Én így húzom... a twistert folyóvízen

Én így húzom... a twistert folyóvízen

Folyón lettem pergetővé, ennek előnyei és hátrányai egyaránt előjönnek alkalomadtán. A folyóvízi twisteres technika több figyelmet, nagyobb kitartást igényel a horgásztól. Folyón az áramlás miatt sokkal nehezebben ismerhetők fel különböző mederalakulatok, akadók. Több elakadásunk lesz - és ezzel együtt több lesz az anyagi veszteség -, mint állóvízen. Jóval többször megyünk ugyanarra a helyre dobálni, mire kiismerjük valamelyest.

A folyóvíz egyszerre segíti és akadályozza a twister vezetését. A folyóvizek felső rétege az áramló víz, míg a fenék közelben, a legtöbb esetben már nagyon csendes. Ezt még a csali inaktív szakaszában, a bedobás-vizet érés fázisában, muszáj figyelembe vennünk, a kapás észlelése és az elakadások miatt is. Kezdő pergetőként sokszor azt sem tudtam elsőre megmondani, hol is lehetett a rávágás. A miértekre pedig csak kisvíznél, vagy pedig sosem kapunk választ. Sok esetben az adott részen valamiért ott áll a hal - örüljünk neki és kész.

Kövezéseken, bármilyen veszélyes is, leengedem a twistert koppig. Persze iszonyúan figyelek közben, ahogy lazul a zsinór, óvatosan emelek is! Folyón inkább kisebb fejet teszek föl elsőként, így kevesebb az elakadás, majd, ha úgy érzem, hogy nem tudom meghorgászni így a feneket, akkor váltok nagyobb fejre. Az a méret, ami a folyó meghorgászni kívánt szakaszán bezuhan a mélybe, tutira elakad. Az meg, amit nem tudunk leültetni a fenékre, mert a víz csak viszi és viszi, legföljebb (és sajnos csak elvétve, alkalomszerűen) balint vagy domit hoz majd, süllőt csak nagyon ritkán. A jó méretet akkor találtuk meg, ha a vízfeneket elérő twister "lágyan" koppan. Sajnos jobban nem tudom megfogalmazni. Még az is jó, ha világosan érzékeljük, hogy igen, most foghatott feneket, mert jól láthatóan belazult a zsinór. Ehhez több gyakorlat, úgymond több rutin kell. Azt viszont sok dobálással elsajátítja az ember.

Meredek kövezés, húzós víz, amely langókat is rejt - tipikus twisteres pálya

Folyón a halak is segítenek - az állóvízen gyakoribb ráülős kapás helyett - itt kevés kivételtől eltekintve koppan a hal, legyen az süllő, csuka, esetleg balin. Elakadásainkat pedig ki tudjuk trükközni a kövek közül, legalábbis a nagyját, hisz folyásnak lefelé dobálunk.

A Körösökön horgászva leggyakoribb az, hogy a leengedett twisteren méternyit emelek, és óvatosan, figyelve a belazulásokat, vagy érezve a csali feneket érő mozdulatait, lassan vezetve inkább folyamatosan húzom, mint ejtegetve emelgetem a csalit. Tehát a folyóvíz éppen a segítő (vagy inkább akadályozó?) áramlás miatt nem kínál annyi lehetőséget a twisteres horgásznak, mint az állóvíz. Leginkább a fenék fölött folyamatosan húzom a twistert, amit a bármilyen csekély, de akkor is jelen lévő fenék közeli áramlás úgyis megdolgoztat még. Ez alól kivételt képez a nálunk ősszel megjelenő vízeresztéskor használatos "mártogatás". Twisterrel csupán bothossznyi távolságban elérhetőek ekkor a ragadozók, főleg nagy kedvenceim, a sügerek, de mellettük süllő és csuka is be-beugrik. Kövezéseinken ilyenkor a meder egy része közelebb "kerül" a parthoz, a fő sodrás pedig beljebb "vándorol". A partközeli rész nagyon lassú, langó-lötyögő vízzé válik, ahol a még föllelhető kishalakra egész nap vadásznak halaink. Itt tehát az egészen kisméretű fejjel ellátott gumicsalikat alkalmazom, és mivel bothossznyi távolságban operálok csak, elakadásoktól nem kell tartani, lehet játszani a leengedem-fölemelem technikát. Itt ugyanazt lehet elkövetni, mint amit az állóvíznél már leírtam. Talán jobb pöcögtetni, leültetni majd libbenteni, mint nagyon lassan vezetni; bár mindegyiket próbálni kell.

Szép sügér a partközeli részről, botvégről lógatva...

Na és mi van akkor, ha folyón is csak ütöget, vagy csipegeti a gumit a hal? A kérdés jó, mert ilyen sajnos egyre gyakrabban fordul elő. A furcsa, hogy a kisebb halaknak tulajdonított ütések, kopogtatások nem ritkán jó süllőt, vagy jobb csukát adnak, ha ügyesek és kitartóak vagyunk. Erre a föl nem tett "de mért van ez"-re nem tudom az érdemi választ. Azt viszont elárulhatom, hogy ilyenkor a "trükköm", hogy kisebbre cserélem a csalit, akkorára, amekkorát még éppen fenék közelben tudok vezetni. És ha kell, akkor óvatosan elhúzva-lebegtetve akár tízszer, tizenötször is letapogatom a rávágás helyét. Érdemes vigyázni arra, hogy főleg a meg nem akadt halak gyakran követik a vontatott csalit, és pont kiemelés előtt vágnak oda. Ekkor aztán "katasztrófához" is vezethet a rosszul beállított fék...

Talán még a jól megválasztott, könnyebb fejjel a fenékre játszott és a sodrást kihasználva megtartott twistert érdemes ilyenkor bevetni. Lényege, hogy olyan fejet kell választani, amit a kívánt mélységben a sodrás megtart, de nem enged leülni. Ezt a fejméretet eltalálni elsőre nem tudjuk, úgyhogy kicsivel több időt vesz majd el tőlünk, de mindenképp próbáljuk meg. Botunkat ekkor, amikor megfelelő szintben érezzük a csalit, úgy tartsuk, hogy rávágásra tudjunk majd bevágással reagálni, a túlságosan magasra tartott bot előny ugyan a twister megtartásánál, ám hátrány az akasztásnál. Körülbelül vízszintesnél 30 fokos szögben fölfelé tartsuk a botot, aztán, ha majd belenyúl valami, akkor erősen odanyúlunk neki...

Neonzöldre kapott, a februári süllő

Ami szintén eredményességünk záloga lehet, az a twister színe. Állóvízen nem kerítünk neki nagy feneket - neonzöld, áttetsző zöld, sárga és kész. Sügérre meg kövesre még a flitteres vörös is jó. Ellenben folyón majdnem bármelyik szín eredményes lehet. (Megint csak leírom, hogy ez Békés megyére vonatkozik, itt ez így van.) Persze folyón is megvannak a többség által használt favoritok, mint a neonzöld, a sárga és az áttetsző zöld, a flitteres. De kólaszínűt például rajtam kívül csak nagyon kevesen használnak. Süketnek hitt pályát vallatva érdemes gyakorta váltogatni a színeket is, nemcsak a vezetés mikéntjét.

Különböző színű gumik - az eredményesség fontos záloga

És a "vicc": ugye leírtam, hogy akár álló-, akár folyóvízről van szó, mindig fenék közelben keressük a halat. Ennek csak egy kicsit mond ellent, hogy Kolozsi Tamás cimborám rendszeresen úgy fogja a halat, hogy körülbelül félvízen húzhatja a twistert, és a másik példa - amely előtt még ma sem tértem napirendre -, hogy februárban a Hármas-Körösön a helyiek nem a fenéken, hanem vízközt fogták a halat. Balint - ezen annyira nem lepődne meg az ember - és süllőt, négyes vízben, félvízről! Ők nyilván a napokig (hetekig?) tartó eredménytelenséget elunva próbálták a felsőbb rétegeket, míg mi, akik csak úgy "odavetődtünk", a standard fenék közeli hókamókát erőltettük. Az eredmények őket igazolták. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy régről ismert téli halfogó hely, a helyiek tehát tudták, hogy ott van valahol a hal, ezért jártak ki nap, mint nap akkor is, amikor erős fagyok voltak, és esetenként két-három hétig nem tudtak semmi eredményt felmutatni.

Remélem, hogy sokaknak adtam ötletet, kedvet a folyóvízi twisterezéshez. Minél több rávágást, és minél több eredményes akasztást az olvasónak! Görbüljön!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.