Márnázás az ország közepén

Márnázás az ország közepén

Budapest az ország közepe, még ha földrajzilag nem is, de mégis így ivódott be a köztudatba. Az ország központja, motorja. Magyarország teljes lakosságának húsz százaléka végül is ebben a városban lakik, sőt napközben majdnem ennyi ember jár be dolgozni a közeli kisvárosokból, községekből. Ennek megfelelően nagy a zsúfoltság, nagy a nyüzsgés. Még éjszaka sem lehet csendről és nyugalomról beszélni. Mindenhol beton, aszfalt, kőrengeteg, autóhegyek és bűz. A levegő szennyezett. Az emberek többsége nem vigyáz a városra, semmilyen értelemben. De Budapestnek van egy ritka kincse, ami nem más, mint a Duna folyó, mely szó szerint kettészeli a várost. Én ezen a vízterületen horgászom elsősorban. Célhalam a márna.

Sokszor nehéz elindulni a partra otthonról, mert annyi minden hátráltatja a horgászatot, hogy szinte lehetetlen őket felsorolni. Fel szoktam tenni magamnak a kérdést, hogy miért megyek oda, miért horgászom itt, ha vannak olyan alkalmak, amikor nem érzem ott jól magam? A válasz mindig ugyanaz: mert szeretek márnára vadászni, élvezem a rájuk való horgászatot, és ha olykor horogra kerül egy, akkor szépnek látom a fővárosi Duna-szakasz körüli világot.

Sajnos nem a Duna-part közelében van a lakhelyem. Igaz, annyira messze sem élek tőle. A köztünk lévő távolság mindössze tizenöt kilométer. Ezt tömegközlekedéssel szoktam leküzdeni, vagy ha éppen nincs pénzem buszjegyre (manapság az embernek nagyon meg kell gondolnia, mire költi el a betevőre valót…), akkor felpattanok a biciklimre és azzal megyek. Mindkét lehetőségnek vannak hátrányai és előnyei. A buszok többsége koszos, mocskos, volt olyan alkalom, hogy a hányinger kerülgetett a félórás út alatt, annyira büdös volt. Az előnye, hogy gyors. A villamoson nincs ilyen probléma, ez talán a gyakori ellenőrzéseknek is köszönhető. Kerékpárral, ha van bicikliút, akkor jó közlekedni, de ha nincs, és ki kell menni az autók közzé, akkor az igencsak izgalmas tud lenni! Némelyik autós úgy vezet, hogy az elképesztő, nem csoda, hogy olyan sok hazánkban a baleset.

A budapesti horgászatok közben nem érzem hátrányát annak, hogy nincsen autóm. Ha lenne, akkor biztosan elsősorban olyan horgászhelyeken horgásznék, ahol lehet parkolni, ezzel beszűkülnének a lehetőségek. Így viszont gyalogosan rá vagyok kényszerítve arra, hogy bejárjam az egész terepet. Profitáltam is ebből, mert olyan helyeken is sikerült márnát fognom, amely egy autóban ülve fel sem keltette volna az érdeklődésemet, egyszerűen elsuhantam volna mellette. Persze, ha célhelyem mondjuk Ordas vagy Mohács lenne, akkor jó lenne egy autó, ez nem kétséges.

Érkezésemkor szoktam szembesülni az első olyan problémával, ami egy középkori próbatételnek is megfelel - modern kivitelben. Ez a rakpart. Tele autóval és olyan bűzzel, hogy az hihetetlen. Van a hidak közelében zebra, de ha két híd között van a kiválasztott horgászhely, akkor bizony sokat kell gyalogolni. Ezeknél a gyalogátkelőhelyeknél olyan gondolataim vannak, hogy ha át tudsz menni a túloldalra, akkor horgászhatsz, ha nem, akkor kimaradsz néhány dobásból… és oda a fele királyság. Mint a társasjátékban, aki mer, az nyer!

Többnyire ez a kép tárulkozik elém, amikor megérkezem a Dunához
Átértem biztonságosan. Már túl vagyok a nehezén - vagy mégsem?

Sikerült átjutnom a megváltást jelentő másik oldalra, no nem oda, amire most sokan gondoltok, hanem követlen a Duna-partra... Magas vízállásnál szeretek olyan helyeken horgászni, ahol magas fal és a közelben lépcső van. Áradásnál kiáll a hal a kövezés fölé, ilyenkor a fal tetejéről horgászunk. A lépcső fontossága ekkor kerül előtérbe, mert sikeres akasztás után ott tudjuk megmeríteni a zsákmányt. Érdemes figyelni itt is néhány dologra, mert ezeken a helyszíneken is van a horgászatot negatívan befolyásoló tényező. A rakpartokon nincs vécé, vagy ha jobban tetszik, toalett. Ha van a közelben parkolóhely, akkor a sofőrök előszeretettel használják az ilyen lépcsőket illemhelynek, ha rájuk jön a szapora. Ért már meglepetés, léptem már „aknára”, kellemetlen volt felszállni ezután a villamosra. Tanácsos odafigyelni az ilyen dolgokra. Az a legszebb, amikor horgászás közben történik a dolog, na akkor szoktam összepakolni, mert finnyás vagyok az ilyen dolgokra és nem is egészséges.

Szeméthalmaz. Ezt egy kb. két négyzetméteres szakaszról szedtem össze, hogy horgászni tudjak a kedvenc helyemen…

A kiszemelt placchoz érve szoktam szembesülni egy másik nagyon kellemetlen dologgal, a szemetes parttal. Olyan a budapesti Duna-part, mint egy nagy konténer, szinte minden olyan tárgyat lehet találni, amit ember használ, pedig már nem folyik a szennyvíz itt sem a folyóba. Tényleg hihetetlen dolgokba lehet belebotlani egy peca alatt. Én sem vagyok tökéletes, régebben én is szemeteltem. Kicsorbult horgot vagy az elhasznált damilt néha otthagytam a parton, de már odafigyelek erre is.

Az üvegszilánk az, ami nagyon bosszant, mert emiatt a kisfiamat sem viszem szívesen magammal. Nem tudja élvezni száz százalékosan az ottlétet, ha mindig rá kell szólnom, hogy most ehhez meg ahhoz ne nyúljál, mert megszúrja a kezedet. A Margit-szigeten szokott előfordulni az is, hogy horgászás közben egyszer csak a közelemben csattan az eldobott sörösüveg. Azért ez veszélyes, nem értem az ilyen embereket.

A helyválasztást megnehezítheti a vízszennyezés is. Sokszor tapasztalom, hogy habhegyek úszkálnak a vízen, ilyenkor nem szoktam halat fogni, bár sokat látott öreg horgászkollégák szerint ez nem befolyásolja a halak kapókedvét. Szerintem meg igen. Az olajszennyezés is ebbe a kategóriába tartozik. A hajók beleengedik a folyóba az olajat, lehet, hogy véletlenül, de az is lehet, hogy szándékosan. A lényeg, hogy bizonyos helyek közelében sokszor olajos a vízfelszín. Úgy gondolom, ennek sem szabadna előfordulnia.

Habos Duna-part. Ugye, az sem normális, hogy olykor habzik a víz?

Ha a fentiekben felsorolt problémák, akadályok mindegyikét sikerült megoldanunk, akkor bátran ki lehet pakolni és hozzá lehet kezdeni a horgászathoz! Aki még soha sem horgászott Budapesten, az készüljön fel, hogy itt nem olyan körülmények fogják fogadni, mint egy kis tavon, ahol gyönyörűen egyenesre nyírt pázsit várja az embert egy szépen karbantartott fasorral, bokorsorral szegélyezve, esetleg kijelölt horgászhellyel, a bejáratnál kis faház büfével, horgászbolttal. Itt ilyenek nincsenek. Ez itt, kérem szépen, a vad huszonegyedik századi városi Duna-part! Annyira átalakítva, szabályozva, hogy a természetes, igazi folyóparti állapotoknak mára már nyoma sincs. Ha kezdő folyóvízi horgász vagy és ennek ellenére úgy döntesz, mégis horgászni fogsz, akkor csak annyit mondhatok, légy nagyon kitartó, mert egy idő után beérik a munka gyümölcse és lesz mit szüretelni. A katarzis viszont nem biztos, hogy néhány horgászat után fog bekövetkezni… lehet, hogy csak évek múltán.

Autómentes rakpart. Na, ilyen is csak a mesében van!

Mielőtt hozzákezdenénk az alapozó etetéshez - feltéve, hogy alkalmazni akarjuk ezt a megoldást -, győződjünk meg róla, hogy nem jön-e esetleg valamilyen vízi jármű! Mert abból fővárosunkban nagyon sok van! Sétahajók, nagy turistahajó-monstrumok, motorcsónakok, kajakosok és mindenféle vízen járó szörnyeteg akadályozhatja a horgászat eredményességét.

A közelgő vihar ellenére is hajók tömkelege úszik a folyón
Kajakos a parttól cirka két méterre, de Ő legalább rendes volt és odaköszönt

Azt is meg kell jegyezni, hogy a partot nem csak mi, horgászok birtokoljuk: ha tetszik, ha nem, osztoznunk kell rajta más szabadidős tevékenységet űzőkkel is. Ide tartoznak a kirándulók, turisták, piknikezők, biciklizők, futók, kutyasétáltatók, guberálók. Ha van a közelben szórakozóhely és jó idő van, akkor a mulatozó fiatalokra is fel kell készülni, ez viszont már az a kategória, amit eléggé kerülök. Nem szeretek beszámíthatatlan, magukról nem sokat tudó emberekkel hajnalban eszmét cserélni arról, hogy él-e hal a Dunában… és bizony az ilyen helyeken nem árt egy kicsit jobban figyelni az értékeinkre, rosszabb esetben a testi épségünkre. Hallottam már olyanról, hogy egy idős horgászt az éjszakai peca közben megvertek és kiraboltak. Nekem még nem volt nézeteltérésem senkivel, de olyan már történt, hogy a horgászhelyem közvetlen közeléből mentő vitt el egy embert, mert nem tudott magáról semmit. Volt olyan is, hogy két fiatal annyira belelendült a szerelem rejtelmeibe a kedvenc helyemen, hogy jobbnak láttam, ha nem zavarok és másik horgászhely után nézek, mert már nekem volt kínos… Őket persze a nappali külvilág nem foglalkoztatta. Én azt gondolom, hogy az óvatosság nem árthat senkinek.

Ez az a kép, mely megmutatja igazán a fővárosi dunai horgászat nehézségeit! Itt aztán minden van egyszerre: hajóhegyek, a part tele faágakkal, uszadékkal, kőrengeteg (amúgy igazi géb paradicsom…), végig szemetes partszakasz és az elmaradhatatlan kutyasétáltatók. Kedves horgásztársaim! Azt hiszem, bátran kijelenhetjük, hogy ide kell ám a kitartás!

Általában az Árpád híd és a Szabadság híd közötti szakaszon horgászom a legtöbbet, természetesen néha elcsámborgok másfelé is, de a fő vadászterület ez. Őszinte leszek, bármennyire is szeretném, hogy a fiam velem jöjjön horgászni, kétszer meggondolom, hogy magammal vigyem erre a részre a fentebb felsorolt okok miatt. A gyerek mindig megjegyzi otthon az anyjának, hogy jó volt a Dunán, de nagyon sok az üvegszilánk, miegymás, hogy nem tudott rendesen játszani, mert apa mindig rászólt. Emiatt hétvégén más családi program után nézünk, ez van. Bele sem merek gondolni, hogy ha még folyna a szennyvíz büntetlenül, akkor mit szólna ahhoz a feleségem, hogy a gyereket horgászni vinném magammal?!

Érdekes, itt tisztaság van. A Dunát miért nem becsüljük ennyire?
Duna helyett állatkert, avagy márna helyett vaddisznó. Így kell ennek lennie? Vajon egyszer majd miattunk, emberek miatt a márna is egy ketrecbe, akváriumba zárva fogja leélni az életét? Muszáj neki is ide jutnia?

Szóval, ilyen dolgokon szoktam gondolkodni indulás előtt, mindig történik valami,ezt be kell kalkulálni. Vagy hozzászokik az ember, vagy megfutamodik. Van, amihez hozzá lehet szokni, de van, amit nem lehet megemészteni. Egyedül a márnafogások szoktak kárpótolni, valamint az, hogy van célom. Talán emlékeztek, a rekordmárna lenne az. Meg kell jegyeznem, hogy nemhogy rekordmárnát nem fogok, de megint az a helyzet állt elő, hogy bármekkora méretű márna fogásának is örülni tudok. Van tippem, hogy ez miért van így, de az megint egy olyan dolog, ami sokszor inkább otthon tart, mint hogy elinduljak pecázni. Röviden összefoglalom, hogy szerintem miért nem találkozom nagy márnával. Kormorán, ipari méreteket öltő halászat, tilosban járó horgászok és halászok, vízszennyezés és a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése. Az utóbbira semmilyen szakmai bizonyítékom, elméletem sincs, pusztán az öreg horgászokkal folytatott beszélgetéseim alapján említem meg a dolgot. Ők azt mondják, hogy akkor valami nagyon megváltozott, akkor kezdtek a halak egyre „kisebbek lenni”.A kilencvenes évek elejét még jónak, halbőnek mondják, de azt követően szerintük bekövetkezett egyfajta hanyatlás. Van olyan fővárosi horgász ismerősöm, aki elmondása szerint a hőskorban simán megfogta éves szinten az átlagos 100-150 kg márnáját. Ezzel szemben tavaly jó, ha összejött neki a 25-30 kg. Ugyanúgy horgászik, mint régen, csak valahogy elkoptak, megritkultak a marcik. Sok olyan horgásszal is találkoztam, akik már csak a tilalom után váltják ki az engedélyt, régebben meg még télen is márnáztak. Azért ez több egy véletlennél, nem?

Mostanában is annyit horgászom, mint az év első felében. Csak annyi változott, hogy most már jóval eredményesebb vagyok. A júliusi-augusztusi időszakban horgászatonkénti egyes átlagot tudok felmutatni, szemben az év eleji periódussal, amikor kb. öt-hat horgászatonként fogtam egy márnát. A siker oka véleményem szerint a jobb helyválasztás és az ananászos etetőanyag használata, amit sajt csalival kombinálva díjaznak a márnák.

Elsőszámú etetőanyagom lett a nyári időszak alatt. A kifogott márnáim több mint nyolcvan százalékát akkor fogtam, amikor ezt az etetőt használtam!

Ha csak villám pecákra megyek, ami nálam maximum két-három órát jelent, akkor viszek egy zacskó kaját, adok hozzá csemegekukoricát és néhány marék csontit.

Erjesztett magokkal is próbálkoztam, de lemondtam róla, mert nagyon odaállt a keszegbanda
A csemegekukoricát jobban szereti a márna, az öreg sporik közül sokan csaliként is igen eredményesen használják
Ha horogcsalinak ritkán is használom, de az etetőanyagom nagyon fontos kiegészítője lett a csontkukac. Megmagyarázni nem tudom, de több a kapásom, ha alkalmazom!

Az egyik alkalommal, amikor a kisfiam is velem tartott egy horgászatra - hozzáteszem, piros betűs ünnep volt számomra! -, kedvenc etetőanyagomat vittük magunkkal. Az alábbi képsorokban láthatjátok, hogy hogyan kell szakszerűen, minden sallang nélkül bekeverni egy zacsi etetőanyagot.

Feri fiam a csalogatóanyagokkal
Kiöntjük a kaját egy tálkába…
… majd hozzákeverünk egy keveset a hozzá illő aromából
Apu, a kukoricát és a csontit nem hagytuk otthon?
Persze, hogy otthon hagytuk, de sebaj, megkeverem én ezt így is!
Fater, kész vagyok
Már töltöm is a kosarat
Márnáááát akarok!
Ma fogunk egyet!

Hogy tényszerű legyek, sajnos ez a próbálkozásunk is sikertelenségbe torkollott. Az alapozó etetés után jött egy hatalmas vihar és elmosta a horgászatot. De egy zsákmány mégis lett! Az alábbi képre nagyon büszke vagyok! Azt hiszem, téli estéken jóleső érzéssel fogom nézegetni…

Apa és fia márnavadászat közben…

Az Édes Ananász etetőanyagról nem a reklám céljából írok. A tapasztalatom még csak a nyári időszakra terjed, de bizton állíthatom, a pontyok mellett a márnák is szeretik. Az illat, a sárga felhő, a fluomorzsa plusz a többi titok együttes hatására odaáll a márna a horgunk közelébe. Próbáltam más cég termékét is - természetesen nem a világon megtalálható összes fajta etetőt -, de messze ez volt számomra a legeredményesebb. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a jó helyválasztás is kell a sikerhez, mert keszeges pályán nem valószínű, hogy az első halak közt márna is lesz. Egy biztos, sokkal eredményesebb vagyok így, mióta használom, mintha csak a horgon lévő sajtkockával csaliznék!

A csalin is sokat vacillálok mostanában. A csontit elsősorban a gébek, aztán a karikakeszegek, dévérkeszegek, bagolykeszegek veszik fel. Ha még marad a horgon néhány darab, akkor odaférhet a márna is. Ugyanez a helyzet a kis horgon felkínált sajtkockával is. A sajtkockára azért kevesebb a kapás, de legalább meggyőződtem róla, hogy jobb híján a keszegfélék is felveszik.

Géb matracra fektetve!
Ha nem tudnám, hogy a többi hal létezik, akkor azt mondanám, hogy ilyen szép hal nincs még egy!
Ilyen kis karikák jöttek kicsi sajtkockára és csonticsokorra is
Csonticsokorral azért természetesen márnát is lehet fogni

Továbbra is a sajt az elsőszámú csalim, ebben bízom a legjobban. Ha nincs márna a közelben, akkor szétcsipegetik az apró halak, de ezt jelzi a bot. Sokszor öt percenként újracsalizok. Eleinte bosszús voltam emiatt, de így legalább bőségesen jut be etetőanyag. Ha van márna a közelben, nyugodt vagyok, hiszen egyből jelentkezni fog a bivalyerős felszerelés ellenére is.

A nagy kedvenc!
Körberágott sajtkocka egy kagylóval fűszerezve

Az a tapasztalatom, hogy márnát sok helyen lehet fogni, főképpen az átlagméretet. Van olyan hely, ahol darabszámban is jó eredményt lehet elérni. Ezeken a helyeken az átlagméret a 25 cm-től 50 cm-ig, jó esetben a 60 cm-ig terjed. Az én célhalaim nem ezek az egyedek, mégis örülnöm kell annak, ha horogra kerül egy-egy közülük. A nagy márnákat nem azokon a helyeken lehet fogni, ahol a kicsiket, ez világos lett számomra az elmúlt időszak alatt. A másik lehetőség, hogy annyira megritkultak, mint a kecsegék vagy a nyurga pontyok. Éppen ezért az őszi szezonban olyan helyeken is fogok majd horgászni, ahol eddig még nem próbáltam. Az a legnagyobb baj, hogy nem is hallani nagy fogásokról. Vagyis csak igen ritkán, de az is a fazékban végzi.

Márna először…
Márna másodszor…
Márna harmadszor! Ez egy igen rövid, de jó peca volt!

Az utóbbi időben előszeretettel használom a pontymatracomat. Megkönnyíti a dolgomat és nagy segítségemre van a fényképek elkészítésénél is. Itt, a fórumon ismerkedtem meg Jávorka Danival, és az Ő jóvoltából jutottam hozzá a matrachoz. Dani a régi szép időkben már ráfektetett néhány nagytestű pontyot, de úgy fest, a márnák is szeretnek kiugrani rá néhány perc erejéig… Dani, köszönöm, hogy akkor gondoltál rám!

Pontymatracon a kis márna
Pontymatracon a nagy márna!

Nem is olyan régen összeakadtam egy jobb márnával. Mondanom sem kell, hogy milyen élmény volt a fárasztása. Fantasztikus volt! Eltört a merítőm is a nagy harcban. A negyvenes monofíl előke rojtosra volt cincálva a kövektől, csodálkoztam is a végén, hogy kijött a hal. Necces volt így is, egy húszas zsinórral csak egy szép álom lett volna.

Ez egy hatvanötös
Bárcsak mindig ekkora jönne!
Leamortizált felszerelés
A visszaengedés mindig jó érzéssel tölt el
Viszlát!

Lassan itt az ősz, a márnavonulás kezdete. A márnára specializálódott horgászoknak eljön a csúcspont, az év legszebb, legeredményesebb időszaka. Nem tagadom, már nagyon várom. A márnavonulás gondolata is izgalommal tölt el!

A történet a vonulás kezdetével tovább folytatódik…

Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Dajnics Ferenc

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: