Method suli 24. rész – szeptember-október

Method suli 24. rész – szeptember-október

Elérkezett az ősz, és még ha lassan is, de azért hűlnek a vizek. Tetszik, vagy sem, az időjárással átalakul a horgászat is, és változtatni kell a nyári, jól bevált stratégiáinkon, ha eredményesek szeretnénk lenni. De nemcsak a változó körülményekhez csiszolni a módszerünket, hanem ahhoz is, hogy ebben az időszakban már jóval kevesebb időt tudunk a vízparton tölteni, mint az elmúlt hónapokban. Gyorsítani kell a horgászatot, még ha ezzel a kapásra várás izgalmas perceit vesszük is el!

A meleg vízben a halak gyorsan emésztettek, lehetett nekik bőven adni táplálékot, sőt! Az etetés volt az egyik legnagyobb fegyverünk. Természetesen még ősszel is van értelme az alapozásnak, de csak akkor, ha van elég időnk, hogy megvárjuk az éppen táplálkozásra rávehető halakat. Ekkor jön képbe a method technika egyedülálló eredményességének titka. Csak annyit kell bejuttatnunk, ami arra elegendő, hogy a kosarunkra és vele a csalinkra felhívjuk a pontyok figyelmét. Ilyenkor már nem húsz halat akarunk kiszolgálni, csak azt az egyet, amelyet horogra is csalunk. Erre nincs jobb a methodnál!

Nyáron az etetés volt a legnagyobb fegyverünk, de ahogy hűl a víz, ez már egyre jobban háttérbe szorul
Ebben az időszakban már érdemes egy kosárba sűríteni mindent!

A lassan hűlő vizekben a fent említett okok miatt már nem kell sok csalogatóanyagot bejuttatni, csak annyit, ami a kosárba kerül. Már ezt önmagában is el lehet úgy készíteni, hogy csábító legyen, de, ha az alapkaját bearomázzuk, megízesítjük és megannyi adalékkal felturbózzuk, akkor a későbbi szabad variálhatóságot öljük meg! Érdemes csak azt a mennyiségű kaját kezelni, amit abban a pillanatban fel is használunk!

Hol vannak már a „rövidgatyás” pecák…

Alap etetőanyag
No de mi is legyen az alapkaja? Sokféle etetőanyag van a kínálatban, ám a natúr, mégis a halak számára remek táplálékot jelentő pelletekre teszem le a voksom. Ezek közül is azt érdemes választani, amelynek beltartalma is igazodik a hűlő vizekben történő horgászathoz. Ez jelen pillanatban a 4S Method Pellet Mix - Ősz, amely gondosan összeválogatott alapanyagainak és a kiegészítő adalékoknak köszönhetően harmonikus, ízesítetlen halcsalogató anyag.
Bekeverése egyszerű, hiszen mindössze 150 ml folyadék szükségeltetik hozzá. Ez lehet víz, de az évszak második felében már nyugodtan mehet rá a CSL Tuning Aroma - Tenger Kincse, amely nem változtatja meg a kaja jellegét, de ad annyi pluszt, amennyi a hideg vízben szükséges!

Egyszerű, gyorsan elkészíthető kosárba való a 4S Method Pellet Mix - Ősz
Az átlagméretű pontyok pont olyan előszeretettel fogyasztják a pelleteket…
… mint a nagyobb testű fajtársaik!

TORNADO Activator Spray
Az első tuning, amivel foglalkozom ebben a részben, az TORNADO Activator Spray. Helyes kis üvegcsék tartalmazzák ezt az aromát, melyet egy pumpás kupak segítségével tudunk a kosárra nyomni. Alkalmazása nem bonyolult, mégis sokrétű lehet. Én szeretem a kosár közepébe is nyomni, közvetlenül a csalira vagy pelletrétegek közé a folyamatos aroma-kibocsátás miatt. Lehet a gombóc tetejére is fújni, így robbanásszerű hatása lesz, bár kevésbé lokális, mintha „eldugnánk” a kajában.
Számos ízben áll ez a rendelkezésre, ám 2023-tól tovább bővül a család, méghozzá olyan ízekkel, amelyek csali formában már bevetésre kerültek. Ez a Sipi 1, és a Sipi 2. Az 1-es citrom-borsmenta ízesítésű, és fehér színű, míg a 2-es narancs-fahéj ízesítésű, és narancssárga színű aroma. Csakúgy, mint a csalik, ezek is ajánlottak versenyszerű horgászathoz!

Új tagokkal bővült a népszerű TORNADO Activator Spray termékcsalád
A jól ismert TORNADO Method csalicsalád tagjaként már bizonyítottak a Sipi csalik, sikerük még minket is meglepett!
A 4S Method Pellet Mix pontos arányok mentén összeállított eledel, de ízesítetlen, így bátran adagolhatjuk rá az aromákat
A TORNADO Activator Spray aromát lehet a pelletrétegek közé is fújni, de a legtöbbször a töltet tetejére kerül
A Sipi 1 és a Sipi 2 ízesítésű TORNADO Activator Spray 2023-tól kerül kereskedelmi forgalomba
Aktív horgászatnál fontos a megfelelő aroma használata annak érdekében, hogy a kapásra várás idejét lecsökkentsük

TORNADO Activator Gel
Ezek az aromák is már jól ismertek, hiszen többször is alkalmaztam már őket, akár a Method suli epizódokon belül. Sűrű ízesítők ezek, amelyek garantáltan ott maradnak, ahol kell! Alkalmazhatók a tölteten belül vagy kívül, rétegezve vagy csak rányomva a kosár tetejére. Kiválóan lehet a Spray aromájával kombinálva bejuttatni, így lesz gyorsan és kicsit lassabban ható, de statikusabb aroma is a gombócban
A már jól ismert ízek mellett, itt van most velem a Sipi 1 és Sipi 2 is, amelyek 2023-tól kerülnek forgalomba, a Spray esetében már ismertetett ízekben és színekben.

Bővül a TORNADO Activator Gel termékcsalád is
A Gel alkalmazásakor célszerű a töltőszerszámba először némi pelletet tenni, majd arra fektetni a csalit
Erre az „ágyra” mehet a sűrű aroma
Nem kell túl sok, különben a töltés során nem fog összeállni a gombócunk
Az aromázás után mehet a töltőszerszám tele pellettel
A „lokális” aromázásnak nem tudnak ellenállni a pontyok!
Ha megvan, hogy mit hova kell dobni, onnantól kezdve a method egy egyszerű módszer!
Szép ponty a Joker-tóból

LEGEND Max Jam
Ezt az aromacsaládot már bemutatattam a márciusi epizódban, ahol Akasztó nagy pontyait vettem üldözőbe. Kifejezetten nagy pontyok horgászatához ajánlott ez az ízesítő, amely nagyon jól megtapad a gombóc felületén és sokáig ott is marad. Számos ízváltozatban található meg a kínálatban, variálható más aromákkal és ízekkel is. A feederesek mellett a bojlis horgászok számára is jó lehetőségeket kínál.

A LEGEND Max Jam termékcsaládot a márciusi Method suliban már részletesen bemutattam
Sűrű, jól tapadó aroma ez
A gombóc felületén eloszlatva még a nagy erejű, lendületes dobásokat is kibírja a Jam

Horgászat stratégiája hűlő vízben
Ha a horgászat menetét nézzük, tulajdonképpen ebben az időszakban visszatérünk a method horgászat alapjaihoz. Szisztematikus keresőhorgászatról van szó, amely során csak akkor kell kétszer ugyanoda dobni, ha fogunk ott halat. Nyilván, ha van a tóban olyan haltartó hely, amely sok halat rejt, akkor annak környékét kell vallatni, de nem feltétele a megfogásuknak az, hogy egy asztalnyi területre horgásszunk.
Ami viszont fontos, hogy a kosarat mindig szépen tegyük le a vízre. Ez alatt azt értem, hogy a vízre érés előtt mindenképp le kell fékezni a végszereléket. Érdemes lehet kiakasztani a klipszet, mert azzal könnyen tudjuk kontrollálni a végszerelék vízre érését. Ennél a technikánál többször ki kell akasztani, majd újra beakasztani a klipszbe a zsinórt. Ez egyébként segítségünkre van akkor is, ha szeretnénk az előző dobás helyére visszatalálni.

A TORNADO Sipi 2 az őszi vizek egyik favorit csalija
A „Sipi” aromák 2023-tól elérhetőek lesznek, és bízunk abban, hogy legalább akkora sikerük lesz, mint a csaliknak
Az aktív horgászatra vágyók számára ezek az aromák nagy segítséget nyújtanak a tétlen percek ellen
Újabb ponty a szákban
Egy a sok közül
A pontyokat nemcsak megfogni jó érzés, de elengedésük is kellemes elfoglaltság
Komplett „csomag” a method horgászat szerelmeseinek

Az őszi horgászatok legalább annyira élvezetesek lehetnek, mint a nyáriak. A különbség mindössze annyi, hogy kicsit jobban fel kell öltözni, és valamivel lassabban történik minden. Persze, ha megfelelően tudjuk a halakat ösztönözni, és olyan aromát adunk nekik, amely kiváltja belőlük a táplálkozási reakciót, akkor a tempó ilyenkor is növelhető!

Írta: Sipos Gábor
Fotó, videó: Bank Bálint

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.