Régen és most…

Régen és most…

A horgászat kétségtelenül egyfajta játék. Ha úgy tetszik, vetélkedés. Egyrészt a halakkal, másrészt önmagunkkal. A horgász célja a vetélkedésben a hal kifogása. A hal célja ennek elkerülése. Ebben a játékos vetélkedőben mindkét fél arra épít, amit az ösztönei, a tapasztalatai, az évek rutinja kialakított. A halaknak megadatott a „láthatatlanság”, hiszen olyan közegben mozognak, ahová emberi szem le nem láthat - bár mai, radarokkal fertőzött világunkban ez az előny elveszni látszik -, míg a horgásznak az emberi leleményesség, a tudomány nyújthat segítő jobbot. Ezt nem fogadja el minden horgász egyformán. Van, aki ragaszkodik a régi, jól bevált sémákhoz és betonba ágyazott elképzeléseit nem engedi kikezdeni, míg mások nyitottak az újdonságokra, hajlandóak felülírni a régi, berögzült törvényszerűségeket.

Nem tartom magam még túl öregnek, mégis, ha visszagondolok az elmúlt jó néhány, pecával töltött évre, nagyot változott a világ. Egyszer e-mailen kaptam egy kis okfejtést a világ gyors változásáról, amit ha lefordítok a horgászatra, a következőket mondhatom:

Én még akkor kezdtem el horgászni, mikor a karbon csak egy földtörténeti kormeghatározást jelentett. Hihetetlen, de üvegbotokkal, ragasztott nádbotokkal horgásztak. A horgászok egyetlen bottal oldottak meg mindent, a pergetéstől a fenekezésig bezárólag. Nem voltak pergető botok, bojlis botok (erről akkoriban hallani sem lehetett), és matchbot helyett maximum matchboxot gyűjthettünk. A csontkukacot még nem literre kimérve lehetett megvásárolni, hanem magunk tenyésztettük, felvállalva a szülők rosszallását. Mikor horgászni kezdtem, csak keveseknek adatott meg márkás külhoni felszerelés. A többség a HOKÉV (volt ilyen is, sőt csak ez volt) által forgalmazott felszereléseket használta. A Duna, Germina, Úttörő mind horgászbotokat jelöltek, míg orsók között a Tokoz, Rileh-Rex, Galion, Mitchell, Neptun MPO-X, Univerzál márkák voltak felfedezhetők.

Retro darab

A nagy márkák közül az ABU, Shakespeare, Ryobi, Daiwa, Silstar nevekkel találkozhattunk. A horgot még darabra, kis papírzacskóban lehetett megvásárolni. A cseh horgokat fillérekért, de a Mustad volt akkoriban a favorit. (Sajnos napjainkban alig találkozom vele.) Az elhasznált akkumulátorokból kalapáccsal kipüfölt ólomból öntöttük a horgászatra alkalmas súlyokat kagylóhéjba, kanálba vagy házi gyártmányú hengeres öntőformába. A zsinórok favoritja az „Arany Teknőc” volt, és a Leskából is a 35-40-es méret fogyott a legjobban. (Igaz, nem is nagyon volt más. Később a Platil, Tectan damilok jelentették a versenydamilokat, ezekből már lehetett 10-est is kapni.) Horgászbolt felénk lényegében nem létezett, a háztartási boltokban lehetett beszerezni bármilyen pecacuccot, igazán komoly pecabolt maximum a megyeszékhelyen volt fellelhető. Amikor versenyezgettünk, a versenyúszókat nem vettük, hanem faragtuk, és egy mai szemmel nézve lomha, nehéz 7-8 méteres spiccbot akkor csúcsnak számított.

Sokaknak még ismerős lehet

A gilisztát ástuk az árokparton, a szúnyogot mostuk a kis csatornák vizéből és a vízben gázolva, hangosakat sikongva gyűjtöttük a piócát. A törpeharcsák még sörösüveg méretűek voltak, és nem volt szükség különösebb trükkökre, hogy halat fogjon az ember. A C&R szemlélet nem létezett, annyi halat vittünk haza, amennyit megettünk, hiszen nem volt fagyasztó láda sem, amiben bespájzolhatott volna az ember. Az üzletszerű orvhalászat pedig elképzelhetetlen volt azokban az időkben. A horgászat az „átlagemberek” játéka volt, az „elit” inkább vadászott. Nem kellett még hajnalok hajnalán kelni ahhoz, hogy helyet találjunk a vízparton, és a csónakokat is a többség emberi erővel hajtva, evezővel hozta mozgásba. A parton kikötve állhattak a csónakok, nem kellett fegyveres őrzés a védelmükre.

Egyszóval, kicsit más volt a világ, más volt a peca. Azonban változnak az idők, és ezzel együtt az változnak az emberek is. A horgászat is új utakra terelődött. Vannak, akik haladnak a változásokkal és a régi, jól bevált technikák mellé újakat is hajlandóak megtanulni, illetve belátják, hogy a régi, klasszikus csalik és etetőanyagok mellé bizony be kell szerezni néhány újdonságot is. Apukám ebből a szempontból nehéz diónak bizonyult. A feederbotokkal hamar megbarátkozott, de a pelleteket sehogyan sem tudta helyre tenni magában. Úgy gondoltam, ahhoz, hogy ráérezzen ezekre az újkori csalikra, egy közös peca megfelelő alkalmat teremthet. Megegyeztünk, hogy ő csak a botot hozza, míg én az etetőanyag és csali repertoárt fogom biztosítani.

Pár évvel ezelőtt elvittem az Öreget a nyíregyházi Verba tanyára, ahol roppant jól érezte magát. A finom ételek és a még finomabb párlatok, a szívélyes vendéglátás is bizonyára hozzájárultak ahhoz, hogy mindig emlegette, „Mikor megyünk legközelebb?”. Április végén sikerült összehoznunk a közös horgászatot.

Nem bonyolítottuk

Korán kellett indulnunk, hiszen nem a szomszédos csatornára tartottunk. A tavon a szép idő ellenére kevesen horgásztak, így kényelmesen tudtunk helyet választani magunknak. Egy kis kiszögellésre ültünk, ahonnan a szemközti szigetfal kényelmesen megdobható volt. Tőlünk balra két bojlis vallatta a vizet, egy versenyről tértek nemrég haza, és egy kis levezetésnek szánták a horgászatot. Az SBS által szponzorált csapatot ismertem, segítőkész, jó fej srácok, akik elmondták, hogy sajnos a szerbiai versenyen az itt fogott halaknak a felével is megelégedtek volna. Ígéretem szerint a halaknak szánt csalogató összeállítása az én feladatom volt, így nekigyürkőztem a kemény munkának. Egy ezen a tavon is igen jól működő, egyszerű keveréket készítettem. Egyszerű, mert csupán egy kilónyi Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyagot használtam fel, amihez egy üveg epres Haldorádó CSL Tuningot adagoltam. Egy doboznyi kukorica tette teljessé a keveréket. A végszerelék elkészítését is magamra vállaltam, hogy tudjak mutatni apunak pár „korszerű” kis okosságot. Az egyébként remekül működő klasszikus bordás kosár helyett egy Fox csúszó kosár került a 20-as főzsinórra, amihez egy vékony, rövid fonott előke csatlakozott.

A végszerelékbe is csempésztem egy kis XXI. századot az Öregnek

A horognak a Haldorádó Pellet Hook 6-os méretét választottam. Ez a horog egy kis fém karika segítségével - amibe a szilikon gyűrű kerül - gyors csalizást tesz lehetővé. Nem kell apunak a stoperekkel szórakozni. Hogy még könnyebb legyen a csalizás, egy másik kis ügyes szerkezetet, a Preston Pellet Bandjét is megmutattam neki. Ennek segítségével már tényleg könnyen, gyorsan lehet a különféle méretű pelleteket a szilikon karikába fűzni. A kevésbé ügyes kezűeknek, gyengébb látással bíró horgászoknak hasznos kis segítő. A kérdés már csak az volt, hogy mi kerüljön a szilikon karikába?

„Ó, mondd, te kit választanál?”
Újkori csalihoz újkori, hasznos találmány
Pellet a horgon

A széles repertoárból a Haldorádó Oldódó Pelletjeire esett a választásom. Első jelöltnek a Vörös Démon adta magát. Tudományosan megmagyarázva azért, mert ezt vettem ki elsőre a táskámból. Rendszerint variálgatom a csalikat addig, amíg meg nem találom a favoritnak számítót, így alapvetően akár ezzel a szamócás ízzel is kezdhettük a kísérletezést. Alapozó etetést nem végeztünk, csupán a kosárba gyúrt kaja szolgált a halaknak útmutatóul. A szigetfal közelébe dobta az öreg a horgot, majd kényelmesen elhelyezkedett. Saját szerelékemmel kezdtem foglalkozni, de nem telt el öt perc sem, látom, hogy apu már kapaszkodik a botba. A hal szépen dolgozott, rendesen izzadt az öreg. Elég erős volt a szerelék, így nem kellett attól tartani, hogy a más felszereléshez igazodó régi rutin miatt lemaradhat a zsákmány.

A dobáshoz ügyesen elrejtettük a horgot, hogy az ne akadjon fel

A régen bejáratott mozdulatok azonban működtek, így a ponty hamarosan már a szákban pihent. Szép, 4 kiló körüli tükrös volt az első jelentkező. Apu roppant boldog volt, hiszen nagyon régen fogott már pontyot. Annak idején bezzeg… (Még emlékszem én is azokra az időkre, mikor otthon, a fürdőkádban néha 2-3 hatalmas nyurga is úszkált, bizonyítékául apu sikeres horgászatának.)

Gyorsan érkezett az első vendég

A következő dobás szinte centire oda esett, ahová az előző. A feederbot spiccének eligazítását követően az öreg elégedetten dőlt hátra. Láttam rajta, hogy már elégedett a nappal, pedig még csak most kezdett horgászni. Néhány merész kárászharcost követően, akik el nem tudom gondolni, hogyan vették a fejükbe, hogy legyűrik a nem nekik méretezett falatot, a bot spicce egyre gyorsuló iramban kezdett a víznek feszülni. Már a bot dereka is meghajolt a heves érdeklődés hatására, és már láttam magam előtt a vízbe repülő horgászbot legendájának megelevenedését, mire az öreg kissé megkésve, de még időben reagált. A bevágást követően a bot leragadt. Apu már kezdett morgolódni, hogy a hal minden bizonnyal a nádtorzsák alá vitte a felszerelést, és szerelhet újra. A bot azonban ekkor két erőteljes bólintással biztosította az öreget, nincs még semmi veszve.

A következő dobásra már komolyabb jószág figyelt fel

Egy kis erőltetett fárasztást követően sikerült a halat biztonságos távolságra húzni a veszélyes résztől, és szerencsére a hal is úgy gondolta, inkább balra indul el. A ponty az erőviszonyokat gyorsan tisztázta apuval, mivel a botot a vízig hajlította, és bizony egy ideig csak kapaszkodni tudott az öreg a nyélbe. Az első percek heves küzdelme biztosított arról, hogy valószínűleg jól akadt a horog, és a felszerelés erőtartalékai is a mi malmunkra hajtják a vizet - csak idő és türelem kérdése az egész. A feltörő burványokból ítélve szép példány akadt horogra. A hal hol eliramodott, hol engedelmesen jött ki, próbára téve apu idegeit. Az egyik fordulónál engedte láttatni magát, és rögtön tudtam, a magunkkal hozott merítő maximum lepkehálónak lehet jó, esetleg a hal fejét tudjuk beletuszkolni. Szerencsére a szomszédok segítségünkre siettek, és az ő nagyméretű bojlis merítőjükbe már egy tehenet is el lehetett szállásolni. A srácok profik, így pillanatok alatt a hálóba csúszott a gyönyörű potyka. A matracra fektetve kiderült, nem is akármilyen szépség akadt a horogra. Egy kapitális fehér koi pihegett előttünk. Tudtam, hogy került pár szép koi is a tóba, de hogy ezek közül pont a nagy fehér Moby Dicket sikerült apunak horogvégre kapni?! Apukám határtalanul boldog volt, csak hümmögött-hammogott, simogatta a szép pontyot. A fotózásnál, mérlegelésnél is jól jött a segítség, hiszen az öregnek nincsen nagy rutinja az ilyen kapitális halak megtartásában. Az SBS-es fiúk azonban nem először csinálták mindezt. Letakarták a hal szemét, tudták, mikor nyugodott meg, és segítettek apunak „feladni” a halat. (Az igazán „profi prezentálás” azért még tartogat lehetőségeket, remélem lesz még alkalma apunak ezt gyakorolni.) A mérlegelésnél kiderült, hogy a koi ponty 11 kg-ot nyomott, ami apu eddigi legnagyobb pontyát jelentette.

Nem is volt rossz ötlet kipróbálni…
Jól jött a profi segítség
Ezek után csoda, ha apu elkötelezett híve lett a pelleteknek? :-)

Mondanom sem kell, hogy a csali, az etetőanyag, a végszerelék mind-mind azonnali diplomát kapott, és fel kellett tölteni apu készleteit is alaposan. A polcon már nála is ott sorakoznak a különféle pelletek, aromák, és az etetőanyag készletemből is kellett némi átcsoportosítást végeznem. Az már csak hab volt a tortán, hogy az új rekordhal visszaengedését követően még fogott pár szép tövest is, ezzel végleg a szívébe zárva a tavat. Én örültem, hogy aput is megismertettem a mai kor egy aprócska szeletével. (Természetesen én matchbottal betliztem, de mentségemre legyen mondva, nem is annyira akartam én halat fogni. :-)) Ha csak a mostani újságokat átfutom, már zselészerű csodagolyókról olvasok, plazma dipet használnak benne a pecások, és olyan kütyü is létezik, amelyik ismeri a halak nyelvét. Ki tudja? Mire megérem a 66-ot, talán az én fiam is elvisz magával horgászni valahová, ahol majd halkövető rakétákat küldünk a hal orra elé, és feromonokkal fröcsköljük a vizet etetés gyanánt. Iszonyatosan gyorsul a világ, és eszembe jut az ismert graffiti. „Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!” Vajon sikerülhet, vagy hagyjam magam sodortatni az árral? Ha eljön az ideje, megírom. Az újdonságokat addig is figyelemmel kísérem, és ami működik, azt hasznosítom a jövőben is, de nem leszek rest visszanyúlni a régi idők csalijaihoz sem, elvégre divat a retro.

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: a szerző, ill. a Haldorádó Fórumról származik a retro orsó képe, köszönet érte Kópénak!

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: