Maga a csoda

Maga a csoda

Május elsejét a legtöbb sporttárshoz hasonlóan én is horgászattal töltöttem. E napon semmi versenyre való felkészülést, semmi egyénileg megfigyelt tulajdonság tesztelését nem terveztem, helyette a barátokkal és a család horgászni szerető tagjaival indultam a vízpartra. Emiatt igazából cikket sem akartam írni, de ami történt, azt nem bírom nem megírni. Gondolom, ezzel felcsigáztam a kedves olvasók érdeklődését, így nem is húzom tovább, hanem elmesélem az ez napon történteket.

Nálunk a családi peca azt jelenti, hogy kijön bátyám és az apukám is (mivel ők szeretnek horgászni, de néha anyukám is kinéz). Tesóm és köztem egy verseny is zajlik, ami nem kilóra, nem centire, hanem darabra megy. Így a verseny sokkal szorosabb, mert ha, mondjuk valamelyikünk kifog egy termetesebb halat, akkor sem tud nagyon elhúzni. A szabályok egyszerűek, egyfajta etető, a többi különbözhet, még a módszer is, viszont csak egy bot számít, és ha én kettővel horgászom, akkor a verseny kezdete előtt meg kell mondanom, melyik bot számít bele a versenybe. Emiatt akár az is megtörténhet, hogy a versenybe számolt bottal semmi nem jön, míg a versenyen kívüli bottal telifogom magam. Na, akkor van a gond… Igaz, ilyen még nem történt, remélem nem is fog :)

A method módszert jó ideig eredményesen alkalmaztam, és ezt használtam volna egész nap, de ezt egy malőr meghiúsította. A szokásos tevékenységek után (etetőanyag bekeverése, tábor felállítása…) a Puha Pontypellettel próbálkoztam, méghozzá az etetőanyag ízével egyező Vad Szilvával. A kis csalit a kis horgon az etetőbe burkolva rejtettem el. Barátaim már kint voltak reggel 6 óta, de még semmit nem fogtak, azonban arra fogadni mertek, hogy bedobás után kis idővel már halat fogok fárasztani. Mondanom se kell, így lett. Egy kis idő múlva, mikor a csali láthatóvá vált, fel is szippantotta egy hal. Barátaim mondták is: „Nem tudjuk, mit csinálsz, de amit tudsz, az nagyon jól!”. Pedig meg kell mondanom, csak annyi volt a különbség, hogy én methodoztam és a Vad Szilvás etetőt használtam. De lehet, ez volt a siker titka.

Az első hal
Ezzel a kombinációval még 1 halat sikerült fognom. Kicsit mogorva arcom van a képen, de örülök neki is

Ez után egy kisebb szünet következett, próbálgattuk a csalikat, de semmi. Egyszer csak apukám kapásjelzője figyelmeztetett minket, hogy ez a csali a finom. Sajnos az ő hala nem lett meg, de az apró mozzanat sokat segített. Nekem több sem kellett, azonnal feltettem frissebben erjesztett kukoricát - amire a kapás érkezett -, de egy sugallatra hallgatva tettem fel technopufit és egy szem Vad Ponty kukoricát is a hajszálelőkére. Én ettől a pillanattól kezdve ezen a napon - egyetlen kivétellel - csak ezt tettem fel, és mindig volt rá legalább pár apróbb pöccintés. Ezekre néha-néha bevágtam… de semmi nem akadt. Ezért inkább kivártam, ami a legtöbb esetben meg is hozta a gyümölcsét, jelen esetben a halát. Ez a kombináció meghozta az eredményt - íme, a fotók:

Ez a kis sugallat eredményre vezetett
Ez már csak természetes

Frissítettem a csalit és újra bedobtam. Nem sokkal később tesómmal egyszerre lett kapásunk, egyszerre is fárasztottunk. A csali is egyezett, csak a felkínálás módja különbözött, ő horgon kínálta fel mindezt, míg én hajszálelőkén. (A képen látható pontymatrac száraz, de ez csak egy pillanatkép, mert miután letettük a halakat, azonnal le is borítottuk bő vízzel.)

Párosan szép az élet
Itt már kézben

A nap folyamán több hal is érkezett (nem minden halról készült fotó, mert volt, mikor elfelejtettük), sőt egy nagyobb is jött, de mikor megpillantottam ezt a halat, sajnos köszönés és ismerkedés nélkül távozott. Szomorú voltam, de újra bedobtam. Közben apukám beszakadt, így segítettem megcsinálni a felszerelést. Természetesen kapás volt, tesóm nagy örömére (az én botomon). A nyeletőfék be volt kapcsolva, csakhogy őt ez nem érdekelte, bevágott… gubanc! Odarohantam, kioldoztam az eleinte gordiuszinak tűnő csomót, ő meg fárasztott (kézzel húzta ki a damilt). Sajnos azonban a hal leszakadt, így elvesztettem az egyetlen method kosaramat (ezt a hibát ne kövessétek el, ha csak egy darab megfelelő kosaratok van, mert néha azon az egyen múlik a siker). Így kötöttem új szereléket hagyományos gubancgátlós kosárral, 14-es fonott horogelőkével, 10-es horoggal. Mérges voltam a tesómra, mert tudta, hogy én mindig bekapcsolva hagyom a nyeletőt, még ha ott is ülök mellette. „Bármikor jöhet egy pillanat, amikor nem figyelek, és megy a bot - az nem egy kellemes érzés!”, magyaráztam neki. Volt ilyenben részem, akkor még éppen elkaptam a nyelét, azóta mindig használom a nyeletőféket.

A Shakespeare Mach 1 feeder sem tétlenkedett…
… és barátom sem

Az idő már kezdte a délutáni köreit leróni, mikor a feederbot spicce ismét jelzett: egy kisebb, de határozott kapásra vágtam be. Ezután eleinte azt hittem, a nyeletőfék nyitva maradt, de gyors ellenőrzés után rájöttem, hogy nem. Miért is gondoltam ezt? Egyszerű: a fék úgy szólt, mintha teljesen laza lenne, pedig jól be volt állítva. Még jobban szorítottam rajta, de a hal mintha nem is érezte volna, úgy húzta. Végül aztán megállt, majd sikerült megindítani a halat szép lassan az irányomba. Mikor húztam, a bot végig karikában volt, nagyon élveztem vele a fárasztás 30 percét. Mikor már közelebb ért a hal, láttam, hogy a horog nem a szájba akadt, hanem a farokba. Itt meg is kaptam a választ, miért indult meg annyira az elején. A farokúszót látva nagyon meglepődtem, mert bár azt már éreztem, hogy nem kicsi, de hogy ekkora?! Jöttek a találgatások, mi lehet. A legtöbb tipp a busa és az amur volt. Mikor közelebb ért, bizony kiderült, ez busa, mégpedig egy nagyobb méretű. Először az új Haldorádós merítővel akartunk meríteni, de mikor már láttuk az uszonyát, el is vetettük, barátom felajánlotta az ő nagyobb merítőjét. Mikor közelebb jött, láttuk az se jó, de szerencsénkre egyik kint horgászó ismerősünknek volt nagy merítője, amibe belefért a hal. (Ha nem fért volna bele, akkor én beugrottam volna a vízbe és úgy húztam volna ki a halat egy fotó erejéig.) Mikor végre partra került a busa, nagyon megkönnyebbültem és tudtam, ez egyéni rekord. A tógazda is futott megnézni, mert ilyet azért ő is ritkán lát. A pontymatracról lelógott, a hossza 94 cm volt, a súlya pedig 14,93 kg. A tavon az idén fogott eddigi legnagyobb hal az enyém. Az öröm leírhatatlan volt, és most is, mikor írom, szinte beleremegek.

Maga a csoda

A halat természetesen visszaengedtük, de arról sajnos lekésett a fotós. Meg több dolog miatt nem vittük el:

  • 24.000 Ft lett volna, ha elhozzuk
  • nincs szívem egy ilyet elhozni
  • más is fogja ki, élje át ezeket a pillanatokat
  • egy sporthorgásznak ez a legnagyobb öröm

A nap folyamán már nem jött több hal, bár kapás volt, de én átadtam a tesómnak a felszerelést, élvezze ő is a feederezést. Volt is egy akciója, de a hal végül lemaradt. Itt megbocsátottam tesómnak, a nyeletős bakiért. Barátaimmal is versenyeztem, ám velük kilóban, és bizony a busa eldöntött mindent, mert nélküle nem nyertem volna meg a baráti versenyt. Így én aznap 26 kg halat zsákmányoltam a fent említett csalival. Míg barátaim a Haldorádó Oldódó pellet Magyar Betyárt használva ritkábban, de nagyobb egyedsúlyú halakat fogtak, én ütemesebben, de kisebbeket akasztottam… elgondolkodtató! Ez is egy remekül összehozott nap volt, és a halak is szép számmal látogatták a „rendezvényt”. Mindenkinek legalább ilyen pecát kívánok!

Már megint jelesre vizsgázott

Írta: Szakács Krisztián
Fotók: Szakács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: