A sziámi óriás ponty

A sziámi óriás ponty

A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!

Ennél azonban egy dologra vágytam már csak jobban, hogy kezemben tarthassam a világ legnagyobbra megnövő pontyféléjét, a sziámi óriás pontyot. Hogy minden kívánságom teljesülhessen, Thaiföldre utaztam, ahol a híres Gillhams Fishing Resortban vártak rám az óriás halak. A képes beszámoló betekintést nyújt az itt átélt élményekbe.

Gillhams Fishing Resort és környezete olyan, mintha a paradicsomban lenne az ember
A módszer, amellyel a halakra horgásztam Thaiföldön, szinte ugyanaz volt, mint idehaza, amivel a nagy pontyokra horgászunk. A PVA tasakban a helyi finomságok rejtőznek, de a csali az hazai
Olyan, mintha egy trópusi poszter lenne… pedig „csak” a valóság látható a képen, miközben egy óriással küzdök éppen
Kezemben az első sziámi óriás ponty!
Gyakorta a vízben (a kifárasztásuk után) is közelharcot kellett vívni velük, hogy végül fotózható pozícióba kerüljenek. Nagyon harcos és erős halak ezek!
Nagyon fontos a halvédelem! A horog ütötte sebet és az egyéb kisebb sérüléseket a helyi sebdoktorral kellett lekezelni, amelyből gyakorta jutott nekem is (ahogy csapkodtak a halak)
A helyi vízi csiga mega méretben
E halak majd mindegyike meghaladta a 30 kilót, a legnagyobbak a 40 kilót is. Pontos súlyt nem tudok mondani, mert TILOS a halakat a vízből kivinni és mérlegelni!
A természet körbeölelt és mindenhol gyönyörű virágok vettek körbe minket
Elsőszámú célhalam a sziámi óriásponty volt, de horogra akadt néhány egyéb hal is, ez egy Chao Phraya Catfish
Ráadásul nem is kicsi, bőven 50 kg felett!
Ahogy a nap eltűnt a hegyek mögött, nagyon gyorsan besötétedett
Új nap, új remények, egy újabb óriással
A helyben használható csalogatóanyagok (ezekkel etettem). Csaliként (a vezetőség engedélyét kérve) hazait használtam
Egy újabb óriás sziámi harcos
Hatalmas szájában elvész a csali
Vízibusz
Gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha ezekkel a csigákkal csaliznék?
Volt olyan kaland, amely így végződött…! Vajon ez a hal mekkora lehetett?
Ez a csodaszép vörösfarkú harcsa is a pontyoknak szánt csalit vette fel
Pacu, a gyümölcsevő piája, de itt megeszik MINDENT!
Fogazata nagyon hasonlít az emberéhez, de annál sokkal élesebb és erősebb
Volt szerencsém egy másik különleges pontyhoz is, ez a Julien’s Golden Carp

Készült a túráról természetesen egy film is!

A film nézése közben is kapaszkodik az ember, mert olyan érzése van, hogy bármelyik pillanatban a vízbe ránthatják a sziámi harcosok…! Gyönyörű környezet, meseszép felvételek, madárdal, nyár és olyan élmények várják a nézőket is e film megtekintése közben, amelyek után feltöltődve biztos, hogy mielőbb horgászni szeretne!

Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.