Képes gébes évkezdet

Képes gébes évkezdet

Gondolat, terv, remény, bizakodás… a nagy szavak. Lássuk, mire mentem velük! Gondoltam, megkezdem az idei horgászévet, mert kezdet nélkül nincs géb, vagyis vég. Elterveztem, hogy a Dunát teszem első helyre, hisz őt szeretem a legjobban. Reméltem, hogy lesz annyi élményem, ami elég egy kis íráshoz és bízom benne, hogy nektek is olvasható és talán élvezhető is lesz. Szólok előre, nem lesz benne sem sok, sem nagy hal, ha egyáltalán ezeket a kis hitvány jószágokat halnak szabad nevezni. A mai „kasztingon” mégis szerephez jutnak… Az idei évnyitóm rövid beszámolóját olvashatjátok, csak nektek, csak most, csak itt!

Nem hirtelenkedek már, nem vagyok már tinédzser, nem rohanok már neki semminek akkora elánnal, mint borjú az anyjának. Higgadtan, kimérten és teljes önbizalommal igyekszem cselekedni, mert ezek nélkül még a sikert is sikertelenségnek élhetném meg.

Először is, öreg vagyok már bohócnak, aki kint fagyoskodik, ázik-fázik a vízparton, majd kivárom szépen az én időmet!

Mint a viccben a fiatal bika az apjának: „Apa, rohanjunk fel a dombra és tegyük magunkévá a sok nagytőgyű tehenet!” Mire az öreg bika: „Nem, fiam, nem rohangálunk, ha akarnak tőlünk valamit, majd szépen lejönnek!” No, hasonlóképpen én sem szaladgáltam a dolgok elébe, vártam azt az időt, amikor minden adott lesz arra, hogy jól érezhessem magam szeretett Dunám partján!

Ébresztő!
Vége a téli álomnak

Szél fújt, hó esett, múltak az ünnepek. Többen is invitáltak, hogy menni kéne már a vízre, mert bizsereg a tenyerük. Nekem az év első két hónapjában elég volt a kertünkben töltött órák hidege és friss levegője. Van elég kinti munkám, mióta kertes házba költöztünk, de itt legalább be tudok húzódni az enyhelybe, ha már fázom, és nem kell vacognom, várva az estét, amikor hazamehetek.

Nem, dehogyis, nem szerettem ki a horgászatból, továbbra is az első számú hobbim. Csak a szemlélet változik és a vehemencia. Na de szóljatok, ne siránkozzak, hanem a lényegről beszéljek!

Előbb a gondolat…

Nőm erre a márciusi elejei szombatra munkahelyi buliba utazott, így szalmaözvegyként kellett valamit kezdenem magammal. Mivel csak rövid időre távozott mellőlem és egyébként sem tervezem a lecserélését - úgyse találnék szebbet, jobbat nála -,inkább a szezonkezdő horgászaton gondolkodtam. Engedélyeink még nem voltak érvényesítve, tehát azzal kell kezdeni. Ez egy dunapataji út, mivel ott vagyunk tagok, közel a Dunához, hát ez így nem is kérdéses, kellemes a hasznossal összeköttetett! Mondjuk, hogy mennyire hasznos, arról ne indítsunk vitát, mert megmagyarázhatatlannak tartom az idei drágítást, de azért a költői kérdés felmerült bennem, miből kapunk az idén (majdnem) dupla annyit, mint tavaly, ha már (közel a) dupláját kérik érte?! Még szerencse, hogy a fogási napló maradt 100 forint, nem kell erőnek erejével és a rajtam henyélő rontással dupla annyi halat fognom, hogy többet írhassak bele az eddigi évi három-négy alkalomnál, amikor meg is tartom a halat, nem engedem azonnal vissza!

Több, mint 50%-os emelkedés, de mi többet kapunk érte?
Szabad a pálya, irány a vízpart!

Miután tehát a gondolat megvolt, jöhet a terv. Na, ez kemény dió lesz! Az időpont és a hely meghatározza a főbb irányokat, de bele kell kalkulálni a rendelkezésre álló készleteket és a reményeket is. Miket szeretnék fogni és mivel, ez hatalmas kérdés még a profiknak is, hát még a hozzám hasonló amatőr varázslóknak! A tavaly őszi költözködésünk miatt igyekeztem leépíteni a raktárkészleteimet, már a horgászcuccok tekintetében. Ne kelljen már mázsaszám hurcolni a régi helyről az újra. Azért így is maradt bőven mindenből, ám a sok is kevés sokszor, ha tanácstalanok vagyunk!

Lássuk csak, miből élünk? Vannak etetőanyagaim, nívósabbak, kommerszebbek, vannak édesek, fűszeresek, büdösek. „Talán a hideg vízben az édes lesz a jobb”, gondoltam. „Vagy azért rakjunk bele valami bevált büdösebbet, fűszeresebbet is?” Ilyenkor hatalmasodik el a káosz, amiből többnyire a „keverjünk össze mindent mindennel!” szokott kisülni, majd következik a nagy bambulás a vízparton és a fej falba verése, hogy „miért, de miért ezt kevertem?”…

Azért még van miből válogatni
Otthon elkezdtem, a parton befejeztem

Ja, és hát a keverés… Most jó lesz-e előtte este otthon, nyugodt körülmények között, a jó kis csapvízzel bekeverni, vagy a folyó vizével a szeles parton, a sárban tocsogva? Mert ezek a finnyás halak ezt is megérzik ám! „Fuj, büdös, klóros háztartási víz, nem kell!”

Meg aztán nem lehet semmit a véletlenre bízni, halat kell varázsolni a vízből, még az se baj, ha ehető méretű és fajú, mert jó lenne már egy sült keszeg vagy egy rántott márna, netán egy dunai pontyból készült halászlé végre friss és saját kezűleg fogott halból! Most már tudom, álmodott a nyomor…

Már arra vetemedtem, hogy elektronikusan rongáljam Döme Gábort, leírva a terveimet és kérdést szegezve az éppen kiállításra készülő horgászgéniusznak, helytállóak-e elgondolásaim és eredményesek lehetnek-e terveim. Gabi diplomatikus volt, ismerve a rajtam lévő rontást, nem szeretett volna nyilván hamis illúziókba rángatni, így egy rövid „mindennel egyetértek!” volt a válasz, amivel még mélyebbre sodoródtam. Köszi… pedig olyan tudományosan leírtam, hogy a sekélyebb, lassabb részen szeretnék édes anyagokkal, élő csalival próbálkozni. Magamra maradtam.

Gombócolás, de csak szerényen
Felszerelés minimalizálva, talán még így is több mint amennyi kellett

A felszerelés körül már nem voltak kételyeim, abban biztos voltam, hogy az erősen áradó folyón a heavy feedereknek és a súlyosabb kosaraknak jól megtömve jut majd nagyobb szerep. Azért egy „mégyumfédert” is elpakoltam, egyrészt mert annak a gyűrűi nagyobb átmérőjűek (ezt máig nem értem, hogy a medium Hyperloop feederemen nagyobbak a gyűrűk, mint a heavy-n), hátha nem szed össze annyi úszó szemetet, másrészt volt már rá példa, hogy „elrontottam” egy-egy horgászbotot a kövezésen, így kellett a pótbot.

Mellesleg megjegyzem, első és egyben utolsó eset is volt a mostani, hogy már otthon összeszereltem az orsóval és befűztem a botokba a zsinórt, befűztem a gubancgátlót és felkötöttem a forgókapcsot, mert bármilyen szuper is az új botzsákom, mégis csak egymást sanyargatták az egymásra feszülő zsinórok, orsók és egyebek. Csakhogy kapkodtam, ez volt a baj…

Kicsit borult, kicsit szeles, nagyon árad, de akkor is csak Duna(-part)!
Nem kellett a köveken bukdácsolnom

Szóval, időpont megvan, helyszín ismert, felszerelés, etetőanyag előkészítve, nagy levegővétel és irány a vízpart! Engedélyek lerendezve, Csókás Andrisnál giliszta, csonti megvásárolva, pár pletyka elmesélve és cserébe pár meghallgatva, de most már se óra, se perc, várnak a kapitális dunai pontyok, márnák, jászok, dévérek meg a mittomémmégmik! Ekkor még a gébek eszembe sem jutottak mint potenciális ellenfelek. Hiba volt…

Útba esett azonban még egy gátőrház a lakóival, akiket nem hagyhattam ki egy gyors kézfogás és puszi erejéig, na meg egy kis nosztalgia, egy kis idei tervezgetés és pár pletyka szintjén. Megnyugodtam, hogy Gátőr Gabi még mindig formában van, egészséges a család és szurkolnak nekem, hogy ma tuti fogok a Dunán halat. Igaz, ő azért egy közeli tóra ment horgászni… gyanús volt (kellett volna, hogy legyen) az a sanda mosoly a szája szegletében, ő már akkor tudott valamit, amire nekem estig lassan kellett rájönnöm magamtól.

Kényelmes, nem drága és gébre pont jó!
Görbülnek a spiccek, kezdődhet a játék!

Na, végre, kint vagyok a jó helyen, ismerősként üdvözlöm a nagy folyamot, igaz, ezzel az arcával még nem találkoztam és azt hiszem, soha többé nem is fogok, mert rohan lefelé a tengerbe, így ismeretségünknek mindig új alapokra kell épülnie.

Jócskán áradt, nem is kellett a kövekre költöznöm, elég volt a kövezés szélére letelepednem. Mivel nem vittem sok cuccot, hamar leköltöztem és összeszereltem mindent. Az otthon összeállított etetőanyagomhoz (1,5 kg Timár epres ponty + 1,5 kg Professional mix + Haldorádó hideg vízi CSL + Haldorádó Aroma Tuning Vörös Démon) az útközben, Katus Gyula bácsinál vásárolt melaszból egy fél kilót és egy doboz csemegekukoricát kevertem, valamint valamennyi friss csontit adagoltam. Emberi orrnak, szemnek tetszetős volt, nekiláttam hát a halkitermelésnek. Ez abból állt, hogy kényelmesen elhelyezkedtem a fotelemben és kis híján elaludtam a délelőtti langyos napsütésben.

Pálinkás-gilisztás csali
Lett is hamar gazdája

Ja, és élveztem az illatokat és a hangokat! Van valami összetéveszthetetlen itt kint, a Duna-parton, ami sehol máshol nem érezhető. Illata van a víznek, a vízpartnak. Az iszapos sár, a kövekre tapadt alga, az uszadékfák, az élő fákon sarjadó mohák, a bomló avar szaga keveredik a nyiladozó erdei virágokéval. Aztán az apró madarak énekébe, a harkály kopácsolásába, méhek zümmögésébe, a víz csobogásába, kövek koppanásába bele lehet feledkezni!

A bomló avar, alatta sarjadó növényzet…
… a fákon éledő moha…
… az erdei virágok és a folyó illata bódított el engem is, és a virágport gyűjtő méheket is

Bevallom, ha egyáltalán nem fogtam volna semmit, akkor is jól éreztem volna magam ebben a nyugalomban! De azért fogtam… gébet. Nem egyet vagy négyet, körülbelül negyvennégyet!

Nem hinném, hogy igénylitek az összesről a fotót, így minden ötödikről, tizedikről rakok csak be profilképet, hátha ebből is elhiszitek, mi volt ott aznap! A kis szemtelenek még nagyon óvatosak voltak, alig vettem észre, hogy már bekajálták a csontikat, a gilisztákat. Volt olyan, amelyik besétált a kövek közé, és alig tudtam kiimádkozni, sőt volt olyan is, amelyik nem engedte magát kiszedni, inkább a horgomtól szabadított meg a kövek segítségével. Talán szerencse, hogy bevásároltam az előkötött Sasame horgokból, így nem volt különösebben nagy ügy cserélni egy újabbra. Volt eset, amikor egy Owner Chinu horgot kötöttem, mert abban bíztam, hátha szelektálni képes ezeket a kis ördögöket. De nem…

Tejben-vajban, vagyis Vörös Démonban és vaníliaporban áztatott csalétek
Neki bejött, nekem kijött

Két géb között félálomban ábrándoztam a régebbi, közelmúltban esett dunai pecákról, milyen szépeket sikerült fognom több halfaj egyedeiből is! Például tavaly a Haldorádó Duna Feederkupa előtti napokon, amin segítettem szervezkedni és a hajnali, ráérő időmben kiültem kicsit lógatni. Emlékszem, két és fél óra alatt sikerült fognom egy száknyi halat, amivel az előző napi jobb eredmények közelében lehettem volna, ha profi versenyző lettem volna. De olyat én nem merek tenni…

Voltak persze sikertelenebb dunai horgászataim is, de a természetes vizek és főleg a nagy folyók már csak ilyenek! Meg én sem vagyok mindig szerencse fia! Sőt, legtöbbször annak még a családjába sem tartozom…

Tavaly nyári szép emlék
Ez a kép most csak álom volt

Két álmodozás és illatrészegség szünetében magamat is megetettem, alapozó etetésnek nőm által elkészített kolbászos, szalámis, sajtos, uborkás, paradicsomos zsemléket majszoltam, majd almával fojtottam és eredeti hazaival, mélykúti sokbubis szódavízzel öblítettem. Jóllakottan még nehezebb ébren és éberen maradni, de mivel ez a szezonkezdő pecám, nem tehettem meg, hogy átalszom - hogy nézne már ki?! Persze azért a gébesített hadosztály támadását is kezdtem már unni, így durvítottam a szereléken: nagyobb horog, több csali, messzebbre és mélyebbre bedobott szerelékkel próbálkoztam. Talán annyival változott a dolog, hogy kevesebb géb jött, de más sem! És többször akadtam le a nagy sodrás miatt. Amikor sikerült úgy bedobni, hogy a fejem feletti alacsonyabb ágak nem tépték le a horgot vagy nem csupaszították le róla a csalit, ha megállt a jó helyen, akkor elkószáltam a környéken fotózgatni, érdekességeket megfigyelni.

Alapozó önetetés
Közben a gébeknek is kedveztem egy kis lebegő csontival
Éltek is a lehetőséggel

Az előző áradat pusztító munkáját láthattam, ahogy megszabadította az ártéri fák gyökereit a földtől, így azok meztelenül várták a csodát, hátha sikerül túlélniük ezt a sebesülést. Voltak, amelyek már reménytelenül, elhalva várták a következő áradást, amivel majd új tájakra sodródhatnak, hogy más hullámtérben múljanak el.

Uszadékfából mindjárt össze is gyűjtöttem egy pár nyalábbal, mert mióta nem feltétlen a gázt fogyasztjuk otthon a ház fűtésére, sokszor jól jön a száraz és vékony gyújtós is. Én már csak ilyen gyakorlatias vagyok, meg öregapám is arra tanított, hogy „…ami nem forróbb, nem nehezebb a gőzmozdonynál, többet ér a tyúksz@rnál, nincs két méter mélyen lebetonozva és nem kell erőszak a megszerzéséhez, az a tied lehet, kisfiam!” Szóval őseink mintájára aprófát gyűjtöttem, ezzel spóroltam vagy 300 forintot, de itt nem a mérték számít, hanem a szerzési vágy ártalmatlan kielégítése! Ha már halat nem vihettem haza, legalább valami haszna legyen a napnak! Meg azért kellett az alibi is, nehogy a nő otthon azt higgye, hogy valahol lumpenkedtem!

Élet és halál hozója, a víz!
Rövid gyűjtés eredménye, jó lesz gyújtósnak!

Közben persze egyik szemem mindig a spiccen volt és vártam a nagy csodát, ami egyre kevesebb reménnyel éltetett, miután erősen múlt a nap és fogyott a hit a halak iránt. Mivel még elég sok etetőanyagom volt a vödörben, nekiálltam még egy gombócolásnak, hátha majd ez a finomság-szőnyeg idecsalja a nagyobbakat is, és lesz végre egy kis izgalom is a napomban. Hamarosan jött is egy-két nagyobb hajó, amiről már régebben tudtam, hogy nyomja ki a part felé a halakat. Mint öreg horgászcimborám mondja: „Hajó előtt, hajó után és hajó közben jön a hal!”, ezért igyekeztem készen állni, bevetett friss csalikkal várni, mire a hajó beúszik a pályámra. De nem segített ez sem…

Beúszott a nagy hajó, horgok bevetésen, jöhetnek a nagyok!
Nem pont rád gondoltam
Meg rád sem…

Mellesleg ugyanez az öreg horgászbarát, nevezetesen Fekete Jancsi -mindenki így ismeri, pedig lehetne Péter is, illene rá az a név is -, szóval ő az, aki a fentebbi mondást ismeri többféleképpen és mondja is rendszeresen. „Eső előtt, eső után, eső közben nem jön a hal!” De ugyanígy mondja a szélre és a viharra is, mindegy mi, csak ne adjon hamis illúziókat a horgásznak! Innen üzenem Jancsi barátomnak, bár szerintem nem olvassa az írásaimat, hogy tartsa meg az Isten jó egészségben és a régi jókedvében ott fent a hegyekben, Mátraderecskén!

Közben próbálgattam a letett fényképezőgépes fotózást
Csoportkép

A hajó sem hozott reményhalat, csak gébet, nem is egyet, kettőt! Mindkét botot frissítenem kellett, de éreztem, nem tart már sokáig bennem ez a türelem. Bevallom, annyira elszántam magam, hogy letettem az estig maradás gondolatáról is, ha ennyi nem volt elég a jobb halaknak, hogy rám találjanak, akkor most bosszúból keresgethetnek hetekig! Egyébiránt, így utólag visszagondolva, már délelőtt gyanúsnak kellett volna lennie, hogy síri csend, kihaltság van a parton, több kilométer hosszon, amit végigkocsikáztam! De nekem nem volt gyanús, még Gátőr Gabi tavi pecája sem, pedig ha valaki, ő tudja, mikor, hol érdemes mit csinálni a Dunán!

Rájöttem, nem terem ma már babér, így a távozás csendes mezejére léptem, rendet tettem a helyemen és az autóban is, majd kövér gázzal hazafelé vettem az irányt.

Útközben kerestem a szavakat a mai napomra, mivel is lehetne jellemezni. Csak a közhelynek számító szlogenek jutottak eszembe, mint például a friss levegő, a nyugalom, a front miatt nem kapó halak, meg ilyenek. De aztán rájöttem, miért is kellene kibúvót, magyarázkodást keresnem, hiszen tényleg a szeretett folyómon, szép időben, a kedvelt hobbimmal tölthettem a napomat és bízom benne, hogy - ahogy már régebben is előfordult - azért még lesz ennél adakozóbb is a víz. Lehet, hogy foghattam volna többet és jobb halakat is, ha esetleg nem merengek a tavaszi fények, hangok, illatok mámorában, hanem próbálok ezer meg ezer különféle csalit, de nem akartam akkora lendülettel belevetni magam még a szezonba, lesz még rá lehetőségem, remélem!

Hiszen nem kell állandóan, évente akár kétszer is dunai halat ennünk! Jó a csirke is, az van a sarki boltban is…

A sokadik jövevény…
… és egy ráadás - jó kis évkezdés!

Mit is mondhatnék végezetül, mintegy summázva a nap történéseit? Jöjjenek a magyarázkodó szavak helyett a köszönetek: Köszönöm magamnak, hogy szabaddá tettem magam erre a napra, hogy nyugalomban végigültem a napot és nem csináltam galibát. Köszönöm a Dunának, hogy elviselt és nem tett kárt bennem! Köszönöm annak a márnának vagy pontynak, netán szebb keszegnek, hogy megmentett az esti halpucolástól, így hamarabb le tudtam pihenni, jobb lett így mindegyikünknek! Végül és utolsósorban pedig köszönöm annak a félvödörnyi gébnek, hogy megmentettek az aznapi betlitől és a még csúfosabb évkezdettől! De azért még nem szerettem meg őket!

Mindenesetre vigasztal, hogy ami ezután jön ebben az évben, az egészen biztosan ad még ezernyi örömöt számomra és a barátaim számára is, hogy a horgászattal szerzett élményekkel könnyebben vészeljük át a mindennapi élet ránk telepedő nehézségeit!

Mert horgászni még mindig nagyon jó! Még akkor is, ha csak gébet fogok! Menjünk is, megint vár ránk a vízpart!

Jeszy

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: