Balinbárók

Balinbárók

Az igazán eredményes pergető horgászok azt mondják, hogy a pergetés magányos sport. Ezzel egyetértek. Részben. Mi a gyerekekkel közösen hajkurásszuk a csukákat, balinokat, süllőket és a csapókat. Nagyon ritkán pergetek egyedül, mégis sikeresek vagyunk. Nézzük, hogyan lettünk azok!

Magam felnőtt fejjel kezdtem el horgászni - no, nem azért, mert egyszer csak belém hasított, hogy eddig mit hagytam ki az életemből, hanem azért, mert nagyobb gyermekeim (Dóri és Levi) szépen cseperedtek és igényelték a minél több közös programot. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez a múlónak tűnő hobbi micsoda izzó szenvedéllyé növi ki magát. Az azóta eltelt hat évben szenvedélyes sporthorgászokká váltunk mindhárman, és van köztünk egy olyan láthatatlan kötelék, ami a legtöbb szülő-gyermek kapcsolatban nincs meg. A vízparton pergetés közben szavak nélkül is értjük egymást…

Dóri első pergetett csukája
Levi sokadik csukája

Persze hosszú utat jártunk be, míg a fenti halakig eljutottunk. Teljesen nulláról kezdtük, minden tapasztalat nélkül, de nagy segítségünkre volt az internetes „szörcsendzsin”. Túrtuk a netet újabb és újabb információmorzsákért halfajokról, horgászmódszerekről, tavakról… És egy idő után eljutottunk oda, hogy a kezdeti spiccbotozás után már komolyabb felszereléssel is stabilan fogtuk tavakon a szebbnél szebb békés és ragadozó halakat.

Levi rekordlistás csukája
Csukának ő sem csúnya! :)
Egy gyönyörű nyurga
És egy gyönyörű töves
Időnként idegenhonos szépségekbe is belebotlottunk

Ahogy egyre sikeresebbé váltunk a tavakon, elkezdtük észrevenni ennek a területnek az árnyoldalait is. Mikor az első horog ütötte sebtől szétszakadt és begyulladt szájú gyönyörű ponty akadt a horgunkra, láttam a szomorúságot a gyerekek szemében. És utána volt még kettő. Ekkor adtuk fel a telepített tavakon való pontyozást, és teljes mellszélességgel a pergetés felé fordultunk. Addig is pergettünk, de innentől ez a módszer lett az elsődleges, és imádjuk a mai napig! :) Persze egy idő után leesett, hogy a telepített tavi csukáknak ugyan nincs szétszakadva a szájuk, de csak azért, mert kemény, nem olyan puha, mint a pontyoké.

Ettől a pillanattól gondolom, hogy tényleg horgászokká értünk, elkezdtük hanyagolni a telepített tavakat és a természetes vizek irányába fordultunk. Ez nyilvánvalóan az első időben azzal járt, hogy a korábban megszokott bőségszaru megszűnt, betlit betlire halmoztunk. De ezt egyáltalán nem bántuk: együtt voltunk, szebbnél-szebb helyeken barangoltunk, és ha halat is fogtunk, az mind erőtől duzzadó, csodálatos példány volt.

Észrevettük a szépséget a lábunk előtt…
… a fákon…
… a vízben…
… és általában…
… mindenhol

A kezdeti sikertelenség arra sarkallt minket, hogy tanuljunk, tanuljunk és tanuljunk. Megtanultunk csendben mozogni a parti kövezéseken, elkezdtük olvasni a vizet, olyan korábban számunkra semmit nem jelentő szavakat értelmeztünk, mint limány, langó, elvágó víz vagy morotva. Minél jobban kitanultuk ezt a világot, annál inkább magával ragadott és annál sikeresebbek lettünk. Észrevehetően megváltozott a hozzáállásunk, alázatosabbak lettünk, megváltozott a sikeresség mértékegysége is. Már nem kilogrammokban és centiméterekben mérjük a sikereket, mint tavi horgász korunkban, hanem az egészségesen kifogott és visszaengedett halak számában. Persze a kapitális példányoknak ma is örülünk.

Kezdetben hal nem jutott
Az első jelentkezők a csapók lettek
Majd jöttek a balinok…
… és a komolyabb versenyzők is

Alkalmanként még pergetünk egy bányatavon, időnként a Tisza-tavon, de elsődleges célvizünk a Duna Komárom-Esztergom megyei szakasza. Horgászataink 90%-a pergetés, de tavaly három alkalommal belekóstoltunk a folyóvízi márnázásba is feederbotokkal, ennek is biztosan lesz még folytatása. Viszont ma nem a marcikról, hanem nem oly rég fogott szebb balinokról szeretnék írni nektek. A felhívásban szerepelt, hogy olyan írással lehet pályázni, ami még máshol nem jelent meg. Ezzel nincs gond, de én olyan halakkal is szerettem volna pályázni, amikről még nem írtam a blogomon, így esett a választás Levi elmúlt hetekben fogott szép balinjaira.

Pár héttel ezelőtt volt pár szabad óránk délután, nem volt kérdés, hogy elszaladunk egy rövid dunai pergetésre. Dórinak más elfoglaltsága akadt, így Levivel ketten vágtunk neki a kalandnak. Az akkor extrém alacsony dunai vízállásnál nagyon lecsökken azoknak a parti helyeknek a száma, ahonnan sikeresek lehetünk. Legalábbis mi nem sok ilyen helyet ismerünk egyelőre, de azért szerencsére akad! :) Választásunk egy kövezéses patakkifolyóra esett, ahol korábban már akasztottunk süllőt és tudtuk, hogy napközben balinok is megfordulnak a környéken. Nem is kellett sokáig várnunk a kapásra, Levi botján (1,80 cm, 5-20 g) jelentkezett egy olyan rávágás, hogy a válla is beleremegett. A kapásból még nem tudta eldönteni, hogy balin vagy süllő, de érezte, hogy darabosabb jelentkező van a horgon. „Apa, szerintem balin, de nagy!”, mondta egy idő után. Persze a balin nem volt rest kihasználni a sodrás erejét, belefeküdt és tesztelte Levit. A kisember nem merte nagyon erőltetni, de ki kellett hozni a sodrásból, úgyhogy szépen elkezdte kitessékelni, és kezdődött a tánc! Ha Levi nyert pár méter fonottat, akkor azt a balin visszakérte, így folytatódott a huzavona. Pár perc múlva észrevehető volt, hogy egyre kevesebbet kér vissza a balin, és innentől már nem sok volt, mire Levi kihozta a sekély part menti vízbe, és én nyakon ragadtam. Gyönyörű halat tartottam a kezemben.

Én, a balinbáró, sáló sálómáló!

Nagy volt az öröm. Mikor látom ezt a gyerekeken, az én örömöm legalább akkora, mint az övék, ha nem nagyobb! Levi leírhatatlanul boldog volt, és megjegyezte, hogy megvan az évi legnagyobb balinja. De tévedett:

Két héttel később…
… megfogta a balinbáró bátyját is!

Dósa István (ridgeback)
Fotók: Dósa, Levente, Dósa István

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: