A horgászatban az a szép, hogy bármikor bármi történhet velünk, amíg a horog vízben van. Lehet, hogy az első egy-két órában, de lehet, hogy az utolsó percekben fogjuk ki azt a halat, amit nem fogunk elfelejteni, amíg élünk. Hiába fogunk nagyobbnál nagyobb halakat, nem biztos, hogy pont a legnagyobb a legszebb hal az elejtője szemében. Így történt ez az első többnapos túrámon is, amin sikerült horogra kerítenem egy hatalmas „aranyhalat”.
Tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön végre az a nap az idei évben, mikor megkezdhetem az első többnapos bojlizást. Mivel az időjárás még éjszakánként eléggé zordnak bizonyult, egy olyan vízre esett a választásom, ahol vannak faházak, és ahol már több alkalommal sikerült hatalmas halakat fognom. A Zalacsányi horgásztó közel áll a szívemhez, ezért minden évben ellátogatok pár alkalommal ide, ahol már családtagként fogadnak. Az első és a második faházat foglaltuk le. Megérkezésünkkor szikrázó napsütés és energiát adó madárének fogadott a tó partján. Roli és Miki a kettes faházba mentek, én és Pénti barátom az egyes házat foglaltuk el. Radarozás után gyors bójázás következett, hogy minél hamarabb bent legyenek a szerelékek - utána ráérünk rendet rakni a nap hátralevő részében.
Miután partot értünk, a bóják helyét onnan is megnéztük, hogy minden tökéletes helyen legyen, és ne kelljen hozzányúlni a horgászat hátralevő ideje alatt. Etetésként nagyon minimális magot, gyorsan oldódó pelletet és pár szem bojlit használtunk. A bojlit direkt nem törtem félbe, mert tudtam, hogy sok nagytestű hal él a vízben, és ha netán a kisebb halak feleszik az apró magot, akkor a nagy halakat is várja valami kis maradék.
A balos botomra Monsterfish bojlit raktam hóemberként csalizva, amire csak egyetlen kapás volt a túra alatt, de erről majd később esik szó. A középső botomra 15 mm-es édes pop-upot raktam 5 cm-re felengedve a fenéktől - amíg világos van, ezt előszeretettel veszik fel a kisebb testű pontyok és így legalább tudtomra adják, hogy az apraja már jelen van. Estig - ha esetleg van pár kapás - még bemegy a kishajóval némi etetés éjszakára. A harmadik botomat Redarmy fűszeres bojlival csaliztam, melyben megemeltem a fűszer és a fokhagyma arányát. Ez már igen hideg vízben is remekül működött. 15 mm-es fűszeres halas pop-uppal balanszíroztam ki és fűszeres, lassan oldódó pasztával vontam be, ami tovább fokozta a csalogató hatást.
Szerelékem a következő volt: a főzsinór Trabucco S-Force 0,40 mm, PB Product Downforce 45 lb leadcore 1 méteres hosszúságban, a 170 g-os Fox ólmot pedig Korda Lead Clip és a hozzá való gumiharang rögzítette. Előkémet a nekem jól bevált Power Pro pergető fonott zsinór 0,15 mm átmérőjű változatából kötöttem, hossza 20 cm volt. Carp’R’Us 4-es Longshank horgot használtam. 1 milliméteres műanyag csővel rögzítettem a hajszálelőkét a horog szárán. A jobb akadást zsugorcsővel segítettem.
A víz mindössze 10 Celsius-fokos volt, nem reménykedtem nagy fogásban. A déli órákban már minden a helyén volt. Csendesen teltek az órák, mikor a középső botom Fox jelzőjének ismerős hangja törte meg a csendet. Pont a bot mellett voltam és gyors bevágást követően már fárasztottam is a halat. Pár perc múlva már a kezemben tarthattam a túra első halát.
Sötétedésig jött még pár darab hasonló méretű pontyocska. Alkonyatkor újracsaliztam mind a három botot - azzal a különbséggel, hogy a pici pop-upot elhagytam és a helyére Redarmy került. A horgászat előtti sok munka, a korai kelés és az utazás kimerített, ezért már 9 órakor bebújtam a hálózsákba és nyugovóra tértem. A legmélyebb álmomból az adóvevőm csipogása keltett. Láttam, hogy a piros színű LED világít, ami annyit jelent, hogy ezen a büdös Monsterfish golyó van, és valakinek felkeltette az érdeklődését. Kiugrottam az ágyból és már félálomban megkezdtem a fárasztást. A hideg vízben nem nagyon védekezett a halam, de éreztem, hogy ez már nem a délután fogott aprajából való. A part közelében azért megmutatta erejét a ponty és hosszú kirohanásokkal jelezte, hogy még nem akar pontymatracot érni. A jól összeállított szerelés felőrölte erejét, és végül a szákban kötött ki. A méréskor csodálkoztunk, hogy a mérleg 17,70 kg-ot jelzett. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat a reggeli fotózásig pontyzsákba rakjuk és hosszú madzagon a mély vízbe engedjük. A balos botom visszakerült a helyére, de be sem tudtam menni a faházba - pedig már igen hűvös volt -, mikor megszólalt a középső botom jelzője. Pár perces fárasztás után már parton volt az idei első „aranyhalam”.
Az éjszaka folyamán jöttek a bajszosok sorban. Mindegyik halacskának a fűszeres bojli tetszett meg és abból is a pasztázott verzió - most már két boton horgásztam ezzel a csalival.
Közben ránk világosodott, és a halaktól nem aludtunk egy szemet sem. Gyors kávéfőzést követően az éjszakai lekötött hal fotózása mellett döntöttünk, mivel kisütött a nap. Miki is felébredt és mondta, hogy fogott egy 12,20 kg-os tükröst, ő is jönne az új egyéni rekordját jelentő hallal fényképezkedni.
Délelőtt teljesen kisimult a víz, mi meg indultunk az erdőbe fát szedni, mert a bográcsos ebéd elengedhetetlen!
Dél körül a jobb oldali botomat valami vadul elkezdte húzni. A bevágás után is recsegett a fék, adagolta a damilt a halnak. Csónakba ugrottunk és egy perc múlva már a hal felett voltunk. Egy nagy kirohanást követően - amitől mindketten vizesek lettünk - megszákoltuk a nyurgapontyot. A parton sebfertőtlenítés és már kattogott is a fényképezőgép…
A délután totális csendben telt el, a halak teljesen inaktívak voltak. Az éjszakában bíztam megint, hogy hátha tartogat nekünk valami meglepetést. Este feltámadt a szél és pont a gát felé fújta a halakat, ami eddigi megfigyeléseim alapján jó szokott lenni. Feltevésem beigazolódni látszott: mikor koromsötét lett, elkezdődött megint a kapásjelzők hangjátéka. Elsőnek egy 14,40 kg-os kerek pikkelyes tőponty tette nálam látogatását - egy jól sikerült kép után búcsút vettünk egymástól. Csak azokon a botjaimon volt kapás, melyeken a fűszeres bojlival csaliztam, a büdösre továbbra sem volt érdeklődő. Pár kisebb ponty után egy agresszív nyurga került a partra.
Éjjel három óra körül vad és folyamatosan húzós kapásra ébredtem. A botot kézbe véve nem tudtam azt teljesen felemelni, ezért lazítottam a fékemet. Megkezdődött a harc. 10 perces fárasztás után már partközelben volt a hal, de újabb 10 perces huzavona következett, mert rendkívül ereje teljében volt. Szák közelébe érve vadul csapkodva visszatört a mély vízbe. Tán a tizenkettedik szákolásra sikerült Péntinek elkapni a halat. Pontybölcsőbe rakva csak álltunk és csodálkoztunk, mert még soha nem láttunk ekkora koi pontyot. „Erről a halról világosban kell képet készíteni!”, mondtam barátomnak és biztonságba helyeztem a halat a reggeli fotózásig. Hajnalban - két óra alvás után -, mikor már világosodott és lehetett szabad szemmel is látni, egy pocakos tükrös ráncigált ki az ágyból. A ponty tudtomra adta, ő mindent megtesz, hogy a fotózást elkerülje… végül a megakasztás helyétől 25 méterre sikerült szákba terelni. Jól megsétáltatott bennünket! Mire végzetünk a visszaeresztésével a szemünkből tökéletesen kiment az álom.
Pont a kishajó vízre tételéhez készültem, mikor a másik botomon gyenge ejtegetős kapás volt, amit betudtam egy kisebb halnak, és a bevágást követően sem volt szinte semmi ellenállás. A szákolást követően láttuk meg, hogy egy hideg vízi amur jelentkezett, melyek már kezdtek aktívvá válni a víz melegedésével.
Fölénk értek az esősfelhők is és csak néha-néha engedték a reggeli napot előbújni. Pont sikerült elkapni egy pár perces napsütést és narancssárga színében világító „aranyhalról” képet készíteni.
Fáradtan, de elégedetten pakoltam össze, mert ismét egy feledhetetlen túrát tudok magam mögött. A dolog érdekessége, hogy a minket váltó csapatnak hagytam ott 40 deka fűszeres bojlit, és nekik is sikerült rekordot dönteniük egy 18 kilogrammos ponty kifogásával - gratulálok nekik! A mi túránkon 30 kapásból 29 halat sikerült szákba terelni, 270 kilogramm összfogás plusz egy új egyéni rekord született. Mindenkinek hasonló élményeket és horgászatot kívánok! C & R!
Írta: Knitli Sándor
Fotók: Horváth Lajos
