Nevis Envy Feeder 390H bot teszt 1. rész - Teszthorgászat állóvízen

Nevis Envy Feeder 390H bot teszt 1. rész - Teszthorgászat állóvízen

Az utóbbi években kizárólag a klasszikus fenekező módszert részesítem előnyben horgászataim során, azon belül is a kemény vonalat képviselem folyóvízen és tavi körülmények között is egyaránt. Ez a stílus áll a szívemhez a legközelebb. Egy ideje már viszont tudom, hogy ez a fajta horgászat nem minden esetben és helyzetben eredményes. Régóta tervezgettem már egy feederbot beszerzését, mert meggyőződésem lett, hogy ez a módszer nagyon sok helyzetben verhetetlen. Ezért óriási öröm volt számomra, hogy engem választott ki a Haldorádó Team e feederbot tesztelésére! Nagy-nagy várakozással vettem kézbe a botot. Úgy gondoltam, hogy egy-két peca nem elég egy horgászbot letesztelésére, megismerésére, ezért kipróbáltam a botot tavon és folyóvízen több alkalommal is. Ebben az írásomban a tavi tapasztalataimat osztom meg veletek.

Valahogy megéreztem azt, hogy mikor fog megérkezni a bot. Előre kivettem pár nap szabit, hogy ne csak a hétvégi tumultusban legyen időm tesztelni. Az a véleményem, hogy egy terméket nem lehet letesztelni egy-két alkalom alatt. Ahhoz, hogy kiismerjünk egy horgászbotot, szerintem legalább 20-25 alkalomra van szükség. Az idő szűke miatt ilyen sok horgászatra nem volt lehetőségem, de amikor csak lehetett, „mély vízbe dobtam” a botot! Aki most arra számít, hogy az írás arról fog szólni, hogy valamelyik „menő” tavon kikurbliztam több száz kiló halat, az ne is olvassa tovább ezt a cikket… A célom az volt, hogy olyan helyet/helyeket keressek, ami bárki számára elérhető. Az állóvízi tesztre a lakóhelyemhez a legközelebbi helyet szemeltem ki magamnak, mint ahogyan az országban a horgászok zöme teszi ezt a szezonban hétvégenként. Helyszínnek ezért a törökbálinti tavat választottam. Nagyon sokszor horgásztam már ezen a vízen az elmúlt években és tudom, hogy vannak ott olyan részek, ahol elég jól tudom kamatoztatni a bot előnyös tulajdonságait. A Nevis katalógust olvasva a bot leírásából kiderül, hogy a parttól igen távolra is el lehet horgászni vele. Ki is választottam egy olyan horgászállást, ahonnan bátran számíthattam - akár a benti helyekről is - dévérkeszegre, kárászra, átlagos méretű pontyokra és az esetleg arra tévedő kapitális egyedekre is. Hála istennek a helyszínválasztás engem igazolt! A halak nem hagytak cserben, de most lássuk, mit is tud valójában ez a ránézésre is nagy erőtartalékokkal rendelkező, igen karcsú, szemrevaló Nevis Envy Feeder bot!

Az érkezés napján postás kollégám napközben telefonon jelezte, hogy küldeményem érkezett! Siettem haza a munkából és izgatottan bontottam ki a csomagot! Kézbe véve a botot, egyből arra gondoltam, hogy te jó ég milyen vékony bottest! Én, aki az „alkar vastagságú” botokhoz szoktam, tátott szájjal nézegettem ezt a pálcát… Olyan gondolataim támadtak, hogy én ezt tuti, hogy kettétöröm az első dobás alkalmával… Teltek-múltak a percek és hamarosan elhessegettem magamtól az „ördög gondolatait”, kiűztem a fejemből a démonokat, hiszen rájöttem arra, hogy karcsúsága ellenére egy igen erős botról van szó. Biztosan helyt tud állni majd, bármilyen körülmények között is, legyen az akár vadvízi nehéz pálya, akár állóvízi nagy távolságú horgászat! Ez volt az első benyomásom a botról, de az igazság az, hogy úgyis éles helyzetben derül ki minden.

A vászontokon feltüntetett tulajdonságok igencsak tekintélyt parancsolóak
Kicsomagolás után megdöbbenve bámultam ezt a vékony bottestet

Nézzük, akkor a bot paramétereit!

Nevis Envy Feeder 390H
Hossz (m):3,9
Dobósúly (g):50-150
Anyag:IM10 carbon hálós erősítéssel
Akció:Extra-Heavy
Gyűrűk száma:14
Gyűrű típus:SiC
Nyélborítás:osztott EVA
Nyéltag átmérő (mm):16
Tagok száma (db):3 + 3
Orsótartó típusa:csavaros
Szállítási hossz (cm):137
Tömeg (g):385
Ár (Ft):24.990

A botfelirat felül
A botfelirat alul. Típusszám, a bot anyaga, bothossz, dobósúly-tartomány. Jól látható az egész boton végigfutó keresztszál erősítés is
Ezt a feliratot sokan nem veszik komolyan, pedig érdemes lenne!

Idén voltam horgászni többször is éjszakai viharban, dörgés, villámlás közepette… Izgalmas pecák voltak, de többnyire nem a halak miatt… A nagyfeszültségű vezetékek környékén is alapfeltétel a fokozott figyelem!

A stucnis illesztés. A gyártó leírása szerint ezzel a megoldással tudták azt elérni, hogy a nagy dobósúly ellenére is vékony maradt a bottest
Nem kell aggódni, hogy nem tudjuk összetolni a két tagot teljesen, ez így normális
A Nevis Envy a feederbotokon nem megszokott, osztott, gumírozott nyélkialakítást kapott

Nyélkialakítása révén tökéletesen alkalmas a távoli helyek meghorgászására, mert jó dobótechnikával igen messzire tudjuk bevetni a végszereléket. Bojlis botokon látni hasonlót. A gumírozásnak köszönhetően stabilan tudjuk fogni a botot még vizes kézzel is! Gyakorlati tapasztalataim szerint ez a bot tényleg alkalmas arra, hogy távoli, eddig elérhetetlen helyeket horgásszunk meg feederezve. Én egyébként is magas vagyok, hosszú végtagokkal rendelkezem, hosszú alkarom van, ezért nagyon szeretem a hosszú nyéllel megáldott botokat, számomra ez teszi kényelmessé a bot fogását!

A stabil és szép csavaros orsótartó nagyméretű orsókhoz is kiválóan alkalmas. A horgászbotokon évtizedek óta alkalmazzák ezt a megoldást, hiszen amilyen egyszerű, olyan nagyszerű!
Nagyméretű SiC gyűrűkkel látták el a botot, a távdobások érdekében. A boton 14 darab található belőlük: 6 db kéttalpas és 8 db egytalpas gyűrű. A képen a keverőgyűrű látható
Egyszerű fémdugóval lezárt botvég, ami számomra a gyártó igényességét tükrözi. Egy Nevis logó azért nem nézett volna ki rosszul a bot végen… de ezt csak a design miatt írom, a bot ettől függetlenül szép darab!
A gyártó mindenre gondolt, a botot ellátták horogbeakasztó füllel is! Ha rajtam múlna, én ezt a kiegészítőt minden botra feltenném…
Egy darab üveg és két darab karbon spicc jár a bothoz. Én kezdésnek a narancssárga színű, közepes erősségű spiccet választottam
Társnak egy SPRO Hardliner LCS Pro 10500-as orsót választottam

A dobot 0,22 mm-es Spro Carp Feeder zsinórral töltöttem fel. Sok vízen eltöltött nap után azt gondolom, hogy bátran fel lehet tenni akár a 0,25 mm-es monofilt is az orsó dobjára, a bot bírni fogja!

Jó kis párosítás volt a tavi alkalmakon. Igaz, kellett néhány dobás és hal, mire ráéreztem az ízére a nagy, nehéz, dunai cuccaim után…
Ezekből készítettem el a végszerelékeimet
Mindent csak egyszerűen!
Régóta szemezgettem már a Haldorádó Ponty Piros etetőanyag családdal, most jött el az alkalom, hogy ki is próbáljam őket
Rostálás után megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen sok nagy falat van benne a pontyoknak!

A képen két zacskó tartalma látható, kevertem hozzá erjesztett kukoricát és egy kevés csontit is. A nagy szemcsék miatt a nedvesítést nagyon odafigyelve, két lépcsőben végeztem el a jó állag elérése érdekében.

A lebegő csonti 3-4 szem élő csontival kombinálva a nappali órákban verhetetlennek bizonyult
Nem hagyhattam ki a kedvencemet, az ananászos fluo pelletet sem! A pontyok a tesztpecákon is igazolták a fogósságát
A 45 g-os kosár a bordákig megtöltve. Simán elérte így a teljes tömeg a 100 g-ot is, ám a botnak ez a súly nem okozott gondot
Aztán egyre bátrabb lettem… ez a 180 g-os „bomba” volt az, amit én már a határnak éreztem… Ennek tükrében magabiztosan mertem kivinni később a botot a nehéz dunai pályákra is
Mielőtt elkezdtem horgászni, összeszedtem a parton imitt-amott heverő szemetet…

Sokan már biztosan unják, hogy szemétkupacok is szerepelnek az írásaimban, de ez engem akkor is felháborít! Bántja a szemem, ha ilyet látok! A parton van sok kuka, amit naponta ürítenek. Igaz, sétálni kell a szeméttel a kukáig kb. 15-20 métert… Ebben a nehéz világban sokaknak, úgy látszik, ez nem megy. Legyünk ilyen szempontból is igényesek önmagunkhoz, ne csak a felszerelések csillogjanak!

Nem kíméltem a botot, úgy voltam vele, ha teszt, akkor legyen teszt! A nagy súlyú gombócokat erőből dobtam, de minden mozdulatot megfelelően koordinálva, hogy nehogy baleset legyen a vége
Rendesen beleálltam minden dobásba…

Az osztott nyélnek köszönhetően, viszonylag kényelmesen lehetett a nagy gombócokat 60-70 méterre eldobni. A távolságot a halak mutatták meg locsogásaikkal. Véleményem szerint több van a botban, simán meg lehet horgászni vele a 80-90 métert is, a próbadobások ezt támasztották alá. A távdobó mutatványokhoz viszont érdemes a piros színű, legerősebb spiccet használni, a 100 méter feletti távolságokhoz pedig a 420-as változatot ajánlom.

A hosszú osztott nyél közelebbről
Az első próbák során meglepődtem, hogy milyen könnyen lehet vele dobni!

A bot súlya sem elhanyagolható! 385 gramm, ennek ellenére egy igazi nagyágyú. Még egy érdekesség… A 390 cm-es bothossz is megfelel a valóságnak. Nem rövidebb, nem hosszabb! Régebben voltak olyan botjaim, amelyek akár 15 centivel is rövidebbek voltak a boton feltüntetett méretnél.

A hihetetlen vékony bottest, micsoda súlyokat képes kilőni! Ezt tényleg nem gondoltam volna egy feederbotról
Zsinór megfeszítve…
… bot letéve, nyeletőfék bekapcsolva…
… és jöhetnek a halak!
Van egy kedvenc igazi, régi „sárgavégűm”. Összehasonlítva a két botot, lehet látni, hová fejlődik a világ! Az öreg fenekező bot spicce olyan vastagságú, mint az Envy feeder bot középső tagjának első fele!
Hihetetlen élmény ezzel a bottal a hal fárasztása! Számomra ez újdonság volt
A hal minden rezdülését lekövette az érzékeny botvég

Az 50-150 g-os dobósúly ellenére egy eléggé érzékeny botról van szó, még a kisebb kárászok, dévérkeszegek sem verték le magukat a horogról. Nem azt állítom, hogy Sukoróra ezzel a pálcával kell elindulni, de ha ennek a botnak a végén van az apró hal, akkor sem kell feltétlenül kétségbe esni! Hamar felőrölte a halak erejét.

A 390-es bothosszhoz bizony elkelne egy minimum 3 méteres merítő nyél. Én egy egyszerű 2 méteres merítőt használtam, de ezt kevésnek tartom a bot hosszúságához. A folyóvízi teszteken már előrelátó voltam és beszereztem egy megfelelőt
Nem tudom, hogyan kerültek a tóba ezek a kis pontyok, de bármilyen csalit tettem fel, többnyire ezek jöttek
Gyorsan vissza is engedtem őket
Két magyarázat lehet… Vagy a telepítést nézték el a halak mérete miatt, vagy szaporodik a ponty ebben a tározóban! Az utóbbi hihetetlen lenne, de vannak még csodák!
Kerültek azért a horogra nagyobbak is
Merítéskor tele volt a háló ilyen kicsi naphallal, ez nem kedvez a pontyok szaporodásának… Ez volt a sokadik kisponty
Nagyon élvezetes volt a horgászat a Nevis Envy feederbottal
Összességében elég jó peca volt!

Pár óra alatt bőven tíz kiló felett fogtam ezen az alkalmon, ha a kis pontyokat is beleszámítom. Átlagos vízen ez nem is olyan rossz eredmény ebben az időszakban. Az ilyen típusú vizek többségéből szeptember elejére már hazahordják a halak zömét a horgászok - nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Aztán az őszi telepítésig - szó szerint - vadászni kell a halakra.

Az éjszakai pecára kénytelen voltam egy világítópatront feltenni, hogy lássak valamit a kapásokból

Nem vagyok híve ennek a megoldásnak, mert bármikor felcsavarodhat a fonott dobóelőke a botspiccre, aminek könnyen törés lehet a vége. Nem beszélve arról, hogy majdnem kifolyik az ember szeme a nagy koncentrációban. A Haldorádó már erre a problémára is talált megoldást, az „éjszakai feeder fejekhez” adott lámpatartó adapter formájában. E kiegészítőre felhelyezhető egy kisméretű fejlámpa, ami órákon át is képes megvilágítani a botspiccet. Azt hiszem, a következő éjszakai feederes horgászatomra már beszerzek ezekből, mert ez a patronos dolog csak megnehezítette a horgászatomat a sötétben.

Az éjszakai horgászat részeredménye néhány óra után

Azt azért itt meg kell jegyeznem, hogy ezen a tavon sem engedélyezett az összes horogra kerített hal letárolása. Ez a fotó is úgy jött össze, hogy volt nappalra és éjszakára is jegyem. Az elvihető halmennyiség két-két nemes hal és 3-3 kg „egyéb”. Ezt mennyiséget akartam megörökíteni. Éppen a fotózáshoz készülődtem, mikor megérkezett az ötödik ponty, így szerepelhetett a képen. A halakat a fotózás után visszaengedtem.

Az ilyen méretű halak nem okoznak semmilyen nehézséget ennek a feederbotnak!
Igazi örömpecákban volt részem
Már javában teszteltem a botot vadvízen, amikor közbejött egy áradás. Jó alkalom nyílt arra, hogy kipróbáljam a zöld spiccet is, a három közül legérzékenyebbet
A célhalaim ekkor már nem a pontyok, hanem az apróságok voltak. Dévérek…
… kárászok…
… és bodorkák
Ezen a képen is csak a „hazavihető” mennyiség látható, más szóval a részeredmény

Az összes kifogott hal letárolásáról ekkor sem lehetett szó, a szabályok miatt. Jól megválasztott etetőanyaggal, jó feederbottal, megfelelő végszerelékkel, jó helyen, jó időben néhány perc alatt össze lehet kapkodni ezt a mennyiséget.

Csak nem tudtam szabadulni a bölcsis pontyoktól, de legalább élvezetes, mozgalmas horgászatokban volt részem

Negatívumok:

Kevés negatívumot tudok mondani. A botban kellemesen csalódtam. A hihetetlen vékony bottest ellenére egy igen masszív, de érzékeny botot ismertem meg. Talán a spicceken nagyobbak lehetnének a gyűrűk… Nekem már-már túlságosan vékony a bottest… Sokszor félve dobtam vele az elején, de mint később kiderült, alaptalan volt ez az előítélet. A tavi pecákon kimondottan élvezetes volt ezzel a bottal a horgászat. Azt gondoltam, hogy ha vannak is a botnak komoly hibái, akkor majd a folyóvízi körülmények úgyis felszínre hozzák…

Pozitívumok:

Hihetetlen, hogy a vékony bot test ellenére micsoda távolságokba lehet eldobni ezzel a bottal! A fárasztás is egy különleges élmény, mert a bot leköveti a hal minden mozdulatát. A kisebb kárászok, dévérkeszegek sem verik le magukat fárasztás közben. A bottest külleme egyszerű és nagyon szép. A keresztszál erősítés, a stucnis illesztés valóban alkalmassá teszi ezt a botot az eddig lehetetlennek tűnő helyzetek megoldására is.

Kinek ajánlom ezt a botot?

Ajánlom mindazoknak, akik a hazánkban elterjedt, nagypontyos, távoli horgászatokat részesítik előnyben, de minőségi botra vágynak és nem durung cuccal szeretnének horgászni úgy, hogy akkor se kelljen kétségbe esni, ha apró hal van a horgon. Meggyőződésem, hogy aki ezt a botot választja és rendeltetésszerűen használja, hosszú évekre hű társra találhat! Ajánlom még ezt a botot a folyóvízi horgászatot kedvelőknek is, de az ott szerzett élményeimről majd a következő részben számolok be. Elöljáróban csak annyit, hogy az egyik halfajból új egyéni rekordot sikerült fogni, a tesztpecákon…

Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Dajnics Ferenc

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.