Velencei évadnyitás

Velencei évadnyitás

Ritka zord márciust hozott a 2009-es esztendő. A kemény telet követően megváltóként vártam a márciust, mintha Kikelet Havának beköszöntével automatikusan meleg napsütés, zöldellő vegetáció és csontira éhes, ívásra készülő békéshalak tömegei várnák a sikeres pecázásra hasonlóan kiéhezett horgászt. Az időjárás azonban újra és újra közbeszólt - végül azonban így is sikerült elérni elsődleges célomat, a 2009-es horgászidény sikeres megnyitását kedvenc vizemen, a helyenként még mindig vadregényesnek mondható Velencei-tavon.

Először március másodikán, szűk két héttel jégvesztét követően jutottam ki a vízre, de az orkánszerűen fújó szél (ami még az alig pár pillanatra magára hagyott botzsákomat is befújta a tóba - szerencsére sikerült kipecáznom, mielőtt elsodorta volna a víz) alig két óra alatt hazazavart. Pár finnyás kapást követően így is sikerült azonban két szép dévért zsákmányolnom (majd visszaengednem), ami magában hordozta az ígéretet: lesz ez még jobb is, csak tavaszodna már ki annak rendje és módja szerint. Azt már az első látogatás alkalmával sikerült megállapítanom, hogy a hosszú és csapadékos télnek köszönhetően a vízszint örvendetesen magas, aminek több pozitív következménye lehet az év folyamán (gondolok itt elsődlegesen a sikeres ívásra).

Legközelebb már „tutira” mentem, a fórumban olvasott információ birtokában az egyik strandon vetettem be rezgőspicces készségeimet dévérkeszegek, ezüstkárászok, netán pontyok reményében. Ekkor már több siker kísérte próbálkozásomat, kapás kapást ért; tucatnyi dévérkeszeg bánta (átmenetileg), hogy megéhezett - az emberi szemnek meglehetősen visszataszító - csonticsokorra. Ami furcsa volt, hogy a Velencei-tóra máskor annyira jellemző tenyeres és annál nagyobb ezüstkárászok most még nem jelentkeztek.

Félidőben - visszaengedés előtt

Harmadszorra szintén sikerült kifognom egy olyan napot, amikor az ország egyes részein milliós nagyságrendű károkat okozott a viharos szél. A széljárást tanulmányozva úgy döntöttem, ezúttal nem a már bevált, sok tavaszi dévért adó helyet nézem meg, hanem a tó egyik legszebb parti részét, a pákozdi emlékmű alatt elterülő, gazdag madárvilággal bíró, kies területen próbálok szerencsét, itt ugyanis nem szembe, hanem félig-meddig hátba kapom a szelet, amit kapucnis pulóverem segítségével tudok figyelmen kívül hagyni. Nagy szerencsémre kivételesen volt hely a kiszemelt partszakaszon - sajnos, az év legnagyobb részében lakókocsis, sátras horgászbrigádok blokkolják hetekig a vízpartot, ellehetetlenítve ezzel a horgászatot mások számára ezen a régi időket idéző vízszakaszon.

Szélborzolta víz

Helyfoglalást követően hamar konstatáltam, hogy akkor járok a legjobban, ha a szereléket a kocsi felnyitott csomagtartójában állítom össze, mert a 70-90 km/h sebességgel tomboló szél ellehetetlenítette a bevetésre szánt cucc kulturált, vízparton elvégezhető összeállítását. Hamar rájöttem arra is, hogy az általam használt bottartók ezúttal nem vehetik fel a versenyt az elemekkel, ezért kénytelen voltam „póriasan”, a szemre amúgy meglehetősen „felhasználóbarát”, tetszetős barna deszkákra fektetni a botokat. Az általam használt szerelékek általában minden körülmények közepette a lehető legegyszerűbbek, nem szeretem túlcifrázni a dolgokat. Ezúttal sem volt ez másként; az általam használt 3 méteres pickerbotra 30-as harcifékes orsó, arra 16-os zsinór került; a főzsinórra egy tört gubancgátló csövet fűztem fel, melyre egy 20 grammos rakétakosarat csatlakoztattam. Ezt egy karabineres forgókapocs követte, ebbe fűztem a 14-es előkét, melyen 16-os horog várta az érdeklődőket. A feederbotra is hasonló, ám némileg erősebb szerelék került: 40-es nyeletőfékes orsó, 18-as főzsinór, 16-os előke, 25 grammos rakétakosár gubancgátló csővel, 8-as körüli horog.

Etetőanyaggal kapcsolatban annyit mindenképpen szereznék megjegyezni, hogy maximálisan megbízom a magyar termékekben; ha tehetem (és általában ez a helyzet, hiszen mindenhol kaphatóak), valamelyik „Mix”-et gyártó magyar cég etetőanyagát használom. A fogósságot illetően: a magam részéről több száz horgászaton keresztül tartó tesztsorozatot követően merném csak kijelenteni, hogy ez vagy az a termék X százalékkal „jobb” a másiknál, nekem mindenesetre a hétköznapi horgászatok során beváltak a hazai termékek. Ezúttal is az egyik hazai cég etetőanyagából kevertem be - no nem túl sokat, ahhoz még hideg volt a víz - egy kilogrammnyit, melyet aztán megbolondítottam némi aromával, egy csemegekukoricát tartalmazó konzerv tartalmával, valamint (bevetés előtt) pár szem csontival. Csaliként csonti, trágyagiliszta, pinki állt rendelkezésemre, no meg az etetőanyagból kicsórt pár szem kukorica.

A bekevert etetőanyag

Nagy nehezen elhelyeztem a botokat - jellemző, hogy (bár ez a képeken nem látszik) még fekvő helyzetben is képes volt belekapaszkodni a szél a botokba, így néha bizony kapkodnom kellett utánuk.

Az első jelentkezőre meglehetősen sokat kellett várni: úgy egy óra elteltével tenyeres dévért szákolhattam, melynek kapását a pickerbot látványos… hm, „rezgéssel” jelezte, ha már rezgőspicces horgászatról beszélünk.

Botcsinálta bottartó

A kapástalan időszak átvészelését nagyban segítette, hogy horgászat közben különféle madarakban gyönyörködhettem, melyeknek ideális életteret jelent ez a terület - hátam mögött erdő, előttem víz, mellettem jobbra-balra álló, illetve learatott nádas. Egy tőkésréce-pár egészen közel jött hozzám, bizalmasan szedegették a horgászok által otthagyott etetőanyag-maradékokat, kukoricamorzsalékot. A tél folyamán learatott nádasban birodalmi lépegetőként kócsag vadászott (bár hogy mire, azt csak ő tudja…), az egyik fa ágán örvös galamb pihent meg, hátam mögött barázdabillegető szaladgált a parkolás céljára szolgáló területet fedő kavicsfövenyen. A víz szélén szárcsák bóklásztak békésen, míg a parttól távolabb búbos vöcsök vadászgatott, szigonyszerű csőre apróhalra éhezett.

Szedegető kacsák
Vöcsök a távolban - messze volt, de azért „rálőttem”

Kétes értékű ornitológiai megfigyeléseimnek erőteljes spiccgörbítés vetett véget. A bevágást követően rögtön tudtam, idei első velencei-tavi pontyommal hozott össze a sors. A 3,60-as medium feeder nem adott sok esélyt a halnak, hamarosan meríthettem a harmincötös gyönyörű pikkelyes pontyot. Horogszabadítás közben (mikor máskor) kapást észleltem a mintegy 15-20 méterre dobott pickeren is; meglepően heves ellenállást követően első idei velencei-tavi ezüstkárászomat is feljegyezhettem egy szép, 35-40 dekás példány „személyében”. Beindultak tehát a halak, kapás kapást ért. Délután kettő felé már a szélről is megfeledkeztem, hiszen két újabb ponty csatlakozott társaihoz, a nagyobbik 1,90 kg-ot mutatott a mérlegen. Nagy örömömre szolgált, hogy ponty alatt is letesztelhettem a pickert, eddig ugyanis kizárólag keszegféléket sikerült fognom vele, most azonban tiszteletét tette egy 35 centis, vékonyka tőponty is, melyet alig két perc alatt sikerült szákba terelnem.

Összességében remekül éreztem magam, fogtam három pontyot, négy szép ezüstkárászt és három tenyeres dévért (a feederre a két nagyobb ponty jött, a pickerre viszont az összes többi), láttam mindenféle madarat, és egy kicsit távol lehettem a szürke városi hétköznapoktól. Emelkedett hangulatban ültem be a horgászat végén a kocsiba, máris a folytatáson meditálva. Egyértelművé vált ugyanis, hogy végérvényesen beindult a szezon.

Zsákmány
Míg én a halakkal voltam elfoglalva, észrevétlenül kitavaszodott

A következő hetekben váratlanul lerohanta az országot (és ezzel együtt hőn szeretett kedvenc vizemet is) a tavasz, ami szélcsendet, júniust idézően meleg levegőt és robbanásszerűen kivirágzó vegetációt eredményezett. Kezeimet dörzsölgetve vizionáltam súlyos keszegzsákmánytól roskadozó haltartó szákokról, tekintélyes ezüstkárászok és pontyok alatt hajladozó könnyű botokról, tucatszám zsákmányul ejtett, majd a fényképezést követően visszaengedett dévérkeszegekről, bodorkákról. A mondás is úgy tartja: „ember tervez, Isten végez”… Most sem történt ez másként: április első hetében három alkalommal is próbálkoztam a huszonfokos melegben, tükörvízen, az eredmény azonban lesújtó volt. Néhány apró dévérkeszegen kívül nem akadt más jelentkező. Még mielőtt kétségbeestem volna, a csónakos kollégák hozták a hírt: bent a nádban iszonyatos haltömeg gyűlt össze, minden valószínűség szerint előre megfontolt ívási szándékkal, így űzve csúfot a merev időbeli határok által kijelölt pontytilalom intézményéből. Bízom abban, hogy sikeres lesz az idei ívás, nyáron már kedvtelve gyönyörködhetünk a milliószámra rajzó apró ivadékban - és nekem is lesz még miről írnom a további velencei kirándulásokat követően.

Ínycsiklandó, de nem kellett senkinek
Sovány zsákmány
Eredményes szaporodást kívánok!

Süveges András (flagellum_dei78)