A kihívások hava

A kihívások hava

Szeszélyes április… Hallottuk már gyerekként is sokszor. Számunkra az időjárás változékonyságán túl valóban olyan sűrű, programokkal tarkított volt a tavasz második hava, hogy alig vártuk, megpihenhessünk egy kicsit. A gyerekek lázasan készülődtek egy - már rég előkészített - kétnapos táncversenyre, mi pedig ugyanazon időpontban egy pihentető, szép fogásokat hozó horgászatra. A gyerekek nélkül horgászni? Ez a felállás teljesen új volt számunkra. De nem láncolhatjuk csemetéinket magunk és a horgászbotok mellé. Engednünk kell, hogy más területen is kipróbálhassák magukat. Lássuk, ki hogy állt helyt saját színpadán!

Elvárásokkal teli világunkban ahhoz, hogy felnőtt és gyermek egyaránt jól teljesítsen, vállalkozó szelleműnek, szorgalmasnak vagy szerencsésnek kell lennie.

De a helytállás mindenképpen igénybe veszi energiatartalékainkat. Ezért ha időben felismerjük felpörgetett napjaink negatív következményeit, akkor kutatni kezdünk olyan pihentető tevékenység után, amely a leeresztő szelep szerepét töltheti be életünkben. Sanyának és nekem - nem meglepő módon - a horgászat és a szorosan hozzá tartozó természet-megfigyelés adja meg a nyugalmat és a pozitív feltöltődés lehetőségét.

Gyermekeink azonban még a felfedezés, a minél több tapasztalat begyűjtésének korszakát élik. Szülőként ennek tudatában vagyunk és támogatjuk elképzeléseiket a világ minél szélesebb körben való megismerésében. A lehetőségek tárháza mára már korlátlan, az iskola keretein belül és azon kívül is…

Az egyik, Rubi és Xavi által választott és örömmel végzett tevékenység a „fashiondance”. Ez egy táncműfaj, ami történetünk szempontjából csak azért érdekes, mert egy kétnapos versenyen való fellépésük miatt magunkra maradtunk Sanyával a hétvégi pecára.

Nem is emlékszem, mikor volt utoljára hasonló eset, hogy gyerekek nélkül, kettesben indultunk kipihenni a heti fáradalmakat.

Pénteken este úgy döntöttünk, hogy a szokásos hajnali kelés és horgászhelyért való tülekedős küzdelem helyett kényelmesen indulunk majd, és alszunk egy jót. A szombat délelőtti gyors összepakolást követően pont délben érkeztünk meg a Háziréti-víztározóhoz. Szerencsénk volt, mert pont lefújták az egyik horgászegyesület versenyét, és így felszabadultak az északi oldal horgászhelyei. Aki ismeri a tavat, biztosan megtapasztalta már, hogy igen nehéz szabad területre lelni hétvégenként a parton. Budapest közelsége, a festői szépségű környezet, valamint a fajokban és termetes példányokban is bővelkedő halállomány teszi széles körben kedveltté e vízterületet.

Hát nem gyönyörű?

A gáthoz közel eső hatalmas, öreg nyárfák árnyékába kiskocsiztuk be felszerelésünket, és rögtön nekifogtunk az etetőanyag bekeverésének. Kétfélét készítettünk, hogy tapasztalatot gyűjtsünk azok csalogatóhatásáról, illetve ismerkedjünk egy újdonság fogósságával, nevezetesen a Haldorádó Fekete Pelletesével, mert nagyon jókat hallottunk róla, és szerettük volna kipróbálni, működik-e a „mi” vizünkön is.

Máshol már bizonyított, tegyünk próbát itt is!
Ez az etető sok szép halat hozott már nekünk
Így néz ki közelebbről

Sanya is, én is két-két feederbottal fogtunk hozzá a pikkelyesek becserkészésének. Szerelékünk egységesen 20-as főzsinórból, 18-as előkéből és 8-as horogból állt. A csali négy szem csonti egy minipufival meglebegtetve. Miután minden horgászeszközünk rendeltetési helyére került, átadhattuk magunkat a csendes elmélkedésnek.

A spiccek még mozdulatlanul figyelnek

Sokáig azonban nem tétlenkedhettünk. Alig telt el 5-7 perc, amikor Sanya egyik pálcája derékba hajlott, és nyeletőfékes orsója recsegve jelezte, hogy valószínűleg nagyobbacska hal akadt a horgára. Erősen küzdött az uszonyos, de hamar partra került a jól összeszokott páros, Sanya és a feeder közreműködésével.

Kezdésnek pont(y) jó volt

Örültünk nagyon, hogy elsőre pontyot sikerült szákolnunk. Reméltük, hogy a jó kezdés a nap további részében folytatást nyer. Azonban a dolgok másként alakultak. Kapásunk ugyan akadt bőven, de a kifogott zsákmány rendre tenyeres kárász volt.

A csobánkai ágból hazafele tartó horgászbarátaink, ismerőseink meg-meg álltak mögöttünk, váltottunk pár mondatot. Ők hátul, az akadókkal tarkított, nehezített pályán szép pontyokat ejtettek. Hiába, aki lusta messzebbre becuccolni, az elégedjen meg az aprajával!

Bezzeg a kis sikló - ami átszellemült ücsörgésem közben úszott be a látóterembe - nem elégedett meg az aprajával! Testméretéhez képest igen tekintélyes paraméterekkel rendelkező gébet zsákmányolt. Súlyos uzsonnájával egyre fáradtabban közeledett a part felé. Az utolsó fél méter megtétele előtt megpihent egy kövön, hogy erőt gyűjtsön, majd kivonszolta a vízből áldozatát. Én óvatosan a gépemért nyúltam és lefotóztam a sikeres vadászt.

Kis sikló nagy gébbel

A ilyen ritkán lencsevégre kapható pillanatok mindig óriási örömmel töltenek el. Többek között ezért is imádom a horgászatot, mert olyan élményeket nyújt, amit otthon, a négy fal között legfeljebb a televízió természetcsatornáin élvezhetnék.

Ezen a vízen a vadkacsák teljesen hozzászoktak az emberek közelségéhez

Az idő múlásával arányosan etetőanyagunk is fogyott, a haltartó ideiglenes vendégei pedig szépen gyarapodtak. Folyamatosan hol egyik, hol másik botunkon kíváncsiskodtak a kárászok.

A naplemente közeledtével szép narancsos árnyalatban fürdött a tó és környéke. A levegő hűvösebb lett, mi pedig kezdtük elcsomagolni holminkat, amikor megcsörrent a telefonom. Egy pillanatra majdnem a botom után nyúltam, amikor eszméltem, máshol van most kapás… Rubika aranyos hangját hallhattam néhány percig, részletesen ecsetelte a nap élményeit, ami számukra a vasárnapi táncversenyre való készülés jegyében telt.

Alig tettem le a telefont, amikor egy, az eddigiektől teljesen eltérő, erős kapásra lettem figyelmes. Éreztem, hogy ponty akadt a „vonal” túlsó végén. „Jó közepes”, gondoltam. Szerettem volna kézbe venni, annyi kárász után, hazaindulás előtt. De ő másként vélekedett a dologról, és elindult balra, a közeli csónak és a mellette álló stég irányába. Tudtam, ha rácsavarja magát az akadályokra, kifogására esélyem sincs ezzel a finom szerelékkel. De Sanya a segítségemre sietett, a stégre szaladt, és pár dobbantással visszafordította a menekülő pontyot. Már csak néhány méter választott el a vágyott fogástól. Felemeltem a spiccet, és mire levegőt vett volna a halam, Sanya a tőle megszokott serény mozdulattal alákanalazott a merítővel.

Csak sikerült kézbe vennem…

Pihentünk még egyet hazaindulás előtt. Megegyeztünk a másnapi menetrendben, és kiértékeltük a délután eredményességét.

Kettesben
Ez a kép nagyon hiányzott nekünk
Sok kis falánk kárász volt a napi zsákmány

A vasárnap hajnali fél ötös ébresztést egyetlen porcikánk se kívánta. Kóvályogva kászálódtunk ki az ágyból és próbáltuk menetirányba állítani magunkat, nehogy lemaradjunk a fél hatos nyitásról, mert akkor lőttek a jó helyünknek. Ezen a korai órán egyetlen autó sem járta rajtunk kívül a máskor közlekedhetetlen 10-es út bevezető szakaszát.

Fáradtan bambultam kifelé az ablakon, és halkan dúdoltam Demjén Rózsi általam nagyon szeretett, örök slágerét… elfeledem majd, hogy zajos a világ…

Elhaladtunk a hatalmas repcetábla milliónyi virágának szemet gyönyörködtető, sárga tengere mellett.

  • Nem állhatnánk meg egy fotóra? - kérdeztem.
  • Majd hazafele, Kedves, tudod, hogy sietnünk kell. - hangzott Sanya válasza.

Összesen 12 perc autókázás után pont nyitásra érkeztünk meg a tóhoz. A déli oldalon foglaltunk helyet, a motoros csónak előtti kiöblösödő területen. Ha lehetőségünk van rá, itt horgászunk a legszívesebben. A gyerekek számára közel van a büfé, kényelmesen elférünk sátrunkkal és baráti társaságunkkal. A levegő hűvös, a víz meglepően langyos volt, és sejtelmes párával fedte el a tó felszínét.

Párás reggel a Háziréti-víztározón

Gyorsan vízbe jutottak szerelékeink, az előző napról megmaradt, pár dobásra elegendő etetőanyagokkal.

Lendületben

Azután hosszas kapás nélküli időszak következett. Gyúrtunk friss etetőanyagot - ugyanazt használtuk, amit előző nap, mert mindketten elégedettek voltunk sajátunk kiegyenlített eredményével. Mellettünk Csabi barátunk ült, együtt vártuk összesen hat botunk jelzését.

Sanya és Csabi figyel

Az első kis potyka nagy soká, délelőtt tíz órakor érkezett meg egy határozott húzással. Különösebb kalandozás nélkül, kicsit ficánkolva a szákban landolt.

Kicsi, de nagyon aranyos
Egy kardos lepke nektárt szívogat a merítőnyél mellett lévő virágból

Ettől kezdve, mintegy varázsütésre megélénkült a part, és az eddig mozdulatlanul szunnyadó pálcáinkat felváltva dolgoztathattuk. A vasárnapi zsákmány összetétele egészen vegyes volt. Keszegek, kárászok, pontyok szép számmal vették fel a hol több, hol kevesebb csontiból álló csalit.

A kis keszeg is megéhezett, mindjárt partra kerül
Itt is van

Gyönyörűen sütött a nap, jólesett kint, a szabadban beszélgetni, enni-inni. Csak a gyerekek hiányoztak nagyon vidám pezsgésükkel. A versenyük már javában zajlott, szorítottunk nekik és vártuk, hogy megcsörrenjen a mobil a végeredménnyel.

Csak úgy megláttam… megtetszett

A tópart délelőtti zsúfoltsága erősen megkopott 4 óra tájra. Mi is időben terveztük hazaérkezésünket, úgyhogy a kis kézikocsit tölteni kezdtük a motyóval. Botjainkat a csomagolás idejére még bedobva hagyjuk, mindig utolsóként kerülnek helyükre.

Csaliztunk még egyet, dugig töltöttük a 8-as horgokat csontival, remélve, hogy megtetszik egy nagyobbacska pontynak. Kiemeltük a haltartóban szabadulásukra várakozó halcsapatot, és megörökítettük az utókor számára.

A nap eredménye
Közelebbről így nézett ki
Egy hét múlva újra találkozunk… reméljük

Egyszer csak Sanya nyeletőfékes orsóval szerelt botja „elfüstölt”. Mindannyian felkaptuk a fejünket, Sanya bevágott, és pumpálva vezette maga felé az ellenállást alig tanúsító halat. Amur lesz, mondta. Nem is tévedett. Hamar megpillanthattuk hosszú, csupa izom testét a part menti kövezés előtt. A szokásos amuros kirohanások most sem maradtak el. Futott még pár kört, mielőtt Csabi ügyesen a merítőbe vezényelte.

Akcióban a fiúk
5,1 kg, ez most nem ért kupát, de megkoronázta a napunkat

Végre megérkezett a várva várt telefonhívás is Rubikától és Xavértól. Megosztottuk egymással a nap élményeit. Boldogon újságolták, hogy mindketten dobogón végeztek, és úton vannak csapataikkal hazafelé.

Fotó egy fotóról, gratulálunk!

Nekünk is a hazaút volt már csak hátra, hogy magunkhoz ölelhessük gyermekeinket, és ismét együtt legyen a család. Útközben újra elénk tárult a hatalmas repcevirágtenger, és most már volt idő, hogy lefotózzam.

Egyszerűen szép!

Simon Szelina (Szelina72)
Fotók: Sanya, Csabi, Szelina

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: