Délegyháza, sügérek, adrenalin…

Délegyháza, sügérek, adrenalin…

Hajnali fél négy, csörög a vekker. Korán van még, elég kómásan pakolom össze a motyót. Nem a korai keléssel van a gond igazából, hanem azzal, hogy alvás helyett betegesen gyártom az ötleteket a másnapi horgászatra, főleg ha szívemnek oly kedves fekete sügérekről van szó.

Amint kiléptem az ajtón, azonnal libabőrös lettem: nyárhoz képest elég hűvös volt, nem hiába készítette ki nagyi a dzsekimet is az este. A vékony anyagú kabátot magamra öltöttem és indultam a buszhoz. Átszállás, várakozás, majd ismét átszállás… végül csak elértem 2 óra alatt Délegyházára. Az idő itt sem volt jobb, beborult az ég, néha csepergett az eső és fújdogált a szél. Első utam az 1-es tó partjához közel álló kisbolthoz vezetett, az engedély kiváltása után már indultam is a vízre. Már tegnap este eldöntöttem, hogy mit és miként fogok használni. Választásom egy jó nagy, kb. 15 cm hosszú japán stickre (féregre) esett, elé egy 5 grammos kúpos ólmot kötöttem(texas-rig). Arra gondoltam, ezzel fenéken is tudom pöcögtetni a csalit, ha kell, valamint vízközt is tudom rángatva, jerkelve vezetni. Na, gondoltam, bejárom az 1-es tó felét és megyek a 2-esre, mert a múltkori peca alkalmával csak ott sikerült halat fognunk a pokoli meleg közepette. A halak nagyon finnyásak voltak és csak a víztetőn épphogy remegtetett műcsalit ették.

Múltkori horgászat legnagyobb fogása. Az idő pokoli volt, de megérte…

Stégről stégre jártam és azon törtem a fejem, lehet, hogy hülyeség volt ma kijönni? De egyszer csak határozott, ellentmondás nem tűrő kapással jelentkezett az első hal! Mindjárt megörültem, főleg amikor megláttam, hogy ki a jelentkező: egy körülbelül 40 cm-es csuka. Bár nem rájuk pecáztam célzottan, mégis örültem, hogy halfogás nélkül nem térek haza. Igaz, e hal előtt egy balin is rácsapott a csalira, de az lemaradt.

A nap első hala mindig bizakodással tölt el! :)
Nem kell félni a rejtett horogtól, csak be kell vágni a halnak rendesen…

Halat minél előbb visszaengedtem és mentem tovább. Sokáig semmi kapás, majd elértem „A két csónakhoz” - ezek a csónakok mindig szerepelnek úti célként délegyházi kalandjaimban, hiszen alattuk csodálatos csapó sügérek élik mindennapjaikat. Mindig kikövetik a csalit, de meg nem eszik. Valószínűleg legközelebb magammal viszem az ultra light készségem is és azzal próbálom kapásra bírni őket. Egyébként Délegyháza új lehetőségeket nyit az UL pergetőknek is, hiszen hatalmas napkárászok köröznek a part szélében!

Már 10 óra is elmúlt mire a 2-es tóra értem. Ennek vize lényegesebben tisztább volt, mint az 1-es tóé, de itt a szél fújt elég rendesen. Először a befolyókat, átfolyókat dobáltam végig. Beálltam egy jónak vélt helyre és dobtam. A csali a lehető legjobb helyre, a ritkás nádasba esett… hagyom, hogy feneket fogjon, majd elkezdeném a bevontatást, de ez valakinek nem tetszett. Kis multis pálcám gyönyörű ívben hajolva védte ki a heves ellenkező szökési kísérleteit, a precíz casting orsó jól adta neki a zsinórt, ha kellett (annyira szeretem ezt az összeállítást és magát a stílust is!). Rövid huzavona után partra kényszeríttetem a közel 30 cm-es nagyszájút, az aznapi elsőt.

Aznapi első! (Ő már megdolgoztatta a botot, nem úgy, mint a múltkori társai)

Hal vissza a vízbe, Álmos tovább helyről helyre… Elértem egy gyönyörű tavirózsás részre, ahol múltkor nagy fekuszokat láttam, ám ma teljesen üres volt a hely! De csak látszólag (bár én ezt akkor még nem tudtam)! Kíváncsi voltam egy videóban látott technikára, a tavirózsa lyukaiba lógattam a texas-riggel szerelt férgemet és amolyan vertikális stílusban rángattam. A kapás hirtelen ért, le is maradt a hal. 10 percig szórakoztam még így, elrontottam még egy halat, azután meguntam. Gondoltam, kicsit pihentetem a helyet, addig továbbhaladtam a 2-es tavon. Addig merészkedtem, míg még soha. Egy szép öbölhöz értem, ráálltam az egyik stégre és elkezdtem dobálni. Láttam egy balint, azonkívül semmi nem történt. Az őnökre gondolván felraktam egy nagy japán propper-minnow öszvér csalit. Eldobtam a 25 grammos bestiát, és amint becsobbant a vízbe, már rá is startolt kb. 30-40 cm-ről egy hal (láttam a tolóhullámból). Leszippantotta a csalit, rúgott kettőt majd el is köszönt! Én csak néztem kukán magam elé, elvesztettem életem első igazi felszíni feketesügérét. Kapása hihetetlen élmény volt, így hát nem búslakodtam sokáig, fogtam a csalit dobáltam még párat, de halat nem fogtam már vele. Csak a kikövetésig jutottam el egy szép halnál, amit viszont azonnali csalicsere után meg is fogtam! Hihetetlen, míg más csalit érdeklődés nélkül néznek, addig a súlytalan gumikat általában egyből megeszik, de olyan vehemenciával, mintha el akarnák törölni a föld színéről.

Jellemző, a súlytalan gumit az esetek 99%-ában egyből betámadják!

Na, az idő jól eltelt, már majdnem 15 óra. Elindultam visszafelé. Sok helyen megálltam, de igazán a tavirózsás hely érdekelt. Amint belógattam az időközben visszacserélt kék férget, már süllyedés közben kapásom volt. Kivártam 1-2 másodpercet, majd erőből és a lehető leggyorsabban bevágtam. Feltornáztattam a halat a levelek fölé, így hamar kifárasztottam. Két dolognak is örültem: 1. végre bejött a dzsungelharcos technika 2. végre tudtam olyan képet készíteni feketesügérről, ahol kimereszti a hátuszonyát! :)

Nekik nem tudunk igazán nagy csalit adni! :)
A hőn áhított fotó: merev hátúszó…

Ezt még egyszer eljátszottam, de a következő kapásra 1 órát kellett várnom itt! Addig jártam egy kis kört a többi helyen, ahol 1-2 kapáson kívül semmi mást nem tudtam felmutatni. Na, lényeg, ami lényeg, már 5 perce rázom a csalit a tavirózsalyukakban, amikor újabb kapás! A megszokott „koppint és megy” stílusban zajlott le a dolog. Amikor bevágtam és a levelek fölé irányítottam a halat, nem tudtam, hogy melyikünk lepődött meg jobban, hiszen aznapi legnagyobb feka csusszant ki a tavirózsamező közepéből. Óriási volt, a pulzusom az egekben, de szerintem sokan ezért az adrenalin-löketért is horgásznak, nemcsak a természet szeretetéért. Miközben agyaltam és csodálkoztam, a hal bement a stég alá, a bot karikában, a fele a stég alatt, én meg lassan, de biztosan elkezdtem kifelé húzni. Így elkerültem a beszakadást, a hal még ment 1-2 kört, én pedig csodáltam gyönyörű smaragdos testét, majd nyakon - azaz szájon - csíptem. Megszabadítottam a szúrós falattól, a szakáll nélküli horog gond nélkül szaladt ki a szájából, így minimális sérüléssel mehetett vissza a rejteket adó tavirózsák közé.

Hát nem gyönyörű?!

Sajnos ez volt az aznapi utolsó hal, mert még sokat elbaltáztam, de én nem bánom, mert a rossz időhöz képest Délegyháza ismét az adakozó oldalát mutatta meg nekem.

Óvjuk őket!

És ne csak ezekre a halakra figyeljünk, hanem a többire is, mert ma már ritkaságszámba megy egy jó horgászat, főleg akkor, ha pergetünk!!!

Szabadi Lantos Álmos (fejersullo)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: