Pontynász idején rakóssal

Pontynász idején rakóssal

A hétvégi horgászatról bőven maradt csalim és etetőanyagom is, ezért úgy gondoltam, kedden munka után ellátogatok az Iparcsatornára és rakós bottal veszem üldözőbe a halakat. Célhalam elsősorban a dévérkeszeg volt, azonban a szokásosnál erősebb szerelékkel készültem az etetésre beeső pontyok miatt. A rövid idő alatt sok szép halat sikerült a partra terelnem, így egy remek pecával zártam a napot.

Gyerekkorom óta vagyok tagja a Gyárvárosi Sporthorgász Egyesületnek. A versenyek szervezése mellett példamutató, hogy mekkora figyelmet fordítanak az utánpótlás nevelésére is a vezetők.

A csatornára munka után érkeztem, és a külső négyszögben foglaltam el a horgászhelyem. A rakós mellett azért egy feedert is hoztam magammal: a 20-as főzsinórra 50 g-os method kosár került. A 10-es fonott előkére csalitüskés szereléket kötöttem, amin a csali egy szem fokhagymás SpéciCorn volt. A method kosárba ugyanazt a dévéres etetőanyagot nyomtam, mint amivel a rakósra etettem. A rakóssal 11 m-ben horgásztam, a víz kb. 3,5 m mély volt. Az erősebb top szett három tagjába szürke színű Daiwa Hydrolastic gumit fűztem. Tudom, hogy kicsit erősnek tűnhet, de számolni kellett a jó erőben lévő pontyokkal is. A négytagos top szettre 14-es Nevis Vision főzsinóron 1 g-os Perfect úszó és 12-es előke került. Utóbbira 14-es Kamasan horgot kötöttem.

Horgászállásom a vízből
A horgászatra 1 kg Top1 Bream etetőanyagot és 0,5 liter csontit hoztam
Az etetőanyaghoz csontit is adtam
A három szem csonti volt a nyerő csali
Csontit folyamatosan lőttem az etetésre

Az alapozó etetésnek 0,5 kg Haldorado Gold Feeder Top1 Bream etetőanyagot szántam, amit csontival dúsítottam. Ez az etetőanyag nemcsak feederes horgászataim során bizonyított, de matchezni és rakózni is kiváló választás. Miután a gombócokat a vízbe dobva „megetettem” a halakat, én is magamhoz vettem egy kis elemózsiát. Azonban hamar félbe kellett szakítanom a kajálást, mert első halam feltolós kapással jelentkezett. A kapásból már sejteni lehetett, hogy egy dévér érdeklődik a három szem csonti iránt. Nem sokkal a bevágást követően már szákban is volt az első keszeg. Ezután követte még négy társa. Minden hal után lőttem csontit az etetésre, hogy ott tudjam tartani őket. A sok feltolós kapás után valami elvitte az úszót: éreztem, hogy nem dévér küzd a horog végén. Sikerült megfognom a nap első törpeharcsáját. Bevallom őszintén, megijedtem, hogy ezután már csak törpét fogok és elvétve talán egy-két keszeget, azonban szerencsére több nem akadt aznap a horgomra belőle.

Az első dévér a merítőben
Törpe: a horgászok rémálma
Karikakeszeg a kézben
A halakon kívül a kacsákat is szoktam etetni a vízparton
A csontit előszeretettel csipegették
Sokadikat tarthatom a kezemben

Egy idő után leállt a keszegkapás, pedig a csontit szorgalmasan lőttem befelé és egy pár gombócot is dobtam az úszóra, hogy kapásra bírjam őket. Az etetést követően nem sokkal eltűnt az úszóm. A bevágás után a szürke gumi elkezdett dolgozni és kezdetét vette a fárasztás. Pár perc múlva láttam meg először, hogy ponty. Egy szép, 2 kg körüli tőpontyot sikerült fognom. Gyors fénykép után engedtem is vissza a vízbe. Ismét kapás nélkül telt az idő, valószínűleg azért, mert a pontyok még ott voltak az etetésen. Hamarosan újabb pontyot akasztottam. Ez kisebb volt, mint az előző, azonban ugyanolyan élmény volt a fárasztása. A sok keszeg után jó is volt ezt a két pontyot fogni. Társához hasonlóan ez is ment vissza éltető elemébe. A pontyok után egy kis ezüstkárászt sikerült még fognom rakóssal.

Ponty küzd a horog végén
Pár perces fárasztást követően láttam meg először
Első pontyom végre a merítőben
A második kisebb volt, de ugyanolyan jó volt fárasztani
Ő is visszanyerte szabadságát
Kapásra várva

A pontyok és a kárász után újra keszegek vették fel a fenéken felkínált csontit. Érdekes, hogy a feederrel mindössze egy 0,5 kg körüli kárászt sikerült fognom. Rakóssal fogtam még egy balint, aminek a szája teli volt csontival. Körülbelül 35 cm-es volt, tehát méreten aluli. Utolsó halaim között volt kettő darab gyönyörű paduc is. Figyeljünk oda, mert a paducot is fajlagos tilalmi idő védi és a méretkorlátozása is 20 cm! A csatornán eddig még nem fogtam paducot, dunai horgászataim során sikerült még régebben elcsípnem párat. A nap folyamán szinte az összes halat rakóssal fogtam. Nagyon örültem ennek a szép fogásnak. Összesen két pontyot, egy balint, kettő paducot és 5 kg keszeget és kárászt sikerült fognom. Igazán jó fogással zártam a napot és jó kedvvel térhettem haza.

Feederrel mindössze ezt az egy kárászt sikerült fognom
Balin a szákba terelés közben
Úgy látszik, ízlett neki a csonti
Paduc ideiglenesen a kezemben
Gyors fénykép után engedtem vissza
Szép zsákmánnyal zártam a horgászatot

Írta: Horváth Viktor (Vitya)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.