Balinhajsza 2. rész - Vigasztaló balin

Balinhajsza 2. rész - Vigasztaló balin

Talán tíz perc telhetett el így, amikor lábai alatt feldörrent a víz. Lekapta szeméről a kukkert, és a hang irányába nézett. Vele szemben, de a parttól jó 25-30 méterre hatalmas burványlás jelezte az elképesztő méretű hal mozgását.

Forrón tűzött a Nap, mikor a furgon a sóderrel borított magas parton fékezett és megállt. A sofőr mindkét ajtót sarkig tárta, hogy egy kis légmozgás beinduljon a felhevült járműben. Reggel még didergett, most meg félmeztelenre vetkőzve is folyt róla a veríték. Igaz ezt nem csak a nyári napsugárnak, hanem az öreg autó lehúzhatatlan ablakának is köszönhette. A gyönge kereszthuzat végre egy kis felüdülést adott, és a férfi a nyitott ajtón keresztül a Dunát csodálta. A meredek bazaltkövezés alján, úgy tíz méter mélységben hömpölygött a nagy folyó. Vize szépen letisztult, a néhány napja levonult kisebb árhullám után és lassan gördült tova. Arról a pontról, ahol a férfi a furgonnal megállt, nagyszerű kilátás nyílt a szemközti partra. A folyam ezen a helyen hatalmas kanyart írt le, melynek ő most a közepén állhatott. Talán párszáz méterrel lejjebb, mint ahol a sodrás a legerősebben ostromolja a magas partfalat. Ezért is emelték a folyamszabályozók ezt a meredek kőrézsűt.

A férfi egy látcsövet vett elő és a túlsó oldal mederbenyúló ruganyait kezdte pásztázni. Dél lehetett, de a keresztkövezések végein nagyszerűen látta, hogy milyen óriási rablásokat produkálnak a ragadozó halak. A lábszárnyi balinok mozgását figyelve reggeli körösi fogásai jártak az eszében és bizsergett a tenyere egy jó kis fárasztásra.

Páholyból kémlelte a Dunát

- Hogyan lehetne most átjutni? - morfondírozott. Kompátkelő csak jóval lejjebb segíthette volna át a folyón és csónakost sem látott, akit esetleg megkérhetne, hogy vigye át valamelyik kecsegtető állásra, fizetség fejében. Tovább távcsövezte hát a messzeséget és nagy halakról álmodozott.
Talán tíz perc telhetett el így, amikor lábai alatt feldörrent a víz. Lekapta szeméről a kukkert és a hang irányába nézett. Vele szemben, de a parttól jó 25-30 méterre hatalmas burványlás jelezte az elképesztő méretű hal mozgását.
- Mi lehetett ez? - kérdezte magától. Balin rabláshoz nem volt elég harsogó és gyors, harcsaforgásnál viszont agresszívebbnek tűnt. Egészen olyan benyomást keltett, mint egy csuka támadása. Bizonytalanul álldogált az örvények felett. Mindenesetre, ha csuka volt, akkor félelmetes lehetett! - futott át a férfi agyán és kíváncsiságból elindította karórája stopperét. Gyakran tett így, ha a rablókat figyelte, és azt tapasztalta, hogy a rablások között sokszor azonos idők telnek el. Ha ez nem egy kósza ragadozó, hanem a közelben tanyázó szörnyeteg, akkor biztosan mostanában kezdett táplálkozni és támadásai azonos ütemben fognak bekövetkezni. Valószínűleg kis idő múlva újra jelentkezni fog. Peregtek a másodpercek és a férfi egyre izgatottabban várta, hogy újra lássa a nagy hal mozgását.

A folyó felszíne csodálatosan sima volt, kevés szellő sem fodrozta, ezért most tüzetesen szemügyre vehette az alatta hömpölygő vizet. Csak most figyelt fel rá, hogy milyen izgalmas és látványos örvényeket rajzol a Duna ott, ahol a sodrás és a partközeli lassúbb folyás találkozik. Tudta, hogy ezen a helyen komoly mélységeket rejt a folyó és most ábrándozva elképzelte, micsoda pompás dögök laknak odalenn.

És ekkor felfortyant a víztükör! Csak pár méterre az előző rablás helyétől. Hatalmas hal támadása lehetett. Leginkább ahhoz hasonlított, mintha egy húszliteres vödörből egyszerre fordítanák ki a vizet, de nem túl magasról csak úgy a felszín felett kiborítva. A férfi gyorsan az órájára nézett: 4 perc 50-et mutatott. Kipattant a furgon üléséből. Ha igaz az elképzelése, és azonos időközönként ront áldozatára az öreg hal, akkor 5 perce van, hogy összekészítse halfogó holmiját, lemásszon a köveken és becserkéssze a halat. Szinte kapkodva állította rendbe a botot, az orsót és érezte, ahogyan az izgalom egyre feljebb kúszik az ereiben.

A látott nagyragadozót műcsalival akarta elejteni. Egy 8 cm-es, felszínen úszó, keszegre emlékeztető, szürkés wobblert kotort elő, melyet hosszú dobásokra kísérleteztek ki. Végiggondolta, hogy ahhoz, hogy a halat elérje, legalább 40 méterre kell bevetnie a kis fahalat. Mindenképpen a rablásokon túl akart dobni, hogy a műcsali már úgy érkezzen a kívánt helyre, hogy megfelelő mélységben van, és kellő sebességgel mozog.

Hamar elkészült és remegő lábakkal bukdácsolt le az ingoványos bazaltkövek csaknem függőleges falán. Kissé feljebb állapodott meg a parton, hogy a sodrásba hajított csalit jópár métert úsztathassa lefelé, és csak azután vontassa be. Nekiveselkedett és dobott. A 8 centis fahal tökéletesen süvített a kívánt távolságig, és ahogy a vízre érkezett, a horgász nem várt, hanem megkezdte a táncoltatást. Gyors iramban húzta maga felé a fahalat. Úgy érezte, a tiszta, meleg vízben és a napos időben csak árthat a csali fogósságának, ha lassan vontatja be. Legyező alakban dobálta a műhalacskát és a képzeletbeli legyező negyedik ágánál tarthatott, amikor a behúzás első harmadában kapása volt. Bár gondolatai tekerés közben is a csalin jártak, az irtózatos erejű rántás így is meglepte. Elemi erő nehezedett a botra, de egy tized másodperc múlva meg is szűnt. Eufórikus izgalommal dobott 3-4 ismétlést a rablás helyére, de hiába.
- Lehet, hogy ki kellene várnom a következő "ötperces portyát"!? - gondolta, és gondolatát tett követte. Leült pihenni, de csak a testét pihentette, az agya lázasan zakatolt, kutatva, hogy mit ronthatott el. Nagy hal volt, az biztos! Öreg hal. Olyan amilyenre a hozzá hasonló kószáló horgász csak ritkán akad. Szinte bizonyos volt abban, hogy a látott hal csapta be, mint ahogyan egyre határozottabb lett abbéli hite is, hogy egy öreg csuka vadászterületére tévedt. Ezt a gondolatát erősítette az is, hogy egyetlen más rablást sem látott a nagy örvények mellett.

A drótelőke miatt kezdett izgulni. Talán fel kéne egyet kötnie!? Életében rengeteg csukát akasztott már, de csak kevés esetben harapta el a zsinórt a krokodilpofájú. A drót helyett jobban szeretett a csali méretével védekezni. Most is így tett, és egy nagyobb, 10 centi hosszú fahalat választott. Az előző típus nagyobb változatát, ezüstszínben, fekete hátfestéssel. Mielőtt felhurkolta volna az okos kis kunkorított acélkapocs végére, a tenyerére fektette és megvizsgálta.
- Igen, ez jó lesz! - dünnyögte. A félarasznyi műhalat a gyártók jókora hármas-horgokkal látták el. Kizártnak tartotta, hogy ez a csali leszaladjon a ragadozó torkán anélkül, hogy meg ne akadjon még mielőtt a zsinór a veszélyes szájszeglet közelébe kerülhetne.
Ismét eltelt öt perc, így hát eljött az ő ideje... A nehezebb csali nem szállt sokkal messzebbre, mert a súlyosabb testhez nagyobb légellenállás párosult, ezért szinte ugyanott, 35-40 méterre fogott vizet, ahol az előző. Az új színtől és a méretesebb imitációtól azt várta, hogy hamarabb felkelti a ragadozó érdeklődését. A bevontatás ütemén is lassított egy árnyalatnyit és a spiccel 30-40 centiket húzott bele, ötletszerűen begyorsítva a rapalát. Azt a kis fahalat, ami tíz métert tehetett meg és a horgász éppen arra gondolt, hogy a legjobb helyen járhat, az örvények és a sodrás határán, amikor az öreg hal megérkezett. A kapás nem volt gyors, és a horgászt szinte meg sem lepte, annyira számított rá, de az erő már az első pillanatban megijesztette!!!

A rávágás ellenállhatatlan húzásba ment át és a horgász kővé dermedt lábakkal csak arra ügyelt, hogy a botot el ne veszítse. Kétségbeesve kapaszkodott a nyélbe és nem hitt a hal elképesztő erejének. Szemével lázasan kereste azt a pontot, ahol a zsinór a vízbe ér. A hal nem húzott a mélybe. A felszínen védekezett és észak felé, a sodrásba fordult, majd ferdén a part felé közelített, ahol a horgász állt. Ettől a húzás gyengült, de a bot még így is félkörívet rajzolt a szikrázó napsütésben. A horgász nem tudott higgadt maradni. Talán végigfutott az agyán, hogy ekkora csukát még életében nem akasztott és talán az is, hogy a felszerelés lehetne erősebb is, hogy jobban tudja erőszakolni a halat, de mozdulatait inkább már az ösztönök uralták.

- Bárcsak megláthatnálak! - sóhajtotta magában, és az ellenfél mintha meghallotta volna... előbb két hatalmas rántást követően burványlott a felszín, majd a bot kissé megkönnyebbült és a horgász előtt 15 méterre csattanva megnyílt a víz... A látványtól szinte hátra hőkölt: kenulapátnyi veterán csuka jelent meg az örvények fölött, száját kitátva, derekáig kitornászta magát a Dunából és delfinként tolta testét előre, félig a levegőben, így próbálva megszabadulni a szúrós vasaktól. Nem is hal volt ez! Gyönyörű tarka feje, óriási méretű aligátorképe és világító sárga szemei egy "dunai szörnnyé" tették hasonlatossá. A wobbler nem látszott ki a gonosz kajmánképű állat pofájából, és a zsinór valahonnan a torok mélyéből tört elő. A nagy szörny fröccsenő robajjal tűnt el, olyan hirtelen, ahogyan felbukkant, és a megkövült horgászt - aki csak ámulva kapaszkodott a nevetségesen gyengének tűnő kis karbon botba - hatalmas húzás ébresztette a kábulatból. Reflexmozdulattal ellenállt az erőnek és még azt is érezte, ahogyan a hal ránt egy hatalmasat, aztán a kapcsolat úgy szűnt meg, mintha elvágták volna... Mintha elvágták volna, mert el is vágták. Az óriás ollós harapása vetett véget a csatának.

A küzdelemben régi fogások is megelevenedtek

A fonott zsinór komikus kis hurkokat rajzolva lazán, szabadon tekergőzött a zöld felszínen. A horgász rezignáltan feltekerte az elnyírt kanócot. Nem csalódottság volt az, amit érzett. Valami olyan katarzissal vegyült félelem, csodálkozás, bűvölet és izgalom, melyet azelőtt sohasem tapaszalt. Egyszerre lüktetett benne a hatalmas, gyönyörű halat rejtő Duna csodálata, a gigantikus állattól való egészséges félsz, az elszalasztott lehetőség sajnálata, és az átélt kaland okozta büszkeség. Úgy érezte, ha soha többé nem horgászhatna, már akkor is megérte idáig eljutnia. Az érzés hosszú percekig tartott és kikapcsolta a külvilágot. Nem létezett tér és idő, múlt és jövő. A férfi a fejében zajló élményáradat rabjaként szinte semmit sem észlelt, mígnem egy apró jellel üzent neki a szeretett természet. Lábai előtt, a kövek rejtekében egy kis csukaivadék úszott az ár ellen. A horgász elmosolyodott. Mintha nemes ellenfelének szelleme köszönt volna rá. Értette a víz üzenetét. Az elvesztett csatában már benne volt egy következő nagy kaland ígérete, még ha a lehetőségig addig kell is várnia, amíg egy ilyen piciny csukagyerek felnövekszik.

Megerősödve látott újra feladatához. Szomorúan gondolt az öreg jószágra, mely szegény valószínűleg élet-halál harcát vívja a torkán akadt idegen tárggyal. Sajnálta a nemes állatot, de valahogy biztos volt benne, hogy a hal ebből is győztesen kerül majd ki. Miközben a horgász gondolatai peregtek már az orsó karja is járt a kezében. Jó száz méterrel feljebb költözött a parti kövek között, és egy kotróhajó farán keletkezett limány fodrait célozgatta. Gondolkodás nélkül otthagyta a nagy csuka akasztásának helyszínét. Biztos volt benne, hogy egy ilyen félelmetes gyilkos környezetében nincs helye riválisoknak, ráadásul a csatazaj is elűzte a prédaállatokat. Nem beszélve arról, hogy a hajó közelében balinrablásokat is látott, melyek újra lángra lobbantották horgász-szenvedélyét.

A szerencsét kísértve csalinak azt a fahalat kapcsolta fel, amelyre első alkalommal kapása volt, és amely most oly könnyedén és kacéran suhant a vízben, mintha sohasem látta volna szemtől szemben a folyó ijesztő urát...
- Hoppá! Meg is van! - kőkemény rántás nyilallt a botba és a horgász karjába. A hal heves védekezésben tört ki izmos köröket kacskaringózva, és a horgásznak egészen messziről kellett a partközelbe kényszerítenie. Élvezte a fárasztás pillanatait és az érzést, hogy most ő az úr. Most tűnt csak fel számára, mennyire kiszolgáltatottja volt a nagy halnak. E szép méretes balin azonban nem menekülhetett.

Vigasz... és nem is sovány

A kiemelés és néhány fénykép elkészítése után visszaengedte a halat és az autója felé indult. Amit a Dunától kérhetett, azt ma megkapta. Többre nem is vágyott. A csodálatos kaland, a természet remek teremtményével folytatott harc és vereség után előbb a reményt, majd a vigasztalást is megadta az öreg folyam.

Boldogan csukta össze a kis viharvert horgászbotot és rakta helyére a használt műcsalit. Délután fél három sem volt.

Agyában valami huncut, már-már perverz gondolat suhant át. Ismert a környéken egy izgalmas kis csatornát egy még izgalmasabb kis zsilippel...

Egyedül a parton, együtt a folyóval

Endrődy Jóvér Balázs

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.