Floridai horgászatok - Az IGFA horgász múzeum megtekintése

Floridai horgászatok - Az IGFA horgász múzeum megtekintése

Ha azt a szót meghallottam régebben, hogy IGFA képzeletemben hatalmas méretű cápák, marlinok, vitorláshalak jelentek meg. Örök álmom volt, hogy egyszer én is horgászhassak rájuk, próbára tegyem magam a velük folytatott párviadal során. Egyenlőre még ott nem tartok (ami késik az nem múlik), de viszont legalább megtekinthettem őket az IGFA horgász múzeumban. A délelőtti amurhorgászat után indultunk el Ferivel, hogy tüzetesebben is megtekintsük és áttanulmányozzuk a múzeumban található érdekességeket.

Már az első pillanatban megfogott bennünket az épület az impozáns méreteivel. Sok magyar horgász örülne egy ilyennek otthon! Az egész múzeumot körbevették kívülről egzotikus növényekkel. Szinte körül öleli egy tó az épületet, otthont adva több halnak is. Ezeket meg lehet tekinteni táplálkozás közben is, hisz a sétányon helyeztek el etetőanyagokkal teli ládákat. (Igaz pénzzel működik csak, mint minden Amerikában). Mivel a múzeumban minden angolul volt kiírva, inkább vizuálisan próbáltuk értelmezni a látottakat. Legnagyobb hatással rám az orsók története és a rekordlistás halak kiírása volt.

,"s","45%","j"]Világrekordok

Tigris cápa: 115,89 kg 1990. február 20., Key West
Fehér cápa: 1208,38 kg 1959.április 21., Ausztrália
Fehér marlin: 64,41 kg 1992.december 5. Brazília
Kék marlin: 636 kg 1992.február 29. Brazília
Fekete marlin: 452,69 kg 1982.október 23. Ausztrália[-doboz]Hihetetlenül hangzik, de már az 1850-es években komolynak tűnő orsókat készítettek. Szinte kizárólag csak tároló orsók voltak a vitrinben. A multi ósokkal kapcsolatban nagyon észre vehető a korral haladó technikai fejlődés. Az első kiállított multi orsó az 1940-es években készült. Kb. 5-6 kilósnak nézett ki, elképzelni sem tudom, hogy miként dolgozott fárasztás közben. Méretei egy mosógép dobjával vetekedtek. Az 1980-as évekből látható multi már lényegesen kecsesebbnek tűnt. Horgászat közben kifogott rekordlistás halak láttán még a szám is tátva maradt. Nem semmi küzdelem lehetett a kifogásuk.

IGFA Fisching Hall Of Fame Museum

Amerikában szinte nemzeti szimbólum a marlin

Iskolásoknak hal élettani bemutató is látható

Jó állapotban lévő régi felszerelés

A multi orsók fejlődése nyomon követhető

Az 1850-es évekből is látható orsó

Amerikában szinte mindenki perget. Komoly története van a műcsaliknak is

Bottesztelés egy csiga segítségével

Szimulátorral akár marlint is fáraszthatunk

Gyönyörű a múzeumot körbeölelő trópusi világ

A világrekord fehér cápa emléktáblája

Remélem a tengeri horgászat során szerencsém lesz egy vitorláshalhoz

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: