohanásokat, a ladik pedig ringlispíl módjára forgott a pikkelyes harcos által generált erőhatás jóvoltából. Mivel egy komolyabb érdeklődőre számítottunk, elsőre meg is lepődtünk a hal valódi méretén. De a lényeg, hogy meglett, szép volt és a fotó után természetesen vissza is került az éltető elemébe.

Vele indult a második éjszaka: 6,9 kg, fokhagymás főtt kukorica

Nem sokkal az események lezajlását követően Feri egyik botja is beszállt a csendtörő projektbe. Mily meglepő, neki is pont a (bal) szélső botján volt kapása, amelynek új helyet keresett a délután folyamán! Ismét csónakba szálltunk a sikeres fárasztás érdekében, így rövidesen kezdetét is vehette a nyílt vízi nagy csata. A fejlámpa fényében hamarosan egy darabosabb tükrös hátát pillanthattuk meg, aki rövidesen a szövések - ideiglenes - rabságába keveredett. A mérlegelés során a készülék 11,5 kg-ot állapított meg, így Feri már a második 10 feletti fogását könyvelhette el.

Feri második pontyfogása 11,5 kg-osnak bizonyult a mérlegelés során
Fokhagymás-fűszeres hóember csalira érkezett

A második éjszaka befejezéséül ismét felvisított a korábban visszahúzott, jobbos felszerelésemhez tartozó adóegység…

Ő lett végül a túrazáró hal, 6,8 kg, fokhagymás tengeri

A nap felkelésével a halfogás sorsa ismét megpecsételődött. Természetesen kipróbáltunk még a hátralévő időben néhány lehetséges, nyerőnek vélt csalizási technikát, de már egyik sem hozott eredményt.

A túránk befejezését megelőző pillanatképek egyike

Tekintettel arra, hogy az időjárás nem a legmegfelelőbb halfogási feltételeket kínálta számunkra, és hogy ez volt az első látogatásunk ezen a tavon, mi elégedettek voltunk az elért eredménnyel.

Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Feri, Dani

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.