Pontyhorgászat bojlival a magyar tengeren

Pontyhorgászat bojlival a magyar tengeren

Egy nagyon kedves meghívásnak tettem eleget, ugyanis az SBS Happy Carp Gang csapata invitált egy rövid balatoni horgászatra, melynek örömmel tettem eleget. A magyar tengernek is hívott hatalmas vízterületnek több okból is különösen örültem, hiszen én is kíváncsi voltam, hogyan álljuk meg a helyünket a bojlival mint csalival. Ráadásul végre azon kedves olvasóknak is kedvezhetek, akik eddig azzal érveltek, hogy „könnyű az agyontelepített vizeken halat fogni, mutassátok meg egy természetes vízen!”. Persze számoltam már be természetes vizeken elért szép eredményekről, de a Balaton számomra igazi kuriózumnak számít, mellyel szerintem sokan egyetértenek. Lássuk, milyen eredményt sikerült elérnünk ezen a teszthorgászaton… :-)

A meghívók, az SBS Happy Carp Gang csapata: Bali Gábor (jobbról) és Novák Dániel (középen), akik az idei évtől az SBS csapatát erősítik!
Akiknek esetleg még nem volt részük a Balaton különlegesen szép környezetében gyönyörködni, egy kis ízelítő…
… amiért már önmagában is érdemes legalább egyszer idelátogatni
A kacsákkal és a hattyúkkal vigyázni kell, mert könnyen okoznak éjszaka vaklármát, amikor visító kapásra riadunk, mert beleúsztak a zsinórba :-)
Míg a Happy Carp Gang csapata a nagyobb távolságokat horgászta meg, addig én egy bottal szintén nehezebben elérhető távolságot, balos botommal pedig a szinte mindenki által elérhető 70 méteres távolságot vallattam

Ennek a 70 méteres távolságnak a legfőbb oka az volt, hogy azoknak is információt és segítséget nyújtsunk, aki csak ezt a kisebb távolságot tudják meghorgászni. Nekik szeretnék segítséget nyújtani, lehet-e sikereket elérni ilyen távolságról, és ha igen, hogyan?

A jó hír, hogy a megfelelő etetésre könnyen beálltak a kisebb testű pontyok. Szinte mindegy volt, hogy szürkület…
… vagy verőfényes napsütés, az ilyen 2-3 kg-os pontyokra, mindig lehetett számítani…
… csak a megfelelő mennyiségű és minőségű etetésre volt szükség. Erről bővebben beszámolok a cikkhez tartozó kisfilmben
Több csalival is próbálkoztam, de a legnépszerűbb a sokak által „agyonreklámozottnak” tartott M1-es fűszeres-kolbászos csali volt (higgyétek el, én is szívesen mondanám, hogy egy olyan ízesítés volt a legnépszerűbb, mely még nem kapott elég nyilvánosságot, de ismertek már annyira, hogy ha ez volt a nyerő, akkor ezt publikálom, ha tetszik, ha nem)…
… abból is a 2010-es újdonság, a Double Trick bojli, melynek különlegessége, hogy a külső oldódó réteg alatt, egy főzött réteg található!
Külsőleg egy kiszárított oldódó bojlihoz hasonlít az állaga…
… de a vízbe érve a 20 mm-es külső réteg…
… leoldódik 16 mm-re, majd az oldódás megáll. Félelmetes, ahogyan a vízben működik. A fotók nem tudják visszaadni azt a látványt, melyet a kisfilmben láthattok, hogy hogyan működik ez a „dupla trükk”. Ilyen csalival nemigen találkozott még egyetlen horgász sem…
A jobbos botomra szintén a fűszeres csalim került, de itt már kizárólag a főzött csalikból készítettem kombinációt…
… melynek szintén volt eredménye
Most lássuk, hogy a nevükre is rászolgáló, jó humorú csapat milyen csalikkal operált, hiszen SBS csalikkal ők is először horgásztak a Balatonon…
Dani a tavaszi felmelegedő vízre tekintettel a lefinomított, kisebb csalikat választotta. Ilyen volt az egy szem Fluro pop-up Squid & Octopus, melynek a túra legnagyobb halát is köszönhette. Fontos információ, hogy a 6-os méretű horgot nem emeli meg, de a pop-up mégis lebeg. Gaben egyik végszerelékén ugyanezt a csalit használta…
… ám a másikon - kertelés nélkül kijelenthető, hogy - egy brutálisan szelektáló csalikombinációt erőltetett, mely egy 28 mm-es süllyedő és két 20 mm-es pop-up csaliból állt
Számomra elsőre igen bizarrnak tűnt ez a csali, de amikor megbizonyosodtam arról, hogy mit művelnek a kisebb testű pontyok egy minőségi etetésen (habzsolják a jó kaját), el kellett ismernem, hogy van olyan helyzet, amikor igencsak indokolt az előző képen szereplő extrém csalikombináció, ha szelektálni szeretnénk
A másik legjobban működő csalikombináció egy M1 wafters (kikönnyített csali) és egy szem Squid & Octopus Fluro pop hóembert alkotva

Mint az előbb említettem, a kisebb testű halakat bármely napszakban sikerült kapásra bírnom, de a nagyobb testűek szinte kivétel nélkül éjszaka érkeztek.

Ez a három - helyi viszonylatban igencsak értékes - ponty egy éjszaka termése…
Danié a legnagyobb, a tükörponty, súlya 13,4 kg
… Gaben pikkelyese is igencsak szép, 6,7 kg
… a sorban utolsóként, de nem utolsósorban: tükörpontyom súlya 11,76 kg
Bár sajnálatos módon jelen pillanatban a Balatonon még nem divat…
… minden hal, kivétel nélkül…
… a legkisebbtől…
… a legnagyobbig visszakerült az éltető környezetébe, a Balatonba
Legyen ez mindenki számára példa! Aki szeretné, hogy unokái is élvezhessék ebben a festői környezetben a halfogást, az vegyen példát rólunk és egy gyönyörű fotó vagy egy rövid kamerafelvétel után engedjék vissza a halakat!

Remélem, ismét sokat segíthettünk! Rövidesen megújul az SBS weboldala, ahol többek között közvetlenül az SBS tesztcsapatok tagjaitól kérdezhettek, köztük vendéglátóinktól, a Happy Carp Gang csapat tagjaitól, Novák Dánieltől és Bali Gábortól, ha szeretnétek bővebb információkat a Balatonról vagy horgászpraktikáikról!

Írta: Kovács Zoltán
www.sbsbojli.hu
Fotók, videó: Takács Péter, Bali Gábor, Novák Dániel

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.