Első szezon a Dunán, avagy ismerkedés a nagy öreggel

Első szezon a Dunán, avagy ismerkedés a nagy öreggel

Ha tehetem, horgászni megyek, számomra ez a kikapcsolódás, az elmélyülés a természetben, nekem ez a lelki békém. Három éven keresztül kizárólag állóvizeken pergettem, gyűjtöttem a tapasztalatokat, igyekeztem elsajátítani az alapokat, végül a folyóvíz mellett döntöttem és elhatároztam, hogy a Dunán fogok pergetni. Első ránézésre megbabonázott a hatalmas vízterület, természetesen a változó vízállás is nagy kihívást jelentett. Időbe telt a halak felkutatása és megfogása egyaránt. Amikor még a padot koptattam, alig vártam, hogy hazaérjek az iskolából, majd biciklire pattanva sebesen tekerjem a pedált a Duna felé, pergető bottal a kezemben.

Manapság már nem olyan egyszerű időt keríteni a horgászatra - munka és egyéb elfoglaltságok miatt -, ám így sem veszem félvállról a hivatást. A fanatizmus örök, csupán az erre fordítható idő mennyisége lett kevesebb. Szerencsére fél órát sem kell autóznom, hogy kedvenc folyómhoz érjek - talán ezért is fertőzött meg ennyire a dolog. Gyakran hallom ismerőseimtől, barátaimtól, hogy nem vagyok normális, ugyanis a legzordabb időben is képes vagyok szenvedélyemnek hódolni a Dunán. Hűségem a folyóhoz és annak élővilágához máig töretlen. A hosszú telet meglehetősen nehezen viselem. Horgászat iránti vágyamat a felszerelés rendezgetésével és új csalik beszerzésével próbálom csillapítani - gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Horgászat híján másik kedvenc téli időtöltésem barangolni a vizek partján: tájképeket készíteni, megörökíteni az emlékezetes pillanatokat, történéseket. Mindig nagy örömöt okozott az ilyen túrákon elkészíteni valami finomságot, tűzön, kint a szabadban. Egy jó baráti társaságban páratlan szórakozás.

Nekem ez a Riviéra

Évnyitó horgászat - Örömpeca

Április végét írunk, a természet már túl van az ébredésen, a fák zöld lombjukban állnak, a víz pedig viszonylag magasan. Úgy érzem, itt az ideje megúsztatni kedvenc wobblereimet. Gyorsan egyeztetek cimborámmal, hogy késő délutánra bevetést tervezek, ugyanis már nagyon szeretném felavatni az újonnan vásárolt pergető pálcát. Jön a szokásos kérdés: „Meddig leszünk?”. „Sötétig”, válaszolom!

Késő délután érkezünk a kiszemelt helyre. Barátom nem horgászik, amolyan lelkes társ, aki beéri azzal, ha megcsodálhatja a halakat, esetleg készít róluk néhány fotót emlékbe. Elfoglalunk egy ránézésre jónak vélt helyet, egy klasszikus partvédő kövezést. „Jó lesz ez!”, gondolom, tapasztalat híján marad a megérzés. Az egyik kedvenc balinos fahalam kerül a kapocs végére. A harmadikat dobom, amikor a gyors indítást követően karikában marad a pálca. „Hoppá, itt vannak ezek!”, szisszenek fel. Egy kettes forma balin verte le a tempós csalit. „Kezdetnek tökéletes”, döntöm el magamban. A következő dobások szintén halat adnak, hasonló méretű őnöket csavarok ki a jól bevált csalival. Úszóikon halpiócák lógnak, visszaengedés előtt ezektől gyorsan megszabadítom őket, közben barátom lelkesen kattintgat a géppel és csodálja a halakat. Kis szünetet tartunk, nem akarom szétverni a pályát fényváltásig. Lassan ránk sötétedik, turkálni kezdek a wobbleres dobozomban, keresem a tutit. „Ez lesz a nyerő!”, mutatom cimborámnak. „Úgy legyen!”, válaszol vigyorogva.

Vele indult a szezon
Négyet sikerült szákba terelni
Eltüntette a hetes Team Eskót

Halkan dobok, igyekszem finoman vízre tenni a csalit. Félúton járhat a wobblerem, amikor kemény ütéssel parancsol neki megálljt valami. A pálca ismét karikában, pittyeg az orsó fékje, érzem, ahogy a hal néha megrázza fejét. Hamar lábamhoz ér, közel kettes süllőt ragadok tarkón - megvan az első. Az év elsője, életem elsője a Dunán. Sietve szabadítom meg a szúrós falattól, gyorsan készülnek a képek és már búcsúzunk is el egymástól, engedem vissza éltető elemébe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen örömpeca lesz ebből a pár órából, mellesleg botavatónak sem utolsó.

Érdemes volt tovább maradni

Csak a balin - Őnök célkeresztben

A balin egy elterjedt, sikeres ragadozó. Gyorsasága, precizitása és rafináltsága közismert. Becserkészésük nehéz és szép feladat is egyben, ugyanis roppant jó a látásuk, magatartásuk pedig igencsak változatos. Nagy élmény és kihívás becsapni egy-egy halat, bődületes rávágásukról nem is beszélve. Ennek tudatában jómagam is őket vettem célba, az egész nyarat a balinoknak szenteltem vízállástól függetlenül. Voltak extra jó napok, amikor a süket vízből több példányt is horogra tudtam csalni, máskor pedig még kapásig sem jutottam, miközben rablásaiktól felrobbant a víz. A csali vezetésére is nagyon érzékenyen reagáltak, az egyik nap még fogtam a klasszikus gyors csalivezetéssel, másnap pedig már csak a közepes tempóban húzott, szakaszosan vezetett csalikat ették meg. A lassabb és gyorsabb folyású részek egyaránt jól adták a halat, igazából teljesen mindegy volt a hely jellege, ahol jelen voltak a küszök, ott megjelentek a balinok is.

Nemegyszer tréfált meg balin a sötétben, miközben tudatosan a süllőket kerestem. Jellemző a Dunára, hogy meglepően jól fogható a balin még éjszaka is. Nyár derekára sikerült összehoznom egy kéztörést, ami műtéttel végződött. Bevasazva, gipsszel a kezemen is pergető botot ragadtam, orsóm hajtókarját balosra szereltem, de mindhiába, hiszen a botot nem tudtam rendesen tartani, sem bevágni, ha arra került volna sor. Kénytelen voltam várni két hetet, mire lekerülhetett a gipsz, felüdülésként éltem meg, amikor vasakkal a kezemben képes voltam megfogni a könnyűpergető cuccot és horgászni azzal eldobva a csalit, reagálva a kapásokra, a halak pedig rendszerint merítőben végezték néhány fotó erejéig. Szépen ettek a balinok, öröm volt fogni a kisebb halakat is ezzel a finom szereléssel, főleg ha beköszönt néhány darabosabb egyed is. Az ősz közeledtével egyre csendesebbé vált a víz, a balinokat már nem igazán találtam, csupán elvétve sikerült fognom néhányat - ellentétben a süllőkkel.

Nincs megállás
Rója a köröket
Fotók előtt egy kis pihenés
Bő négyes dunai
Egy jobb éjszakán többet is sikerült
Fényváltáskor kapott

Meglepetéshalak, érdekességek

Célhalaim az év nagy részében természetesen a balinok voltak, ám megtalálásuk és horogra kerítésük nem volt mindig egyszerű feladat. Amikor a balinokat nem találtam a már jól megszokott helyeken, akkor biztos, hogy más halak foglalták el a pályát. Nagy örömömre gyakran szép jászok, ritkábban pedig csukák kerültek horogra.

Előfordult, hogy az éjszaka leple alatt, teljes sötétségben sikerült fognom jászokat a süllőknek szánt, nem éppen kisméretű wobblerekkel. A csukáknak szintén nagyon örültem, különösen amiatt, hogy nem tréfált meg egyikük sem, nem harapták el zsinóromat csalimmal a szájukban. Az igazsághoz hozzá tartozik a szerencsés akadás is, gyakran szájszéles, valamint orrhegyes akadásokkal sikerült megúsznom a kalandot. Kiemelném az egyik, eddigi legszebb dunai csukám megfogását, amit csak sokadszorra sikerült becsapnom, nem kis szerencsével. Balinok reményében szórtam a pályát relatíve magas vízállásnál, és egy körülbelül egy négyzetméternyi területről folyamatosan kaptam a rávágásokat, az akadás azonban valahogy mindig elmaradt, egyszerűen csak oda-odakoppintott a hal a csalinak. Leültem a kőre és vártam, hogy fogyjanak a fények, nem sokkal később, amikor a Nap már lemenőben volt, végre becsaptam a komát: egy három és feles csuka volt a tettes. Szokás szerint előke nélkül pergettem - mint mindig, ha balinra horgászom -, szerencsére horgom a szája sarkában fityegett, fahalamat pedig jól megtépázta, szép kis emléket hagyva ezzel.

Vaskos, öreg jász
J-5-S kellett neki
Ez a hajnali karika is elcsábult
Orrhegybe akadt a pici Hornet
Dunai csuka - igazi kuriózum
Merítőben egy kisebb dunai tigris
A balinokat nem találtam, de ő kárpótolt

Őszi esték - Varázslatos éjszakai ragadozók

Be kell vallanom, amikor első alkalommal indultam esti bevetésre, kissé ijesztő volt számomra éjjelek éjjelén a dunai dzsungelben bóklászni, ám ahogy egyre gyakrabban vetettem bele magam a sejtelmes éjszakákba, úgy nőtt a bátorságom is bemerészkedni az ilyen isten háta mögötti helyekre. Az ember megszokja a természet hangjait, az állatok mozgását, és már nem is olyan rémes a történet.

A hőmérséklet csökkenésével arányosan nőtt tüskéshátú kedvenceim étvágya. Tisztában voltam vele, hogy ezt a műfajt sosem fogom megunni. Igazán horgászszívet dobogtató látvány, amikor a fejlámpa fényében felsejlik előttünk a vízben egy ezüstös test, wobblerünkkel a szájában, heves fejrázások közepette, meredező tüskékkel a hátán. Annyira megfertőzött az éjszakai pergetés és a süllők szépsége, hogy még a szakadó eső sem tudott eltántorítani a horgászattól, nem voltam rest útnak indulni ilyen rettenetes időben sem. Folyamatos késztetést éreztem, hogy kint legyek a vízen, hiszen eszik a hal és mennem kell. Szeptember elején kerültek horogra az ősz első fogasai, másfél-kétkilós átlaggal, a víz hőfokának csökkenésével szép lassan növekedett a kifogott halak egyedsúlya is, szebbnél szebb fogasok tették tiszteletüket esténként. Hamar sikerült két kiló fölötti egyedeket is zsákmányolnom, végül október végére teljesült az egyik „kívánságom”, becsaptam egy szép, hetven pluszos kékfarkút, amelynek tömege meghaladta a négy kilót. Úgy éreztem, teljesítettem a kitűzött célt, és ezt a halat már nehéz lesz fokozni egy nála nagyobb fajtársával.

Sárkányfióka
Nyáron is sikerült elcsípni néhányat
Csontos, kemény állkapocs - ütött rendeset
Egy hármas forma novemberi
Meredező tüskékkel, ilyenkor a legszebb

Ráadás - Egy igazi sárkány

November harmincadikát ír a naptár. Érzem a változást, ahogy rövidebbek a nappalok, úgy a vízpart is egyre sivárabb, csupaszon állnak a fák, én meg egyre inkább fázom, amikor horgászom. Balinok reményében vallatom a jól ismert pályákat, kapás nélkül úszom meg az egész délutánt. „Talán majd a fényváltás!”, morfondírozok magamban a maradáson. Bőven van még időm - meg persze szalonnám is -, ezért a tűzgyújtás mellett döntök és összehozok egy jó kis sütögetést az esti műszak előtt. Jólesik a finom meleg étel kint a víznél.

Ritka hideg van ma, ezért úgy döntök, hogy még kicsit melegszem a tűznél, mielőtt nekivágok az estének. Cuccolás, tűzoltás, és már úton is vagyok a következő, immár utolsó hely felé. Naplemente előtt érkezem fél órával, átnézem a csalikat, előkészítem, amik szóba jöhetnek. Sötétedéskor elszántan szórom a vizet. Farkasordító hideg van, ahogy besötétedik, egyre inkább elhagy a remény. „Ebből ma nullázás lesz”, könyvelem el előre a kudarcot. Azért még kicsit kitartok, próbálgatom a csalikat, de olyan hideg van, hogy már kedvem sincs újra cserélni… Aztán az egyik bevontatás közben bődületes rávágást kapok! Izgatottan kapcsolom fel a fejlámpát, de halam még nem látom, tartja magát lent, szépen dolgozik a pálca eközben. Elég jó súlyt érzek a zsinór végén, gyanítom, hogy komoly balin a tettes, de amint feljebb ér, rögtön látom vöröslő szemeit: egy gyönyörű süllőt sikerült becsapnom. Türelmesen fárasztok, várok, míg teljesen megszelídül. Elkészült az erejével, itt az idő, hogy kiemeljem. A merítőt rögtön el is felejtem, hiába a gumibevonatos háló, nem szeretném wobblerem horgait bogozni még egy percig sem ebben a hidegben. Úgy ítélem meg, talán egyszerűbb lesz, ha az álla alá nyúlva ragadom meg. Stabil fogással gyorsan kiemelem, majd feljebb megyek vele a kövezésen, hogy megszabadítsam a horogtól. Kapófogai mély nyomot hagynak fahalam testén - ebből bizony komoly javítás lesz. Gyorsan telefonálok egy cimborámnak, hátha lesz kedve kijönni hozzám, készíteni néhány fotót ezzel a pompás hallal. Természetesen igent mond, aminek nagyon örülök. Halamat őszi falevélágyra helyezem, míg barátom ideér, így készítek róla pár képet a felszerelés mellett. Ahogy halamat a bot mellé fektetem, kisméretű, kétezres orsóm eltörpül mellette. Gyorsan le is mérem a hosszát, nyolcvannégy centiméter a farokúszó végéig, súlya pedig kereken hat kiló.

Barátom csakhamar megérkezik, rögtön kapom is a csípős megjegyzéseket: „Te nem vagy normális, kijössz a Dunára horgászni ebben a hidegben, ilyen pilincke bottal!”. Hamar a lényegre térünk, és már villan is a vaku, készülnek a fotók emlékbe. Már nem is fázom annyira.

Ez már komolyabb - sárkánykategória
Őszi falevélágyon a termetes süllő
Felkerült a korona a szezonra

Mindent összevetve csodás egy évet töltöttem a Duna megismerésével. A víz fölülmúlta minden várakozásomat, álmodni sem mertem volna, hogy ilyen eredmények születnek majd. Páratlan és magával ragadó a folyó és annak élővilága, melynek szépségét napi szinten csodálhattam horgászataim során. Többször is találkoztam hódokkal, vidrákkal, láttam sokféle madarat jégmadártól a kormoránig és nem utolsósorban a halfauna változatossága is említésre méltó. Örüljünk, hogy részesei lehetünk ennek a csodának, óvjuk, becsüljük és vigyázzunk rá nagyon!

Hajnali hangulat

Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: