Izsák, a rablóhalas horgászok paradicsoma?!

Izsák, a rablóhalas horgászok paradicsoma?!

Aki ismer, feltehetőleg tudja, hogy a pontyhorgászat a szívem csücske, és az esetek több mint 90%-ában az aranyhasúak becserkészésén töröm a fejem. De mi a helyzet a maradék kevesebb mint tíz százalékkal? Ez nálam már vagy egyfajta menekülési útvonalat, vagy nagy ritkán céltudatos rablóhalas horgászatot jelent. A ponty- és amurhorgászat terén már publikáltam a korábbiakban, de rablóhalas horgászatról még soha. Úgy érzem, elérkezett az ideje annak, hogy próbára tegyem cikkírói képességem ezen a területen is…

A félreértések elkerülése végett szeretném azonnal kijelenteni, hogy a rablóhalas horgászatban (is) csupán lelkes amatőrnek tartom magam. Szeretek ragadozó halakat (is) üldözőbe venni időnként, ugyanolyan élményt jelent számomra e halak horgászata, mint bármely másiké. De közel sem akkora vehemenciával, felkészüléssel, és alapvető - mégis fontos - ismeretek birtoklásával vágok bele egy ilyen próbálkozásba, mint az aranyhasúak becserkészése esetén. Sőt, mi több, teljes mértékben a pontyozáshoz vásárolt kellékeimet alkalmazom a rablóhalas horgászatok során is. Ez nyilván elsőre mókásan hangzik, bevallom, én is kissé szkeptikusként vizsgáltam meg eleinte az általam összeállított végszerelékeket. Alapvetően, ha csukázásról van szó, akkor úszózással, ha pedig süllőzésről, akkor fenekező felszereléssel vágok bele e ragadozók horogra kerítésébe. Természetesen a harcsát sem szándékozom kihagyni a felsorolásból, de ehhez a halfajhoz eddig kizárólag pontyhorgászat közben volt szerencsém. Mert nyilván azzal senkinek nem mondok újat, hogy a harcsa (obligát húsevő létére) időnkét például a bojlit vagy a pelletet is felveszi, bár személy szerint ennél a jelenségnél már lényegesen furcsább esetnek is részese lehettem, de erre a későbbiek során visszatérek…

Első körben a tüskéshátúak horgászatára alkalmazott módszeremet, illetve végszerelékemet mutatnám be. Ne gondoljatok semmi bonyolult dologra, egyszerű, csúszóra szerelt szivarólmot használok e célra. Az egyetlen apró „trükk” talán a horogelőke típusában lehet, amely nem más, mint egy fluorocarbon anyagú madzag. Legyen szó akár rablóhalas úszózásról vagy fenekezésről, nálam e zsinór mindkét területen bevált.

Egy zsinór, amely számomra nem csak a ponty, hanem a rablóhalas horgászatok során is különösen bevált!

A horogválasztásnál sem bonyolítom túl a dolgokat, keresek egy hajlított szárú típust a pontyozó horgaim között, majd felkötöm egyszerűen egy csomónélküli kötéssel, persze hajszálelőke nélkül. :)

Csalinak apró küszt vagy bodorkát használok leggyakrabban. Miután bevetettem a végszereléket, a következő fontos, a „nagy mágusok” által sokat vitatott kérdés merült fel bennem: vajon meddig nyelessem a kishalat az érdeklődővel kapás esetén?! Megmondom őszintén, a horgászat minden területén szeretem a sportszerűséget, és az utóbbi években a kifogott halaim 99%-a mindig visszakerül éltető elemébe. Persze a C&R szellemiség önmagában mit sem ér, ha az ember nem bánik kulturáltan a kifogott hallal, és ez lenne az a cselekedet, amelyre én minden esetben fokozott figyelmet fordítok! Ennek alapján sosem nyeletem sokáig az érdeklődővel a kishalat és a benne megbúvó (fordított esetben) gyilkos fegyvert, inkább vállalom az üres bevágás kockázatát, minthogy egy mélyre nyelt horog miatt elpusztuljon a kifogott hal.

Egy szeptemberi süllőm, ami a fenéken felkínált küszt ragadta el

Ugyanezek a gondolatok érvényesek nálam az úszós, rablóhalas módszernél is. A különbség csupán annyi, hogy ebben az esetben a partközeli zónákat erőltetem, sőt nemritkán közvetlenül a nagyobb nádfalak elé lógatom be a kishallal felcsalizott úszós felszerelést. Az innen érkező kapásokat, tapasztalatom szerint nagy valószínűséggel csuka fogja elkövetni. A krokodilpofájú ragadozó kapcsán említenék pár hasznos gondolatot az izsáki állomány helyzetéről. A tóban - amióta csak létezik - mindig is volt csuka (a süllő és a harcsa csak későbbi „vendégként” érkezett). A tóban található nagy mennyiségű fehérhal jelenléte jó okot ad kapitális példányok feltételezésére is. Az már más kérdés, hogy pont a bőséges táplálékforrás miatt nehezebb őket horogra csalni, de ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Főleg, ha az őszi és a téli időszakot vesszük alapul, ugyanis a legszebb csukák ilyenkor szoktak előkerülni.

Egy szebb csukám 2009. november végéről
A tórekord csukát is, a maga 9,5 kilójával novemberben csalták horogra, annyi különbséggel, hogy ez a fogás 2008-ban történt. A fotózást követően a hatalmas hal természetesen visszakerült éltető elemébe. Mindenki szabadon elmélkedhet a csuka jelenlegi súlyát illetően :)

Az említett időszak egy másik közkedvelt módszere a pergetés. Jó oka is van erre a horgászoknak, hiszen a halállomány védelme érdekében e metódus itt kizárólag ősszel, és télen alkalmazható. Személy szerint, engem a pergetés teljes mértékben hidegen hagy, ezért túl sok használható információval nem is tudok szolgálni ebben a témakörben a tisztelt olvasók számára. Viszont - mivel sűrűn látogatom e vizet - „el szoktak jutni a fülemig” olyan apró információk, hogy melyek az itteni favorit műcsalik. :) A villantókat és a wobblereket tartják itt a legfogósabbaknak, és hozzátenném, ezt az elméletet számos gyakorlati példa is alátámasztotta már.

Feri barátom pergetve fogott csukája a villantót támadta be

Írásom végezetéül megemlítenék nektek néhány különösen szokatlan, furcsa, de megtörtént eseményt, melyek pontyozás és rablóhalas horgászat közben értek. Mivel az utóbbiból csak egyetlen ilyen esemény történt velem, ezzel kezdeném: ennek helyszíne a Nagy-tó mély része volt, és a dátumot tekintve, hát… már nem mostanában volt, annyi biztos. :) A körülmények közé tartozott a tipikus nyári kánikula és a tartós kapástalanság a pontyozó felszereléseken. Nem szeretem tétlenül nézni a motyókat, folyton variálok, hogy a legreménytelenebb körülmények között is megtaláljam a nyerő dolgokat. „Menekülési útvonalként” egy rablóhalas felszerelést vetettem be, fenékre, apró küsszel. A pontyozó felszerelések még mindig néma csendben voltak, amikor csodával határos módon a rablóhalra bevetett boton a karika kapásjelző hirtelen elindult felfelé… Rövid nyeletés után bevágtam, és éreztem, hogy meg van a hal. A vehemens küzdelem miatt inkább csukára számítottam, mint süllőre, és mi volt e helyett? 4,5 kg-os tőponty. :)

Egy 4,5 kg-os tőpontyom a régebbi időkből, amelyben önmagában semmi különös nem lenne, ha nem csalihalra érkezett volna

A másik két szokatlan esemény már pontyhorgászat közben ért idén áprilisban, ráadásul egy túrán belül, alig 9 órás különbséggel! Éjszaka kapást észleltem a középső boton. Bevágást követően nem tapasztaltam nagy ellenállást, így egy kisebb pontyra gyanakodtam. Rövid fárasztást követően egy harcsát pillantottam meg a fejlámpám fényében. Írásom elején már említettem a harcsa táplálkozását, így nem is lenne semmi különös abban, hogy bojlira érkezett, azt leszámítva, hogy a horogravaló abszolút gyümölcsös ízesítésű volt. Hogy vajon mi tetszett meg benne neki?! A mai napig nem értem.

Harcsa almás-fahéjas bojlival
Harcos-bajszos :)

Ami pedig ezután következett, az egy olyan életre szóló, egyben elképesztő esemény volt, amely az összes eddig felsoroltat túlszárnyalta. A harcsa kifogását követően egy kis pihenő következett, majd hajnalban a nap első sugarai azt „súgták a fülembe”, hogy szereljem fel a feederbotomat. Szinterezett csúszó ólmot szereltem fel, mely komplett végszerelékként leadcore-ral és fluorocarbon előkével volt ellátva. Frankfurti kolbászos bojlival csaliztam, hátha megtetszik valakinek, ez a tavaszi időszakban egyébként is működőképes íz. Körülbelül 15 perces várakozást követően eleinte apró piszkálódást közvetített a spicc, ami pillanatokon belül átment vehemens, botgörbítős kapásba. A szokatlanul vad küzdelmet eleinte amurnak tulajdonítottam, főleg az akasztás utáni burvány miatt. Azonban a fárasztás 10. percében megállt egy pillanatra a lélegzetem, és azt hittem, képzelődöm, amikor megláttam magam előtt egy hatalmas csuka testét. Rögvest lazítottam is a féken, nem szerettem volna elveszíteni a ragadozó szörnyeteget. Kitartásomnak meg lett az eredménye, a sikeres fárasztást követően merítőbe tereltem a kapitális jószágot. Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor láttam, hogy a csukamonstrum végigéri a felfújható Bushmaster pontymatracom! Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az új egyéni csukarekordom fekszik előttem a paplanon. És valóban, mérlegeléskor 7,85 kg volt a gyönyörű jószág.

Csuka frankfurti kolbászos bojlival. Ki érti ezt?!
Új egyéni csukarekord: 7,85 kg. Köszönöm, IHP!
Menj csak, szerezz másnak is legalább ekkora örömet!

Bízom benne, hogy írásom hasznos volt a rablóhalas horgászok számára, és abban is, hogy a Horgászpark remélhetőleg nem csak a pontyozók szempontjából lesz közkedvelt oázis a jövőben. Kívánok mindenkinek hasonlóan szép halakat, és eredményes horgászatot!

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: