Célunk a meghökkentés, avagy egy műcsali születésének igaz története - 9. rész: wobblerhordozók-2

Célunk a meghökkentés, avagy egy műcsali születésének igaz története - 9. rész: wobblerhordozók-2

A kétrészes wobblertest hordozók test-feleinek összeillesztésére egy másik, a távtartós összeragasztáshoz képest masszívabb rögzítési módszert is kikísérleteztem. Mindent összevetve a távtartós összeragasztás sem tűnik rossz módszernek (létjogosultságát és tartósságát majd a gyakorlat igazolja, vagy nem), én azonban egy ennél bizonyosan erősebb és megbízhatóbb megoldást akartam. Úgy vélem, ezt sikerült is elérnem a prototípussal, így a jövőbeli wobblertest hordozóim is hasonlóak lesznek.

A módszer lényegét a test-feleken keresztülmenő, úgynevezett összekötő csődarabkák adták, melyek egyben az előfeszítési hosszt is kijelölték. Ezeket a 3 mm külső átmérőjű összekötő csövecskéket egy használaton kívül helyezett dobóólom gubancgátló csövéből vágtam le. Utólag szemlélve a dolgot, választhattam volna vastagabb, mondjuk 5 mm-es összekötő csöveket is (leginkább a jobb szárnyfelfekvés érdekében), de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt a 3 mm-es is. Végül is működött a dolog, és ez volt a lényeg.

Nézzük, hogyan is készült a prototípus! A kész, satuba fogott wobblertestet (még a szétválasztása előtt) felülről két helyen - a szükséges előfeszítési távolságban - 3-as fúróval átfúrtam. Az előfeszítési távolságot itt értelemszerűen nem a furatközéppontok, hanem maguk a futatok külső szélei adták. Ezután lombfűrésszel a leendő horony vonala mentén szétválasztottam a test-feleket.

Következő lépésként az alsó test-félbe hosszanti hornyot vágtam (ezúttal fémfűrész lappal) a huzalozásnak, illetve lyukasztóval egy 5 mm-es üreget készítettem az ólompogácsás súlyozás számára.

Átfúrt alsó test-fél ólmozással és horonnyal a huzalozás számára

A fenti képen jól látszik, hogy a huzalozás hornya beleesett az összekötő furatokba, tehát a magának a huzalnak is keresztül kellett mennie az összekötő csöveken. Technológiai szempontból ez azt jelentette, hogy a huzalt először át kellett bújtatnom az összekötő csöveken, és csak utána lehetett meghajtani rá a szemeket. Ez némileg megkomplikálta a szemhajlítást, de fordítva ugye nem igazán működött volna a dolog. A következőképp jártam el: Az összekötő csöveket először körzőheggyel átlyukasztottam, az így képződött lyukakon keresztülbújtattam a még egyenes huzalt, majd legvégül meghajtottam rá a szemeket (füleket).

Az összekötő csöveken átmenő huzalozás
Huzalozás és összekötő csövek az alsó test-félben

Az összekötő csöveket, a huzalozást és az ólmozást epokittel ragasztottam be az alsó test-félbe, majd a ragasztó kikeményedése után - amennyire tudtam - síkba csiszoltam a csatlakozó felületét. Aztán a test feleket külön-külön lelakkoztam.

A horonyszélesség beállítására ennél a kivitelnél is a már megszokott, 1 mm-es polikarbonát lemezkét használtam. Ennek szélességét az összekötő csövekkel megegyező méretűre, tehát 3 mm-re választottam, a hosszát pedig a furat-középpontok távolságára, azaz 35 mm-re. A távtartó lemezke végein még homorú bemélyedéseket képeztem ki tűreszelővel úgy, hogy az épp beférjen a távtartó csövek közé. Úgy állt ott, mint a cövek.

Megjegyzés: A prototípusnál egyenes oldalú távtartót használtam, de természetesen lehetett volna a sematikus ábrán látható ívelt oldalút vagy a wobblertest oldalának ívét lekövetőt is. A gyakorlatban ennek nincs igazán jelentősége, hiszen a szárny felfekvése a hordozó csatlakozó ívein jön létre, inkább azokra érdemes koncentrálni. Esetemben az 1,5 mm sugarú csatlakozó ív az alkalmazható szárnyméretek figyelembevételével nem épp optimális, a 2,5-3 mm jobb lenne. De ahogy említettem, ennél a prototípusnál az összekötő csöves megoldás működőképességének ellenőrzése volt a cél.

Test-felek és távtartó lemezke végső összeragasztás előtt

Legvégül a távtartó lemezke közbeiktatásával összeillesztettem, majd pillanatragasztóval összeragasztottam a két test-felet. Az alsó test-félbe ugye korábban már epokittel beragasztottam a távtartó csöveket és a huzalozást, így ennél a műveletnél az összeillesztés a távtartó lemezke és a felső test-fél szerelvényre történő egylépéses ráragasztását jelentette. Belátható, hogy a szimplán távtartós összeragasztáshoz képest a test-felekben rögzített összekötő csövek azért extra szilárdságot adtak. Igaz, lehettek volna valamivel vastagabbak is, de olyat alkotni még lesz alkalmuk bőven.

Összekötő csöves wobblertest hordozó összeillesztés után

Az elkészült wobblertest hordozóról késsel levágtam a kiálló csődarabokat, adtam neki egy kis körömlakkos alapszínt, némi mintázatot, no meg egy csillogó szempárt.

Elkészült wobblertest hordozó

A próbákhoz a már jól bevált szív-szárnyat választottam.

Wobblertest hordozó, felszárnyalva

Végül jöhetett a pataki próba és a videózás. Ha már a pataki videóknál tartok, néhány mondat erejéig kitérnék az elkészítésük hátterére - már csak azért is, mert nagyjából a wobblertest prototípus elkészültének idejére datálhatók. Korábban csak fürdőkádas felvételek készítettem.

A műcsali mozgásának bemutatását mindig is fontosnak tartottam, de kezdetben gondolni sem mertem videóra. Egyrészt a relatíve nagy mérete, másrész pedig a fényképezőgépem alacsony frame/sec rátája miatt. Aztán ott volt még ugye a vontatás problematikája, pontosabban a műcsali közeli lekövetésének igénye. Végül csak tettem egy fürdőkádi próbát, és a dolog hellyel-közzel működött. A rövid, néhány másodperces videók alig lettek nagyobbak néhány MB-nál, és a szárnyak mozgását is ki lehetett venni rajtuk. Még a kádvégi fordulókat is le tudtam valahogy követni. Egyedüli problémát az jelentett, hogy a fehér szárnyak beleolvadtak a kád fehér hátterébe, de ezen is tudtam javítani a színezésükkel, mintázásukkal.

Ezután jött a pataki felvételek készítésének ötlete. A patak két dologban is megkönnyítette a dolgomat, egyrészről a kavicsos meder sötét hátteret biztosított, másrészről pedig a sodrásban meg lehetett állítani a műcsalit, így egészen közeli felvételeket is lehetett róla készíteni. Nem kellett mást tennem, mint keresni egy langósabb részt, ahol a felszínt már nem borzolták hullámok, ott leszúrni egy állítható bottartót, arról pedig rövid zsinórral vízbe lógatni a műcsalit. A bottartó szögével és magasságával szépen be tudtam állítani, hogy a vízoszlop mely magasságában (vagy épp a felszínen) tartózkodjon a műcsali.

A videók készítésének helyszíne
A pataki videózás kellékei

Volt azért a dolognak egy hátulütője is, csapadékos tél lévén a patakunk gyakran beáradt, bezavarosodott, s a napot is igen ritkán lehetett látni, hogy optimális fényviszonyokat teremtsen. Mindent összevetve a felvételek nem lettek rosszak, a lényeg kitűnik belőlük.

A következő részben a wobblerhordozók egy egészen új értelmezését ismertetem.

Sulyok Sándor
Fotók, ábrák, videók saját forrásból

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: