A 2009-es évben a Haldorádó horgászportál kiemelt figyelmet szeretne fordatani az utánpótlás-nevelésre, a fiatalok horgászatra való nevelésére. Ez adta az apropót Szegedi Levente írásának kiválasztására, aki egy 2008-as versenyen szerepelt igen eredményesen a felnőttek között! Jó szórakozást az általa beküldött fogalmazáshoz…
Sok kicsi sokra megy!
Miután megjelent az I. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírása, azonnal jelentkeztem volna, de még nem volt csapattársam. A fórumon hamarosan találtam, Dubát (Ivády István). A verseny előtt két héttel megkezdtük az elméleti felkészülést, e-mailek és telefonálások sora követte egymást. Azonban a verseny közel sem úgy sült el, ahogy terveztük…
Reggel 5 órakor csörgött az órám, azonnal kipattantam az ágyból, és mentem is kelteni apukámat, aki a versenyen a segítőm volt. Az előre kikészített ruhám gyorsan felkaptam, majd bepakoltam a kocsiba az etetőanyagot, valamint az élő anyagot. Mire minden útra kész volt, már apu is a kocsiban ült, indultunk is a verseny helyszínére, a Verba tanyára. Útközben mindketten félálomban voltunk, alig tudtunk beszélgetni, én lélekben már a versenyen voltam. A megérkezést követően első dolgom volt a ládámra a kerekeket felszerelni, mivel ki tudta előre, milyen messzire kell cuccolni? A ládára szerelhető kerekek megkönnyítik a horgász dolgát, praktikus találmány. Sok ismerős arcot láttam, és ennek nagyon örültem. Az egyéni versenyről is voltak visszatérők. Miután köszöntem az ismerőseimnek, felpakoltam mindent a ládámra. Hát mit is mondjak, úgy néztem ki, mint egy hegyet húzó kisember. Már a sorsolás előtt be kellett volna vennem 5-6 darab nyugtatót. :-)
A sorsolásnál minden csapat a jelentkezés sorrendjében húzott. Mi 15.-nek jelentkeztünk Fish Monster’s néven. A nevet én találtam ki, rám volt bízva. Szabadjára engedtem fantáziám, és megszületett a csapatnevünk. Izgatottan léptem oda a kupához, amiből a helyeket húztuk. Duba a 27-es helyre, a fenekező „C” szektorba került, míg én a 0-s helyre, az úszós „B” szektorba. A szektortérképen megnéztük, hova is húztunk, és megkezdődött a helyek elfoglalása, a kipakolás. Közel húztam a sorsolás helyéhez, ezért nem kellett sokat cipekednem, ezt bántam is meg nem is. Legjobban talán a 20-as körüli helynek örültem volna.
1,5 óra volt a felkészülési idő, ami elég volt számomra, főleg, hogy előző nap az etetőanyagot bekevertem, átrostáltam. Így az etetőanyag szemcséi kellőképpen meg tudták magukat szívni. A ládám felállítása elég nehéz volt a kövezés miatt, ezért „legóznunk” kellett néhány percet a kövekkel, hogy biztonságosan le tudjak ülni. Háromféle kaját szántam a halaknak, egy édeset, egy halas-epres pellet őrleményt és egy küszözőt (1-1-2 kg-ot). Matchbotommal elvégeztem a fenékmérést, megjelöltem a távolságot a zsinóromon, és felszereltem még egy darab tartalék botot is, csak a biztonság kedvéért. Elérkezett az első dudaszó, megkezdődött az etetés. A vizet mindenki bombázni kezdte, én is belőttem körülbelül az etetőanyagom 70%-át. Raktam hozzá erjesztett kukoricát és epres csemegekukoricát, valamint egy kis élő anyagot. A küszözőből a matchbotom spiccéhez kezdtem el szórni egy keveset, pinkivel megspékelve. A snecik szinte azonnal ott teremtek, a matchbotom spiccén folyamatosan éreztem, hogy neki-nekiúsznak. 8 órakor elkezdődött verseny (az etetést követően fél órával). Hiába próbáltam az első 15 percben mindenféle csalit, egyszerűen nem kellett nekik. Semmi mozgás nem volt a távoli, matchbotos etetésemen, „döglött”-nek tűnt a víz. Hamar eldőlt, hogy számomra nem a matchbot lesz a nyerő „fegyver” a mai napon. Ezt nagyon sajnáltam, kellően rákészültem a nagy pontyokra, de ami nem megy, azt véleményem szerint nem kell erőltetni.
Snecizni kezdtem az egyik régi spiccbotommal, aminek súlya sem volt kevés, Toldi Miklós is gondban lett volna vele az útmutatásnál, biztos ezért választotta a malomkövet, az könnyebb (2 napos izomláz :-)). Régebbi emlékeim sorra villantak be szinte minden halnál: amikor még régen apukámmal és testvéremmel a csatornánál kárászoztunk kis spiccbotjainkkal. Még gondolkodni is alig volt időm, a kis mohók azonnal elkapták a csalit. Aztán abba is hagytam hamar az emlékképek felelevenítését, rájöttem, itt erre sincs idő.
A küszök méretéhez talán nagy úszót le kellett cserélnem, nehezen tudták lehúzni. Az úszócsere nagyon jól jött, minden kis pöccintést láttam. A küszöket sorban fogtam, folyamatosan szórtam nekik az „aranyport”. A kaját túlvizeztem, ahogy azt szokás snecizésnél, így nagyobb felhőt képez, csábítóbb a halak számára.
Elég sok küsz leesett az alattam lévő kövezésre, ezeket apukám segített felszedni, ezzel is kevesebb időt és halat vesztettem (ezúton is köszönök neki mindent!). Viccesen ezeket a halakat „kőküszöknek” neveztük. A verseny megkezdése után hamarosan egy 10 dkg-os vörösszárnyú keszeg akadt horgomra. Ezt a halat nagy ajándéknak, bónuszhalnak tekintettem. A snecik csak jöttek és jöttek rendületlenül. Amit megfigyeltem, hogy a határozott, lehúzós kapásokat kisebb százalékban fogtam meg, az elhúzósok voltak a tutik. Hogy ez az én hibám, vagy sem, azt nem tudom.
A szerelék egy idő után felmondta a szolgálatot, nem bírta a nagy strapát, hamar gubancolódott, elszakadt. Gyorsan megtörtént a szerelékcsere, aminek ideje alatt matchbotoztam, de etetésem ismét nem adott halat. Mellettem közben megszákoltak egy 6 kg körüli pontyot, ami miatt egy kicsit kétségbeestem, de nem adtam fel, küzdöttem. Sajnos az előkéim (ez nem volt gond), 16-os keszegező horgaim elfogytak (ez már igen). Bevallom, nem küszözésre készültem. Ezután két horog jöhetett szóba, egy 12-es keszegező és egy 16-os vastag húsú, pontyozó horog. Mindkettőt próbálgattam, de egyik sem volt az igazi. A nagyobb „tű” miatt kevesebb halat fogtam meg, és ekkor már csak félóra volt a versenyből. Tudtam, minden egyes küsz aranyat ér, próbáltam is minél többet megfogni.
És el is jött a „dudálás” ideje :-).
13:30-kor a verseny véget ért. Ekkor leszálltam a ládáról és a fűbe feküdtem. Vállamat szerencsére nem nagyon éreztem :-). 5 perc fekvés és nevetés után végül felálltam, és pakolni kezdtem. Hipp-hopp 20 perc alatt kész is voltam mindennel, összepakolva, izgatottan vártam a mérlegelést. Nálam mérlegeltek utoljára a szektoromban, ez még plusz adrenalin-emelkedést jelentett nekem. Amíg a mérlegelés a szomszédoknál folyt, én telefonon Dubát hívtam. Ő sajnos elég rossz helyre húzott, de még így is sikerült egy halat szákba terelnie!
Végre elérkezett a pillanat, snecik ömlöttek a mérőszákba, csak tippelgettünk, vajon hány darab lehet. Izgatottan vártam a végeredményt, oda se mertem nézni, csak annyit hallottam, hogy „Megnyerte a szektorát!”. Ezt fel sem bírtam fogni, már-már leblokkoltam, aztán csak előkerült a mosoly és a felhőtlen öröm. A mérleg szerint 8.000 g-ot sikerült fognom a versenyen. Amikor belekezdtem az aprócska halak fogásába, apukám csak nézett rám, hogy mit csinálok. Én szintén elég kockázatosnak tartottam, de ahogy egyik ismerősöm mondaná: „Ez van, ezt kell szeretni!”. Mégiscsak igazam lett a végére, örömöm leírhatatlan volt, és még mindig az. Életem első szektorgyőzelme, ami különösen versenylázba hozott. A szektorelsőségemért egy gyönyörű szép, porcelánból készült halat kaptam, amely azóta szobám polcát ékesíti néhány társával. Sosem felejtem el azt a csodás napot!
Végül szeretném megköszönni a nagyon korrekt szervezést és köszönöm a családomnak a sok segítséget, bíztatást, támogatást, nélkülük ez nem történhetett volna meg!
Írta: Szegedi Levente (levykeeeee)
Csak így tovább ebben az évben is Levente! Várunk szeretettel 2009-ben a Verba tanyán megrendezésre kerülő versenyeken! Remélem, hasonlóan jól szerepelsz!
Takács Péter (t_peti)
