Milyen egy számomra tökéletes izsáki túra, avagy hogyan fogjunk két és fél nap alatt csaknem 80 kiló halat?!

Milyen egy számomra tökéletes izsáki túra, avagy hogyan fogjunk két és fél nap alatt csaknem 80 kiló halat?!

Nagyon nehezen akart beindulni az idei évem, már ami a pontyok becserkészését illeti. A sok zárthelyi dolgozat, vizsgák és egyéb egyetemi fontos teendőim teljesen lekötöttek, így nagyon kevés időm maradt a kedvenc időtöltésemre, a horgászatra. A korábbi tapasztalataimtól eltérően mostanra be kellett látnom, hogy a hazai pálya nagytestű, rafinált lakóinak horogra kerítése már nem a félnapos horgászatok műfaja. Mégis, mit tud tenni az ember, amikor egyszerűen képtelen napokra otthagyni az egész feszültséggeneráló hercehurcát?! Türelemmel vár, amíg el nem érkezik a megfelelő idő. Így - amikor végre körvonalazódott a következő lehetséges túrám időpontja - alaposan felkészültem mindenre annak érdekében, hogy kiváló szórakozásban lehessen részem, melynek hatására valamelyest feltöltődhetnék egy kis energiával a sok egyetemi megpróbáltatás között. Ebből kiindulva megosztom veletek, miként sikerült az egyik legrövidebb többnapos túrám alatt a számomra eddigi talán legemlékezetesebb eredményt elérni…

Ahogy a bevezetőben is írtam, idén nagyon nehezen sikerült elkapnom a pontyhorgászatban a „fonalat”, egészen májusig kellett várnom, hogy ténylegesen megnyithassam a 2010-es szezont. Persze nem mondom azt, hogy a kora tavaszi időszakban nem sikerült értékelhető halakat fognom, de a pontyok valamiért az év legelső felében elkerültek…

Mindezek miatt következő túrámat egy alapos felkészülés, illetve a megfelelőnek vélt stratégia kidolgozása előzte meg. A történet egyik legfontosabb állomása az elmúlt hónapok során lezajlott bojligyúrás volt, melynek során oldódó golyók számos típusát állítottam elő az otthoni kis boszorkánykonyhában, természetesen Zadravec Baits alapanyagokból. Illat szempontjából a legyúrt négy típus mindegyike elnyerte a tetszésemet, azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy közülük csupán az egyik fog oly látványosan működni, hogy a megtörtént eseményeket átgondolva nyugodtan kijelentsem: ez a bojli még versenykörülmények között is megállná a helyét!

De ne szaladjunk ennyire előre, tekintsük át az egész történetet a dolgok elejéről, avagy „ab ovo”, ahogy a latin mondaná.

Az első dilemma a helyválasztás során alakult ki. Az, hogy az öböl résznél fogok szerencsét próbálni, egyértelmű volt számomra, csupán a szakaszok és az oldalak között nem tudtam könnyedén dönteni. Tekintettel arra, hogy az előzőkben említett fogós bojli a Formula X alapanyagára épült, valamint a víz hőmérséklete is már viszonylag jónak volt mondható, egy korábbi emlékezetes horgászatomból kiindulva, az öböl vendégházak felőli, középső szakaszán alakítottam ki a táborhelyet.

Táborhelyem az öböl középső szakaszán

A következő fontos irányelv az etetési, illetve csalizási stratégia megfelelő kiagyalása volt. Figyelembe véve azt, hogy a horgászatom nem sokkal a csépai amatőr bojlis kupa előtt zajlott le, inkább az utóbbi szempontot tartottam fontosabbnak, ezért kezdetben a szemessel történő horgászatra adtam a fejem. E célra a túra megkezdése előtt elkészített főtt magvakat - elsősorban kukoricát - használtam, melyeket a hajszálelőkés csalizás legkülönbözőbb formáiban tálaltam fel a bajszos érdeklődőknek. Ennek megfelelően magmix segítségével alakítottam ki az alapozó etetést is, amelyet etetőrakétával és egyszerű, ragasztott kukoricadara segítségével, gombóc formájában juttattam be a kívánt helyre. Az első „dózis” során 10-15 dobásnyi rakétás-parittyás magmix került a vízbe külön-külön mindkét megoldással.

A főt magmix, mellyel a horgászat kezdetétől fogva etettem

Csalizásnál első körben a kikönnyített, illetve teljes előkehosszban lebegtetett variációkat vetettem be, melyeket a ragasztott kukoricadarás, magvas „szénhidrátbombával” csomagoltam be amolyan „zsákbamacska” módján, ezzel feltehetőleg hamarabb odahúzva a halat, valamint lecsökkentve a gubancolódás valószínűségét. Ezek természetesen eltérő módon viselkedtek a víz alatt, hiszen míg a balanszírozott tengerik a „csomag” közepén maradtak annak szétválását követően is, addig a másik esetben a dara oldódását követően szépen felemelkedett a csali. Ami különösen érdekes volt a számomra, hogy elsőként ez utóbbi megoldást kezdték el a pontyok díjazni.

Az elsőként bevetett, előkehosszban lebegtetett kukorica alig fél órán belül elkelt. Aranyszabály: „Az első halat mindig fotózd, sose tudhatod, hogyan folytatódik a túrád!” :)
A második elkövető már szebb példány volt, már ami a méretét illeti. A hallal történt korábbi tragédiát nem kommentálnám, mert nem lennék szalonképes…

Ahogy láttam, hogy a magos etetésre egész szépen beálltak a pontyok, azon kezdtem agyalni, hogy miként változtassam meg étrendjüket, és milyen megoldással vegyem rá őket a bojli fogyasztására. Véleményem szerint értelmetlen lett volna a kezdeti szemes etetést azonnal egész golyókra felváltani, így azt találtam célszerűnek, hogy a következő adag ragasztott darába a bejuttatás előtt már bújtatok némi pelletet, illetve félbevágott bojliszemeket is. Ez utóbbi esetén nem tettem különbséget, minőségtől, szériatípustól függetlenül az akkor nálam lévő bogyók mindegyikéből - legyen akár büdös, édes, gyümölcsös, fűszeres, esetleg kevert - egyaránt szeleteltem pár darabot a parittyázásra váró masszába. Ezt követően a frissen elkészült „vegyes felvágottból” újabb 10 gombóccal kínáltam meg az etetésemen tartózkodó pontyokat. A következő lépés során elhatároztam, hogy a nap folyamán már nem fogok többet etetni sem parittyával, sem rakétával, helyette dobócsővel próbálom majd helyben tartani a környéken tartózkodó aranyhasúakat. Eleinte nemigen működött a dolog, így csak két botra helyeztem fel - két különböző típusú - bojlit, a harmadikon még meghagytam a kukoricát - még kikönnyített formában -, amit rövid időn belül el is húzott egy kisebb ponty. A délelőtt hátralévő része innentől eseménytelenül telt, ezért 1 óra tájékán megejtettem az első dobócsöves ráetetést, mely után újabb két órának kellett eltelnie a következő fordulatig… Végre megérkezett az első füstölős kapás a saját készítésű oldódó bojlira!

A délután első kapása a saját Formula oldódóra érkezett
Már közeledik az öreg harcos
Egy látvány, melynek hatására minden horgászban felszökik az adrenalin: egy hatalmas burvány
„Gyere kicsit közelebb, mindjárt meg is vagy!”
Nem adja könnyen magát
Egy kép, amelyhez azt hiszem, nem kell kommentárt fűznöm
Parton a gyönyörű töves
A túra első, oldódó bojlival fogott pontya - kezdetnek nem is rossz :)

Innentől kezdve már tudtam, hogy mit kell az elkövetkező napokban erőltetnem, és két bottal rögvest rá is álltam az oldódó Formulára. A harmadikon a változatosság kedvéért meghagytam a kukoricát, de a nap hátralévő részében további eredményt már nem produkált. Érdekes jelenség volt ez számomra, hogy amíg csak magvakkal etettem, addig jött is rá szépen a hal, viszont mihelyt került az etetésre bojli is, a szemes már egyáltalán nem érdekelte a pontyokat. Mivel az első bojlival fogott halam a 14 mm átmérőjű golyót támadta be, gondoltam, teszek egy próbát, hogy mi a helyzet a húszassal. Az eredmény nem váratott sokáig magára.

A második bojlival fogott halam egy kövér tükrös volt
Oldalról fotózva

Mivel a nap nagy része innentől már esemény nélkül telt el, sötétedés előtt készülődtem az éjszakai horgászatra. A művelethez tartozott, hogy az éjszakai nyugodt pihenés, valamint a kevés újracsalizás érdekében lecseréltem a saját oldódó golyókat gyári Formula X, Frankfurti kolbász és Liver Spice névre hallgató golyókra, amelyek ezúttal valamiért kevésbé működtek. Hozzátenném, álmomban nem gondoltam volna eddig, hogy ekkora jelentőséggel bír egy bojli oldódó mivolta. Éjjel 11 óra tájékán elsőként a Liver Spice-ra volt kapás, melyet a partközeli zónákban erőltettem. Az elkövető csupán egy kisebb töves volt. Visszadobást követően hajnali 5-ig nyugodt pihenés következett, ekkor a frankfurtis bojlihoz tartozó kapásjelző eszeveszett rikoltozása törte meg a kora hajnali, madárdalban gazdag, idilli képet. A történet üres bevágással végződött, mondjuk még most sem értem, hogy nem tudott ilyen kapásnál beakadni az Arma Point Long Shank horgom, de, a luftot követően ott helyben tüstént le is cseréltem. Úgy döntöttem, maradok inkább a jól bevált K1-nél, illetve az idén számomra különösen jól teljesítő G-Carp-nál, melyet rövidebbre vágott Mouthsnaggerrel láttam el. A második nap folyamán egy újabb különleges csalizási technikát is kipróbáltam, amely történetesen az aznapi első halat eredményezte és az utolsó nap legfogósabb párosának bizonyult.

A túra során ez a kialakítás eredményezte a legtöbb kapást
Nyerő páros: 1 szem 20 mm-es saját Formula oldódó bojli + egy kisebb gombóc Pelletes Feketébe bújtatott horog. Kukorica esetén hasonló megoldást alkalmaztam a ragasztott, magvakkal turbózott darával
A 2. nap első hala e megoldásnak dőlt be

Természetesen ez a délelőtt sem maradt etetés nélkül, ha már úgyis a parton volt a végszerelék a gyönyörű potyka miatt, nem okozott nagy fejtörést, hogy melyik felszerelést szereljem át a parittyás gombócozáshoz. A napi dózis bejuttatását követően - amely ezúttal is 10 gombóc volt - a komplett „terülj-terülj asztalkám” pár szem, dobócsővel beküldött bojlival vált teljessé. A kezdeti kapástalanságot eleinte nem tudtam mihez kötni, ám gyorsan fény derült a turpisságra, amint észleltem, hogy a normál esetben 5-6 óra oldódási idővel rendelkező saját bojli 25-30 perc elteltével már eltűnt a hajszálelőkéről. „No, de jó, megérkeztek a kárászok…” Bármennyire is bosszantóak tudnak lenni ezek a falánk kis apróságok, nem arról vagyok híres, hogy beletörődöm a miattuk betudható sikertelenségnek, ilyenkor szinte reflexszerűen kezdek el azon tanakodni, miként lehetne hatásosan védekezni ellenük. Saját bojlim fogósságában ezek után sem volt kételyem, csak tudtam, hogy a kárászok mohósága miatt, nincs ideje az oldódó golyónak érvényesülni. Mindezek ellenére bíztam a házi receptemben, az éjszakai kapástalanságra visszagondolva eszem ágába sem jutott volna főzött bojlival csalizni. Egy pontyhorgász mindig azzal csalizik, amit az aranyhasúak akkor és ott éppen hajlandóak felvenni!

Ezt volt az elmélet… Mindez hogyan is valósult meg a gyakorlatban? Rövid agyalás után egy olyan horogelőke mellett tettem le a voksot, amellyel ez idáig nem tudtam halat fogni, viszont a mohó kárászok inváziója miatt ezúttal kifejezetten hittem létjogosultságban. E végszerelék nem más, mint az ún. Long Hair Rig, magyarul hosszú hajszállal ellátott horogelőke. A technika lényege, hogy a horog öblére (! - ez fontos, nem a szára mellé) kell kötni egy 2-3 cm hosszúságú fonott zsinór darabkát, amelyen egy hurok segítségével a szokásos módon, stopperrel rögzíthetjük a csalit. Ez lenne a klasszikus megoldás, de szokásomhoz híven, ebbe is vittem némi újítást. :) Az első és legfontosabb különbség, hogy az általam elkészített hosszú hajszálon a csalit gumikarikás megoldással rögzítem. Ennek az volt a jelentősége, hogy az apróhalak támadása miatt a két szem oldódó bojlival történő csalizásra szavaztam, így a gumikarika nyúlásának köszönhetően folyamatosan igazodott az egyre kisebb átmérőjű golyókhoz, miközben a horog és a csali közti - amúgy sem kis - táv mit sem változott. A másik általam végrehajtott újítás a Long Hair rögzítésénél található. A hajszálelőke horoghoz rögzített végére egy kisebb hurkot kötöttem, majd fűzőtű segítségével felhelyeztem rá egy kis szilikon cső darabkát (amelyen ezt követően - a hurkot is beleértve - átszúrom a kampót). Ez - kész formában - azt a célt szolgálja, hogy a hajszálelőke a kapás bekövetkezéséig véletlenül se mozduljon el a helyéről. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a horog öblén rögzített hajszálelőke körhintaként fordítja be a horgot, minden helyzetben, kivétel nélkül! A tökéletes Long Hair Righez azonban, véleményem szerint a fluorocarbon előke dukál.

Az általam fabrikált Long Hair Rig már ismerős lehet számotokra egy korábbi cikkemből

Ez mind jó és szép, de miért is istenítek ennyire egy olyan előkét, mellyel ez idáig még halat sem fogtam?! Hamarosan mindenre fény derül, mert most elmesélem nektek ezt is …

Miután rögzítettem a gyorskapcsos forgón az előzőekben ismertetett horogelőkét, majd felcsaliztam a 2 szem oldódó bojlival, bevetésre került a végszerelék. Ez alatt erős szélvihar jelezte egy heves zivatar és a vele járó eső közeledtét, így mire felhelyeztem a kapásjelzőt és összepakoltam a légmozgás által veszélyeztetett holmikat, már csapadékossá is vált a helyzet. Ekkor beszaladtam a sátramba, hogy az adóvevőmet bekapcsolva felkészüljek egy későbbi lehetséges, ázós-fázós küzdelemre. Amikor ez megtörtént, az előbbiek során bevetett Long Hair Righez tartozó felszerelés swingerét valaki enyhén, úgy „félútig” beejtette. „Biztos megint egy kárász…”, gondoltam, „… ki nem megyek felfeszíteni a jelzőt!”. Az eső tartós elhúzódása miatt inkább az alvás mellett döntöttem. Még javában tartott az égi áldás, amikor egyszer csak az adóvevőm szimpla pittyenésére nyílt ki a szemem. Mikor felültem volna ágyamon, hogy kinézzek sátram ablakán, hogy mi folyik odakint, (persze, hogy eső, mi más, te gyagyás megszállott?! :)) a vevő egy újabb pittyenéssel, majd 1 másodperccel később folyamatos fütyülésbe átváltva adta tudtomra, hogy valaki húzza a nyeletőféket, mint az állat! Hogy mit tesz ilyenkor egy igazi fanatikus?! Előkeresi gyorsan az esőkabátját, kiugrik a sátorból, köpönyeget felkapja (az apró részletekre való tekintettel a cipzár összehúzásáról, valamint a kapucni felrakásáról se feledkezzünk meg! :)), odasétál a „füstölő” felszereléshez bevágni, hogy egy újabb csodálatos fárasztás részese lehessen, ezúttal a szakadó esőben. Részemről egy ilyen felejthetetlen küzdelem vette kezdetét az ismeretlen ellenféllel szemben, aki a bevágást követően is gőzmozdony módjára vitte a zsinórt a túloldali nádas irányába. Mivel a szemközti oldalon szerencsére éppen nem volt senki, biztosra mentem, inkább engedtem neki, hadd vigye, előbb-utóbb csak meg kell, hogy forduljon. Így is történt. Lassú, nyugodt, az évek során berögződött mozdulatok többszörös megismétlődésével hoztam magamhoz egyre közelebb a harcias ellenfelet. A part közelségét megérezve számos kirohanást produkálva adta tudtomra, hogy Ő lesz az, akire már oly „régóta” vártam! 20 perces, adrenalinban cseppet sem hiányos fárasztás végén, új izsáki, helyi (egyéni) rekordpontyom meseszép, egészséges külsejével „varázsolhattam” pontymatracom újból halnyálkássá. Szerencsére rövid időn belül a tótulajdonos, Jankovics Zoltán is megérkezett a helyszínre, így a hitelesítés is hamarosan kezdetét vette. 12,24 kg. El sem hiszem, megcsináltam, kifogtam a Horgászpark egyik legnagyobb, törzsállományból származó tükrösét!

A nyerő csali(k) és az akadás
Csodálatos túra, csodálatos hal, ultra fogós saját bojli. Kívánhat ennél többet egy pontyhorgász?!
Egy csodaszép, eddig még sosem látott tükrös, hatalmas, horog ütötte sebtől mentes szájjal. Lám, még egy kisebb tóban is lehetnek mesteri horogkerülő példányok!
Így nézett ki az előke a küzdelem után. Ezzel a horoggal sem kellett már több halat fogni…

Boldogságom leírhatatlan volt, ezért jöttem, ez volt a terv, hogy végre egy jót szórakozhassak a rengeteg megpróbáltatás között. Ennél a pontnál érte el számomra a túra azt a szintet, amikor már az elkövetkező 24 óra halfogása a legkevésbé sem izgatott. Apropó, 24 óra? „Te szent ég, mi lesz itt még holnap estig?!” Egy biztos, éjszaka részemről egy betervezett nyugodt pihenés, a többit pedig majd a halak eldöntik. :) A terv „működött”, egy késő esti kukoricás kapáson kívül további érdeklődő nem ugrasztott ki az ágyamból. Az utolsó nap megmaradt a tényleges szórakozásnak, igaz, annak ellenére, hogy ezen a reggelen már csak dobócsővel etettem, hihetetlenül ráálltak az etetésre a kisebb testű pontyok. Ezekből sikerült a nap folyamán szép számmal „csipegetnem”, amíg el nem érkezett a kora esti pakolászás ideje. Ekkor, még az utolsó pillanatban beugrott egy szebb példány a finisre.

A rövid túra utolsó hala

A végső összesítés alapján kiderült, hogy a rövid, 60 órás horgászatot 16 darab ponttyal, 78,64 kg-os összsúllyal, valamint 4,915 kg-os átlagsúllyal zártam. Az alábbi táblázat szemlélteti részletesen a túra statisztikáját:

Végezetül szeretnék néhány érdekességet, számomra különleges megfigyelést megosztani veletek. Mint ahogy már az írásból is kiderül, a saját készítésű Formula X oldódó bojli az egész túra alatt kiválóan működött. Ezen többször is fellelkesedve, nagy bizalommal helyeztem fel e golyó gyári verzióját is a hajszálelőkére (elsősorban éjszakára), azonban a várt eredmény elmaradt, hiába faragtam, formáztam kocka alakúra a golyót. Nem véletlenül írtam a tavalyi, ezen írásom elején belinkelt cikkem bevezetőjébe az alábbi gondolatot: „Lehet, hogy a jövő évben a most bemutatásra kerülő praktikák már mit sem fognak érni, mivel már idén is sok, a korábbi cikkeimben leírt stratégia alkalmazása csődöt mondott.” Ami e jelenséggel párhuzamot képezett, hogy gyakorlatilag ezúttal (a Liver Spice-t kivéve) az összes nálam lévő főzött bojlit kapás nélkül tekertem ki annak ellenére, hogy dobócsövezésnél folyamatosan ezekkel etettem. Ebből is látszik, hogy mennyire tudják már az itteni halak, hogy mi jelent számukra veszélyt, mit kell elkerülniük. „Éppen ezért folyamatosan variálni kell, és mindig egy lépéssel a pontyok előtt kell járni.”

Ez a kulcsa annak, hogy az ország bármely vizén eredményesek legyetek!

Bízom benne, hogy írásomban sikerült hasznos gondolatokat leírnom számotokra, és kívánnék mindenkinek hasonló, eredményekben gazdag horgászatot!

Szeretnék köszönetet mondani Melindának, Ernőnek és Krisztiánnak a fantasztikus fényképekért, valamint Zolinak a gyönyörű tükrösről készített kiváló fotókért! :-)

Írta: Jávorka Dániel

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: