A cikk előző részében bemutattam az alkalmazott szereléket, etetőanyagot és a meghorgászott helyet. Cikkem jelen, záró részében már nem szeretném ismételni önmagam, hiszen az előbb felsoroltak azonosak maradtak mind a hat nap alatt, csak mindig egy nappal előbbre fordult az idő kereke, és újabb kicsónakázással vettük birtokba minden reggel a Paradicsomot.
A kora reggeli indulásokat csak úgy tudtuk teljesíteni, ha időben zuhanyzásra adtuk a fejünket a vacsora és a kellemes esti értékelő és tervező beszélgetések után. Az első horgásznap utáni éjszakán nem igazán jött álom a szememre, a csodás dévérek csónakhoz vezetése még mindig a karomban volt. Hátha a következő napok is így, vagy még szebb eredményekkel kecsegtetnek. Már csörög is az ébresztő, indulás.
Kora reggel az ember nem igazán koncentrál másra, mint a várható halakra. Egyetlen kivételt talán akkor tesz, ha a hőmérő 8 Celsius-fokon áll. Második reggel kicsit a hőmérő higanyszála lejjebb húzódott. Mikor a Tiszára értünk a kikötőből a hideg levegő és a melegebb víz hőmérsékletének különbsége miatt, gomolygó pára szállta meg a vizet, mint egy horror filmben.
A pára lassan felszállt, köszönhető a melengető hajnali napsugaraknak. Vízben a szerelék, jöhetnek a halak. A tegnapi pergetőbotom meggyalázása után Géza kölcsönadta varázspálcáját, egy SPRO Shadow X feedert. Nem is kellett sokat várakoznunk, a túlsó part felé meredező botspiccemet egy dévér cincálta a víztükör irányába. A „jó tenyeres” kategóriába soroltam, s egyben megadta a nap alaphangulatát. Fognak itt jönni a halak, szépen sorban - gondoltam, miközben csaliztam és az etetőkosarat töltöttem, remélhetőleg a halak kedvére. A visszaigazolásra kicsit várni kellett, de megérte.
Amíg a botom mozdulatlanul kémlelte az eget, Géza szép dévért segít a fedélzetre, közös saccolás alapján kiló húsznak gondoljuk. Igazán biztató, hogy ilyen halak jelzik vissza, hogy az általunk alkalmazott módszer helyes és ízlik az etetőanyag. Aztán beindultak a halak, kapás kapást követ. Alig volt időnk reggelizni, szerencsére a halak állandó elfoglaltságot adtak. A második nap hozta a legszebb halakat, hét darab 70 deka és kiló közötti dévért fogtam, a többi kisebb mellett.
Az ilyen biztató előjelek, mint az elmúlt két nap, még jobban sarkallják az embert a jobbra, a többre és természetesen a szebb halakkal való tisztes küzdelemre. A harmadik napon már 11°C volt a hajnali hőmérséklet, reméltük, ez kedvezően befolyásolja a halak kapókedvét, s a pontyok is lassan beállnak a dévérek asztaltársaságához. Nem azért óhajtottuk a pontyokat, mert ez magyar specialitás, csak egyszerűen szerettünk volna a finom botokkal ilyen élményeket is átélni. Ez a nap is hozott szívmelengető horgászélményeket
A napot egy hosszú előkés szerelékkel nyitom, ha nem lesz érdeklődés, akkor módosítok valamit. Nem volt számottevő érdeklődés, csak egy-egy finnyás odapöccintés. Az előkét rövidebbre akkor szükséges venni, ha nem vesszük észre a kapásokat, vagy mélyre nyelnek a mohó halak, esetleg túlságosan bátortalanok.
Most először nem az előkét szabtam rövidebbre, - pedig máskor ezzel kezdem -, hanem a három csonti helyett egy szem kukoricát tűztem a horogra. Bedobás után megvártam, amíg a csali a nem jelentéktelen mélységbe lejut és biztosan megveti az etetőkosár a szárnyát a fenéken. Utána feszítettem a felesleges damilt, de a spicc továbbra sem akart meggörbülni. Megemeltem a botot és a damil teljesen laza volt. Tekertem még néhányat az orsón és bevágtam. Helyesen tettem, egy közel kilós dévér volt a jutalom. Ezen a napon a kukorica volt a nyerő csali, de önmagában nem igazán kedvelték a halak. Jobban tetszett nekik, ha egy szem csontival szendvicsként kínáltam fel.
Erőteljes kapásba húzok bele, a hal erőteljesen védekezik, nem adja könnyen a szabadságát. Valószínűleg azért, mert még akkor nem tudta, hogy hamarosan vissza fogja nyerni, a horgászat végeztével. Egy ezüstös ruhába öltözött garda. Igazán szép látvány az erőteljes napsugarak fényében. Ne sokkal később ismét horgomra került egy, az előbbihez hasonló méretű példány.
A következő nap a dévérek száma egy kicsit megcsappant, de még így is a fogott halak számának több mint felét tették ki. Ez a nap a karikák hatalomátvétele volt. Minden nap fogtunk belőlük eddig is, de most különösen éhesnek bizonyultak. Hatalmas pocakot zabáltak maguknak. A bevágás utáni pillanatokban már el tudtuk dönteni, hogy milyen hal van a horgon. A fejrázás, hevesen kirohanás és a mélybetörés a karikák jellemzője. Kitűnő partnernek bizonyultak.
Az előző cikkemben azt ígértem, hogy érdekességekről is beszámolok. Ígéretemhez híven, álljanak itt ezek a megfigyelések. Az utolsó előtti napon ismét a csontié lett a főszerep, szépen hozta a halat mindenféle trükkök bevetése nélkül is. Az érdekesség az volt, hogy ezen a napon volt arányaiban a legtöbb a dévér. Közülük viszont öt sérültet is találtam. Mind az öt szinte azonos helyen volt sebesülve, a farok alatti úszó elejénél. Volt teljesen friss, és már tökéletesen gyógyult seb is. A halakat nyilvánvalóan alulról érte a támadás a nyomok tanulsága szerint. A különös az, hogy más halfajokon egyetlen sebet sem észleltünk, csakis a dévérek estek ilyen támadás áldozatává (a fogott halaink közül).
A másik dolog, amire felfigyeltünk, hogy a halak bátrabban veszik fel a fellibbentett, mozgatott csalit. Ha egy-két percig nem volt kapás, akkor „letelefonáltunk” a pikkelyeseknek úgy, hogy egy-egy erőteljesebbet húztunk a damilon, amire azonnal válaszoltak. Ha elhaladt előttünk egy hajó, ami felkavarta a vizet, utána lehetett kapásra számítani, meg egy kis hintára is.
Ezzel a grafikonnal szeretném szemléltetni a fogott fajokat, illetve a napi fogások összetételét. Látható, hogy a dévér uralta fölényesen a mezőnyt, a hat nap alatt kifogott összes hal majdnem háromnegyed részét tette ki. Három faj volt jelen a haltartóban minden nap, a dévér, a karika és a törpeharcsa. Alkalmi vendég volt a garda, a lapos- és a bagolykeszeg.
Összességében, tényleg a Paradicsomban éreztem magam. Szép halak, jó társaság, repült az idő. Minden nap megfogtuk fejenként a 45-55 halunkat és egyszer sem mérlegelt egyikőnk sem 15 kiló alatt. Kettőnk összfogása a kétmázsás határ közelében volt. Mit lehet ezek után mondani és kívánni?!
Mindenkinek hasonló élményeket!!!
Balogh Róbert
Fotók: Balogh Róbert és Kovács Géza
