Együnk halat!

Együnk halat!

Nemigen illik bele a manapság oly divatos „catch & release” koncepcióba a zsákmányul ejtett hal elfogyasztása. A véleményem szerint mindegyik lehetőségnek megvan a maga létjogosultsága. Ez az írás azoknak szól, akik nemcsak megfogni, de elkészíteni, sőt enni is szeretik a halat.

Még néhány szó a „halevők” védelmében. Szerintem a horgászkultúrához hozzátartozik a megfogott hal elkészítésének ismerete, sőt a változatos elkészítésének tudománya is. Jómagam, annak a híve vagyok, hogy azt a néhány darab halat ölöm csak meg, amit a családom elfogyaszt, a többi kíméletes módon visszakerül éltető elemébe.

Válasszunk pár halat, amit elfogyasztunk, a többit engedjük szabadon

Úgy gondolom, mindenkinek van néhány olyan titkos receptje, amit a sajátjának érez, sokszorosan kipróbált, de ennek ellenére szívesen megosztaná horgásztársaival.

„Nemzeti eledelünk” a halászlé elkészítéséről most nem szeretnék szólni, biztosan lesznek majd akik megteszik ezt helyettem, én inkább a méltánytalanul a háttérbe szorult keszegfélék elkészítésről írok.

Valószínűleg a keszegek szálkássága az oka, hogy kevésbé szeretjük az asztalon látni őket, pedig egy egyszerű módszerrel könnyedén fogyaszthatóvá tehetjük ezeket az egyébként nagyon ízletes halakat...

A legtöbb gondot és félelmet az Y-szálkák okozzák. Még az egyik legszálkásabbnak tartott dévérkeszeg is egyszerűen fogyaszthatóvá tehető egy éles kés segítségével. Hogyan?

Az alábbi képen jól látszik az a terület, amit egy nagyon éles, vékony pengéjű filéző késsel „kezelés alá” kell vennünk.

Egy éles késsel vagdossuk be sűrűn a halakat, mentesítve ezzel az Y szálkáktól

A fejtől, egészen a farokúszóig sűrűn, 2-3 mm-ként olyan mély metszést kell ejtenünk a halon, hogy az Y-szálkákat elvágjuk. Ennek sikerességét apró roppanások jelzik a vágás során. Ügyeljünk arra, hogy az irdalást a végbél vonalától ne csak a háton, de a teljes hal szélességében elvégezzük. Az így beirdalt hal azután minden további gond nélkül fogyasztható. Semmiképp ne felejtsük el azonban, hogy nem csak Y-szálkák találhatók a halakban, ezért legyünk óvatosak a fogyasztásnál, elkerülve ezzel a gégészeten tett látogatásunkat.

Most pedig következzék a két kedvenc keszegből is készíthető halételem:

Mustáros, fokhagymás keszeg

Szerintem legízletesebb dévérkeszegből, de bármilyen halból készíthető.

A halakat lepikkelyezem, beleit eltávolítom, de a fejét nem vágom le. Sűrűn beirdalom, majd besózom és hűtőben állni hagyom legalább egy órát.

Közben elkészítem a mustáros „kenőcsöt” az alábbi arányban:
3 evőkanál mustárhoz 1 kávéskanál fokhagymakrémet, pici borsot keverek.

A besózott halakat ezzel a kenőccsel kenem be, törekedve arra, hogy bőven kerüljön az irdalásokba is. (Ha a rajtahagyott fejénél fogva tartom, a hal teste lehajlik, könnyebben kenhetö a mustár az az irdalásba!)

Igazából akkor a legjobb, ha ebben a kenőcsben egy éjszakát pihen a hűtőben, de egy-két óra is elegendő.

A megfelelő idő elteltével így mustárosan beforgatom paprikás lisztbe, majd bő zsiradékban kisütöm. (Nagyon finommá teszi, ha füstölt szalonnából olvasztott zsírban sül!)

Puha kenyér és jól behűtött könnyű fehérbor illik hozzá.

Néhány csepp citromlével még ízletesebbé tehetjük az így elkészített halat

A másik egy igazi szigetközi, hagyományos - az ország más részein kevésbé ismert- halétel. Bármilyen halból készíthető, gyakran a tipikusan „szálkafőzelék” halakból: dévér, balin, stb. Az oka, hogy pár nap pácolás után, az irdalás nélküli halban még a bordák is megpuhulnak, nemhogy a rettegett Y-szálkák.

Az ecetes hal.

A recept sokszorosan kipróbált, és Kovács Lajos barátom szerint ősi csallóközi recept.

Tehát:
30 szelet halhoz:
4,8 l víz,
7 dl 10 %-os ecet
7 kanál cukor

Az alábbi fűszerekkel össze kell forralni:
egészbors, koriander, mustármag, babérlevél, csipet majoranna.

Forrón kell ezzel a páccal leönteni a rántott halat, amelyet úgy kell elhelyezni egy megfelelő méretű edényben, hogy minden réteg hal közé egy réteg felkarikázott vöröshagyma kerüljön.

A recept 30 szelet halhoz készült, de természetesen arányaiban csökkenthető.

Néhány nap alatt az összes Y- szálka megpuhul. Így a halevésben kevésbé jártasak is nyugodtan fogyaszthatják. Hűtőszekrényben - akár hetekig gond nélkül- tárolva, és hidegen fogyasztva nagyon kellemes étel.

Másnapos gyomorra kifejezetten ajánlott!! :-)

A kevésbé ismert különleges ízű ecetes hal

Jó étvágyat!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.