Horgászkirándulás Kesznyétenen

Horgászkirándulás Kesznyétenen

Nagyon szeretem a gyors vízfolyásokat. „Hazai pályáim”, a Bodrog és Tisza is sokkal ígéretesebb számomra tavaszi áradáskor, amikor megnő vízhozamuk és gyorsabban söpörnek medrükben a tokaji hegy lába előtt. Azonban még ebben az időszakban sem teljesen olyanok, mint az igazán sebes folyású hegyi folyók. Sokáig nem is tudtam, hogy a környékünkön van olyan kis vízfolyás, ami a hegyi folyók hangulatát idézi - még ha valójában nem is az. Lengyel Roli barátom hívta fel figyelmemet a Kesznyéten község közelében található csatornára, ahol a kis vízerőmű alatt meggyorsuló sodrás nehéz, de ideális terepet teremt a pergető horgászatra.

Barátom előre felderítette a terepet. Telefonon adott jelentést először erről a helyről, ami teljesen elvarázsolta. „Ide mindenképp le kell jönnöd egyszer”, ismételte többször. Elmondása szerint tiszta vizű, nagyon gyors folyású a kis csatorna, ami sok (és sokféle) halat rejt. Aztán még aznap este képekkel és videókkal is alátámasztotta érvelését; a legnépszerűbb közösségi oldalon küldözgette át a jobbnál jobb felvételeket, amiket a helyszínen készített.

Limányos, visszaforgós víz - ígéretes rész
Az erőmű fölötti szakasz valamivel nyugodtabb

A hely egyébként olyan, mint egy „mini-Tiszalök”, láttam benne potenciált, meg már vágytam is egy kis parti cserkelő horgászatra. Nem is kellett többet győzködni, megegyeztünk, hogy amikor mindketten szabadok leszünk, akkor rászánunk egy napot. Szerencsére a menyasszonyom is szabadnapos volt a kiszemelt dátumon, így ő is csatlakozhatott hozzánk. Korán reggel bepakoltunk a kocsiba, és hárman vágtunk neki a kirándulásnak.

Vannak még olyan szép helyek a környékünkön, amikről nem is tudok

Reggel nyolc óra körül érkeztünk meg célállomásunkhoz. A víz egy picit áradt, kicsit fátyolosabb lett a színe, mint Roli videóin volt, de még horgászhatónak ítéltük meg. Gyorsan váltottunk engedélyt, minden fontos dolgot magunkra aggattunk - hogy ne kelljen sűrűn visszatérni a kocsihoz - és izgatottan sétáltunk le az erőmű melletti kövezésen.

Amikor teljesen ismeretlen vízen horgászunk, nehéz eldönteni, milyen felszerelésre lesz szükségünk

Amíg én a szereléssel bíbelődtem, Roli gyorsan fogott is egy kisebb balint wobblerrel. Az eseten felbuzdulva először én is fa halacskákkal próbálkoztam. Nem nagyon láttunk rablást, vagy felszíni aktivitást, amit elsősorban az áradó és gyorsuló vízfolyásnak tudtunk be. Egy ideig még közvetlenül az erőmű alvízét vallattuk, majd szép lassan elkezdtünk távolodni a zúgótól. Elsősorban azért, mert Manó már olyan messze ment tőlünk, hogy alig láttuk, így muszáj volt követnünk őt.

Megy a „sakkozás”, hogy miket vigyünk magunkkal a vízpartra

Ezután számomra a maratoni szaladgálás időszaka következett. Először menyasszonyom fogott egy kisebb jászkeszeget, így oda kellett igyekeznem, hogy segítsek neki. Majd ahogy elengedtük a halat, csörgött is a telefonom. Roli hívott, hogy szaladjak már vissza hozzá, mert fogott egy szép domolykót, amit szeretné, ha lefotóznék. Sprintelés a kövezésen és a homokos szakadozó partoldalon, gyors fotó, elengedés, és már épp fújni szerettem volna egyet, amikor láttam, hogy Manó megint integet a távolból…

„Megfogod?”
„Meg!” :)

Ekkor kezdtem azt hinni, hogy szándékosan próbálnak lefárasztani, hogy ne tudjam velük tartani a lépést halfogásban. Visszabaktattam hát kedvesemhez, és örömmel konstatáltam, hogy végre olyan halfaj van a horgán, amiért jöttünk: egy szép süllő tekergőzött előtte a vízben. Elsősorban balint szerettünk volna fogni, de persze titkon bíztam benne, hogy süllőkkel is összeakadunk majd az erőmű alvízén. Szerencsére ez a sejtésem beigazolódott. Elsőszámú célhalunkból tehát még csak egyet tudtunk „felmutatni”, de mellette már három másfajta hal is tiszteletét tette nálunk.

Még a balinnak szánt, nagyobb méretű wobblert is leütötték a domik
Gyorsan fotóztuk és mehetett is vissza

Aztán végre nekem is volt egy akcióm. A sodrásba behúzott mélyre törő wobbleremet határozottan leverte valami. Hamarosan újabb süllőcske került ideiglenesen merítőhálóba. Miközben halamat fotóztuk, én már azt terveztem, hogy abbahagyom a wobblerezést, és megpróbálok gumizni az iszonyatos erejű sodrásban. Persze célszerűbb lett volna maradni a fa halaknál, de mivel már két tilalommal védett halfaj is beesett, és célhalunkat, a balinokat annyira nem sikerült megtalálnunk vízközt, egyértelmű volt, hogy váltanunk kell.

Első süllőmet még én is wobblerrel fogtam

A domolykókat és jászkeszegeket kikerülve tehát plasztik csalikra váltottunk, abból is inkább a nagyobb méretűeket részesítve előnyben - nehogy azt is a kisebb ragadozók találják meg. Én a nagyobbik, 10 cm-es Nevis Vantage Shad gumihalakkal kezdtem vallatni a sebes folyam legmélyebb gödreit. Az rögtön kiderült, hogy rendkívül akadós terepen horgászunk. Egy-két beszaggatott hagyományos fej után át kellett váltanunk offset horgokra.

Nevis Shad gumihalak

Két megoldást is használtunk. Egyrészt kipróbáltam a Spro Offset Jig Head ólomfejeit, amik abban térnek el a hagyományos fix fejektől, hogy Gamakatsu Offset Jig 71 horgokkal vannak szerelve, így tulajdonképpen az offset horgok elakadás-mentes tulajdonságát nyújtják a fix ólomfejekre jellemző biztosabb és jobb akadási rátával. Az, hogy Gamakatsu horogra öntik a fejeket, külön előny, hiszen ezek a legjobb horgok között vannak a jelenleg a piacon.

Spro offset ólomfej akadós terepre
A Nevis Vantage Shad és a Spro Offset Jig

A másik kombináció pedig a Spro Bottom Jigging Sinker cheburashka fejek Gamakatsu offset horgokkal való párosítása volt. Ha akadós terepen süllőre horgászom, én minden esetben Gamakatsu offsetet teszek fel. Nekem nagyon bevált. Az elmúlt téli szezont ezekkel a horgokkal horgásztam végig, és nem emlékszem rá, hogy ment volna el süllőm erről a horogról. Kiváló minőséget képviselnek.

„Egykezes” süllőcske

Habár a vízmélység nem igényelt volna ekkora súlyokat, a nagy sodrás miatt 7 és 12 gramm közötti fejeket kellett használnunk. Ezekkel az ólomfejekkel tudtuk úgy sodortatni a gumit a sodrásra keresztbe dobva, hogy néha-néha még leértünk vele a fenékre. Nagyon sok ág volt a mederben, amiken nehéz volt a nagy erejű víznyomás mellett úgy átbukdácsoltatni a csalit, hogy ne akadjon el a horgunk. Igazi kihívásos pergető horgászat volt ez, ami folyamatos kontrollt és koncentrációt igényelt tőlünk. Ha egy pillanatra is késve emeltünk a csalin, vagy összekevertük az ágak által közvetített koppanást a süllőkapással és rosszkor vágtunk be, akkor szinte biztos volt a csalivesztés.

Süllőportré

A nehézségeket tetőzte még az is, hogy a halak sem mindig azzal az erővel támadták a gumit, amit vártunk volna tőlük. Néha egész pici koppintásokkal jelezték csak, hogy ott vannak az akadók mélyén, de ezeket nehéz volt lereagálni. Annál is inkább, mert a sodrás iszonyatos tempóban seperte lefelé a csalit, így ha nem volt határozott a kapás, akkor szinte biztos, hogy nem „ragadt” a süllő a horogra.

Kiváló horgok
A Spro cheburashkák és Gamakatsu offset horgok nyerő párost alkotnak

Egy homokpados részen hosszasan elidőztem, próbáltam alaposan átfésülni a medret. Már két kisebb süllőt lefogtam a homokpadok beugrói mögül, de úgy éreztem. még van a helyben lehetőség bőven. Szemben velem magas löszfal emelkedett ki a vízből, lábait kíméletlenül mosta ki a heves sodrás. Átdobtam a löszfal elé. Ahogy sejtettem, nagyon mély volt a víz már ott, rögtön a part szélében is. A tizenkettes fejet alig tudtam letenni a fenékre. Amikor viszont sikerült, csak egyet tudtam emelni rajta, mert hirtelen valami határozottan elragadta.

Az élénkebb színekkel is próbálkoztunk

Reflexből bevágtam és komoly ellenállásba ütköztem. Tudtam, hogy nem süllő. Először egy helyben forgolódott párat és nagyokat rúgott a zsinórra. „Harcsa”, futott végig az agyamon. Minden porcikám remegni kezdett. Tudtam, hogy felszerelésem nem ehhez a halhoz van méretezve. 3-12 grammos bot, 8-as nanofil, a csali előtt pedig 20-as fluorocarbon. Halam közben megunta a helyben méltatlankodást és beledobta magát a sodorvonalba. Irányíthatatlan volt. Tudtam, hogy ha ráfogok a dobra, akkor elpattan a zsinórom, ezért meg sem próbáltam megállítani a mozgásban. Így azonban a másik szomorú végkimenetel következett be. Néhány másodpercnyi reménytelen „küzdelem” után (csak tartottam a botot és néztem, merre megy a hal) a harcsa akadót talált a mederben.

Ekkor már tudtam, hogy baj lesz

Éreztem, ahogy halam az ágak közé viszi zsinórom, forgolódik, pörög az akadó mélyén, majd megáll. Teljesen mozdulatlan lett. Azt is hihettem volna, hogy levágta magát a horogról, de sajnos nem ez történt. Egyszerűen csak befeküdt az ágak közé és nem ment tovább. Persze próbáltam gyalogolni a parton fel s alá, feszegettem, rángattam, próbáltuk megijeszteni, kiugrasztani az akadóba szaladt halat. Néha meg is ijedt, meghúzta a féket egy kicsit, vagy visszarúgott egy hatalmasat a zsinórra, de sajnos ki nem jött rejtekéből. Legalább fél órás elkeseredett próbálkozás után aztán megadta magát a nanofil, én pedig legyőzötten tekertem be a meggyötört zsinórvéget. A meglepetés harcsa elment…

Csak néhány kép maradt az egyoldalú harcról

Közben beborult az ég is; nagyon sötét felhők érkeztek fölénk, mintha az időjárás is vissza akarta volna tükrözni azt, amit éreztem. Újrakötöttem, és ismét célba vettem a túloldali löszfalat. Eleredt az eső is. Manó úgy döntött, hogy visszavonul a kocsiba, amíg ki nem tisztul az idő újra. Mi Rolival maradtunk továbbra is a parton. Nemsokára ismét akcióm volt.

Ugyanolyan Nevis Shad csalit sodortattam az ágak között a mélyben, amikor hirtelen bebólintott botom spicce. Nem volt túl nagy kapás, legalábbis nem akkora, mint az előző, de ez is egyértelmű volt. Az akasztás ült. A Gama offset horog tökéletesen tette a dolgát: fogta a halat nekem. Ismeretlen ellenfelem heves kirohanásba kezdett. A sodrás erejét kihasználva próbált a sodorvonalban maradni. Szerencsére őt már meg tudtam állítani, majd szépen a lábaim elé is édesgettem. Gyönyörű balin sejlett át a sötét tónusú vízen. „Ez igen!”, gondoltam magamban. „Az előbb elment egy jó hal ugyan, de máris megajándékoz a folyó egy másikkal.”

Egy jól kevert szín a Nevis-től; ez bizonyult a legfogósabbnak aznap (érdemes megfigyelni, hogy milyen félelmetes méretű szája volt a balinnak)

Miután kifutotta magát, megmerítettem. Az eső folyamatosan szakadt ránk közben, ami nagyon megnehezítette a fotózást. Gyorsan megszabadítottam a horogtól és visszaengedtem. Hatalmas, sötét színű farkával még intett egyet felém, megköszönve ezzel az esélyt a folytatáshoz. Ezek után még volt egy hasonló kapásom, ami nem lett meg sajnos. Majd elvonult felőlünk a borulat, kisütött a nap és abbamaradtak a kapások.

Az eső meghozta a nagyobb balinok kapókedvét is
Ezért a halért megérte utazni

Elkezdtünk visszafelé gyalogolni a parton. Még itt-ott megálltunk dobni párat, de sehol sem volt érdeklődő. Végül egy helyen élénkebb színű gumira váltottam. Ezúttal egy rikító Nevis Shad került fel az offset horogra. Olyan helyen húztam a csalit, ami már adott aznap két süllőt. Tudtam, hol az akadó és sejtettem, hogy tart még halat, csak rá kell vennem, hogy táplálkozzon.

BUMM! Majdnem kiverte kezemből a botot egy ismeretlen őserő a mélyből. Sajnos a bevágás nem volt a legjobb. Ahogy az ágakon próbáltam óvatosan átemelni a csalit, magasan a fejem fölé húztam a botot, és ekkor verte le a hal, így sajnos nem tudtam kellő erőt vinni a bevágásba. Rögtön tudtam, hogy a nap legnagyobb süllője van a horgomon, de csak reménykedhettem benne, hogy meg a horgon is marad. Sikerült kivezetni a sodrásból. Úgy bántam vele, mint egy hímes tojással, nem erőltettem felfelé. Halam komótosan mozgott és méltatlankodva rázta fejét. Aztán mikor már szinte átsejlett volna a sötét vízen, hogy valójában mekkora is, hirtelen kirepült a vízből a gumim, majdnem fejen is vágott. Csak egy hatalmas burványt láttam a vízen.

A nap utolsó (és talán legnagyobb) hala idő előtt elköszönt tőlem, de már nem bántam, hiszen élményben így is volt részem bőven. Visszamentünk a kocsihoz. Manó olyan mélyen aludt a hátsó ülésen, hogy arra sem ébredt fel, hogy bepakoltunk és lecsaptuk a csomagtartót. Még összegeztük a napot Rolival, majd felkeltettem kedvesem és elindultunk hazafelé, fáradtan, de elégedetten, csodás élményekkel gazdagabban.

Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Lengyel Roland és Szalai Gábor László

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: