Idén negyedszer is én vezettem a pergető tematikus gyerektábort Sarudon, így a nyári szabadságom számottevő részét ismét a Tisza-tavon töltöttem lelkes gyerekhorgászok társaságában. Ez a „munka” nem mindig könnyű feladat – idén például nem volt az –, de amikor a gyerekek halat fognak és felragyog az arcuk, az elég sok mindenért kárpótol. Ha látom azt a csillogást a szemükben, azt a pillanatot, amikor egy életre megfertőződnek a pergetéssel, akkor én is visszakapok valamit abból, amit én adok át nekik.
Idén a tavalyi évhez hasonlóan szintén 4 héten tudtam vállalni a táboroztatást. Ez a 4 hét pedig villámgyorsan telt el, pedig a halak nem igazán voltak partnereink. Nem épp a sok akció miatt repült olyan gyorsan az idő, sokkal inkább a jó társaság és a sok program miatt.
Az idei táborokban fogtuk a legkevesebb halat, ez teljesen egyértelműen érezhető volt anélkül, hogy számolgattuk volna a süllőket, kősüllőket és balinokat. Az előző három évben nagyon sok balint fogtunk minden héten a tározón és az élő Tiszán is. Sajnos idén nagyon kevés balin akadt a gyerekek horgára. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de a Sarudi-medence most nem bővelkedett a ragadozó őnökben.
A süllők tekintetében is hasonlót tapasztaltunk. Az első héten még fogtunk egy pár szebb fogast a Kis-Tiszán és a tározón is, de az azt követő hetekben vért kellett izzadni a szebb nemes süllőkért. Sorba jártuk végig a jól bevált helyeket, akadókat és mind-mind „süketnek” bizonyultak. Sok-sok agyalás, keresgélés és sötétben tapogatódzás jellemezte idén a süllőkeresést.
Sajnos ezt a gyerekek is megérezték, hiszen gyakran túl sok értékes horgászidőt fordítottunk motorozásra, keresgélésre. Ezért megértették a kis horgászok, hogy nehéz dolgunk van és meg kell becsülnünk minden kapást, minden lehetőséget, ami adódik, mert nem biztos, hogy lesz másik. Egy-egy rontott kapás, lemaradt nagy hal idén sokkal jobban fájt, mint bármikor azelőtt, hiszen nagyon nehéz volt kapásra bírnunk a ragadozókat.
Sajnos volt vesztett halunk bőven, amit részben a gyerekek kapkodására, rutintalanságára és a halak rossz kapókedvére fogtunk. Idő előtt távozott sajnos egy-két szebb balin, egy bő 5 kg-os csuka és egy pár süllő, kősüllő is.
A sikeresen csónakba emelt halak közül az első héten fogott csodás süllő volt a legnagyobb. Ennek a fogásnak az volt az érdekessége, hogy rögtön az első alkalommal sikerült megfognunk, amikor vízre szálltunk a kis csapattal. Gyakorlatilag majdnem ez a süllő volt az első halunk idén, talán csak egy pár köves és törpeharcsa előzte meg.
A törpeharcsák egyébként ugyanolyan bosszantók voltak, mint eddig minden évben – vagy talán még egy kicsit annál is jobban. Gyakorlatilag a tározó bármelyik részén mindenféle csalit képesek voltak megtámadni.
Az egyetlen halfaj, ami viszonylag jól fogható volt folyamatosan, az a kősüllő volt. Erre erősen építettünk is, de nem horgászhattuk mindig ugyanazokat az akadókat, hiszen egy idő után szétvertük a helyet és pihentetni kellett legalább egy napot.
Összességében elmondható, hogy nagyon nehéz volt halat fognunk idén, a gyerektáborok ideje alatt. A kánikula, a frontok váltakozása, az erős déli szél és a sok vihar mind-mind ellenünk dolgozott. Ennek ellenére is élményekben gazdag táborokat zártunk, hiszen halat mindenki fogott, és rengeteget tanultunk ismét.
Jövőre bízunk a kedvezőbb folytatásban; reméljük, hogy az időjárás is és a Tisza-tó ragadozói is kegyesebbek lesznek hozzánk. Visszavárjuk „állandó” táborlakóinkat és persze reméljük, hogy sok új kis horgász is kedvet kap majd a pergetéshez, és minél többen eljönnek Sarudra, a Haldorádó – Matula Pergető Gyerek Horgásztáborokba 2020-ban is!
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László
