Balatoni süllőzés IX. - Pergetés; süllőzés partközelben

Balatoni süllőzés IX. - Pergetés; süllőzés partközelben

Noha a sorozat maga a nyílt víz horgászatára koncentrál, mindenképpen foglalkozni kell a partközeli részek specialitásával is, annál is inkább, mert épp e részek azok, amelyek nemcsak csónakból, hanem partról is elérhetőek. És hogy hogyan kerül ide a pergetés? Nem véletlenül: a balatoni süllőpergetés nem a nyílt víz eredményes módszere…

Kezdjük mindjárt az eltérésekkel, illetve fordítva: azzal, amikor a horgászhely partközeli mivolta ellenére sem különbözik érdemben a nyílt vizes részektől. Ilyen helyzetben a nyílt vízen eredménnyel alkalmazott módszereket és végszerelékeket ajánlott használni. Tipikusan ilyen eset, ha egy hajókikötőről horgászunk befelé a mederbe (különösen, ha ezt az északi parton tesszük). Nyomban megváltozik azonban a helyzet, ha a nyílt víz egyenletes, akadó- és hínármentes medre helyett a parthoz közeli horgászhely változatos, torzsás, köves, sziklás, illetve hínárral többé-kevésbé benőtt. Ilyen helyeken kínszenvedéssé válhat, ha a nyílt vízen megszokott, ott jól bevált módszereket és végszerelékeket erőltetjük, pedig - bizonyos időszakokban - süllő e hínáros-nádtorzsás parti helyeken is van bőven! Hasonlóképp kínlódás a nyílt víz találomra választott (és szinte bizonyosan unalmasan egyenletes aljzatú) részén a sportos pergetést erőltetni: ezzel esélyünk a sikerre elenyésző, ugyanakkor a partközeli részeken és a kevés nyílt vízi akadón, marások vonalán a pergetés is eredménnyel használható módszer.

Pergetés a nyílt víz akadóin, törésein

Induljunk a nyílt víz felől kifelé! Ilyen irányból az első, amivel foglalkoznunk kell(ene), az a nyílt vízi pergetés. A nyílt vízen éjjel felszínen, vízközt vagy a fenék közelében pergetve fogott süllőket nyugodtan a legendák világába tehetjük. Sokat próbálkoztunk mi is a „klasszikussá” publikált Rapala SSR-7 CW, valamint a CDJ-9 GFR típusú wobblerekkel… SOHA nem fogtunk velük a nyílt vízen süllőt. De a fenék közelében bevontatható tviszterekkel is hasonlók a tapasztalatok: többször próbáltunk remek süllőjáráskor különféle plasztik férgekkel halat fogni, de míg a fenekező felszerelés halcsaliját szinte folyamatosan húzták, a mellette vezetett tviszterre ütés sem volt.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Balatonon nem érdemes süllőre pergetni, sőt… azonban behatároltak a lehetőségek. A nyílt vízen a tviszterezés főleg nappali módszer, de helyszíne nem a monoton „iszapsivatag”, hanem a marásvonal, illetve a különféle mesterséges és természetes akadók, márgapadok. Ilyeneket többnyire inkább a déli part mentén találhatunk, ezért az egyenetlen mederrészek tviszteres horgászata is inkább a déli parthoz kötődő lehetőség, azonban északi part mentén található akadókon és kevés számú sziklás mederszakaszon is alkalmazhatjuk.

Nem árt, ha van választék!

Kétfajta bevonatatási technika vált be. Az egyik a fenéken vagy annak közvetlen közelében folyamatos vontatással, időnként megállítva húzott tviszter vagy plasztikhal. Ennél a módszernél 12-15 grammos fejekkel lehet folyamatosan fenéken, illetve annak közelében tartani a csalit. Ilyenkor nem hogy hátrány, hanem szinte követelmény, hogy a műcsali túrja az aljzatot - bármilyen furcsának tűnik, sokszor csak ez az, ami sikert hoz. A másik technika a klasszikus, fűrészfoghoz hasonló vezetés, ennél a csalit 60-80 cm-t elemeljük a fenéktől, majd lassan, feszes zsinórral engedjük vissza az aljzatra. Ekkor 6-8 grammos fejeket érdemes feltennünk, ezekkel a csali nem „visszazuhan”, hanem lassabban süllyed vissza.

Plasztikhalakkal is érdemes próbálkozni

Színek tekintetében érdemes figyelembe venni azt a tapasztalatot, hogy elsősorban a világos árnyalatok váltak be (pl. fehér, gyöngyház, fehér test + zöld vagy sárga farok). Kísérletezni itt is érdemes, azonban ezek a színek szinte mindig fogósak. Bizonyos helyeken és adott időszakban nagy mennyiségű süllő is összeállhat, ekkor van igazán létjogosultsága a kísérletezésnek. Jól jellemzi ezt és az általános színpreferenciát egy balatoni pergető megjegyzése: „Annyi volt a süllő, hogy még pirossal is fogtam…”.

Ne féljünk a túl nagynak tűnő fejektől sem - van, mikor csak így érhetünk el sikert

Halcsalis horgászat az északi oldal parti zónájában

Ahogy haladunk kifelé, elérkezünk a parti zónába. A déli part mentén ebben a sávban általában igen sekély, esetleg enyhe lankákkal tarkított homokos aljzatú részeket találunk - ez nem igazi süllős pálya. Nem úgy az északi part mentén! Itt sincs már a mederben megtapasztalható vízmélység, annál jóval sekélyebb a víz (1,2-1,8 m), ennek ellenére az itteni parti zónában nyár elejétől késő őszig gyakran megtalálható a süllő… sőt, vannak időszakok, amikor eredményesebbek vagyunk itt, mintha több száz méterre beevezve, bemotorozva a nyílt vizet erőltetnénk.

Ezeken a részeken a klasszikus nyílt vízi módszerek alkalmazhatóak, de csak akkor, ha a meder nem túl akadós, és ha (egy-egy száltól eltekintve) nincs hínár. Ilyen helyet viszont keveset találunk, már ha valóban a parti zónában járunk… Az akadót itt elsősorban az egykori - sokkal nagyobb kiterjedésű - nádas maradványai, torzsái képviselik, amiknek üledékből kiálló részeit vándorkagyló borítja. Mivel ezek a részek emiatt jó természetes haltartók, nem is nagyon iszaposodnak el, főleg, ha a békéshalra pályázók is etetik a sávot. A turkáló fehérhalak a korábban esetleg iszapban megbúvó torzsásokat is letisztítják, így válik akadóssá (és rablóhalban is gazdagabbá) a korábban „sima”, akadómentes pálya. Emellett - a terület szélnek való kitettségétől is függően - kisebb-nagyobb hínárosok uralják az északi part sekélyebb, fénnyel már fenékig átjárt részeit. Ezek is kiváló haltartók, ugyanakkor mint akadók a horgászatot nehezítik. Könnyen belátható - és a tapasztalat is ezt igazolja -, hogy ilyen körülmények között a nyílt vízen jól bevált páternoszteres szerelék nemigen működik, és ez akkor is igaz, ha az akadós hely miatt egyetlen horoggal szereljük. A kapáskor a végszerelékkel meginduló süllő egészen rövid távon is jó eséllyel belehúzza valamibe a súlyt a súlyig vezető zsinórnál fogva, és az ellenállást megérezve nyomban ott is hagyja a gyanús falatot. Értelemszerűen a súly/horogelőke/főzsinór rendszer szempontjából azonos elrendezésű, végsúllyal lefenekezett úszós megoldás sem ajánlott ilyen horgászhelyen.

A ritka békaszőlős gyakran jó süllős hely, de éjjel nem könnyű meghorgászni

Ezeken a torzsás-köves, illetve hínáros szakaszokon fenekezésként kizárólag a csúszó ólmos megoldás jöhet szóba, úszózva pedig vagy a „sétáltatós” vagy ennek akár túlsúlyozott, fenékre tett változata (a lényeg, hogy oldalelőke nélküli legyen az elrendezés). A szabadon úsztatott („sétáltatós”) változat ritkán alkalmazható, legfeljebb a kevés kapással kecsegetető nappali és a sok esélyt kínáló alkonyati/hajnali időszakban használhatjuk - az éj sötétjében egy ritka hínárosban kezelhetetlenné válik a sodródó szerelék, legfeljebb a torzsás/köves részek feletti úsztatásra használhatjuk. Úszónak itt is - akárcsak a nyílt vízen - a hosszú, karcsú típusok válnak be: hiába, az áramlás és a hullámzás a parti zónában is jellemző, az úszónak ilyen körülmények között kell jól működnie. Az eresztékállítás és a dobótáv-igény (kellő távolság kell ahhoz, hogy csónakból a behozós kapásokat kezelni tudjuk!) teljes mértékben megegyezik nyílt vízi úszózásnál leírtakkal, azonban ami a csalit, a horogméretet és a nyeletést illeti, van némi eltérés… Mivel az „abbamaradós” kapásokhoz sokszor elég az is, ha a főzsinórt ülteti be az áramlás a hínárszálak közé, törekednünk kell a mielőbbi bevágásra. Sokat nyeletni ilyen helyen tehát nem lehet, azaz ezt megpróbálni sem ajánlatos. Ez a csalizási technika szempontjából egyszerű és ésszerű feltételt teremt: torzsás-köves és/vagy hínáros helyen kis csali kell és nagy horog! Ez a gyakorlatban 2/0-4/0-s horgot és - az átlagméretet feltételezve - fél küszt jelent. Az igen kis hím példányokat egészben is kínálhatjuk (nem ritka, hogy a kis egész hal eredményesebb). Természetesen a különböző módon kialakított haldarabok, filék is jók, de a kis méret ezeknél is fontos. A csalizásnál abból kell kiindulnunk, hogy egy már zsákmánynak is kívánatos, kiló körüli süllő a csalétek felvételének mozdulatával szájában teljes egészében el is tüntesse azt, így a horog a (szinte) azonnali bevágással is jó eséllyel megakadhasson. Az ilyen hatékony bevágáshoz különösen parti horgászat esetén (illetve nagyobb távolságra dobott szerelék esetén csónakból is) előnyös, ha botunk hosszú (3 m-es vagy hosszabb) és nem túl lágy, hiszen ilyenkor gyakran a száj csontos részébe kell behúznunk a horgot. Az akadók, a hínár miatt érdemes az úszózáshoz még éppen elfogadható legvastagabb zsinórt használni, azaz partközeli horgászatnál inkább a 26-28-as (netán 30-as) zsinórokat válasszuk: a nyílt vízen kényelmesen megfelelő 22-24-es nem biztosítja azt a tartalékot, amire itt időnként szükség lenne.

A megfelelően kialakított úszós szereléken egyértelmű, dinamikus kapást észleve ne habozzunk a bevágással! Az - általában - oldalazva elmerülő úszót látva haladéktalanul feszítsük meg az esetleg hasas zsinórunkat, és ha a kapást követő 3-4 másodpercen belül nem látjuk jelét, hogy a hal otthagyta csalinkat, akasszunk! Sajnos, nem ritka, hogy otthagyta, csak nem látjuk ennek jelét… ha a hínárban megakadó végszerelék ellenállása miatt gyanút fogott zsákmányjelöltünk, sokszor hiába ereszti el a csalit, az oldalra elhúzott úszó a hínár miatt nem bukkan fel újra. A víz alá húzva egy helyben álló világítópatron az esetek többségében ilyen történésekről tudósít… Ilyen esetben ne keseredjünk, el, a rabló előttünk keresgél, dobjunk újra! Előfordul, hogy a beálló úszót nyomban el is húzza…

A jól időzítettnek tűnő, dinamikus kapásba beavatkozó bevágásunk sem ül mindig, erre lélekben érdemes előre felkészülni. A számos - lehetséges - ok közül tán a leggyakoribb, legfontosabb, hogy nem csak a kívánt méretű süllők csapnak le a csalira, hanem más halak is, amelyek egy részének kicsi a szája ahhoz, hogy nyeletés nélkül komolyabb esélyünk legyen megakasztani őket. Ilyen az - egyelőre még - igen gyakori angolna, a törpeharcsa és bizony nem ritka, hogy termetesebb „húsevő” keszegek viccelik meg a süllőhorgászt. A parti zóna hínáros-nádtorzsás részein a kapások 50-60%-os „értékesítése” egyáltalán nem számít rossz aránynak, ez csak a nyílt vízi horgászat hatékonyságához viszonyítva tűnik gyengének. Kárpótolhat minket, hogy - ha jó időszakban próbálkozunk vele - az északi oldal parti zónájában éjjel időegység alatt jóval több kapásunk lesz, mint nyílt vízen.

Két süllő a nád előtti stégről - a fenekezőn jelentkező első kifogását követően nyomban érkezett a következő az úszós szerelékre… partközelben sem kell unatkoznunk!

Ami a fenekező módszereket illeti, a fent már jelzett egyedüli hatékony megoldásként ide az egyhorgos, csúszó súlyos végszerelék ajánlható. Ez lehet a végletig leegyszerűsített is (csúszó gömb- vagy cseppólom, forgókapocs, előke), azonban az fontos, hogy a főzsinór valóban könnyen átcsússzon a súly fülén, furatán. Mivel a parti zónában általában csekély a vízmélység, már egy közepes dobással is igen kis szögben fog állni zsinórunk, a súlyhoz közeli része könnyen leérhet az aljzatra - különösen, ha azon kiemelkedő tömbök formájában vannak jelen az egykor nádas torzsa-maradványai. Ennek két igen kellemetlen hatása, hogy egyrészt több abbamaradó kapásunk lesz, mint nyílt vízen (hiába fut át a súly furatán könnyen a zsineg, ha súrlódik az aljzaton), másrész nem ritka, hogy a csalit szépen húzó rablónak bevágva „kopaszon” - mindennemű ellenállás érzete nélkül - suhan a bot, és főzsinórunkból is métereket elvesztve csévéljük vissza a bánatosan kunkorodó zsinórvéget. A vándorkagyló nem viccel!

A csúszóra szerelt tirolifa - vagy egyéb hasonló, pl. parafás-ólmos megoldás - a főzsinórunk megemelésével csökkenti az elakadás veszélyét és az abbamaradó kapások számát

Ilyen „kemény” terepen indokolt lehet a kagylóálló előtétzsinórok használata is, de engem ettől visszatart az a plusz - a kapás közben hínárban, torzsában könnyen megakadó - csomó, amit mindenképpen tartalmazna egy ilyen szerelék. Ehelyett itt inkább a főzsinórt kissé az aljzat fölé emelő - úszó résszel kombinált - súlyok alkalmazása ajánlható. A hosszú tirolifák, a különféle parafázott ólmok - természetesen csakis csúszósra, „gyöngyön futóra” szerelve! - segítenek abban, hogy a főzsinór kevésbé „üljön” be az egyenetlen aljzaton megtelepedett kagylók közé. Az ilyen súlyok kevésbé hajlamosak elakadni is, míg egy egyszerű gömb- vagy cseppólom könnyen beszorulhat a kagylós torzsák réseibe.

Ajánlatos a botot alaposan megemelni - ez is segít, hogy főzsinórunk ne, (vagy csak minél rövidebb szakaszon) érjen le a kagylós aljzatra

Akárcsak az úszózásnál, itt sem leszünk 100%-osak… sőt! Tán meglepő, de a tapasztalatok szerint sima csúszó ólmos fenekezésnél partközelben jó, ha kapások 25-30%-a értékesíthető! A főzsinórt az aljzattól kissé eltartó súllyal javíthatunk az arányon (kevesebb lesz a bevágáskor elnyírt zsinór miatt vesztett hal, kevesebb lesz a bevágáskor leakadó szerelék), ám ha nem kell kifejezetten nagyot dobni és nincs kezelhetetlenül nagy szél vagy áramlás, akkor mindenképpen az úszós módszer ajánlott!

Pergetés a parti zónában

Az északi part mentén nem ritka hínárosok szegélyén, illetve a nem felszínig nyúló hínármezők fölött éjjel érdemes wobblerekkel próbálkozni. A siker nem garantált, de egyes időszakokban kellemes meglepetésben lehet részünk. A balatoni süllőzés e válfaja a déli parton is űzhető, itt wobblerrel éjszaka azokat a részeket kell keresni, ahol a mély víz közel húzódik a partvonalhoz, illetve ahol a partról is elérhető akadó - e partszakaszok ismerete azonban féltve őrzött kincs. Az eredményes helyeken itt sincs a part közvetlen közelében mély víz, 60-80 cm-es mélység bőven elegendő.

Néhány tipikus éjjeli wobbler

Műcsalik tekintetében főleg a Rapala SSR-5, SSR-7, J-9, J-11 vált be a klasszikus éjszakai színekben, de más hasonló mozgású, merülésű és színű wobbler is alkalmas. A műcsalit igyekezzünk minél lassabban, esetleg rövid megállításokkal tarkítva vezetni.

Nádszegélyek

Néha maga a nádszegély is ad süllőt az ott próbálkozó horgásznak, de a pálya speciális, nem kifejezetten süllőzőknek való. Pergetni elsősorban ott érdemes, ahol a nádfal és a hínármező (ha van…) között növénymentes sávot találunk, itt a hagyományos wobblerezés vezet néha eredményre.

Időnként a nádszegélyeknél is érdemes próbálkozni

Mivel a pálya nehéz, a meghorgászható sáv pedig szűk, itt kifejezetten a fényváltás (alkonyat, hajnal) időszakában van értelme próbálkozni - ennek megfelelően ehhez inkább a klasszikus nappali színeket magukon viselő műcsalik ajánlottak, azok közül is a felszín közelében és kis mélységben vízközt vezethetők.

Néhány bevált nappali wobbler

A babásodó nádas nagyobb, esetleg úszó torzsái mentén - jellemzően az intenzív küszívást követő hajnalokon - csónakból érdemes a vertikális pergetéssel is próbálkozni, bár ez inkább ínyencség, semmint hatékony süllőzés…

A küszöket a nádtorzsák közé is követő süllőket vertikális műcsalikkal is el lehet csípni

A nádszegélyekben éjjel - ha látunk a helyben fantáziát - szinte csak az úszós módszer ajánlható, de ez ilyenkor sem elsősorban süllős pálya… a kis (néha nagy) harcsák és a tömérdek angolna mellett persze foghatunk itt süllőt is, azonban ha célzottan süllőzni szeretnénk a Balatonon, akkor éjjel ne a nádszéleket erőltessük!

Horgászat mólókról, partról

A nádszegélytől kifelé már nem sok helyre lehet menni - elértünk a partig. A csónakot nélkülöző horgásznak sanyarú a sorsa a Balatonon, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy le kell tennie süllőfogási reményeiről! Az északi part mentén - pár partszakasz kivételével - szinte kizárólag a hajó- és vitorláskikötőknél férhet vízhez a horgász (legalábbis strandszezonban, de ez nagyjából megegyezik azzal az időszakkal, amikor reális esélyünk lehet közvetlen partközelben süllőt, süllőket fogni). A déli oldalon ilyen szempontból sokkal jobb a helyzet, ott viszont érdemi mélység nemigen érhető el partról, a hajókikötők azonban ott is szép számban nyújtanak horgászati lehetőséget. Az északi part jellemzően egykaros mólóin az uralkodó szélirány felőli kövezett oldalon és a déli part kétkaros mólóinak külső, szintén kövezett oldalán űzhető horgászmódszerek a gyakorlatban közel azonosak. Különbséget hajókikötésre szolgáló, függőleges betonfallal kialakított részek jelenthetnek, hiszen míg ezek az északi part mólóin vagy a teljes mólófejre, vagy a móló egyik oldalára jellemzőek, addig a déli parti kikötők esetében ezek mindig öbölszerű „belső” részek, ahol a helyi szabályok tilthatják a horgászatot.

A szórt kövezéssel ellátott mólókarok ígéretes süllőző helyek
A kövezés előtt szinte mindig mozognak a küszök

A mólókon süllőhorgászat szempontjából a küszívás kiemelt jelentőséggel bír, eredményességünket alapjaiban meghatározhatja, mennyire aktívak a kis szélhajtók. A küszök násza szakaszos, a Balatonon jellemzően májustól július végéig tart. Kellően meleg és szélmentes (a mólókon sokszor elég, hogy szélárnyékos!) időben hatalmas csapatokban lepik el a kőszórások algával benőtt szikláit és egész éjszakás pancsolás közepette igyekeznek biztosítani az utánpótlást. Ezt a legtöbb rabló nem nézi tétlenül, nappal a balin, alkonyattól hajnalig az angolna, a süllő, néha a kősüllő is szedi a vámot. Ezt lehet és érdemes kihasználni, ilyenkor egyáltalán nem hiányzik a csónak!

A küszívás maga is egy külön csoda… és ne gondolja senki, hogy csak a kockás siklók figyelnek fel a könnyű zsákmányra…

A kövezett mólóoldalon rendszerint a kőláb előtt kialakul egy hínármentes sáv, ahol a víz sekély (1 m körüli) és az itt-ott begurult kövek miatt akadós, egyenetlen. A hínársáv változó szélességű, pár méterestől pár tíz méteresig bármilyet találhatunk. A keskeny hínársáv lehetővé teszi, hogy azon átdobva a nyílt víz felé is próbálkozzunk (széles hínármező esetén ezt értelemszerűen ki kell hagynunk), azaz északi parti mólónál egy közepes-átlagos dobással a parti zónának megfelelő helyen kínálhatjuk fel csalinkat. Botunkat érdemes itt minél magasabbra feltámasztani, mert a hínárosnál elmerülő főzsinórunk könnyen beleakadhat a békaszőlő levelébe, fejlődő virágzatába, ilyen esetben az előttünk leakadt zsinór miatt bevágásunk lendülete megtörik, a horog sokszor nem akad.

Egy átlagos kövezett mólóoldal „beosztása”
„Közel s távol”: az úszós a partszéli sáv, a fenekező a nyílt víz süllőinek kínálja a csalit

Egészen speciális horgászhely a szórt kövezés tövétől a hínárosig tartó sáv - ez az a hely, ahol az éjszakai küszorgia zajlik (illetve az épp csak vízzel borított kövek között, de ott ne próbáljunk süllőt fogni). A különleges helyszín a Balatonon nem szokványos módszereket is megenged. Itt például kifejezetten hatékony a „sétáltatós” úszós módszer, amihez inkább egy világítópatronnal is felszerelhető wagglert (ha lehet, slidert) vagy egy egyszerű, rövid (és nem túl nagy) rablózó úszót érdemes használni. Csalinak a hal és haldarab mellett a gilisztacsokor is bevált, főleg, ha angolnát és süllőt is szeretnénk fogni (de ne lepődjünk meg a nagy keszegeken sem, gyakran azok veszik fel a gilisztacsokrot a félméteres-méteres vízben). A nyílt vízi akadók mellett ez a másik hely (és időszak), ahol kifejezetten eredményesebb az élő csalihal. Mivel nyeletni a terep nehézsége miatt is sincs lehetőség, csalinak a kisebb, 5-7 cm-es küszök közül válasszunk! A kapás után 3-4 másodpercnél tovább nem érdemes várni a bevágással, de ha a rabló gyorsan viszi a hínáros felé az úszót, még ennyit sem várhatunk. Készüljünk fel rá, itt is lesz jócskán rontott kapás, de vigasztaljon a tudat, hogy a nem megakasztott halak valószínűleg nem süllők voltak (hanem főleg az angolna hegyes fejű változatának egyedei). A rövid zászló miatt jó, ha úszónk nem önsúlyos - egy üres bevágás igen veszélyes lehet -, és a terep nehézsége, valamint a várható angolnák miatt jó, ha zsinórunk és botunk a megszokott süllőző felszerelésnél jóval erősebb. Nem túlzás az akár több 100 grammos dobósúlyú bot és a 45-50-es főzsinór sem, de a felszerelés önsúlyát tartsuk egy elfogadható szinten, hiszen a „sétáltatós” módszer miatt gyakran kézbe kell vennünk (vagy végig kézben kell tartanunk) a botot… az mindenesetre előny, ha a kilós angolnát is ki tudjuk penderíteni a mólóra bottörés és zsinórszakadás veszély nélkül. A süllők kiemeléséhez viszont ajánlatos a hosszú nyelű szák, már csak azért is, mert sötétben az ingatag és algás köveken a vízig lebotorkálni igencsak balesetveszélyes.

A partszéli sávban úsztatott csalival is szép süllőket lehet fogni

Ebben a szűk - kőláb és hínáros közötti - sávban természetesen pergetni is érdemes, bár ehhez a legtöbb kövezés esetében kell némi bátorság a fent említett balesetveszély miatt… hiszen igazán eredményesek úgy lehetünk, ha a parttal párhuzamosan húzzuk a műcsalit, ehhez pedig ajánlatos bothossznyi távolságra megközelíteni a meghorgászni kívánt sávot. A nyerő csalik főleg a felszín közelében húzható wobblerek közül kerülnek ki, de a kisméretű, világos színű tviszterek is beválnak. Utóbbiakkal szinte a botspiccről belógatva és meg-meghúzogatva is foghatunk, bár ha csak kisebb - méret körüli - süllők garázdálkodnak ott, akkor gyakran csak a farok nélküli tvisztert kapjuk vissza a sikertelen bevágás nyomán.

Érdemes pár szót ejteni a kikötők függőleges, néha lábakkal tarkított betonfala mentén végezhető speciális horgászatról is. Ha kishalat, haldarabot kínálnánk, akkor érdemes az úszózásnál sokszor jóval hatékonyabb mártogatással próbálkozni. Kényelmi szempontból ehhez jobb egy aránylag rövid bot, de a balatoni fenekező süllőzésnél bevált hosszak is megteszik. 20-as vagy 25-ös zsinór, pici (4-5 grammos) ólom és a kisméretű csalihoz illő horog - ennyi az egész.

Mártogatni - ha nem tiltják a kikötésre szánt részen a horgászatot - minden mólónál érdemes

Ugyanitt a műcsalis horgászattal is érhetünk el sikereket. Ehhez vagy tvisztert, vagy speciális, vertikális pergetésre is alkalmas műcsalikat kell használnunk. A technika mártogatással és műcsalikkal is hasonló, lassú, finom felfelé és oldalirányban végzett mozgatásokkal - a műcsaliknál pöccintésekkel - végigtapogatjuk a betonfal tövét. A kisebb kősüllők is bátran sorozzák a csalit, a nagyobbak és a - rendszerint kisebb - süllők erőteljes rávágásokkal jelentkeznek. Vertikális műcsalinál leggyakrabban a visszaengedés, süllyedés szakaszában érkezik a kapás.

Mólók betonfala mentén is bevált műcsalik

A kikötők függőleges fala mentén leginkább nappal és a fényváltás időszakában érdemes próbálkozni. Ennek megfelelően számítsunk rá, hogy nem csak süllőt fogunk… sőt! A legtöbb kikötőnél a kősüllők adják a zsákmány zömét, néhol sügérekkel vegyesen jelentkeznek. Csukát és balint is akaszthatunk ezeken a részeken.

Itt a süllőnél jóval gyakoribb a kősüllő

Fenekező felszereléssel kifejezetten nagyot dobva már-már a nyílt vízihez hasonló környezetben próbálkozhatunk. Különösen igaz ez az északi parti mólófőkről befelé próbálkozva, de hasonló a helyzet a déli parti kikötők esetében is, bár ott a hajók által „kijárt”, mélyebb vizű „csapások” külön előnyt élvezhetnek.

Mólókról, hullámtörő gátakról már-már nyílt vízi helyek is elérhetőek

A déli oldal partjáról - tehát nem mólókról - próbálkozva még inkább érződik a fenekezés előnye: ha elég nagyot dobunk, elérhetjük az éjjel partközelbe kimerészkedő süllőket. Itt lehet létjogosultsága az egyébként szükségesnél hosszabb botoknak (akár bojlis botot is használhatunk), valamint a fűzött csalinak, amit az erőteljes dobások sem szakítnak le a horogról. Súlynak a hosszú, karcsú (azaz nagyméretű) tirolifák nagyon jól beváltak kiváló repülési tulajdonságuk miatt. Ezeket - ha gubancmentesen meg tudjuk oldani - érdemes csúszóra szerelni (értelemszerűen egyetlen horoggal).

Ez a módszer leginkább június elejétől július közepéig eredményes (könnyen lehet, hogy a sorozatban korábban már említett júniusi nyílt vízi kapástalanságot az magyarázza, hogy ebben az időszakban a süllő aránylag „korán” kijön a partközelbe az ott ívó vagy ívásra készülő küszökért). Július közepétől általában erőteljesen csökkenni kezd a tó vízszintje, ráadásul túlmelegszik a sekély víz - valószínűleg emiatt maradnak el a süllők a déli oldal partszéli részeiről.

A késő őszi gardázás helyszíne szinte mindig a móló

Partról és a mólókról befelé horgászva főleg éjjel lehetünk eredményesek, bár viharban - tarajos hullámokban - nappal is lehet fogni, ha nem is nagyot, de süllőt, ilyenkor kősüllő és angolna jelentkezésére még nagyobb az esély. Emellett parti horgászattal szinte csak a mólókról lehet esélyünk késő ősszel elérni a lassan már bandába álló süllőket, illetve a süllőzéshez hasonló módszerekkel jól fogható gardákat.

Egy napfelkelte a mólóról legalább olyan magával ragadó, mint egy a nyílt vízről, csónakból szemlélt napnyugta!

A sorozat következő epizódjában a balatoni süllőzés közben fogható - járulékos - halakról és a horgászathoz kapcsolódó kiegészítő felszerelésekről esik szó.

Köszönet illeti Varga Zoltánt a déli parthoz kapcsolódó módszerekkel kapcsolatos ismeretek átadásáért!

Írta: Csörgits Gábor (csg)
Fotók, ábrák: Csörgits Gábor, Varga Zoltán

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: