Dunai kalandok

Dunai kalandok

Sokan félnek a folyóvízi horgászattól. A változó vízszint, a helyválasztás, a siker esetleges elmaradása sok embert eltántorít attól, hogy egy élő vadvízen tegye próbára szerencséjét. Eleinte én is féltem egy kicsit, de vonzott az ismeretlen, az új. Sokkal többre tudom értékelni a megszokott felállástól eltérő esetekben elért sikereket, hiszen ezekben érezheti az ember, hogy „igen, ezt én csináltam!”, így felejthetetlen élményekkel lehet gazdagabb. Például ki ne emlékezne vissza évek múltán is a legelső márna fárasztására, mikor újra és újra tör lefelé, a fenék irányába?

Először is engedjétek meg, hogy egy kicsit visszanyúljak a múltba. Nem vagyok egy dunai öreg róka, szó sincs róla. Csak egy lelkes horgász, aki próbálgatja a szárnyait a folyón. Eddig hála istennek azt tudom mondani, hogy nem sikertelenül. Tavaly ültem le először a Duna partján horgászbottal a kezemben. Akkor annyit tudtam, hogy nagy súlyú kosár kell, sajtos etetőanyag meg csonti. El is mentem a boltba, megvettem ezeket, majd nekiindultam a partnak, tele önbizalommal. Az első két szerelékemet kemény fél óra alatt be is szakítottam. Egy bottal horgásztam, így gondoltam, két etetőkosár elegendő lesz. Hát nem lett. „Abból kell főzni, amink van!”, tartja a mondás, így nekiláttam agyalni, hogy mit is tudok kihozni a helyzetből. Volt a ládámban 35 grammos mezei etetőkosárból pár darab, hát felfűztem hármat, gondolván, csak megáll a sodrásban. Harmadiknak egy gubancgátlóval ellátottat, azért legalább hasonlítson kicsit a jóhoz - nem úr, aki nem Pazar… :) Nem mondom, hogy ahova dobtam, ott maradt, de túl sokat se vitte a víz. Aztán ezzel a felállással végighorgásztam a napot és két márnát is a partra segítettem vele.

Azóta már betáraztam a megfelelő kosarakból, fonott dobóelőkét használok, nem ülök a bedobott szerelék felett egy órát, mondván, hogy majd csak jön a hal. Egyszóval tanulok. Olvasgatok, videókat nézek és legfőképpen horgászom, hiszen abból marad meg a legtöbb.

Ennyit a múltról, nézzük a jelent! Gábor barátommal a gödi partot céloztuk meg, korábban is voltunk már ott, szép jászokat fogtunk. Kényelmes a sík terepen lenni, nem kell a kövezésen bukdácsolni. Megbeszéltük, hogy világosodáskor találkozunk a parton. Én ott voltam, ő meg nem… :) Lehordtam a cuccaimat a partra, majd nekifogtam kipakolni és etetőanyagot keverni.

Nekem nagyon bevált és költséghatékony megoldás a Haldorádó Bázis Mix. Egy horgászat alkalmával kb. 2 kilót szoktam bekeverni, ehhez jön a helyszínen szedett apró szemű sóder, egy jó adag angolmorzsa, egy kis löszös agyag és sajtos aroma. Így olyan 4 kiló összsúlyú a csalogatóanyag, ez el is szokott fogyni.

Folyóvízi horgászataim alapja

Hogy mit miért teszek hozzá? A sóder a nehezítéshez, az angolmorzsa a testesebb halaknak, a löszös agyag a felhősítéshez, az aromát pedig gyanítom, nem kell magyaráznom. Ezzel az anyaggal még nem betliztem soha, a halaknak nagyon tetszik. Csontit magába az etetőanyagba nem szoktam tenni, mert lemásznak az aljára a vödörben és minden egyes alkalommal kavargathatnám, hogy legyen a felső rétegben is, ahonnan a kosarat töltöm. Kicsit lentebb megmutatom, hogy szoktam.

Íme, a végeredmény. Tudom, be kellene már szereznem egy törőszitát…
Most ott ülök, ahol normál esetben a kosár landolna a vízben

A Duna vízszintje azon a nyáron igen alacsony volt, talán már-már rekord közeli. Furcsa érzés volt, hogy szinte a mederben ül az ember. Millió kagylóhéj hevert a földön, volt, ahol 5 centi vastagon. Kacsák, sirályok és varjak bogarásztak közöttük. Láttam olyan varjút, amely egy frissen partra került kagylóval felrepült, majd ledobta azt, így összetört és utána jóízűen megette. Nagyon okos állat a varjú, még ha elsőre ez nem is látszik rajta… :)

A hajnali látkép. Szívesen nézném gyakrabban is!

Nekiláttam a botokat összeszerelni, mikor az első elkészült, be is dobtam rögtön. Még nem végeztem a másik bot felszerelésével, már jött is az első jelentkező. Mérges cincálással jelezte, hogy megtetszett neki a felkínált csali. Érdekes, hogy minden jászkeszeg pontosan ugyanúgy kap: erőteljes rángatással. Jó pár darabot fogtam, de csak ilyen kapást produkáltak. Egy sem volt, ami mondjuk, csak simán elhúzta volna a csalit.

Íme, a tettes. Kicsit gonoszan néz rám :)

Elkészült a másik szerelék is, mindkettő bedobva, vártam a halakat. Aki ilyen lapos helyen horgászik folyóvízen, az egy dolgot nagyon véssen az eszébe: a hajók hullámokat csinálnak. Illetve nem is az általuk keltett hullámzás a vészes, hanem mikor elénk érnek, ekkor a vízszint hirtelen csökkenni kezd, majd amit elment a hajó, kamatostól adja vissza. Meredek kövezésen ezzel az égvilágon semmi gond nincs, ha az ember nem a kövezés és a víz találkozásánál alakítja ki a horgászhelyet. Itt viszont, ha nem figyel a horgász, könnyen bánhatja a vödör, a bot, vagy bármiféle más értéktárgy. Volt olyan - mikor 3 hajó jött folyásnak lefele közvetlenül egymás után -, hogy csak a hosszú nyelű merítőmmel tudtam megmenteni az etetőanyagos vödrömet, akkora hullámokat csináltak. Ilyen lapos terepen simán kitolnak 10-15 centi vizet oda, ahol amúgy szárazon állunk.

Az uszályok tapasztalataim szerint nem vészesek, hiszen azok lassan mozognak, a problémát a hatalmas utasszállító hajók okozzák
A rod-pod az ilyen helyzetekre tökéletes megoldás, hiszen ha pár centi vizet ki is tolnak a hajók alá, akkor sem mozdul egy millimétert sem

Telt-múlt az idő, a jászok étvágyuknál voltak, szépeket fogtam. Kilenc órakor egy ismerős hang kívánt jó napot a hátam mögött: megérkezett Gábor. Kicsit elaludt, de hát kivel nem fordult már ez elő? Mondhatni, hogy „saját nevelés”, nem is ügyetlen, sokszor oda kell figyelnem, nehogy többet fogjon nálam…

Gábor kipakolás közben. Az aljzaton nagyon jól látszik, hogy meddig jön ki a víz a hajók miatt

Néhány szót ejtek a felszerelésről. Folyóvízen mindig ezzel a két bottal horgászom. Az egyik egy Nevis Cayman Feeder 390H, a másik pedig egy Nevis Raptor Extra Heavy Feeder szintén 390-es hosszban. Előbbit szintén egy pályázaton nyertem, azóta mindenhova elkísér. Kiváló bot állóvízre, ugyanakkor folyóvízen is derekasan helytáll. 200 grammos végszerelékeket el lehet vele dobni 25-30 méterre is minden gond nélkül. Persze nem suhintva, hisz akkor bármely bot eltörne. Lassan indított, egyre gyorsuló dobás alkalmazásával a botnak nem esik baja még így sem. Megjegyezném, hogy a bot maximális dobósúlya 110 gramm. Még hogy nincs erőtartalék a vékony botokban…

A Raptor az igazi nehézbombázó. Egyedüli negatívuma a rövid nyéltag, ami szerintem lehetne 20 centivel hosszabb, úgy kényelmesebben lehetne dobni. Ha tippelnem kellene, ezzel úgy 400 grammot mernék eldobni hasonló távolságba, de lehet, hogy többet is bírna. Mindenesetre ezt én nem fogom kipróbálni. :) Mindkét boton 50-es Nevis Pantera orsó van, az egyiken 20-as, a másikon 25-ös főzsinór, illetve 18-as Power Pro dobóelőke, kb. 6 méter hosszban. A fonott dobóelőkére 15 centis gubancgátló került, majd egy gumigyöngy, ezt pedig a forgókapocs követi. A horogelőke kb. 80 centi hosszú 10-es fonott, a horog pedig 10-es méretű.

Munkában a botok, várják a halakat

Szépen jöttek a jászkeszegek, egyik a másik után, majd hosszú kapástalan időszak után egy erőteljes rángatás következett. Bevágás után egyből éreztem, hogy ez márna lesz. A jászkeszegek akasztás után rúgtak párat, majd belefeküdve a sodrásba nagyjából bele is törődtek sorsukba. A márna viszont rögtön megugrott, ment volna a folyó közepe felé. Fárasztás közben többször indult a fenéknek, keresve az akadót, követ, bármit, amivel megmenekülhet, de szerencsére ezeket a kirohanásokat sikerült megfékezni. A partközeli sekély, kristálytiszta vízben rendkívüli látvány volt, ahogy a márna védekezett. Végül megszákoltuk az új márnarekordomat. Mindig jó érzés márnát fogni, pláne, ha az az új egyéni csúcs.

52 centi és 2,23 kiló
A jászkeszegek közül ez volt a legkisebb…
… ez pedig a nagyobbak közül való

A csali minden esetben a képen látható volt: 5 szem csonti. Ez tetszett meg minden halnak. Korábban próbálkoztam még gilisztával is, de sokkal több kapást értem el csontival, így a gilisztát el is hagytam a csalik közül, és maradt a csonti.

Egyszerű, de hatásos

Korábban említettem, hogy az etetőanyagba előre nem szoktam csontit tenni, közvetlenül a kosárba teszem az élő csalétket. Ennek a módját mutatnom most meg:

A kosár első harmadát megtöltöm etetőanyaggal…
… erre jön a csonti…
… majd lezárom etetőanyaggal a kosarat

A nap mérlege: 10 jászkeszeg, átlagban körülbelül kilósak, illetőleg az új rekord márna. Érdekes, hogy semmi más keszegféle nem került horogra, és a jászokból is csak a nagyobbak csábultak el. Ennek okát jelenleg még nem tudom, de a jövőben hátha erre is választ találok.

Sajnos már szeptember végét mutatott a naptár, ilyenkor ahogy a nap lebukik, azonnal rohamosan esni kezd a hőmérséklet, így mi is összepakoltunk és hazamentünk élményekkel feltöltődve.

Ne féljünk tehát a folyóvízi horgászattól, hiszen sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk! Menni kell, csinálni kell és az eredmény nem marad el! Folytatása következik!

Nem utolsó látvány a naplemente a Duna partján
Viszontlátásra legközelebb!

Soós Csaba (swayzee)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: