Visszavágó!

Visszavágó!

Amikor az ember horgászni indul kis hazánk ezernyi vízterületeinek valamelyikére, gondosan felkészül, megvásárolja a szükséges felszerelést és fejben összeállítja a nyerőnek vélt stratégiát a pikkelyesek ellen. Ha egy versenyről van szó, a dolog még hatványozottabban jelentkezik. A spori bízva bízik, de sokszor bizony az egyetlen hal az adott napon a remény. Az is csak a végén. És az is meg. De nagyon…

Valami ilyesmi történt velem is április 11-én, amikor Maconkán rendezték meg a VI. Tavaszi Centrum - King Baits Kupát. Miután megvolt az anyagi és szellemi ráhangolódás, azon a vasárnapon bizony nem sok babér termett a számomra. 16 év egyéni versenysport alatt megtanultam, hogy nem mindig győzhet az ember, és hogy nincs szégyenkeznivalója, ha úgy marad alul, hogy mindent megtett a sikerért. Ennek ellenére férfiúi hiúságomat nem kissé bántotta a dolog, hiszen előző évben vagy tucatszor horgásztam ezen a tározón és mindig élvezetes horgászatban volt részem.

Múlt év májusában fogott 8 kg-os tükörpontyom a 2. sz. versenypályán egy szem csemegekukoricára érkezett…
… ilyen időjárási körülmények között. A kép délután 1 órakor készült…

A dolgot tehát nem hagyhattam annyiban, így az Univerzum rendjének visszaállítása érdekében egy hét múlva ismét meglátogattam a tavat. Magát a Maconkai-víztározót bemutatni szerintem jelen esetben felesleges, hiszen a szerencsések, akik horgásztak már ott, jól ismerik halbőségét és faunájának gazdagságát. Fortuna istenasszony kevésbé kegyeltjei pedig biztosan olvastak már más beszámolókat is - ha nem, ezen az oldalon bőven bepótolhatják.

Térjünk rá az igazság pillanatára, vagy ha jobban tetszik, a visszavágóra, mert akárhogy is szépítem, 2010-ben addig a maconkai vízi lakók vezettek velem, „szárazföldi patkánnyal” szemben. Az érkezést próbáltam minél korábbi időpontra helyezni, ám sofőröm és horgásztársam, Józsi - akit ha valamilyen véletlen folytán még megemlítenék, akkor egyszerűen csak „J”-nek fogok aposztrofálni - máshogy gondolta. Így az a tervem, hogy ugyanoda ülök le, mint ahová sorsoltam, kudarcba fulladt, mert érkezésünkre már tele volt a pálya. Kis tanakodás és a halőrök segítőkész útmutatása alapján a felező szigetet választottam lövészároknak. Ennek is ültek már a belső részein, így maradt az eleje, és némi hezitálás után meghorgászandó területnek is inkább a nagysziget felőli oldalt választottam. Így a jól kigondolt verseny-szimulációból egyedül a rendelkezésemre álló 5 órát tudtam betartani. Mert hát az időjárás is derűs-napsütéses volt, habár ezt az eltérés a versenyhez képest - ahol jegesre fagyott a hátsóm - szívesen fogadtam. Helyem egyedüli szépséghibája a vízben előttem található növényzet volt.

Ha itt pontyot akasztok, azt mókás lesz ezen a labirintuson átvezetni. Érdekes módon - mint később kiderült - a kárászok menekültek nem egyszer sikeresen a növényzet közé

Mikor elkezdtem kipakolni, csobogásra lettem figyelmes. Mikor közvetlenül a part közelébe mentem, már nyilvánvaló volt a hangok forrása. Kárászok tömkelege ívott a nádasban és a sás között. Ennek nem igazán örültem, mert tapasztalataim szerint ilyenkor nem nagyon táplálkoznak, de ez nem is csoda. Én sem szeretem, ha házastársi kötelezettségeim folytatása közben zavarnak… pláne ha egy bécsi szelettel és hagymás törtburgonyával kínálnának… Pedig nagy volt a kísértés hogy a feederes szereléket csak úgy belógassam a szemre is legalább fél kg-os kárászok közé.

Forrt a víz a kárászok nászától
Volt, hogy a partra is kiugrottak
Csak ezen a kis területen 7 kárászt láttam

A kezdeti csodálkozás és morfondírozás után el kellett dönteni, mi legyen az etetőanyag. A versenyen a Pelletes Fekete került bevetésre csemegekukoricával, darabolt gilisztával és csontkukaccal dúsítva. A máskor eredményes kaja egy hete nem váltott ki táplálkozási rohamot a halaknál. Így maradt az okoskodás, gondolkozás és a zavar, amit Ádám érezhetett anyák napján. Végül úgy döntöttem, hogy most egy teljesen más ízvilággal próbálkozom, mint egy hete, és az általam korábban még nem használt Ponty Pirost fogom a frontvonalra, valamint az etetőkosárba küldeni némi felturbózás után.

Bekeverés előtt

Mivel nem kevertem be indulás előtt az etetőanyagot, ezzel kezdtem a horgászatot. Két zacskó etetőanyaghoz öntöttem egy flakon ízben hozzá passzoló CSL Tuning Vörös Démon Hideg Vízi aromát, hadd legyen jó tömény, hátha fel tudom kelteni a nászidőszakban lévő kárászok és - természetesen - a pontyok figyelmét. Tudom, hogy egy etetőanyagnak a halak tetszését kell elnyernie, de ennek az etetőnek és az aromának az emberi orr számára is rendkívül kellemes illata van. Az ízében már nem vagyok ennyire biztos, ebben az irányban nem tettem próbát.

Korábban nem próbálkoztam még ennyire tömény aromásítással, de a múlt hét után egy életem egy halálom…

Az egy flakon aroma azonban korántsem elég 2 kg etetőanyag bekeveréséhez, így egy kis víz hozzáadásával nyertem el a végleges, megfelelő állagú állapotot. A homogén állapot eléréséhez elengedhetetlen a rostálás, így el tudjuk kerülni, hogy csomós/ragadós legyen az etetőanyag. Régebben jómagam is jártam úgy, hogy félórával a bedobás után kitekertem a szereléket és a csirizes jellegű etetőanyag még mindig ott pislogott az etetőkosár bordái között - zéró csalogató hatást kifejtve.

A már beleöntött flakon aroma után a víz hozzáadásával már igazán óvatosan kell bánni
Egy közepes lyukátmérőjű szita szerintem tökéletes, mert kellően egyenletesen lehet átdolgozni rajta az etetőanyagot és a pellet szemek kiválogatására is alkalmas
És íme, az eredmény: megfelelő állagú és kellemes aromájú etetőanyag, habár ezt az Internet még nem adja át

Miután elkészült az „alap etetőanyag” félretettem és letakartam, hogy a darabosabb szemek szívják meg magukat, és hogy az alkoholos aroma átjárja az egész keveréket. Ami a felszerelést illeti, ezen a napon ugyanazt használtam, mint a versenyen. A bot egy Shimano AX Multi Medium Feeder melyre egy 50-esméretű Spro Hardliner Pro LCS1050 orsó került.

Maconkán bármikor összeakadhatunk vízi szörnyekkel. A BeastMasternek most a növényekkel is meg kellett birkóznia
Ennek az orsónak a mérete és fékrendszere ehhez a bothoz nekem tökéletesen megfelelt, igaz, a megbízhatóan működő nyeletőfékre most nem volt szükség

Főzsinórnak az előttem elterülő dzsungel és a velem szemben lévő nádfal közelsége miatt 20-as Nevis Espirit zsinórt használtam. Előke gyanánt egyszer került a forgókapocsba 18-as Sufix SilySoft, nyerőnek viszont szintén 18-as méretben, de már a Spro termékei közé tartozó Vision fluorocarbon előkezsinór bizonyult.

Ahhoz, hogy a növényzeten birka módjára át tudjam vezetni a halakat, még előtte ki kellett fárasztani őket. Igen ám, de szemben 5-6 méterre már nádfal van és oda sem lett volna ildomos beengedni őket. Épp ezért a szokásosnál kissé erősebbre állított féket egy 50 cm-es erőgumival finomítottam. Ezen csúszott a 25 grammos, gubancgátló csővel ellátott etetőkosár. Az előkéket egy 10-es méretű FOX KwikChange forgókapocsba csatlakoztattam. A szerelék elkészülte után az etetőanyaghoz hozzáadtam fél doboz csemegekukoricát, amit egy horgászat alkalmával sem hagyok ki a repertoárból.

Ha Maconkára megyek, a csemegekukorica az első csalik között van, amivel próbálkozom

Következhet egy adag darabolt giliszta, mert a hosszú tél után kell a fehérje a halaknak. Nem mellékesen azért titkon reménykedtem, hátha egy-két pocakosabb kárász és péklapát méretű dévérkeszeg is díjazni fogja ezt az igyekezetemet, hogy ilyen önzetlenül gondolok rájuk.

Giliszta „zsülien”-re vágva…
… majd hozzáadva

Végül, de nem utolsósorban az etetőanyag egy-két marék csontkukacot szórtam a kellemesen édes illatú cuccba.

Ezekből már nem lesz légy…
Egy kis dagasztás után kész a halak számára - remélhetőleg -ellenállhatatlan csemege

A magyar egy kreatív nép, ha létezne sufnituning nevű sport, abban biztosan világelsők lennénk. A bejuttatásra váró etetőanyag gombócok elkészítésének meggyorsítására üres fogkrémes dobozból és szösztelenítő henger nyeléből sikerült egy hasznos kis szerkezetet fabrikálni. Akinek van kutyája-macskája, az tudja, miről van szó, akinek nincs, az egyszerűen fogadja el a tényt, hogy ilyen henger létezik a világon. Lényegében ugyanúgy néz ki, mint a PVA hálókhoz kapható henger és tömőrúd, csak kisebb. Ugyanolyan méretű gombócokat - illetve hengereket - tudok vele készíteni relatíve kevés idő alatt.

Működés közben a sufnituningos etetőgombóc gyártó
Ennél szabályosabb hengereket rajzolni sem lehetne

Ezekből a hengerekből első körben 20 darabot lőttem be kb. 30 méterre. Utána már csúzlival nem lőttem többet. Egyrészt nem akartam még jobban zajongani, hiszen a kotrási munkálatok szerintem eleve zavarják a halakat (bár mivel én egy védettebb, öbölnek is nevezhető részen horgásztam, talán még jól is jött). Másrészt a feltámadó szél is ide, befelé fújt, ami azért bizakodásra adott okot, és úgy terveztem, hogy ha nincsenek kapások, akkor 5-10 percenként cserélem a csalit, így a kosárral is kellő mennyiségű lesz az etetőanyag pótlása.

Az alapozó etetés után első csalinak egy fúrt pelletet tettem fel szilikon hajszálelőkén egy szem technopufival lebegtetve, melyet Haldoradó Tenger Kincse dipbe mártottam. Horognak egy Gamakatsu G-Carp Method Hook-ot választottam 6-os méretben, az előke pedig ebben az esetben 18-as Sufix Silky Soft volt. Arra gondoltam, talán az etetőanyagtól merőben eltérő íz felkelti a halak érdeklődését. 10 perces várakozás után azonban éreztem, nem ez lesz a nap sikercsalija, így megvontam tőle a bizalmat. A döntésemet az is indokolta, hogy az etetésem körül folyamatosan láttam halmozgást, ugrást, de spicc nem akart görbülni.

Az első versenyző
Halas dipbe halas pellet, de hiába. Ez a gusztusos csali ma érintetlen maradt

Próbálkoztam még Finom Ponty- és Hybrid pelletekkel, sajnos hasonló eredménnyel, azaz eredménytelenséggel. Mindenkire rábízom, kinek melyik a szimpatikusabb. Úgyhogy félóra eredménytelenség után - kezdett déjà vu-m lenni - előkapartam a még tavaly Haldorádós aromákba áztatott csemegekukoricáimat, amikkel sok szép halat fogtam már a múlt év nyarán és őszén. Ráadásul itt, Maconkán a legtöbb nagytestű dévérkeszegemet is rendre egy szem csemegekukoricával sikerült zsákmányolni.

Tudom, hogy lehet kapni külön Nagypontyos kukoricát is, de nekem így, a kevés vízzel higított Nagy Ponty aroma jobban bevált. Keveredik a csemegekukorica jellegzetes, édes ízével és illatával
Ugyanígy készítettem el a Nagy Dévéres változatot is

Most ezek repültek ugyanoda, ahová előtte a pelletek. Az előkezsinórt itt már lecseréltem 18-as Spro Visionra, horognak pedig 10-es méretű Gamakatsu 2260B-t használtam. Egy szem kukorica még kényelmesen ráfért. A bedobás után nem is kellett sokat várni egy igen erőteljes kapásra. A bevágás után azonban nem igazán éreztem túl nagy és heves ellenállást. Kb. fél perccel és némi manőverezgetés után emeltem ki a kb. 15-20 dekás kárászt, amit még vagy 6 társa követett. Kezdett aggasztani a dolog, annak ellenére, hogy ez már több volt, mint amit a versenyen szákoltam, de nem hagyott nyugodni a tény, hogy ezeknél az apróságoknál jóval nagyobb halakat látok mozogni az etetésem közelében.

„Egyenkárász” a horgon

Arra, hogy gilisztát tűzzek a horogra, gondolni sem mertem, mert biztos voltam a hasonló eredményben. Eljött tehát az újabb váltás ideje: a 6-os méretű Raptor karikájába közepes méretű, csontival telepakolt, középen egy technopufival meglebegtetett Maggot Clipet akasztottam. Ezt kezdetben natúr módon, később Nagypontyos dipbe áztatva is kipróbáltam. Legnagyobb bánatomra és főleg meglepetésemre ezt még a tenyérnyi kárászok sem vették fel.

Igazi fehérjebomba
Hiába az édes szósz a hús köré, ez sem kellett nekik

Az a bizonyos korábban említett remény most kezdett el véglegesen elhalni bennem a tekintetben, hogy ma termetesebb halat akasztok. Úgy döntöttem, hogy akkor legalább az apróságokkal elszórakozom. Így visszaakasztottam a korábban csemegekukoricával alkalmazott előkét, de most csak 4 szem csontit tűztem fel.

Felkészültem a kárászok hadára

Az első dobás után a már ismerős intenzív húzás jelentkezett a spiccen, a bevágás után viszont aznap nem tapasztalt ellenállást éreztem. Sőt a kis kárászok miatt kilazított fék is megszólalt! Az erőgumi és a Shimano bot viszont hamar felőrölte a hal erejét, hamarosan szákolhattam egy gyönyörű kárászt.

Azt hiszem, ez életem eddigi legnagyobb kárásza

A folytatásban sorra voltak kapásaim, melynek java része a 10-20 dkg-os „egyenkárászok” számlájára írható. Ezt a zsákmányt érdekes módon csak két kisebb dévérkeszeg és egy izmosabb vörösszárnyú színesítette. De nem igazán bántott a dolog, mert majd minden dobás után akasztottam halat. A folyamatos kitekerés, etetőanyag tömködés, bedobás és a szikrázó napsütés miatt kissé neki kellett vetkőznöm, mert elkezdtem izzadni.

A rendelkezésemre álló 5 órából az utolsót kezdtem meg, amikor az első olyan húzás jött, ami lehúzta volna a botot a tartóról, ha nem figyelek. Közel 5 perces fárasztás után sikerült megszákolni a nem túl nagy, de gyönyörű testű nyurgapontyot.

A kisebb kárászokkal ellentétben gond nélkül átjött a „dzsungelen”
Szárazra kerülésének oka: 4 db csontkukac

A szél ezután kezdett egyre jobban - és hiába felém - fújni, a kapásokat jószerivel csak akkor láttam, ha közelített a hal és kiegyenesedett a spicc. Ennek ellenére sikerült megfognom duci kárászom társát és a bajszos is találkozhatott a szákban tükrös testvérével, emellett persze jöttek a kisebbek is számolatlanul. Meg mentek is, mert kis termetük ellenére valahogy mindig sikerült megtalálniuk a növényzetet. Érdekes és számomra örömteli viszont az, hogy egyszer sem szakadtam be és a horgot sem kellett lecserélnem. Pedig ellenőriztem a hegyét sűrűn. Főleg a kárászok és a pontyok után.

Összességében élvezetes pár órát töltöttem el, habár az egy héttel ezelőtti versenyhez képest csak az időtartam volt azonos. Az időjárás kegyesebb volt, és a kései érkezésünk okán máshol kellett horgásznom. A halak mérlegelése közben ugrott be a „nap hala” egy 2,90 kg-os tőponty személyében, de mivel a saját magam számára megszabott időn túl érkezett, nem számítottam bele a maconkai halakkal most vívott csatába. Fél 9-től fél 2-ig áztattam a zsinórt, ezalatt a - két pontyot és két duci kárászt nem számolva - 7.04 kg halat fogtam, melyek három hal kivételével egytől egyig kárászok voltak.

Maconkán 5 óra alatt is lehet több halat fogni ennél, de így is élvezetes volt a nap
Természetesen minden hal visszanyerte szabadságát
Belőle szívesen fogtam volna többet

Miközben a halak mérlegelésével és fotózásával voltam elfoglalva, azon gondolkodtam, hogy vajon mit ronthattam el egy héttel ezelőtt. Lehet, hogy akkor is át kellett volna váltani a Ponty Pirosra. Lehet, hogy még sűrűbben kellett volna csalit cserélni, változtatni a meghorgászandó távolságokat. Bár az is igaz, hogy a körülmények is mások voltak. Mindenesetre az első találkozás a Haldorádó etetőanyag család e tagjával nagyon meggyőző volt. Megfelelő adalékok hozzáadásával az egészen apró testű keszegféléktől egészen pontyokig kapásra lehet bírni vele a halakat. Van egy olyan sejtésem, hogy ha a nagy szigetre, vagy a gátra ülök le, sikerült volna jobban megdolgoztatnom a szörnymestert is. De persze a tévedés jogát - mint minden esetben - most is fenntartom magamnak.

A kisebb halak visszaeresztése után a 4 nagyobbacska járult a mérlegeléshez. Nagyobbik kárászomnál 1,32 kg-ot mutatott a mérleg, míg a kisebbik 0,88 kg-os volt.

A duci duó
Az időntúli ponty szintén csonticsokorra éhezett meg

A kárászok visszaengedése után már csak a két ponty lemérése volt hátra. Ránézésre is a nyurga tűnt súlyosabbnak, habár egyik sem volt kapitális példány.

Szép, egészséges maconkai ponty, melynek pontos súlya 2,90 kg

Összesen 12,9 kg halat sikerült fognom. A versenyen ennek az eredménynek jobban örültem volna, de hát ez egy ilyen sport. Igen aktív 5 órát töltöttem a vízparton. A két oldalamon ülő horgász (egyik „J” volt) jóval szerényebb zsákmánya azt mutatja, hogy nem feltétlenül én vagyok egy non plus ultra mesterhorgász, hanem azt, hogy a megfelelő etetőanyag elengedhetetlen egy eredményes horgászathoz, legyen szó öröm- és hobby pecáról, versenyzésről, vagy akár egy olyan gyakorló horgászatról, melynek tapasztalatait később akár versenykörülmények között is tudja kamatoztatni az ember.

A Ponty Pirosnak köszönhetően sikerült 1:1-re módosítani a meccs állását köztem és a maconkai halak között. De még messze van 2010 vége…!

Én szóltam!

Vetró Péter (vetro)
A fotós a bátyám volt, de hát ő sem érthet mindenhez…